Pesti Napló, 1913. február (64. évfolyam, 28–51. szám)

1913-02-06 / 32. szám

6 Budapest, csütörtök­igio fecruar 6. PESTI napló Pétervár, február 5. Szaszonov megígérte a portának, hogy a nagyköveti reunió javaslatának elvi elfo­gadásáért a további tárgyalásnál támo­gatni fogja. Néhány nap múlva két bolgár meghatalmazott érkezik ide. Konstantinápoly, február 5. A miniszteri tanács visszautasította azt az orosz javaslatot, hogy a fegyver­szünetet négy nappal meghosszabítsák. A tőrük hadikincs, London, február 5. A portának háború-célokra rendelkezésére álló pénzt öt millió foritra becsülik. Ehhez az új­ török bizottság saját alapjából másfél millió fonttal járult. Konstantinápoly, február 5. A szultán 2500 fontot adományozott a nem­zeti védelem céljaira. Szerbia, Belgrád, február 5. Venizelosz ma ideérkezik és P­a­s­i­c­s miniszterelnökkel tanácskozni fog. A tanácsko­zásban elsősorban az osztrák és magyar­szerb differenciákról lesz szó, ame­lyekben Venizelosz Bécsben tett ígéretéhez ké­pest közvetíteni fog. Szaloniki, február 5. D i­b­r­a­i albánok jelentik, hogy a fölkelő mozgalom a szerbek ellen egyre nagyobb mértéket ölt. Egy szerb bün­­tetőexpedíció harminchat albán f­a­l­u­t el­pusztítot­t. Belgrád, február 5. Valamennyi új gyors tüzelő ágyút a bosz­niai határra szállították s ugyancsak oda­­helyezték el azokat a k­o­m­­­t­á­c­s­i­k­a­t is, akik az új balkáni háború kitöréséig a meghó­dított területen űzték garázdálkodásaikat. A 18. gyalogezred azt a parancsot kapta, hogy menjen a D­r­i­n­a partjára. Szkutari, Kattanj, február 5. S­z­k­u­t­a­r­i előtt újra megkezdődött a flare. A szerb segédcsapatok mozsárágyukat és nagy ostromágyukat állítottak föl a Tarabos­­hegygyel és a várossal szemben. Az óriási hi­deg nagyon megnehezíti a csapatok mozdulatait. Albánia, Berlin, február 5. Diplomáciai körökből közült, hogy a lon­doni nagykövetek értekezlete mindegyik ülésé­ben foglalkozott Albánia határainak megállapí­tásával, de a tárgyalások még nem jutottak túl az ismert nehézségeken, amelyek szerint Orosz­ország támogatja Szerbia és Montenegró igé­nyeit, ellenben Ausztria-Magyarország, mint ismeretes, a montenegróiak részéről követelt Szkutarit és a szerbek részéről követelt P r i­z r­e­n­de­t a jövendőbeli albán államnak akarja juttatni. Sohenlohe a cárnál. Pétervár, február 5. Herceg Hohenlohe Gottfried tegnap az osztrák-magyar nagykövetségen hosszasan ta­nácskozott Thurn­ Valsassina osztrák-magyar nagykövettel. A herceg tegnap délután négy órakor adta át Carszkoje-Szélóban a magyar király Sajátkezű nevétét a cárnak. A cár Sza­­szohovot és Csiszkoié-Szelóba rendelte, de a külügyminiszter nem volt jelen a levél átadá­sánál. Bécs, február 5. Diplomáciai körökben beszélik, hogy az orosz cárnak küldött üzenet az uralkodó legsajátabb iniciatívájából eredt. Le­szerelésről szó sincs a királyi le­vélben, amely azonban azt a nagyjelentő­ségű megjegyzést tartalmazza, hogy a két hatalom álláspontja nem tér el annyira egymástól, hogy ne le­hetne békés után is megegyezésre jutni. Pétervár, február 5. Herceg Hohenlohe ma délelőtt megjelent a Péter és Pál székesegyházban, ahol Alexandro­­­vics Vladimir nagyherceg koporsójára koszo­rút tett. A cár válasza: Páris, február 5. Újabb terv merült föl, amelyet pozitív ja­vaslat formájában fognak a nagyköveti reunió elé terjeszteni. Ez a terv a Bécs és Péter­vár között készülődő megegye­zésre vonatkozik. Pétervárról érkezett táv­iratok szerint az a válaszlevél, amelyet a cár Hohenlohe hercegnek a magyar király számára át fog adni, épp oly meleg és szíves lesz, mint a magyar király levele. Már időst a diplomaták dolga lesz, hogy e tény­állás alapján nemcsak a két monarkia jóbarát­ságára nézve, hanem valamennyi európai népre nézve áldásos eredményt biztosítsanak é­s hogy a rendes viszonyokhoz való visszatérést előkészítsék. Gallipoli jelentősége. Amikor a bolgárok már az ellenségeske­dések megkezdése előtt kijelentették, hogy Drinápoly átadásával most már semmiképp sem érhetik be, akkor főképp a Gallipoli ellen irányítandó hadműveletekre céloztak. A Dardanellákat domináló erődök elfoglalása nél­kül döntő győzelem el sem képzelhető, már csak azért sem, mert a félszigetet 50.000 főnyi török serg védi, melyet minden áron ártalmatlanná kell tenni. Azzal persze a bolgárok eleve tisztában vannak, hogy még a legkedvezőbb békekötés sem hagyhatja meg az elfoglalt gallipolii erődítéseket az ő birto­kukban. A bolgárok legújabb keletű — egy­­­előre nem hivatalosan közölt — békefeltételei Trácia számára a Rodosto—Midia közti vonalat kívánják határul és Gallipolít is meghagyják Törökország birtokában. A Gallipoli ellen inté­zett