Pesti Napló, 1914. november (65. évfolyam, 273–302. szám)

1914-11-20 / 292. szám

Budapest, péntek PESTI NAPLÓ * 1914. november 2. (292. száza.) 2 Kajaba Lajos, nyugalmazott kereskedelmi iskolai igazgató, ötvennégyéves korában Sopronbanban meg­halt. Dániel László,­­Aradmegye nyugalmazott főpénz­lerrosa, nyolcvannégyéves korában Aradon meghalt. Darka krónika« 11 barátságos orvos — 71 fogoly vallo­mása — Tumért roseut A vidám legények között, akik a sorozásra vá­rakoztak az utcán, megjelenik egy aggodalmas­kodó ifjú is, aki nagyon kiváncsi arra, hogy milyen mértéket alkalmaz az orvos: sokat vesz be, vagy válogatós. Megkérdezi egy ismerősét, aki már benntről jön ki: — Mondja, kérem, milyen ember az ezred­orvos? — Nagyon kedves, barátságos úr. Mindenkit itt t­arasztal. * Orosz foglyokat hoznak a táborba. Egy kapi­tány megkérdezi a foglyokat kisérő altisztet, hogy miképpen jutottak kézre az oroszok. Az altiszt nagy magyarázásba kezd s büszkén, ragyogó szem­mel beszél a véres összecsapásról, amelynek a vé­gén azután a foglyokat ejtették. Az oroszok csendesen hallgatják, nem értik, miről van szó. A legutolsó sorban azonban egy fogoly odasúg a társának: — Naná, kellett az én kedvemért ilyen hős­nek lenni. Mennyit futottam és kiabáltam én a káplár után, amit észrevett és elvitt magával. A Tábori postai levelezőlapon írja nekünk egy katona: Színhely az immár messziről odahaza isme­retessé lett hely: a lövészárok. A bakáik benne gunnyasztanak és busulnak. Nagy baj van: tele vannak dohánynyal, de elfogyott a gyufa. A nagy unalomban jelentkezik egy fiú a parancsnokánál, hogy ott, a szerb fedezékek mellett, a törpe tűzfal mögül vékony füst száll fel. Bizonyosan ember lesz ott, még­pedig szerb. Vállalkozik reá, hogy el­hozza. A parancsnok beleegyezik s amikor az al­konyat leszáll, a baka odakúszik. Egy óra múlva visszatér s nem egyedül, csakugyan magával hoz egy szerbet. Átadja a foglyot, azután büszkén ki­vágja: — Ez még semmi. Mást is hoztam, ami többet ér ennél a rácná­l. S elővesz egy skatulya gyufát. — Hát ezt hol szerezted? — Hol szereztem? A rátctól. Hiszen tüzért másztam el hozzá, mert láttam, hogy valaki a bo­kor mögött pipázik. V\^V^WAVVVVW\AH<VVWWVWVVAVW A háború hősei Ujabb kitüntetések A hivatalos lap legújabb száma ismét hosszú névsorát közli ama hőseinknek, akiket a­ király az ellenséggel szemben tanúsított vitéz és eredményes magatartásukért kitüntetésben részesített. A névsor élén több igen magasrangú tiszt szerepel, bizonysá­gául annak a vitéz szellemnek, amely hadseregünk­ben a legfőbb vezérektől a legutolsó közlegényig uralkodik. Több tisztet csak hősi halála u­tán ért a kitüntetés. A kitüntetések a következők: A király a vaskorona-rend 1. osztályát a hadi­ékítménynyel, díjmentesen adományozta hadtestének vitéz és eredményes vezetéséért; gelderni Colerius limit gyalogsági tábornoknak; a vaskorona-rend 2. osztályát a hadiékitménynyel, díjmentesen , az ellen­séggel szemben vitéz és eredményes magatartása el­ismeréseiül : Shelmheim­ Tsch­urschen­thaler Henrik al­tábornagynak ; a Lipót-rend lovagkeresztjét a hadi­ékitménynyel, díjmentesen, a következő vezérőrna­gyoknak: bojemili Hrozny Józsefnek, ns. Nagy Pál-­­­n­ak, Frass Norbertnek, az ellenség elölt elesett alezredesnek; a Ferenc József-rend tiszti keresztjét, a háborúban kitűnő és a legjobb eredménynyel kisért , szolgálatai elismeréseül; Hödl Hugó b.