Pesti Napló, 1913. február (64. évfolyam, 28–51. szám)

1913-02-05 / 31. szám

Budapest, szerda PESTI NAPLÓ jegyzi, hogy a konszideráció csakis az első fizetési osztályba a fennálló diszparitásra vonatkozhatik. Mivel ez 'az' “' elhatározás ', pénzügyi kihatással bír, végleges állásfoglalását akkor foga nyilvánítani, ha a javaslat a pénzügyi bizottságban’ kerül tárgya­lás alá. AZ­ 1993. év előtti szolgálati idő beszámítá­sára vonatkozó kívánalomra megjegyzi, hogy erre semmiféle szerzett jogalap nincs és csak méltányos­­sági szempontból történt az idősebb és érdemes ta­nítókra való tekintettel a javaslatba felvett rekon­s­­penzáció. Az erre vonatkozó óhajtásnak bizonyos mérvű honorálása esetleg teljesíthető lenne, miért is hajlandó e kérdést ismételt megfontolás tárgyává tenni és úgy erre vonatkozólag, valamint az igaz­gatói pótléknak a nyugdíjba „leendő teljes be­számítására nézve végleges elhatározását — mi­vel ezek a kívánalmak is pénzügyi kihatással bírnak — a javaslatnak a pénzügyi bizottság­ban leendő tárgyalásánál fogja­ kijelenteni. A miniszter kijelentései után a bizottság a javas­latot általánosságban egyhangúlag elfogadván, áttért a részletes tárgyalásra, amelynek során részleteiben is letárgyalta és elfogadta aként, hogy a javaslat 12. §-ában, amely a minősítésre vonatkozik, kimondta, hid­en a minősítés alapjául az iskolagondokság jelen­tése alapul nem szolgálhat és hogy a minősítés nem lesz titkos és hogy az ellen az érdekeit tanító fegyelmi után kérhet felülvizsgálatot; a 16. §-t kibő­vítette azzal, hogy minden tanítónak annyi fizetés lesz biztosítva, még kedvezőtlen minősítés esetén is, amennyi neki az 1907. évi XXVI. t.-c. alapján jár. Tekintettel az idő előrehaladottságára, a bizott­ság elhatározta, hogy a községi és felekezeti elemi népiskolai tanítók illetményeinek rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását egy később meghatáro­zandó időben tartandó ülésén fogja eszközölni. Harc az egész vonalon Briraápoly ellentáll­ — Összeüttésés Csalaldzsártól. — Bol­gár támadás a gallipoli-i török sereg elleni. — Béketárgya­lás §Constarat§náo®Syöan. — Hohenlohe Péterváron. A háború az egész vonalon megindult, Dzinápolyt tegnap este óta a bolgárok úgy­szólván megszakítás nélkül hevesen bom­bázzák: egyes hírek szerint a város egy része már­is lángokban áll. A csataldzsai vonalon is teljes erővel dúl a harc, a leg­fontosabb azonban, hogy a Dimotikára tá­maszkodó bolgár sereg megtámadta a Galli­­poli-félszigeten elhelyezett török csapato­kat. Ezen a keskeny földnyelven vannak ugyanis azok az erődök, amelyek Európa felől védik a Dardanellákat. Ha a bolgárok­nak sikerül ezeket az erődöket, hátulról tá­madva, elfoglalni, az ott elhelyezett nehéz ütegekkel annyira megrongálhatják a szem­ben a kisázsiai parton lévő török védműve­­ket, hogy ezek nem lesznek képesek meg­akadályozni a Dardanellák bejárata előtt leselkedő görög flottának a szoroson való átkelését. Ezáltal pedig nemcsak az válik lehetővé, hogy a görög hajók Macedóniá­ból segédcsapatokat szállítsanak a csa­tardzsai vonalat támadó bolgároknak és hogy a messzehordó hajóágyúkkal támo­gassák a bolgárok akcióját a csataldzsai vonal déli részén, hanem egyben a görög flottának, a márványtengeri tehetetlen tö­rök hajóhad ellenállásának könnyű letörése után, szabad útja nyílik Konstantinápoly felé. Ennek pedig beláthatatlan következ­ményei lehetnek. Bolgár részről újabban amúgy is mind fenyegetőbben hangsúlyoz­zák, hogy újabb győzelmek esetén a szö­vetségesek­ feltétlenül bevonulnak Kon­­stantinápolyba. A bolgár kormány ebbeli szándéka mindenesetre teljes magyarázatot adna a második balkáni háború megindítá­sának. A nagyhatalmak azon az állásponton vannak, hogy Konstantinápoly és a Darda­nellák kérdését nem engedik "megbolygatni. A balkáni szövetségesek azonban már eddig is szép példáit adták arra való hajlan­dóságuknak — és képességüknek — hogy az európai hatalmakat fait accomplik elé állítsák. A Gallipoli körüli harcok eredmé­nye tehát beláthatatlan bonyodalmakat von­hat maga után. Mindenesetre Drinápoly kérdése előbb jut dűlőre, mint a tengerszorosok darázs­fészek-problémája. A legfontosabb újság e részben a török minisztertanács mai hatá­rozata. Eszerint a szultán­­hajlandó lemon­dani Drinápolyról abban az esetben, ha a bolgárok beleegyeznek abba, hogy a moz­­limek vallási érdekeinek védelmére a vá­rosban egy kalifa-helyettes székeljen. Ugyanilyen megoldást találtak a közel­múltban az ouchy-i békekötés alkalmával, amikor az olaszok