Pesti Napló, 1914. október (65. évfolyam, 242–272. szám)

1914-10-20 / 261. szám

Budapest, lefla PESTI NAPLÓ !ef1. október 20. &61. szám:T 13 —•—i' •... Darka krónika MHol mindenki Halott — Vilmos császár ismerőse — M magyarbödi győzelem A b­örze a maga nagy bajában még jótékony is tud lenni. Az értéktőzsde termében hadikór­házat rendeztek be, amely néhány nap előtt kezdte meg működését. A hadikórház nagyon szép, a berendezés mintaszerű, a jótékonyság érzése fel­emelő, mégis melankolikusan jegyezte meg a megnyitás napján egy börzelátogató: — Itt már évek óta meghalt mindenki, ti mégis kórházat rendeztek be a sebesültek szá­mára. * Egy aranyospolyári olvasónk írja nékünk a következő kis esetet, amely szépen rávilágít arra, hogy a magyar mennyire megbékült már a némettel, akire igazában soha sem haragudott. Erdély bércei között, a regényes Aranyos­vidéken a vízimalomba őrölni valót hozott Tálos István uram, aki Komárommegyéből került Er­délybe egy kincstári birtokra telepesnek. Mig a „szer" reá kerül, a „malommester" úrral tere­ferél s természetesen szóba kerül a háború is. Azt mondja Tálos uram: — Ne féljen, malommester uram, mert nem­sokára vége lesz a háborúnak. Lássa, nekem két fiam van oda katonának, mégse busulok egy cseppet sem. —­ Ugyan honnan tudja azt kend olyan biz­tosan? — kérdi a malommester. — Hát malommester uram nem olvas újsá­got? Hiszen abban benne van, hogy azt mondta Vilmos császár: mire a fa levele lehull, vége lesz a háborúnak. — Igen, igen, könnyű azt a császárnak mon­dani, de azért nem bizonyos, hogy igy Issít, mert három oldalról is ellenséggel vagyunk könn­yve. — Már pedig az ugy le­sz, pattan frl Tálos aram­ — mert én Vilmos és«.' árt sze:;: •••••:: ismerem. Amit ő mond, am­i " ! Kőszegen, amikor a nagy i!.­.'r.;; •. ko­máromi fiuk mind'ott feT-ti"-' i oldalról támadtak m­inket, n; mert Vilm­os császár ug\ Un i, tudja meg, malommester urám, szár akar, azt meg is teszi. Ivi » »'H ember az, mint a vas, agg ül a ntirr~u • "i, • iHa magyar volna. A többi német ti­?t­­«"(H Qigani pálya, mint ahogy maguk hiszik. Azok is mind helyesen ölik a lovat. Azt csak úgy régen mond­ták, hogy szégyen németnek lenni. Ma már nem úgy van. De még Vilmos császár úgy ismeri a mi katonáinkat, mint az övéit, azért tudja olyan biz­tosan, hogy mire a fák levelei lehullanak, vége lesz a háborúnak. Hofer megszokott jelentéseiből, úgy látszik, kifelejtett egy nevezetes mozzanatot: a magyar­bödi győzelmet. Egy onnan küldött levél helyre­pótolja a mulasztást a következőkben: Huszár újoncok gyakorlatoztak a minap Magyarböd környékén. Az egyik század bevonult a községbe, mire megkérdezett valaki egy huszárt: Mit csinálnak itt, vitéz urak? — Elfoglaltuk Magyarbödöt — vágta oda nagy büszkén a most kialakuló „vörös ördög". Ezen rovat alatt közlö­­tekért a szerkesztőség­em vállal felelősséget. IIIIIIIlllHüllIlllliHnililliliiliniHillllHIIIIIIIIIIIIIl perfekt erejű- és sz.VOisk­ónő, aki eg­yérő irodai mi­nkáb­­an is jártas, azonnal alkal­mazást találhat. Cím a ki­—­adóhivatalban. ——• BACIWUCfi A. ezüstárujára, cs­é­­hir. ndiarl és kamarai »állltil Budapest, IV., Királyi Pál­ utca 13. sz. A gy&rs tipölet (tildszinti dlsshelyiségjetben Allon­dhi eladás nagyb­n és Ulexbnyban legolcsóbban szabott eredeti gystrs­árok. 40844 /WVWVWWVVVVVWWV'^VWVVWWWVS színház, művészet II) „A jénai diákok" festője a németek ellen. Berlinből jelentik: Hodler genfi festőművész a mi­nap nyílt levelet tett közzé, amelyben tiltakozott a reim­si székesegyház bombázása ellen és súlyosan megvádolta ezzel kapcsolatban a „barbár" német nemzetet. Hodler tiltakozására most válaszol Haeckel, a híres német professzor, a jénai egyetem kiváló tanára és hivatkozik arra, hogy a festőnek egyik legismertebb alkotása, „A jénai diákok fel­kelése 1813-ban", amelyet a jénai egyetem drága pénzen vásárolt meg tőle, éppen a német nép fel­szabadulását szimbolizálja a franciák rettenetes zsarnoksága