­h. tartományi vasúti főbiztosnak; a vaskorona-rend 3. osztályát a hadiékítménynyel, díjmentesen , az ellenséggel szem­ben vitéz és eredményes magatartásuk elismeréséül: spon­dal­ungai lovag Metz Rezső ezredesnek, Koller Aurél őrnagynak, gróf Berchtold Aurél vezérőrnagy­nak, Danzer Miksa alezredesnek, Péter Ferenc őr­nagynak, U­nczbauer Hugó századosnak, az ellenség előtt elesett Dávid Rezső századosnak, Prusonowszky Konrád ezredesnek, Laib Frigyes őrnagynak , a vas- , korona-rend 3. osztályát, díjmentesen , a háborúban­­ kitűnő és a legjobb sikerrel kísért szolgálataik elis-­­ meréséül: ns. Sloninka Julián és Heinrich Emil b.­h. tartományi vasúti felügyelőknek; a Ferenc József-rend lovagkeresztjét a katonai érdemkereszt szalagján; az ellenséggel szemben vitéz és önfelál­dozó magatartása elismerésééül: dr. Friedmann Mór törzsorvosnak, Lempicky Tádé és Hermanek Engel­bert vasúti biztosoknak, Dvoracek Ferenc vasúti se­gédnek ; a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, War­mersperger Nándor és Breberin György főbiztosok­nak, Csodi Emil, Budhner Emil és Dancasiu Victor biztosoknak, Gärtner József főfelügyelőnek, Piegl Jakab felügyelőnek és Buzarov-Rick Károly segédnek a tartományi vasutaknál; a katonai érdemkeresztet a hadiékitménynyel: Watterich Albert ezredesnek, Schwarz Oszkár alezredesnek; a következő száza­dosoknak : Kowarcz Tivadarnak, Marck­ Rezsőnek, ns. Saraca Gyulának, ns. Hild­ Árminnak; a követ­kező főhadnagyoknak : Partisch Ferencnek, Rudolf Alajosnak, Zeltnigg Árminnak; a következő hadna­gyoknak : ns. Stratimirovich Bogoljubnak, Jaich Vil­mosnak, továbbá : Junk Frigyes tart. hadnagynak ; az ellenség előtt elesett Blazek Rezső hadnagynak és Futterer Károly tart. hadnagynak ; továbbá : Reutter Vladimi­r alezredesnek, sikabongi Gálffy Béla,­ ns. Kitsche Győző őrnagynak; a következő századosok­nak : Dra­han Rajmond, Gnauer József, Popovics Aurél, Fridi Vilibáld, szigetvári Szigethy Raul,­ns, Miskoltzy-Szígyártó Árpádnak, Lenz Rezsőnek, Schaden Jánosnak, Kesztler Ernőnek, Kaiser Ká­rolynak, Kunz Gyulának, mohácsi Párducz Sándor­nak, Mocsáry Jenőnek, Bellosics Listótnak, Olteanu János és Kirchner Pál századosoknak ; továbbá : Ben­gyel Sándor és Pájor Ármin számfeletti főhadnagyok­nak a vezérkarnál, Zahner Mihály főhadnagynak, Münster János őrnagynak, ns. Marten Mór, Manns Ferenc századosoknak, Barfuss Adolf főhadnagynak, Eibl József hadnagynak, Willander József őrnagy­nak , a következő századosoknak: Zeller Károlynak, Lendl Ferencnek, Friese Tivadarnak, Zens Vilmos­nak, Brichta Hugónak ; a következő főhadnagyoknak : Kiep Rezsőne­, Weingraber Ervinnek; továbbá: He­yer Ottó hadnagynak, Tychowski Jánosnak, Zaha­czewski Ödönnek, Rudmann Milánnak, az ellenség előtt elesett főhadnagynak; a következő századosok­nak : Buzarov-Kicik Hugónak, Oljaca Emilnek, Vecera Rezsőnek, Schmid Rezsőnek; a következő főhadna­gyoknak : Klepp Rezsőnek, Petsohar Ottvinnek, Tar­nay Bélának ; továbbá : marsheili Tessely Józsefnek, az ellenség előtt elesett Ziganek Rajmund őrnagynak és Steiler Kálmán századosnak, továbbá: megparan­csolta a király, hogy a legfelső dicsérő elismerés tud­tul adassék: Schlesinger Károly őrnagynak, Osadea László, Tschernich Ottó, Görig Ferenc, Hahn Ferenc századosoknak, Oppenheimer Frigyes, Wilczinski Konrád, Schlögl Ede, Cienski Mihály hadnagyoknak, Gritz Nándor hadnagynak; a következő tartalékos hadnagyoknak : Bauer Vilmosnak, Regenhart József­nek, Forner Rezsőnek, báró Engerth Vilmosnak; a következő századosoknak: Gaspari Adolfnak, Zeller Antalnak, Linhardt Károlynak; a következő főhad­n­agy­oknak : Schmied Józsefnek, Volkmer Ferencnek, Ivresic Bernát tart. hada­agynak, Schlauss Károly