Pesti Napló, 1913. február (64. évfolyam, 28–51. szám)

1913-02-23 / 47. szám

Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1913 február 23. /7. szám. — San Giuliano az európai helyzetről. —­ Olaszország és a monarkia egyetértése. — Az olasz kamara mai ülésén D­i San Giuliano márki külügyminiszter nagyjelen­tőségű beszédet mondott az európai helyzet­ről. A balkáni kérdésről vonatkozólag kifejtette, hogy ezt a problémát az új státuszkvő­ formula szerint kell megoldani, amely szerint a Balkán a balkáni népeké. Hangsúlyozta az Olaszország és a többi államok, elsősorban pedig az osztrák­magyar monarkia között fennálló barátságos viszonyt. A mai földközi tengeri egyensúly fentartását az európai béke biztos zálogának jelentette ki és kiemelte, hogy a tripoliszi há­borút befejező lausannei békekötés, valamint a Balkán-krízis remélhető kedvező megoldása ezt az egyensúlyt végképp meg fogják szilár­dítani. Az olasz külügyminiszter beszédéről a következő részletes tudósítást adjuk: Róma, február 22. A kamara mai ülésén Di San Giuliano márki külügyminiszter beszédet mondott, amelynek so­rán a következőket fejtette ki: — Az európai diplomácia működését az egyes szónokok éles bírálat tárgyává tették. Bár a di­plomácia gyakran nincs abban a helyzetben, hogy pótolja azokat a nagy erőket, amelyeknek a nagy kérdéseket meg kell oldaniuk, nem szabad megfe­ledkezni arról, hogy gyakran sikerült a diplomá­ciának, dacára a teljes ellentétes érdekeknek, a bé­két fen­tar­tani 43 év óta nem volt háború az eu­rópai hatalmak között A diplomácia ezen ered­ménye, a balkáni kérdés megoldásával egyetem­ben, az azzal összefüggő gyakran teljesen ellenté­tes érdekek megfelelő kielégítésével olyan munka lesz, amelynek megalkotásáért a diplomáciát teljes elismerés fogja megilletni. A diplomácia munkáját megkönnyíti az a tény, hogy az összes népek és az összes államok kormányai teljes tudatában van­nak felelősségüknek azért, hogy nem lényeges okok miatt nem szabad eredményeiben bor­zalmas­­konfliktust felidézni. (A Balkán a balkáni államoké.) Olaszország benső egyetértése a mon­­ar­ciával és Oroszországhoz való szívélyes viszo­nyunk bizonyára nagyban hozzá fognak járulni ahoz, hogy a kívánt eredmény eléressék Az euró­pai diplomácia által évek hosszú során által elfoga­dott balkáni territoriális status quo még mindig vi­ták tárgya De nem szabad megfeledkezni arról hogy az ezen formulához való hűséges ragaszko­dásnak csak az volt az eredménye, hogy Török­országot megkíméljük egyes provinciák elveszté­sétől mindaddig a napig, amikor a balkáni orszá­gok eléggé megértek arra, hogy örökségüket át­vegyék A status quo ideiglenes formulájának hosz­­szú éveken át való fentartása szükségessé tette a végleges formulája alkalmazását: A Bal­kánt a balkáni államoknak. E formula felel meg leginkább Olaszország ér­dekeinek, és liberális elveinek. Ez az a megoldás, amely az európai béke általános érdekeinek is legjobban megfelel. Szüksé­ges, hogy ez a megoldás igazi szellemé­nek megfelelően megvalósíttassék, szóval szük­séges, hogy végleges megoldáshoz jussunk, mely évek hosszú sorára biztosítja a Balkán és egyúttal Európa békéjét. Ez csakis a Balkán félszi­get területi felosztása révén érhető e­l, lehetőleg tekintetbe véve az etnográfiai és geográfiai viszonyokat és az egyes területek la­kosságának érdekeit. Ezeket kell a világ civilizáció­jával és békéjével, az anyagi és politikai érdekek­kel összhangzásba hozni. A mostanihoz hasonló válságban, amikor oly számos ellenkező érdek áll kockán és amikor min­denfelé