Pesti Napló, 1913. február (64. évfolyam, 28–51. szám)
1913-02-15 / 40. szám
Budapest szombat PESTI NAPLÓ 1913 február 15. 40. szám. » azt hiszi, hogy mégis sikerül alapot teremteni további tárgyalásra. A tar levélbeli válasza föltétlenül korrekt ugyan a formában és békés a szándékban, de legnagyobb részt általános szólásformákban mozog. Csak azt lehet mondani, hogy Ausztria és Magyarország a legnagyobb nyíltsággal közölte álláspontját Pétervárott és hogy Szaszonov épp úgy hajlandó minden kártyáját megmutatni, mint gróf Berchtold. A harctéri főegylet, A harctérről érkezett legújabb hírek fontossága eltörpül ama vereségek jelentőségéhez képest, amelyeket a törökök e hónap Sikán és 9-ikén Bulairnál és Sarkösnél szenvedtek. A jelentések egybevetéséből ugyanis kiderül, hogy ha a bolgár táviratok túlozták is a győzelmek mértékét és súlyát, tény az, hogy azokat a támadásokat, amelyeket a török sereg Bulak előtt az ellenség futóárkai ellen intézett, a bolgárok teljes eredménynyel verték vissza. Bár a veszteségek mindkét részen jelentékenyek voltak, a törököké mégis sokszorosan felülmúlta a bolgárokét. Ennek és egyben a törökök súlyos vereségének az oka a következő: A február nyolcadikán vívott csatában a török gyalogság, amelynek első sorai tisztára kurd csapatokból állottak, rövid ideig tartó tüzelés után általános szuronyrohamot intéztek a bolgárok terraszszerűen egymás mögé sorakozó futóárkai ellen. A bolgárok nyugodtan bevárták, amig a török csapatok egész közel érnek és ekkor gyors egymásutánban több sortüzet intéztek az elébük rohanó sűrü sorok ellen. E sortüzek hatása rettenetes volt. A támadó csapatok fele elesett, a másik fele pedig sietve visszavonult. A törökök lehetetlen feladatot akartak megvalósítani akkor, amikor nagy távolságról szuronyrohamot intéztek a teljesen védett állásbanlévő bulgárok ellen Modern ismétlőfegyverekkel felszerelt és kellőképpen fegyelmezett — tehát az ellenséget puskahegyre váró — csapatok ellen az ilyen támadás teljesen kivihetetlen. A háború első felében úgy a macedóniai, mint a tráciai harctéren megesett, hogy a szerb, illetve a bolgár csapatok nyolcszáz, sőt ezer lépésről szurony rohamot intéztek az ellenséges futóárkok ellen és sikerül a törököket erős állásaikból kiverni. Hogy ez akkor lehetséges volt, annak oka egyrészt a török katonaság hiányos lövészeti kiképzésében, másrészt és főleg pedig laza fegyelmében és a hidegvér hiányában keresendő. Amikor a törökök az ellenséget felfűzött szuronynyal száz lépésre látták maguk előtt, kiugrottak az árokból és úgy várták be a rohamot. Persze a zárt tömeg irtózatos lendülete elsöpörte a rendetlenül felkászálódó sorokat, amelyek pedig kellő hidegvér birtokában kényelmesen leszedhették volna a lábukról a támadókat, mint ahogy ezt a bolgárok most meg is tették Bulak előtt. A török vereséghez hozzájárul az is, hogy a bolgárokat a görög flotta ágyútüze igen eredményesen támogatta, ezzel szemben a török hajókat a bolgárok egyetlen nehéz és igen messzehordó ütege megakadályozta abban, hogy hatékonyan támogassák a csapatok akcióját. A Pesti Napló telefonszámai: VT., Podmaniczky utca 12. Szerkesztőség: . . . . 20—10. Felelős szerkesztő: . . . 22 - 03. Külföld és vidék: ... 1-37. Kiadóhivatal: ..... 