készségesen beleegyez­tek a kalifa egyházi fenhatóságába és kép­viseletébe a meghódított afrikai tartomá­nyokban. Arról is van hír, hogy a bolgárok nem volnának ellene hasonló expediensnek. Egyelőre azonban mindkét fél ki akarja várni a fegyverek döntését. Hogy ez a dön­tés az ostromlóknak, vagy az ostromlottak­­nak­ fog-e kedvezni, azt az egymásnak hom­lokegyenest ellentmondó táviratokból egy­előre aligha lehet megállapítani. Valószínű azonban, hogy a vár bevétele csak idő — esetleg hosszabb idő — kérdése, mert a bolgárok minden erejüket az ostrom gyors befejezésére koncentrálják. Az európai béke kilátásai mind kedve­zőbben alakulnak, amihez természetesen első­sorban járul hozzá királyunknak a cár­hoz intézett levele. Ennek a levélnek leg­fontosabb következménye az osztrák-orosz határon készenálló csapatok demobilizáció­­jának híre, amely mindenképpen alkalmas arra, hogy Európaszerte végleges meg­nyugvást keltsen. A háborúról és az európai helyzetről szóló mai távirataink itt következnek. • Drinápoly ostroma, Szófia, február 4. Tegnap éjjel tizenegy órakor Musztafa­­pasából táviratban azt jelentették, hogy Driná­poly előtt rettenetes ágyuh­arc folyik. Az első golyó tegnap este nyolc óra hét perckor csapott le Drinápolyban.. Pakis, február 4. M­usztaf­apasából jelentik, hogy a drinápolyi bombázás dörgése még ott is megzörrenti az ablakokat. A bolgárok számítanak arra, hogy a vár legkésőbb két hét alatt meg fogja magát adni. Konstantinápoly, február 4. Drinápolyból tegnap nagyon kedvező szik­latáviratok jöttek. A város csak petróleum hiá­nyában szűkölködik, de el­e­s­é­ge annyi van, hogy hónapokig megélhet be­lőle, különösen kétszersült, továbbá rendkívül sok sajt, miután Drinápoly Törökországnak fő sajttermelő helye volt. A lakosok és a katonák lóhúst esznek. A drinápolyi konzulok szikratár-­ iratokban konstantinápolyi nagyköveteikhez az­­­zal a kéréssel fordultak, eszközöljék ki, hogy­ Drinápolyban oly helyeket kapjanak, ahol biz­tosítva vannak bombák ellen, vagy hogy szabad távozást biztosítí­ta­na­k n­e­k­i­k. • Szófia, február 4. Nem hivatalos jelentések szerint Drinápoly bombázása tegnap este 8 órakor megkezdődött és megszakításokkal a késő éjszakai órákig tartott. Ideérkezett hírek szerint néhány, városrész lángokban áll. Konstantinápoly, február 4. (Délután 1 órakor.) A nagykövetek közöl­ték a portával a drinápolyi konzulok kérését a külföldiek számára menedékül szolgáló semle­ges zóna kijelölése dolgában. Mahmud S­e­f­k­e­t pasa nagyvezér késznek nyilatkozott a kérést teljesíteni, kijelentette azonban, hogy ehhez mindenekelőtt Bulgária hozzájárulására van szükség.­­ , ■ Konstantinápoly, február 4. (Délután 4 óra.) A belügyminisztérium által kiadott kommüniké szerint a bolgárok tegnap este 7­­ órakor Drinápoly keleti és déli oldalán tüzérségi és gyalogsági tüzelést kezdtek és megkezdték a város bombázását. A török csapatok vitézül viszonozták a tüzelést. A városban nyugalom uralkodik. Ütközet Csalaldzsánál. London, február­­4. A A „Morningpost“-nak jelentik Konstantiná­polyból. A csataldzsai vonal mentén a falvak­ lángban vannak. Az ellenséges haderők hol az egyik, hol­ a másik ponton összeütköznek, de döntő eredményt eddig egyikük sem tudott el­érni. A bolgár csapatok visszavonulnak azzal a szándékkal, hogy a törököket megerősített had­állásaikból kicsalják és nyílt harcra kényszerít­sék, de a török csapatok azt a parancsot kapj­­ák, hogy minden támadást kerüljenek és kizár­­róan a védekezésre szorítkozzanak.„ Konstantinápoly, február 4. . . ”... .­­ Hír szerint ma délután a harc a csataldzsai­ vonalon megindult. “­ Harc a Gallipoli félszigeten. Konstantinápoly, február 4. • A harc a Gallipoli félszigeten is megkezdő­dött. Bolgár lovasság megtámadta a török elő­őrsöket. Konstantinápoly felé 1­ 5 Milánó, február 4.­­ • " * A „Corriere de la Sera“ szerint Orosz­ország Bulgáriának arra az esetre, ha fegy­verei Csataldzsánál győzelmet aratnak, megengedte, hogy csapataival bevonul­jon Konstantinápolyba és ott diktálja a békét. ' * 'I Szófia, február 4. A kormány lapja, a „Mir“ ezt írja ve­zércikkében : — Örülünk, hogy teljes cselekvési sza­badságunkat visszanyertük s elvárjuk, hogy most már senki sem fog nekünk érdekekről beszélni, amelyek megkövetelik, hogy Kon­stantinápoly török kézben maradjon s a Dardanellákat a szultán védelme alatt hagy­juk. Mi most egyszers minden­­korra meg fogjuk oldani Kon­stantinápoly s a Dard­an­e. 11 -­k kérdését, megóva Európa minden jog® 1913 február 5. ~3vf. 5

Next