annyi gyúlékony anyag van összehalmozva, semminem­ű hatalom sem kívánhatja, hogy összes érdekei és kívánalmai ki­elég­íttessenek, hanem szükséges, hogy mindegyik állam hozzon valamelyes áldozatot és hogy az egyes érdekek és igények kiegyeztessenek olyképpen, hogy kölcsönös kompro­misszumok kapcsolódjanak egymásba. Olaszország politikáját ezek az elvek irányítják. (A Földközi-tengeri egyensúly.) A török—olasz háború kitörése előtt két pro­bléma állott előttünk. Az adriai és a földközi tengeri probléma. Az előbbi oly probléma, amely hála Olasz­ország és a monarkia együttműködésének és Német­ország közreműködésének, valamint a többi nagy­hatalmak liberalizmusának, közeledik a megoldáshoz. A hatalmak ma szintén egyetértenek abban, hogy a Földközi tenger egyensúlyát fenn kell tartani. Olaszország felette örvend a felfogások ezen egyöntetűségének, amely megfelel érdekeinek is. Lybia birtoka Olaszország szempontjából megol­dotta az északafrikai egyensúly problémáját, de nem csökkentette azt az érdekünket, amely a Földközi tenger egyensúlyához fűződik. Ha a szövetségesek, továbbá az összes nagy­hatalmak akarata ellenére előbb-utóbb nevezetesebb territoriális változások történnének a Földközi ten­ger partvidékein, Olaszország semmi esetre sem lehetne ennek tétlen szemlélője, hanem követelnie kellene, hogy középtengeri nagy­hatalmi állását mindenki teljes mértékben respek­tálja. A Földközi-tenger ma már nem a világ civili­zációjának egyedüli középpontja, mint az ókorban, világjelentősége mindazonáltal nem csökkent. Sőt ellenkezőleg, minthogy a tenger közvetíti a forgal­mat E­urópa és a többi világrészek, valamint az óceánok között, jelentősége még fokozódott. Ma már senkinek sincsen joga és soha többé senkinek sem lesz joga mare-monstrumnak nevezni a ten­gert. Szükséges, hogy az a nemzetek szabad útja legyen, amelyek közül egyiknek sem sza­bad e tenger uralmára törekednie. Az összes nem­zetek s közöttük Olaszország is szabadon kell hogy használhassák a tengert. A Földközi-tenger jelen­legi helyzete megfelel Olaszország politikai és gazdasági érdekeinek és a többi nagyhatalmakkal együtt őszintén óhajtjuk, hogy a mai helyzet fenn­­tartassék. (Az olasz-török barátság.) Az ázsiai Törökország territoriális integritását az összes hatalmak szükségesnek tartják, minthogy ez lényeges tényezője a jelenlegi egyensúlynak és hathatós biztosítéka az európai­ békének. Bízunk ab­ban, hogy Törökország, amikor már nem kénytelen többé európai provinciáinak védelmére, amelyek a tények természeténél fogva állandó veszélyben vol­tak, amit Törökország maga is legjobban tudott, nyugodt és biztos viszonyok közt konszolidálni fogja ázsiai területét és bízunk abban is, hogy Olaszország ga­záriszági tevékenységében a fejlődés és haladás tényezőjét fogja látni, amely iránt nem viseltetik bi­zalmatlansággal és nem fog attól tartani, hogy ter­ritoriális igényeink vannak. Ha Törökország, mint joggal hisszük, a lausannei szerződést velünk szem­ben legálisan betartja, ha tőkénknek, kereskedel­münknek megfelelő és állampolgáraink igaz érdekeit szem előtt tartó politikát követ. Olaszországban biztos jóbarátra számíthat. A lybiiai kérdés végleges megoldásával az olasz-török viszály teljesen megszűnt, mert nemcsak hogy a két állam között nincs többé érdekellentét, hanem mert most már sok közös érdek áll fönn. Az ázsiai Törökország territoriális integritása, a tö­rök állam fejlődése, felvirágzása, a népek jólétének emelkedése elsőrangú érdeke Olaszországnak is. Reméljük, hogy Törökország mérvadó vezető körei tekintet