23—42. A párisi rablógyilkosok: Felismerték a tetteseket. — Páris, február 14. Az Ordener utcai rablógyilkosság után most a Société générale chantillyi fiókja kirablásának a tisztázásánál tartanak az autós apósok perében. A bankrabláshoz azonban automobilra is volt szükségük a banditáknak, mert azt az autót, amelyet az Ordener utcai rablásnál használtak, elhagyták, nehogy a rendőrséget nyomukra vezesse. Az autóhoz a montgeroni erdőben jutottak, még pedig a következő módon. A banditáik megtudták, hogy egy ezredes, aki Nizzában üdül, hatalmas túragépet rendelt és hogy azt az automobil-gyár egy sorrörje és alkalmazottja viszik el Nizzába. Megállapították a pontos útvonalat, amelyen az autónak el kell haladnia és azután kikerestek egy olyan helyet, ahol az autót háborítatlanul megkaparithatják. Választásuk a Montgeron közelében levő útszakaszra esett, ahol reggel felé egy sűrű erdőben kellett a járműnek áthatolnia. Nyolc óra tájban tűnt fel az utón az autó. A kormánynál Mathillé soffőr ült, mellette a gyár egyik alkalmazottja, Cerisoles. A banditák a fák mögött húzódtak meg és amikor az autó közelükbe ért, hirtelen előugrottak és tüzelni kezdtek. Mathillé holtan fordult le az ülésről, Cerisoles pedig kiugrott és futásnak eredt, de pár lépés után elvágódott. Cerisoles ezzel a trükkel mentette meg életét. Halottnak tetette magát és a banditák nem is törődtek vele tovább, hanem felkapva az autóra, elhajtattak Chantillybe. Ide délelőtt tíz óra felé érkeztek meg és ekkor követték el a páratlan vakmerőséggel keresztülvitt bankrablást, amelynek szintén egy csomó áldozata van. Cerisoles még mindig betegeskedik a támadáskor kapott sebeiben, a tárgyaláson nem is jelent meg, csak vallomását olvasták fel. Az egyik tanú felismeri a tettesek közül Moniert és Callemint. Két másik tanú teljes határozottsággal mutat rá Calleminre és Monier-re. Most a chantillyi bankrablásra kerül a sor. A banküzletben hárman voltak. Guiltoert, egy fiatal hivatalnok, így adja elő a történteket: — Délelőtt tíz óra felé automobil állt meg a ház előtt. Négy ember lépett a helyiségbe, akik revolvert tartottak kezükben és ránk tüzeltek. Trinquier, a pénztáros, valamint kollégáim, Legendre holtan roskadtak össze. Engem a vállamon ért egy golyó. A földre zuhantam és moccanni sem mertem. Guilbert senkit sem tud megismerni a támadók közül. Az egész olyan villámgyorsan történt, hogy ideje sem volt az arcokat megjegyezni magának. A bankfiók vezetője azonban, Laurent Courbe, aki a szomszéd szobában tartózkodott, a lövések zajára benyitott az üzletbe, de a feléje repülő golyók elől ismét visszamenekült Courbe egész jól kivette annak az arcát, aki Légendre-ra tüzelt. — Megismerné őt? — kérdi az elnök. — Ez az! — feleli a tanú és Monier-ra mutat. — Egészen biztosan emlékszik? — faggatja az elnök. — Gondolja meg, hogy vallomása a vérpadra juttathatja ezt az embert. Courbe pillanatig hallgat, azután határozott hangon feleli: — Semmi kétségem sincs, ő volt! A teremben nagy izgalmat keltenek e szavak. Monier sorsa ezzel körülbelül meg van pecsételve. — Érdekes vallomást tesz egy gazdaszony. A bank előtt újságját olvasta és az egyik oldalon Garnier fényképére esett a pillantása, akit akkor már nagyon nyomoztak. E percben állt meg az autó a ház előtt és az asszony, újságjából feltekintve, nagy rémülettel látta, hogy az utasok között ott van Garnier. Masson, a fiók igazgatója épp a házból távozott, amikor a banditák megérkeztek és a lövések hallatára hanyat-homlok rohant visszafelé, az üzlet irányában. Föltartóztatta egy fiatalember, aki az ajtó előtt állott és karabinjából kétszer rája tüzelt A lövések nem találták. Az ifjú közben Valóságos golyózáport zúdított a mindenfelől elősietők nyakába. Masson megismeri a vádlottak padján a lövöldözőt: Soudy volt az. — Sokkal karakterisztikusabb az arca — mondja — semhogy el lehetne felejteni, ha egyszer látta az ember őt. Két másik tanú épp oly határozottsággal ismeri fel Soudyban azt az embert, aki karabinjából az utca közönségére tüzelt. Amikor a banditák ismét felkapaszkodtak az autóra, Soudy