századosnak; a következő főhadnagyoknak: ns. Ze­none Károlynak, Kozák Hugónak, Adamec János hadnagynak ; a következő tartalékos hadnagyoknak : Grunert Károlynak, Ullmann Ferencnek, Fistl Fri­gyesnek, Richtera Lipótnak; a következő százado­soknak: Hausser Sándornak, morai lovag Kozubow­ski Lászlónak és Pawlik Miksának, Horn Tivadar­nak, Hoborski Miksának, Moravec Rezsőnek; a kö­vetkező főhadnagyoknak: Klun Emilnek, Lemp Sán­dornak, Pollak Edének, Jaich Róbertnek; a követ­kező hadnagyoknak: Wolf Walternek, Helm Tiva­darnak ; a következő tartalékos hadnagyoknak : Mixa Károlynak, Broschek Bernátnak, Blum Józsefnek, gróf Sválnoky Sándornak, Krauss Ottónak, Lewald Aurélnak, Ritschel Alfréd hadnagynak, Brann Já­nos ezredorvosnak; a következő századosoiknak: Eperjesi Győzőnek, Winker Ottónak, Novacek József­nek, Gyuriss Antalnak, Finschger Antalnak, Hein­zel­ Rezsőnek, Scharabon Miksának ; a következő fő­hadnagyoknak : szemlaki Kerner Gézának, Aschen­brand Károlynak, Hochenburger Antalnak, Bock Bódognak, dukai Takách Istvánnak, kisdemeteri Gaudernak Emilnek, Knezevic Jánosnak, Édes Gé­zának, Schröck Jenőnek, Schneider Emilnek, Wied­mann Józsefnek, Stenzl Rikárdnak, Goldstein Fri­gyes főhadnagynak ; a következő hadnagyoknak : Pe­rich­ Istvánnak, ns. Markovics Ervinnek, Birtalan Aurélnak, Varga Jánosnak, Mayer Jenőnek, Kon­nerth Gusztávnak, Teutsch Jánosnak, Braun Hubert­nek, Bauer Otmárnak, Zasita Nándornak, Kaluschke Albinnak, Goldschmidt Antalnak, dr. König József tartalékos főorvosnak; a következő századosoknak: ns. Muck Frigyesnek, Illichmann Adolfnak, Grab­ne­r Antalnak, Sonneck Győzőnek, Schiern Oszkárnak ; a következő fő­hadnagyoknak: Wolf Ervinnek, lovag Zubrzicky Boloszlávna­k, Aranka Lászlónak, ns. Raiz­ner Artúrnak, Toperczer Dezsőnek, Zechner József­nek, Fuhrmann Ferencnek ; a következő tartalékos főhadnagyoknak : Hodina Ferencnek és Gombos Gyu­lának ; a következő hadnagyoknak: Szalay Károly­nak, Szacskó Olivérnek, Hanger Guidónak, Frank­ Győzőnek ; a követ­kező tartalékos hadnagyoknak: Jokesch Árminnak, Raschka Ervinnek, Wenzel Ottó­nak, Kindl Vilmos törzsorvosnak, dr. Magyar Fri­gyes tartalékos főorvosnak, Zenker Alfréd főhad­nagynak, Krall János hadnagynak, Schimann Mór tartalékos hadnagynak; továbbá adományozta a ki­rály a koronás arany érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján : dr. Ferlan Vladimir ezredorvosnak, dr. Pawlus János segédorvoshelyettesnek; kiváló és a háborúban legjobb eredménynyel kisért szolgálatuk elismeréséül a következő tartományi vasúti gyakor­nokoknak : Hrszka Antalnak, Zarh­adnik Józsefnek és Reich Alfrédnak ; a koronás arany érdemkeresztet: Stray Károly biztosnak és Poborak Albert gyakor­noknak, mindkettő a tartományi vasutaknál. SZÍNHÁZ, művészet (*) Háborús déutánok. A Budapesti Központi Segítő Bizottság által rendezett harmadik „Hábo­rús délutánt" november 21-én, szombaton tartják meg a Ritz-szálló földszinti termeiben, öt órától hat óráig teát fognak felszolgálni a hallban. Hat órakor kezdődik az előadás a nagy szalonban. Az előadások sorát ezúttal gróf Apponyi Albert beszé­de fogja megnyitni A háború és a magyar nemzeti politika címmel. Erre B. Sándor Erzsinek több énekszáma és Keéry-Szánthó Imre zongoraelőadá­sai következnek. A részletes műsort holnap fogják közzétenni. Jegyek kaphatók pénteken és szomba­ton délután 4—6 óra között, a Ritz-szálló pénz­táránál. (*) A színházak hírei. A Népoperában a pénteki nap kivételével, amikor is a filharmonikusok tartják meg VI. népszerű hangversenyüket s amelyre már minden