Pesti Napló, 1913. február (64. évfolyam, 28–51. szám)

1913-02-23 / 47. szám

8 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1913 február 23 47. Saáb­d Dz­avéd pasa Monasztir ellen, Konstantinápoly, február 22. A hadügyminisztériumba olyan jelentés ér­kezett, hogy D­z­s­a­v­i­d pasa, aki a szétvert Vardar-sereg maradványaival Monasztirból Ja­nin­a felé vonult vissza, az albánok támogatásá­val négy nap előtt csapataival heves harcok árán megszállta Prespát és most Mo­na­s­z­t­i­r felé vonul. a béketárgy­alások. Konstantinápoly, február 22. A porta­ tegnap újabb utasításokat küldött Trakki pasának. A porta ezekben az utasítá­sokban az angol kormánynak felaj­á­n­­lotta a választott bírósági tisztet­ a béketárgyalásban és előre kijelen­tette, hogy elfogadja mindazokat a feltételeket, amelyeket Anglia elfogadha­tónak fog vélni. A !romár?■?í€tl8l!ráí., fkonfliktus. Szófia, február 22. A román kormány a hatalmak közvetítésé­­hez csak azzal a feltétellel járult hozzá, hogy Szilisztria b­i­r­t­ok­á­t e­l­ő­r­e garan­tál­ják neki. A bolgár kormány ezt a ga­ranciát eddig megtagadta és a kabinetek most új formulát keresnek, hogy a békés köz­vetítést lehetővé tegyék. Szófia, február 22. Románia a cárt és az­­ o­l­a­s­z királyt ajánlotta birálul és a s­pa­nyo-1. király­t fő­bíróul. Bulgária ezt az ajánlatot visszauta­sította, mert nem vitás jogról, hanem Bul­gária szándékos engedékenységéről van szó. Ii nagyköveti reunió, Berlin, február 22. A nagyköveti reunion az orosz nagy­követ h­­u­sí­tott­­­a meg a­ megállapo­­d­á­s­t az a­l­b­á­n­ k­é­r­d­é­s­b­e­n, mert az orosz külügyi kormánynak az a titkos célja, hogy ménnél tovább húzza-halogassa a megegyezést. Sir Edward Grey, mint mindig szombaton, ma is elutazik skóciai birtokára és csak hétfőn este tér vissza, tehát a jövő hét dereka, vagy vége előtt a r e­u­n­i­ó nem jöhet ö­s­z­­s­z­e. Ez történt tegnap Londonban, Pétervárott pedig szintén gőzerővel dolgoznak, hogy a hár­mas­ szövetségen megtorolják azt a diplomáciai sikert, amelyet az Osztrák-Magyar monarkia a szerb kikötő kérdésében aratott. A­snonarkia és Oroszország, Bécs, február 22. A trónöröks lapjának, a „Reichspost“-nak mai számgapan élénk feltűnést keltő cikk van, amely azt mondja, hogy Albánia elhatárolásá­nak kérdése csak sokkal mélyebben ható erők által teremtett helyzetnek a kifejezése. Az Albánia tekintetében való döntés s­e­m­m­­i­k­é­p­pen sem szü­­n­t­e­the­ti meg a­zokat az ellentéteket, amelyek Ausztria és Magyarország és Oroszország kö­zött kialakultak. Az ó-orosz vallásos párt az ortodox Balkán-államok között magá­hoz akarja ragadni a vezető szerepet. Hartwig magatartásában, Szerbiának az oroszok által való támogatásában és az Albániát illető min­­den ügyben látszik ez az orosz törekvés a h­egemóniára, amely Ausztria és Magyar­or­sz­ág érdekeit fenyegeti és rendszeresen meg akarja mérgezni déli szomszédainkhoz való viszonyunkat." Nem lo­kális kérdésekről van tehát szó, hanem népe­, két megmozgató nagy eszmékről. Nincs a monarkiában olyan államférfii, aki óhajtaná a háborút Oroszországgal, de viszont nincs egy sem, aki hajlandó volna illegaláz­­kodá­s árán jutni a békéhez. A drinápolyi idegenek, Konstantinápoly, február 22. A drinápolyi parancsnok közölte az idegen államok konzuljaival a kormány elhatározását, hogy az idegeneknek jogukban áll átvonulni a semleges zónának kimondott Karagacs ne­gyedbe. A konzulok távirati jelentést tettek kormányaiknak, amelyben egyúttal kifejtik, hogy a benszülött lakosságra igen kínos benyo­mást tenne, ha az idegenek eltávoznának