nélkül egyes inkompetens nyilatkozatokra, teljesen meg van győződve ennek igazságáról. Olaszország időközben és továbbra is oda fog töre­kedni, hogy Törökországnak barátsága látható jeleit adja és a többi hatalmakkal egyetemben oda fog hatni, hogy a béke mihamarább helyre­ál­­­­ 1t -a­s­s é­k és hogy Törökország, amennyire lehetséges, ne nagyon érezze a háború kimeneteléből önként folyó károk nagyságát. A miniszter beszéde mély benyomást tett. A beszédet gyakori helyeslés és taps szakította meg, a végén pedig viharosan tapsoltak a mi­niszternek, akit a kormány összes tagjai és a képviselők nagyszámban szívélyesen üdvö­zöltek. A balkáni háború. — A román-bolgár feszültség megenyhült.­­ A harctérről ma két szűkszavú távirat jelenti, hogy a törökök úgy Bulak­nál, mint Csataldzsánál megkezdték az offenzívát. Részleteink a törökök előrenyomulásáról egyelőre nincsenek. Drinápoly ostrománál sem történt jelentősebb esemény. A keleti harctér legfigyelemreméltóbb híre az, amely a görögök Kisázsia ellen irányuló művele­teiről számol be. A görögök állítólag negy­venezer, más hírek szerint tizenkétezer em­bert készülnek partraszállítani a Tenedos­­szigettel szemben lévő besikai öbölben, a kisázsiai parton. Ez a partraszállás inkább mint romantikus hadivállalkozás érdekes, semmint túlságos stratégiai fontossággal bíró operáció. Egyetlen belátható célja az volna, hogy a görögök Bulak­ alól török csa­patokat vonjanak el a kisázsiai part védel­mére. Egyáltalában nem valószínű azon­ban, hogy a törökök a végzetes fontosságú gallipoli­ i harctérről csak egy szál embert is elvigyenek, annál kevésbbé, mint hogy a görögök kisázsiai műveleteinek végleges jelentőségét alig lehet tulajdonítani. A nyugati harctérről az a meglepő hír érkezik, hogy D­z­s­a­v­i­d pasa a macedó­niai harctéren szétszórt török sereg marad­ványait Janina alatt összegyűjtötte és most Monasztir ellen vonul. Ha e hir valónak bi­zonyul, akkor a szerbeknek a legrövidebb időn belül karddal a kezükben kell helyt­állni könnyen szerzett macedón területeik birtokáért. A hir egyébként nem látszik va­lószínűtlennek, mert ismeretes, hogy Janina alatt a törökök már eddig is több számot­tevő sikert értek el. A román-bolgár konfliktus a román mi­nisztertanács tegnapi határozatával lénye­gesen enyhültnek mondható. A román köz­vélemény hangulata is sokkal bizakodóbb lett, mert szófiai hírek szerint ott már nem oly intranzigens a felfogás, mint eddig és Szilisztria átadását már nem mondják vitat­hatatlannak. A helyzet végleges tisztázódása a közeli napokban várható és minden ok meg­van a békés elintézés reményére. Ezzel pedig a legégetőbb veszedelem húzódott el Európa felől. Mai távirataink a következők: Török támadás Bulakrnál Konstantinápoly, február 22. A török sereg Gallipoli félszigetén csü­törtökön az összes rendelkezésre álló csapatok felhasználásával megkezdte az Inffanzi­­v­á­t. Nagy csata van folyamatban, mely teg­nap még nem ért véget. A törökök eddi­g előnyben vannak. Török előnyomulás, Konstantinápoly, február 22. A törökök a csataldzsai vonalon állandóan előrenyomulnak. A török előőrsök csütörtökön egyfelől Silivriből Csorlu közelébe, másfelől Smekliből Cserkeszkőig hatoltak. Janina tartja magát. Athén, február 22. Esszad pasa, Janina parancsnoka, a trón­örökös ama felszólítására, hogy Janinát adja át, következőképpen felelt: — Szívesen ten­­­nék eleget felhívásának, annyival is inkább,­­ mert az én hadi erőm alig a fele az önének, ha­­ hazám nem parancsolta volna, hogy a­m­e­d­­­­dig csak lehet, t­a­r­tsam magam. »

Next