alól. Éppen így akar most Európa fel­szabadulni Anglia világuralma alól. Mint a jénai egyetem nyolcvanéves szeniorja, közli azután Haeckel a svájci festővel, hogy monumentális fest­ményét el fogják távolítani az egyetem épületéből és nyilvánosan elárverezi. A kép teljes ára a Vöröskeresztnek jut, hogy enyhítsék azt a nagy­fájdalmat, amelyet ez a példátlan háború, az egész világtörténelem legnagyobb bűne, s millióknak és millióknak okoz. A képet az egyetem igen drágán vásárolta és minimális eladási árát tízezer koroná­ban állapította meg. Aki többet ad, az a sebesültek, betegek és a szükséget szenvedő családok nyomorán enyhít adományával. A színházak hírei. A Vigszi­­házban hol­napután, szerdán. A gépírókisasszornyt, a Karinthy Fri­gyes átdolgozásában oly fényesen sikerült vígjátékot ismétlik, amelyben Góth Sándor vezetése mellett a Vigszínház együ­ttese a legfényesebb sikerek számát gyarapítja. Holnap, kedden, a Jönnek a németek című vígjáték fogja szórakoztatni a közönséget. — 14 Leo­n­iera a szombatra tervezett Mozitündér bemutatóját, az operett nagyszabású előkészületei miatt elhalasztotta. Így tehát minden este kétszer a Vörös ördögök kerül a filmre. Folytatódnak a vendégjátékok 15. Kedden V. ArcinuiT Tpré? é­jekel­t'S pedig a Trubadúrból Leonóra és a Cigánybáróból Saffi nagy áriáit. Szerdán Dienzl ():a kír zongoraművész és spiepzl Oszteánné Hácz Ewa hangversenyeznek. Csütörtökön Anthes György és dr. Dednoki Viktor, szombaton pedig Da­rigó Ilona és S­allai Anna, az Operaház művésznői lépnek föl. A va­s­árnapi, délután 4 és este­­8 órakor kezdődő előadá­s­oknak Pálmai Téka és Beregi Oszkár lesznek a ven­dégei. !*: Jókai szobrát a Wenckheim-palota előtt állítják fel. A Jókai-szoborbizottság hétfőn dél­után négy órakor ülést tartott, amelyen a Jókai­szobor 111 elöntésének kivitelére nézve határozott. A szobrot, amelyet Stróbl Alajos készít és am­ely­nek másfél életnagyságú gipszmodellje már teljesen készen van, a Wenckheim-palota előtt, a Baross­utcában fogják felállítani. A szobornak terv szerint a jövő tapaszra el kellene készülnie. Ennek azonban ez idő szerint akadálya van, ugyanis készítője, Stróbl katonai szolgálatot teljesít. (*) Új zenemű: „Vörös ördögök indulója" címmel Gerzse Angela tollából lelkes tempójú új induló jelent meg. AA/WWVVAA//VWWVVWWVAAA/VVVVVWV KÖZOKTATÁS (A német főiskolák megnyitása.) Berlinből jelentik: A német birodalom valamennyi főisko­láján az oktatás éppen úgy, mint 1871-ben, a rendes időben megkezdődik. Az egyetemnek tan­rendje a tanárok egy részének hadbavonulása folytán módosult ugyan, de az oktatást minden német egyetemen fentartják. A német kormány­nak közoktatásügyi miniszterét ugyanaz a meg­győződés hatja át, mint a magyar kultuszminisz­tert, aki már a mozgósítás első napjaitól kezdve az oktatás fentartása mellett döntött. (Magyar magántanár a bonni egyetemen.) Bonnból jelentik, hogy az ottani egyetem orvosi fakultásán a fiziológia magántanárává nevezték ki dr. Vészi Gyulát. Magántanári működését e hónap 7-ikén kezdte meg ..Újabb vizsgálatok a gerincagy­reflexek terén" című előadással. — Megemlítjük itt, hogy dr. Vészi Gyula, Vészi Józsefnek, a Pester Lloyd főszerkesztőjének fia, a bonni egyetemnek fennállása óta legfiatalabb magántanára, három év óta tanársegéde Veruwinnak, a világhírű fiziológus­nak s most huszonhatéves korában érte a tudomá­nyos munkálkodása elismeréséül a magántanári habilitálás kitüntetése. (Székfoglaló előadás.) Dr. Verebély Tibor egyetemi nyilvános rendes tanár hétfőn tartotta székfoglaló előadását a II. számú sebészeti klinikán a harctéri sebesülésekről- Ez alkalommal a klinika előadási terme zsúfolásig megtelt orvosprofesszo­rokkal és orvosokkal, azonkívül az orvostan­hallga­tók is nagy számmal jelentek meg az érdekes elő­adás meghallgatására. FŐVÁROS * Az önkéntes őrsereg. A polgármester ú 1i önkéntes őrseregről a következő hirdetést teszi közzé. A székesfőváros területén a katonai