jegy elkelt, a heti műsort szombaton és vasár­nap a „Mozitündér" fejezi be. — A Vígszín­ház szombati újdonsága, a Mária testvér színpadon szokatlan miliőt visz a közönség elé. A cselekmény szính­elye egy elzászi klastrom, amelybe diadalmasan vonul be egy portyázó német csapat. Csak egy kis nö­vendéklány, Mária, marad a katonák közt, akik tisz­teletteljes hódolattal veszik körül az ártatlan hajadont. Varsányi Irén, Rónaszéky Irén, Haraszthy Hermin, Kende Paula, Csortos Gyula, Fenyvessy Emil, Szerémy Zoltán, Vendrey Ferenc, Tanay Frigyes, Sarkadi Ala­dár, Balassa Jenő játszák a főszerepeket. Holnap, pén­teken A csúnya ember-t ismétlik. NyÍltTÉR Ezen rovat alatt közlöttekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. II. Egyik ügyfelem megvenni szándékozik Spitzer Adolfné és társa lajosmizsei cégnek üzletét. Ennélfogva felhívom nevezett cég hitelezőit, hogy követeléseiket nálam 1014 november 25-ig jelentsék be, mert külön­ben azokat ügyfelem figyelembe nem veszi és azokért nem felel. Dr. Markó Imre ügyvéd, Kecskemét wwvwwwwwwwwwwv/wvvwvv TÖRVÉNYSZÉK (g) A Kúria teljes ülése. A Kúria csütörtökön Günther Antal elnöklésével teljes ülést tartott. Az ülésen Gundi Papp Imre és Frank Lajos újonnan ki­nevezett kúriai bírák tették le az esküt. Papp Imre­­ a VII., Frank Lajos pedig az V. polgári tanácsban fog működni. Günther Antal elnök meleg szavak­kal üdvözölte az új bírákat, majd megemlítette, hogy ma van négyszázadik évfordulója annak a napnak, amelyen Werbőczy hármaskönyve királyi jóváhagyást nyert. (§) A végrehajtók a kormánynál. A morató­rium következtében jövedelem nélkül maradt bí­rósági végrehajtók országos egyesületük révén a kormányhoz kérvénynyel fordultak, amelyet hat­van tagú küldöttség adott át dr. Hoványi Géza or­szággyűlési képviselő vezetésével az igazságügymi­niszternek. Rásonyi Papp Gedeon egyesületi elnök gyors orvoslást kér. Az igazságügyi miniszter meg­nyugtatta a küldöttséget. A pénzügyminiszter, akinél a küldöttség szintén tisztelgett, a legmesszebbmenő jóindulatáról biztosította a végrehajtókat. A keres­­kedelemügyi minisztériumban Vargha Gyula ál­lamtitkár fogadta a küldöttséget, amely a féláru vasúti jegy kedvezményét kérelmezte. (§) A Szondy­ utcai dráma. Három napon ke­resztül tárgyalta a múlt hónapban a budapesti es­küdtbíróság Cseh Andrá­sné, született Trész Ju­lianna negyvenhét éves Szondy­ utcai kávémérő- és kifőzde-tulajdonosa a szándékos emberölés kísér­leti bűnügyét. Cseh Andrásnét azzal vádolta az ügyészség, hogy férjének, akivel rossz vszonyban élt, április 23-án éjfél után egy és két óra között konyhakéssel elvágta a nyakát. A hörgésre feléb­redtek leányai is, amire Cseh Andrásné, hogy előt­tük úgy tüntesse fel a dolgot, mintha atyjuk ön­gyilkossági szándékból önmaga metszette volna el nyakát, kétségbeesve kérdezte férjétől: „Miért tet­ted ezt magaddal?" A véres eset után a leányok fellármázták a szomszédokat, akik kihívták a men­tőket. Cseh András hónapokig lebegett élet és ha­lál között a Rókus-kórházban, végre azonban fel­gyógyult. Cseh András a Vizsgálóbíró előtt terhelő­leg vallott feleségére. Ezt a vallomá­sát a detektívek előtt is megismételte. E vallomások alapján Cseh Andrásnét letartóztatták s ellene az ügyészség há­zastárson elkövetett szándékos emberölés bűntet­tének kísérlete miatt tett vádat. Az esküdtek az első tárgyaláson hozott verdiktjükben a ténykér­désben nemmel feleltek. A biróság a verdiktet nem fogadta el ítélethozatala alapjául, mert úgy találta, hogy­ az esküdtek verdiktjükben a vádlott javára

Next