támadásnak tehát kizárólag katonai okai lehetnek. A Gallipoli körül fekvő két török hadtest a csataldzsai bolgár állásokat hátba­támadással fenyegetik és veszélyez­tetik a bolgárok összeköttetési vonalát. A gal­lipolii török sereg puszta megfigyelése nem volna elegendő, mert fenmaradna a veszély, hogy a törökök megtámadják és visszaverik a megfigyelő sereget. Ezenkívül pedig a gallipolii sereg a törököknek állandó tartalékul szol­gálna, amelyből tengeri utón vihetnének erősí­téseket a csataldzsai állásokhoz. A bolgárok csataldzsai sikerének nélkülözhetetlen előfelté­tele tehát a gallipolii török sereg m­eg­s­e­m­m i­s­í­t­é­s­e. Hogy a bolgárok emel­lett m­ég a Dardanella-erődök elfoglalására és a tengerszorosnak a görög flotta előtti megnyi­tására gondolnak-e, mint ezt tegnapi számunk­ban jeleztük, az csakhamar ki fog derülni. A török fősereg a félszigeten a b­ul­a­­­r­i erődítések vonala mögött foglal állása. Bulair a félsziget legkeskenyebb részén fekszik és 1854-közt francia és angol mérnökök látták el *52» SZ­UTL északkelet felé a szárazföldre néző erődíté­sekkel. Ezek az erődítések öt kilométeren nyúl­nak el és ötven nehéz ágyúval van­nak felszerelve; tizenötezer ember vé­delmezi őket. A xerosi öböl bejáratát, ahol gö­rög és szerb csapatok partraszállásától lehet tartani, több nehéz üteg és tengeri aknák védik. A legközelebbi nagy harcok, Drinápolytól eltekintve, Gallipoli körül várhatók, ami persze nem zárja ki azt, hogy a bolgárok a csataldzsai vonalon is erélyes offenzívát folytassanak. A póttartalékosok családtagja­. — Késik a segítség. — (Saját tudósítónktól.) Hogy a mostani kormánynak nincs nagy érzéke a köz szükségletei és az ország népének kívánalmai, sőt követelései iránt, azt már többször bebizonyította és állandóan tapasztalhatjuk. Ez a nemtörődömség nyilvánul meg abban is, ahogy a behívott póttartalékosok család­tagjainak segélyezését intézik, helyesebben mondva, nem intézik. A póttartalékosok családtagjainak segélyezésé­ről tudvalevőleg az úgynevezett háborús javaslatok egyike intézkedett. Ez a javaslat igen szépen körül­írta és megállapította, hogy milyen módon és kinek az útján kell a segélyezésnek történnie, de termé­szetesen nem határozta meg, hogy mikor. Ezt most­ a kormány felhasználja és bár vannak olyan pót­­tartalékosok, akik 8—10 hét óta fegyverben állnak, családtagjaik egy fillér segélyt sent kap­tak. A belügyminisztériumban és a honvédelmi mi­nisztériumban csak a múlt héten — a törvény meghozatala után két hónappal — kezdődtek meg a tárgyalások a segélyek kiutalásáról. De a tárgyalásokat még most sem a maga jó­szántából indította meg a kormány, hanem kénytelen volt az ebben a tárgyban beérkezett számos megyei felterjesztés miatt. Eddig mintegy tíz törvényható­ság alispánja tett jelentést a belügyminiszternek arról, hogy megyéjükben a póttartalékosok családjai nyomorognak és éheznek. Ma érkezett meg a bel­ügyminisztériumba Csanád vármegye jelentése is, amely szerint a megye központi szolgabíró-hivata­­lához tömegesen érkeznek nap-nap után a segélyt kérő kérvények. Ezért indította meg a tanácskozá­sokat a kormány, amely eddig állandóan az eset­leges szabadságolásokban reménykedett. A kormánynak ez a különös eljárása igen furcsa konfliktust idézett elő a főváros és a kor­mány között. A mai helyzet körülbelül analóg má­solata az annexió idejének, csakhogy akkor a koalíciós kormány ki is utalta a segélyekre szánt összegeket. Most azonban a kormány megszavaz­tatott néhány perc alatt a munkapárti parlamenttel egy törvényjavaslatot, de annak végrehajtásáról nem gondoskodott. Az annexió idején úgy történt a segélyek kiosz­tása, hogy a kormány kiutalta az összeget és a fő­város az elöljáróságok útján a jelentkezőknek kellő vizsgálat után kiosztotta. Aki nem volt fővárosi ille­tőségű, annak illetőségi helyét értesítették a segély kiutalásáról és egyben a kormányhoz tett jelentés­ben részletezték az idegen illetőségűek számára kiadott összegeket. Most a kormány nemtörődömsége folytán sok­kal komplikáltabb lett a helyzet. A főváros maga szavazott meg tízezer koronát, hogy addig, míg a kormány elintézi ezt az ügyét, a segélyért folyamo­dók kérésének eleget tehessen. Ez a segélyösszeg most már körülbelül elfogyott, de az állam pénze még mindig nem érkezett. A főváros már egy be­adványt is intézett a kormányhoz, de a belügy­minisztérium, legújabb szokás szerinti minden el­intézés nélkül heverteti az aktát. A fővárosra any­­nyiban hátrányos ez a mostani állapot, mert esetleg a kormány csak azt az összeget fogja kiutalni, amít­ a budapesti illetőségűek kaptak, és így a főváros­nak kell majd az egyes községekkel kizzácienni.

Next