Pesti Napló, 1915. március (66. évfolyam, 60–90. szám)

1915-03-03 / 62. szám

Szerint Baden-Powell, a kém Német újságok megrótják Baden-Powell tábornokot, mert eldicsekedett azzal, hogy Né­metországban Anglia számára kémkedett. Pfuj, kém! A morális fölháborodás, amely a kémet kiséri, mindig legalább is problemati­kus. Hiszen nekünk is vannak kémeink, akik néha rendkívül nagy szolgálatokat tesznek a hadseregnek, olykor csak a pénz csábítja őket a fölötte veszélyes spionázsra és mégis tisztes, derék, hasznos embereknek tartjuk őket. Van ugyan egy legenda, — hitelességét nem tudom ellenőrizni — hogy Napóleon azt az orosz katonát, aki elárulta a Moszkvába vivő legkönnyebb utat, mindjárt a város hatá­rán felakasztatta, mint árulót. De ennek az esetnek valószínűségében sok okom van ké­telkednem, mert hiszen Napóleonnak igen nagy szüksége volt kémekre, árulókra, mint ahogy egy vezér sem nélkülözheti a háborúnak e leg­fontosabb tartozékait. Háborúban csak egy ál­láspont lehetséges, hogy aki nekünk kémke­dik, aki nekünk árul el, annak veregessük meg a vállát és ne keressük tovább a cselekedete rugóit. Jól tudjuk, hogy a kémkedés és árulás közt nagy etikai különbség van. Az előbbi ha­zafias, önfeláldozó, önzetlen cselekedet is le­het, az utóbbi pedig morális szempontból min­dig kárhoztatni való. Magában a kémkedésben is finom árnyalatok lehetségesek, a legrajon­góbb hazaszeretettől lefelé a minden hájjal kent spicliségig. De háborúban kell, hogy ezek az árnyalatok összefolyjanak, mert a hadvise­lés nézőpontjából, ami átmenetileg mindig a legm­agasabb szempont szokott lenni és kell is, hogy az legyen: kém, áruló, besúgó, mi­helyt nekünk dolgozik, jó ember, derék ember. Ez az erkölcsi tekintet felfüggesztése a m­aga­sabbrendű stratégiai erkölcs kedvéért. Baden-Powell tábornok nekünk rossz ember, az angolok szemében ellenben hős és okos katona. Annak is meg van az oka, hogy az angol tábornok eldicsekszik egy morális nézőpontból legalább is vitás eljárásával. Ba­den-Powell, aki a megteremtője annak az in­tézménynek, amelyet az angolok „boy­scoutch"-nak neveznek és amelyet az egész világon az ő mintájáról kopíroztak le egészen a mi „cserkészeinkig". Baden-Powell tehát úgy kémkedett, ahogy Zeppelin dirigál egy Zeppe­lint, amelybe a nevét, az egyéniségét, az egész életét lehelte. Baden-Powell a világ legdivato­sabb kémrendszerének feltalálója, a kémkedést belevitte az iskolásfiúk közé azzal a program­mal, hogy az intézmény segítségével testi és szellemi képességeiket gyakorlati irányban fej­leszteni fogja. Méltóztassék elolvasni a cserkészet bár­mely kézikönyvét, többféle kiadás van belőle magyar nyelven is és meg fognak ismerkedni Baden-Powell eszméivel. Az ő találmánya az egész cserkészet a szeges bottól kezdve az ol­dalt felcsapott afrikander-kalapig, amelyet még ma is az egész világon Baden-Powell­kalapnak neveznek. A homokszínű, lehajtott gallérú, zsebes blúz, a nyakravaló kendő, az öv, a rövid nadrág, meztelen térd, szöges cipő, mindez hívebbnél hívebb másolata az angol cserkészfiúnak, a Baden-Powell szellemi szü­löttének. Amikor nálunk és Németországban a ta­valyelőtti nyáron vidám cserkészfiúk ellepték az országutakat, ki hitte volna, hogy a divat megteremtője, Baden-Powell ugyanakkor Né­metországban francia és angol fiúk segítségé­vel kémkedik, szimatol? Ki sejtette volna még akkor, hogy háború lesz? Én is, ön is, a szom­széd úr is azt gondolta, hogy ez csak olyan­féle gyermeknyilatság, amelynek révén diákok megpumpolhatják szüleiket. A mi korunkban, akik most öreg népfelkelő-jelöltek vagyunk, az országos ifjúsági tornaverseny dressze volt ilyen alap, amelyen szüleinket szipolyozhat­tuk. Nevettünk