a vá­rosból és éppen ezért kérdik, éljenek-e az adott engedélyivel. A török lapok ez ügy tárgyalása kapcsán azt kérdik, hogy ezt az engedélyt miért adták csak a külföldieknek, és nem egyút­tal a benszülött nőknek és gyerme­keknek is. Szkutari, vagy a h­alálS Bécs, február 22. Montenegró londoni követe, gróf B­en­ek­en­dor­ff orosz nagykövettel közölte, hogy Miklós király megbízásából ki kell jelentenie, hogy a király álláspontja: Szkutari, vagy a halál! A Czuczor­ utcai rablógyilkos (Nyomozás a bűnjelek után. — Az áldozat temetése.) (Saját t­u d­ó s i­t­ó n k t­ó­l.) A kis Richter Anna bestiális gyilkosa a további kihallgatások során már mi újabb részletet sem tudott mondani förtelmes bűnéről, amelynek legapróbb fázisait is ismertettük Vicze Ferenc pénteki, Krecsányi Kálmán helyettes főkapitány előtt tett vallomásában. Amint megírtuk, a gonosztevő jegyzőkönyves ki­hallgatását, éjszaka kettő után fejezte be K­o­r­ó­d­y M. Béla rendőrkapitány, a bűnügy referense. Vncze a rendőrkapitány előtt is tollba mondott mindent és aprólékosan elbeszélte az irtózatos gyilkosság lefolyását. Kihallgatása után, mielőtt cel­lájába kísérték volna, az ügyeletes rendőrorvos megvizsgálta és konstatálta, hogy Vicze t­ü­d­ő - csúcsdurátban szenved. Mielőtt a börtön­ ajtaját rázárták volna, a­ -rablógyilkos éhségről pa­naszkodott és kérte a detektíveket, hogy enni adjanak neki. Azonban a főkapitányság környékén, a hajnali órákban, nem találtak nyitottan olyan üzletet, amely­ben ételt szerezhettek volna neki és így kérését nem teljesíthették. Vicze kénytelen volt vacsora nélkül lefeküdni, noha egész nap nem táplálkozott. Mégis, alig záródott rá a börtön ajtaja, mindjárt ágyba dőlt és csakhamar el is aludt. Reggel nyolckor a lokásos rapportra vezették, ahol az egész detektívtestület megjelent, hogy meg­nézze az elvetemült gonosztevőt. A bűnös fiú a hozzáintézett kérdésekre nyugodtan, szilárd hangon válaszolt. Azután átadták detektíveknek, akik kocsiba ültek vele és felszólították, mutassa meg azt az Ülői-úti épülő házat, amelynek a pin­céjébe dobta bele az elrabolt és összetépett zálog­cédulákat. A fiú erre hajlandónak mutatkozott és kilenc, órakor elindultak vele, hogy megkeressék ezt a igazat. A detektívek délelőtt a rablógyilkost automobilba ültették és kivitték Herczeghalom kör­nyékére. Vicze ugyanis, amint megírtuk, azt val­lotta, hogy a Richteréktől elrabolt imakönyvet, karperecet és gyűrűt Herczeghalom környékén ki­dobta a vonat ablakából. Ugyancsak detektívek utaztak el Bajnára is, ahol Vicze nagyanyjánál a vöröses­ barna katonaládát foglalják le. A rabló­gyilkost mindaddig, amíg az összes bűnjeleket elő nem kerítik, őrizetben tartják és csak azután helyezik őt előzetes letartóztatásba, majd átkísérik a gonosztevőt a királyi, ügyészség fogházába. Érdekes, hogy a fogházban, ahol minden egyes rabról­­ törzslapot vezetnek, megnézték Vicze lap­ját, amelyen a következők voltak : Szorgalmas munkás, de meg­­­­bízhatatlan. Javulásra reményt nem­­ n­y­ú­j­t. Egyik estilap munkatársa felkereste Győr-Rév­­j­falun a rablógyilkos autót, Vicze János vaskon­i gyári asztalost, aki semmi jót sem mondhatott a­­ fiatal gonosztevő gyermekkori éveiről. A megtört, ötven éves, jóravaló iparos elbeszélte, hogy Ferenc fia már három éves korában szomorúságot okozott szüleinek. Itt laktak Budapesten és a fiúcska el­­csavargott otthonról egy verklis után. Büntetést is fizetett érte. Amikor a gyerek hat éves lett, isko­lába íratták, de soha sem­ ment oda, hanem az utcán koldult, hogy cigarettát vásárolhasson. Pedig