majdnem lemaradt. A gép már megindult és csak az utolsó pillanatban tudták fölrángatni a hágcsóra. A vézna, ideges ember az izgalomtól ájultan esett társai karjai közé, akik halántékát dörzsölték, hogy ismét életet verjenek beléje. Közben az üldözőkre is lövöldöztek. A masszírozás oly durva volt, hogy Soudynak a bőrét sebesre kaparták és a sebhelyek nyoma most is meglátszik. Soudy erélyesen tiltakozik a tanuk igazmondása ellen. — Nem igaz — kiáltja — nem voltam Chantillyben és ügyvédem ki is fogja ezt mutatni. — Én meg — feleli neki a tanú, egy Menetrez nevű öreg úr — az ellenkezőjét fogom kimutatni. A túlfeszített munka áldozata. — Egy árvaszéki ülnök tragédiája. — Nagyvárad, február 14. (Saját tudósítónktól.) Szomorít szenzáció tartja izgalomban Nagyvárad úritársaságát. Dr. Pognár Dezső, az árvaszék egyik buzgó főtisztviselője, aki szimpatikus modorával és komoly tudásával az egész város rokonszenvét bírta, csütörtök délután hirtelen megőrült. A szerencsétlen ember, aki előkelő nagyváradi família legfiatalabb tagja, mindössze harmincöt éves és ülnöke volt az árvaszéknek. Az orvosok véleménye szerint, a túlfeszített munka őrölte meg a fiatalember szervezetét, kezdte ki az idegeit, olyannyira, hogy súlyos neuraszténiája, amely már hosszabb idő óta gyötörte, most elmebetegséggé fajult. Dr. Pognár megdöbbentő tragédiája nem érte váratlanul barátai és jó ismerősei szűkebb körét Ezek és hivatalbeli társai mind nagyon ideges, könnyen felfortyanó, lobbanékony természetű embernek ismerték. Előrehaladott neuraszténiájára keresett gyógyulást Pognár, amikor néhány héttel ezelőtt szabadságra ment, de a pihenés már nem használt túlfeszített idegeinek, s a szegény ember végzete tegnap beteljesült. Délutáni öt-hat óra tájban beállított a mérnöki hivatalba, ahol semmi hivatalos dolga nem volt. Szétnézett a tisztviselők között, s mielőtt ezek kusza gesztusaiból és zavart tekintetéből megállapíthatták volna, hogy mire készül, odarohant az egyik hivatalnokhoz, Szalay Gyulához és megragadta a vállát A következő pillanatban revolvert rántott és vérben forgó szemekkel kiáltotta: — Megöllek! Elcsábítottad a feleségemet, megcsaltatok! Most nem fogsz megszabadulni! A következő percben meghúzta a ravaszt, de a fegyver szerencsére csütörtököt mondott A halálra vált Szalay ekkor megragadta Pognár kezét, akit a mérnöki hivatal többi tisztviselője ártalmatlanná tett. A hivatalnokok az első pillanatban azt hitték, hogy csakugyan szerelmi dráma készült, de Pognár külseje és zavaros beszéde csakhamar meggyőzte őket arról, hogy megőrült. A megtámadott Szalay váltig hangoztatta: — Hiszen én nem is ismerem a doktor úr feleségét! De Pognár tovább toporzékolt. Meggyanúsította a többi tisztviselőket is és szüntelenül azt kiabálta, hogy a felesége házasságot tört. Miután a megdöbbent tisztviselők meggyőződtek arról, hogy a szerencsétlen árvaszéki ülnököt nem bírják lecsendesíteni, telefonáltak a mentőkért. A mentőkkel együtt megérkezett a tiszti orvos is s a beteget egyelőre a rendőrfőkapitányhelyettes szobájába szállították. A hirtelen megejtett vizsgálat megállapította, hogy dr. Pognár közveszélyes őrült és feltétlenül elmegyógyintézetbe szállítandó, ami meg is történt Nagy a részvét a tragikus sorsú ember felesége iránt is, akit hosszú idő óta üldözött már szerelmi féltésével. Éjszakának idején is akárhányszor felzaklatta álmából, hogy számonkérje a gyanútlan asszonytól, mert csalja meg most is, folyton. S amikor az asszony tiltakozott, dühösen rárohant és inzultálta. Az orvosok egyébként bizakodnak abban, hogy hosszabb szanatóriumi tartózkodás és kezelés után, a szegény ember még visszanyeri szellemi képességeit