magunkban a cserkész-diva­ton és még örültünk, hogy gyermekeink és ifjaink legalább a szabad levegőn edződnek. Baden-Powell tábornok azonban nem ne­vetett, legföljebb a markába titokban. Fürge­lábú, sasszemű fiatalsága csak egy mulatságból átrándult a német határra, aztán haza­jöttek és elmondták, hogy mit láttak. A cserkészet egyik pedagógiai előnye, hogy megtanítja látni a fiukat. Mikor haza jönnek egy kirándulás­ról, el kell mondaniuk, hogy mit láttak. Egy­máson ellenőrzik, hogy melyik figyelt jobban, melyikük vett észre többet. Így tanultak látni Németországban és amit láttak, azt Baden-Powell ridegen, komolyan beírta egy jegyző­könyvbe és ez most a legtitkosabb angol ka­tonai iratoknak ,egyik legnagyobb dísze lehet. Csak természetes, hogy Baden-Powell most már nem a markába nevet, hanem a nyilvános­ság előtt röhög. Most már elárulhatja, hogy mire kellett neki a cserkészet jeles intézménye és hogy ő nem esett a feje lágyára, amikor a bow­scould­okat kitalálta. Míg mi idehaza mosolyogtunk az ifjak mulatságán, Anglia már a háborúra gondolt és a háborúra készülődött. Csak az a szeren­csénk, hogy Németország sem esett a feje lágyára. Emlékezzünk csak vissza, hogy német aviatikus tisztek abban az időben milyen tömegesen jártak pórul és különös véletlen­képpen mindig épp francia földre kellett le­ereszkedniük. A szél, az a szeszélyes szél min­dig arrafelé verte őket és alig győzték magu­kat exkuzálni, hogy nem tudtak a szélnek parancsolni. Most már tudjuk, mire valók voltak az aviatikai balesetek a német-francia határon és azt is tudjuk, hogy mi az ördögbe volt szükség a boy­seoutc­ra. Milyen gyönge az emberi logika, hogy már akkor nem orrontottuk, nem sejtettük, hogy ebből bizony háború lesz. .Hittük és imádtuk a békét, azt hittük, hogy szinekurá­ban fogunk megőszülni, amikor már körülöt­tünk javában tombolt a háborús készülődés és amikor kandi repülőgépek és kíváncsi cser­készfiúk már csipkedve rászálltak a nyárs­polgár türelmes orrára. Sz. PESTI NAPLÓ 1915. március 3. 7 ITáviratok és telefonjelentések­ Asquit fenyegetései London, március 2. 1Asquith miniszterelnök az alsóházban egy 250 millió fontról szóló új hadihitel megszava­zását kérte és többek közt ezeket mondotta: A különböző hadi kiadások napi két millió frankra emelkedtek, azonban Anglia szilárdul el van határozva, hogy a háborút győzelmei befejezéséig folytatja. Asquith további kijelen­tette, hogy a Dardanellák ellen intézett táma­dás gondosan elő va­n készítve és egy bizonyos célt követ politikai, stratégiai és gazdasági te­kintetben. Ez a vállalkozás újabb bizonyítéka a szövetségesek szoros együttműködésének, akik e vállalkozás veszélyében és dicsőségében egyetértenek. A miniszter ezután csúfolódóan beszélt az állítólagos német blokádról és eze­ket mondotta: — A valóság az, hogy a német flotta az angol partvidéket nem blokálja, nem tudja blokálni és soha­ nem is fogja tudni blokálni. Németország eljárása minden eddig ismert nemzetközi egyezmény megsértése. A szövetsé­gesek ezért elhatározták, hogy megtorló intéz­kedésekre térnek át, hogy ezzel megakadá­lyozzák, hogy Németországba bármilyen ter­méket bevigyenek vagy onnan elszállítsanak. Az angol és a francia kormány fentartják ma­guknak azt a jogot, hogy olyan hajókat, me­lyekre az a gyanú háramlik, hogy ellenséges rendeltetésű áru van a fedélzetén, feltartsa és angol vagy francia kikötőbe vontassa. A szö­vetségesek jogosnak tartják minden gazdasági kényszerrendszabály alkalmazását, nincs azon­ban szándékukban a feltartott hajók szállítmá­nyát konfiskálni, ha csak különös körülmé­nyek nem teszik jogosulttá a konfiskálást. Az új intézkedéseket nem alkalmazzák azokra a