akkoriban igazán megvolt mindenük — mondotta az öreg. — Most is, csak én vagyok rongyos, de a gyermekeim rendesen járnak. Javítóintézetbe akar­tam helyezni azt a szerencsétlent, de csak tizenkét éves korában vették fel. Négy évig volt az intézet­ben, kitanulta a takácsmesterséget, de mikor kijött, csak két hétig tudott a gyárban megmaradni. Aztán borbélyinas, szitásinas lett, de minden gazdáját meglopta, ami ingóságainkat is zálogba hordta. Egyszer a beteg anyja feje alól lopta ki a pénz­tárcát. A jó szó nem használt, csavargott, hetekig népi láttuk, járt Budapesten és először — hat hónapra — akkor csukták el, mikor Győrszigeten bemászott egy ablakon és szekrényt tört. Kisza­badulva, a főügyész úr szerzett neki állást, akkor nálunk is lakott, de nem volt köszönet benne, mert hetven koronánk eltűnt a szekrényből. Nemsokára a bátyjához költözött, akinek szekrényét feltörve, ötszáz korona értékű ékszert lopott. Győrszabad­­hegyen fogták el és tizennégy hónapra zárták le. Nekem nagy bajt, szomorúságot okozott, a gyár­ban megszólnak az emberek, hogy börtöntöltelék a fiam. Mikor a tizennégy hónap után kiszabadult, Komáromba ment a kantinba szolgának, onnan Balatonfüredre, a Rodostó-villába. Utoljára tavaly júniusban láttuk, akkor néhány hétig nálunk lakott,, mert a kőműveseknél dolgozott és a Kisfaludy­­kávéházban volt tüzilegény. Azért kellett elmennie,,­ mert egy zenész ráismert... Innen vándorló­ mo-­ zikhoz szegődött műsort osztogatni. Beszélte, hogy sokat járt moziknál, bolondult értük. * Richter Annuskát, az elvetemedett gonosztevő-­ boldogtalan, kis áldozatát, szombaton délután ter­­mették el imponáló, nagy részvéttel a boncoló intézet Szvetenay­ utcai halottas házából, amelynek nagy csarnokában, fehér ravatalon nyugodott kis koporsója. A leányka tején az első áldozás mirtus­­koszorúja és foszladozó fátylak, a ravatalon kevés­, hervadt, olcsó virág, amely egészen álláig eltakarja a halottat. Délután fél háromkor érkezett a kopor­sóhoz ministráns fiú kíséretében dr. Luncz János kilencedik kerületi római katholikus lelkész. A halottasterem ajtószárnyait gyászszertartás köz­ben be kellett csukni, mert a kin­ rekedtek lármája elviselhetetlen volt. A kis halott édesanyja, aki vékony fekete kendőbe burkolódzva ült a ravatal mellett, háromszor is elájult a tíz percig tartó be­szerelés közben. Amikor a körülötte lévő öregasszonyok ecettel eszméletre térítik, újra fájdalmas zokogás fogja el és kezeit tördelve igy jajveszékel: — Itt hagyott a lelkem olyan gazember által". . . Életveszélyes tolongásban vitték ki az egyszerű koporsót az intézet szolgái a fehér halottaskocsiba, amelynek hátsó részébe a roppant emberáradattól nem tudott beülni a halott édes­anyja és a kocsi nélküle indult meg. Két kis koszorú fehérszalagjai lengtek a kocsi tetejéről. Kora este lett, amire a menet kiért a rákoskeresztúri temetőbe, ahol elhan­­tolták Vicze Ferenc áldozatát. * Megírtuk, hogy az ismeretlen rablógyilkos után való nyomozás munkájában, majd Vicze Fe­­rencz kézrekerítésében, nagy része van a fővárosi, újságok hírszolgálatának is, amely a rendőrség­ szolgálatába szegődtette a publikumot, úgy, hogy, a közönség volt legnagyobb támasza a főkapitány­­­­ságnak a haramia sikerre vezetett üldözésében. Dr B­o­d­a Dezső főkapitány maga is nagy elisme­rést tanúsít a sajtó értékes akciója iránt és azok­nak az újságíróknak, akik a közönséget tüzetesen tájékoztatták a rendőri nyomozásról, igen nobilisan, köszönetét fejezte ki. A rendőri sajtóiroda tagjai­hoz szombaton délelőtt a következő levelet intézte:

Next