őrszolgá­­­lat, a sebesültek szállítása és gondozása körül szük­­­séges külső vezető és felügyelő szolgálat, valamint az ennél segédkezés sok kiképzett és kiképzendő katonát elvon tulajdonképeni hivatásától. Ennek megszüntetése s a jövőre való elkerülése érdekében a m. kir. honvédelmi miniszter által megállapított szervezeti szabályok alapján Budapesten önkéntes Őrsereg alakult, amelynek célja a közintézmények, épületek, közüzemek és tárgyak őrzése és védelme, a sebesültek és betegek szállítása és gondozása kö­rül szükséges külső vezető és felügyelő szolgálat teljesítése, általában a katonai felügyeleti és jelen­tési szolgálatnál való segédkezés, ezenkívül és ki­vételes esetekben karhatalmi szolgálat teljesítése. Megjegyzem, hogy az önkéntes őrsereg szervezése nem érinti sem a budapesti állami rendőrség, sem a m. kir. belügyminiszter rendelete alapján szerve­zendő polgárőrség működését és hatáskörét. Az ön­kéntes őrsereg szervezése megtörtént , október 24-én működését megkezdi. A főváros polgárai eddig is nagy számban léptek a­z önkéntes őrse­regbe. Az általános helyzet azonban a most meg­alakult őrség vállaira is mindjárt a kezdetben na­gyobb terheket ró, mert hiszen a sebesülteknek a határról való elhozatala, valamint a sebesültek ér­kezése alkalmával a pályaudvaron a rend fentar­tása is az önkéntes őrsereg teendői közé fog tar­tozni- E hazafias és fontos feladatok teljesítése ér­dekében kérem, hogy minél számosabban lépjenek be az önkéntes őrseregbe. Tájékoztatásul tudatom polgártársaimmal, hogy őrsereg tagjai kötelesek az általuk szabadon választott bármely napon vagy éjjel tizenkét óráig egyfolytában őrszolgálatot tel­jesíteni. Ez az idő úgy értelm­ezendő, hogy az illető tartozik az őrszobában tizenkét óráig az őrszolgálat teljesítésének céljából rendelkezésre állani s az ille­tékes őrség parancsnokának rendeletére a kijelölt őrhelyen felváltva őrködni. Az önkéntes őrsereg tagja a honvédelmi miniszter által előírt egyenru­hát viselheti, azonkívül a szolgálat tartam­a alatt lőfegyvert és oldalfegyvert is hord. A szolgálat azonban polgári ruhában is teljesíthető. Az őrsereg tagja köteles szolgálatban belkarjám városi színű, vörös-sárga-kék karszalagot viselni s az őrség pa­rancsnoka által kiállított szolgálati igazolványt magánál tartani. Aki anélkül, hogy az őrsereg tagja volna, az őrsereg részére megállapított ruhát vagy karszalagot hordja, kihágás miatt az 1879. évi XL. t.-c. 44. §-a alapján büntetés alá esik. Az őrsereg tagjai szolgálatban hatósági közegek s a szolgálatban őket ért megtámadás esetén, valamint egyébként is a szolgálat teljesítésének körülmé­nyeire és a szükséghez képest fegyverüket használ­hatják. Figyelmeztetem enélfogva a közönséget, hogy a szolgálatban lévő önkéntes őr felszólításá­nak tegyen eleget, mert a velük szemben tanúsított engedetlenség, vagy ellenszegülés esetleg súlyos következményekkel járhat. * Ingyenes lakásközvetítő. A tanács rende­letéből a székesfőváros hirdető vállalat ingyenes lakás közvtelítőt szervezett, amely október 20-án kezdi meg a pályaudvarokon is működését. Az intézmény iránt már a központi hivatal szervezésekor is nagy érdeklő­dés mutatkozott, amennyiben igen sok bútorozott szoba bejelentésén kívül számos lakást kereső fél is jelentkezett, akik az intézmény díjmentes szolgálatait igénybevették. A bejelentéseket nem személyesen, ha­nem az elöljáróságokon, kapitányságokon és a rendőr­őrszobákban kapható díjmentes bejelentési lapok útján kell megtenni s a szoba bérbeadását is be kell jelenteni. S­ARCEY REMEKMŰVE PÁRIS OSTROMA a legaktuálisabb könyv. 1870—71-ben is úgy kezdődött a háború, mint ma, mikor ugyancsak hazug hírekkel vezet­ték félre a francia népet. Ez a könyv érdekesség dolgában felér egy mesteri regénnyel, pedig nem is regény, ha­nem Igazság. Ara­b korona 20 fillér. Az összeg előzetes beküldése ellenében bérmentve küldi a Pesti Napló könyvosztálya Vilmos csiszár ut 53

Next