hajókra, amelyek a figyelembe veendő idő­pont előtt hagyják el a kikötőket. Ha a sem­legeseket károsan érintik ezek az óvintézkedé­sek, úgy azt sajnáljuk, de a semlegesek gon­dolják meg, hogy nem mi idéztük fel a hadvi­selésnek ezt a fázisát. Németország tengeralatt­járóival tengeri rablást és fosztogatást kezdett meg. A szövetségesek ezt nem nézhetik tétlenül. Asquith ezután megemlítette a békehíresz­teléseket és élénk tetszés közben így fejezte be beszédét. Most nincs itt az idő békéről beszélni s megismételte 1914 november 9-én a Guild­ Hallban tartott beszédét. A miniszterelnök be­szédét a ház minden részén óriási lelkesedéssel fogadták. had útját, másrészt Anglia Afganisztán fölött való szuverenitásának Oroszország részéről leendő elismerését és a Tibetre vonatkozó ösz­szes orosz igényeknek Anglia számára való át­engedését tartalmazza. Az entente osztozik Hamburg, március 2. A Hamburger Nachrichten-nek jelentik Ró­mából, Oroszország és Anglia Párisból ideérke­zett jelentés szerint a Dardanellák ágyúzása előtt a békekötésig titokban tartandó meg­állapodást kötöttek, amely Konstantinápoly-­­ nak Oroszország számára való átengedését és Oroszországnak a Földközi-tengerre való szó­ A török kamara elnöke, a Dardanellák ostromáról Konstantinápoly, március 2. A kamara ülésének végén Halil elnök be­szédet mondott, melyben rámutatott arra, hogy a kamara által mutatott egység szép példát ad a jövendő generációnak. A török hadseregnek Köprikösnél aratott győzelme és az oroszoknak Sarikanisig való menekülése után az oroszok új hadereje a török hadsereg elől teljesen visszavonult. Az ellenség v­alamennyi fronton megverve, kétségbeesésében a Dardanellákat támadta meg. Kétségtelen, hogy az ellenség, amely ha­talmas páncélos cirkálóival néhány nap óta szünet nélkül folytatja bombázásait, anélkül, hogy a legcsekélyebb eredményt érte volna el, a török hadsereg bátorsága folytán itt szen­vedte a legsúlyosabb vereséget. Kizártnak lát­szik, hogy ki­s ellenség a tengerszoroson keresz­tüljuthasson. Azonban, ha mégis sikerülne ke­resztüljutnia, biztos lehet afelől, hogy ez a sikere, a mi elszántságunkat még csak fokozni fogja. Az ellenség tudja meg, hogy hadsere­günk legnagyobb része itt van koncentrálva és minden eshetőségre számítva, tettük meg in­tézkedéseinket. Az emelvényről kiáltom: Nem fogunk meghalni, élni fogunk." A mi utunk az örök üdv útja. Az oroszok, akiket bátor harcosaink és szövetségeseink vereségről-vere­ségre kergetnek, kénytelenek voltak a dumá­ban is beismerni gyengeségüket. A pétervári államférfiak, akik reszketnek ama veszély gondolatára, hogy a Fekete-tengert és a Ke­leti tengert elveszítik, szükségét érzik annak, hogy hadseregükben a fanatizmust ébresszék fel. Ezért kijelentették, hogy eljött annak az ideje, hogy Konstantinápolyt birtokba vegyék, hogy így a nyílt tengerre juthassanak. Micsoda nyilvánvaló gyengeség ez az események igaz­ságával szemben. Oroszország nyugodt lehet, a törökök, németek, osztrákok és magyarok, akik e háborúban egyesültek és a csatatereket vérükkel áztatják, meg fogják semmisíteni az oroszokat. A török katona, aki Konstantiná­polyban és Anatólia határán őrt áll, tudni fogja azt, hogy egyidejűleg Berlin, Bécs és Buda­pest hős védelmezője, éppen úgy, amint Né­metország, Ausztria és Magyarország katonái tudni fogják, hogy egyúttal Konstantinápoly is Anatólia dicső védelmezői is. Ellenfeleink azt a hírt terjesztik, hogy azt a javaslatot tették nekünk, hogy területi épségünket biztosítják az esetre, ha semlegességünket megőrizzük. Aki látni akar egy olyan országot, melynek területi épségét Anglia és Oroszország bizto­sítja, az vessen egy pillantást Perzsiára.

Next