Pesti Napló, 1915. augusztus (66. évfolyam, 212–242. szám)
1915-08-20 / 231. szám
16 Péntek • V 1 — Aki sor alá állította az amerikai iiiűgyarokat. Egy olvasónk írja: Régi amerikai ismeretségem révén levelet kaptam a Detroit nevü amerikai városkából. Egy Márk (Mihály) Fekete nevü honfitársam keservesen panaszolja ebben, hogy egy Ludvig Ernő nevü ember, aki a cevendi konzuli ügyeket (?) végzi Detroitban, általános sorozást rendelt el. Mégpedig kizárólag a magyar honpolgárok között. Az Amerikában is becsületes hazafiak „jámbor" módon jelentkeztek. Sorozva is lettek, s ezért a hazafiúi tényükért 3 dollárt kellett fizetniük, de bizony akár „tauglich" akár „untauglich" lett a jelentkező — ott maradtak, ahol voltak. Nem vitték őket a kiképzőbe, annál kevésbé a frontra. Ludvig Ernő ezenkívül az elesett magyar vitézek özvegyei és árvái javára nagyszabású gyűjtést rendezett. Össze is szedett szép pár száz dollárt, de hogy haza küldte-e, oda ahová dukál, az titok, erről senki sem tud. Minden jelből úgy látszik, hogy a Prokopp és Weisz-féle nagy dobbal hirdetőirodához is just formál Ludvig Ernő. Ez a konzuli megbízott (?) meghatalmazást adott a nevezett bankár (?) cégnek, hogy a magyar hadikölcsön jegyzését eszközölje. És a Prokopp és Weisz-cég „eszközli" is. 100 koronás hadikötvény ára nálunk 15 dollár 75 cent. A bankár cég szerint ez a befektetés 8 százalék kamatot hoz, azaz csaknem háromszor annyit, mint a bankokban heverő pénz. Így hirdeti Prokopp és Weisz, akik 2282 W. Jefferson Aveba Detroit (Michigan)ban székelnek. Szegény Márk Fekete honfitársunk arra kér engem, hogy írjak a honvédelmi miniszter úrnak. Panaszoljam el, hogy az ő nevében milyencsúf visszaéléseket követnek el. A „honvédelmi" miniszter úr majd tanácskozik a többi miniszter urakkal és bizonyosan hamarosan kiderül, hogy Ludvig Ernő Detroitba küldött konzuli megbizott: hazafias akciót végez-e vagy szélhámosságot? — A tisztviselők családi pótlékának felemelése. (Levél a szerkesztőhöz.) A háború éppen az ifjúság számában tette a legnagyobb és a legkevésbéhelyrehozható kárt; az állaim érdeke tehát,hogy nyomortól mentesen fejlődhessék az a fiatalnemzedék, melynek az a hivatása, hogy az elesett ifjakat pótolja. Épen e nézőpontból kötelessége az állaimnak, hogy orvosolja a családi pótlékról hozott törvény igazságtalanságát, mely a nyugdíjasokgyermekeit megfosztja a családi pótléktól. Nagy elégedetlenséget keltett, hogy a kormány kizárta a jótéteményből a gyermekek egy kis csoportját, akik szegények nem tehetnek arról, hogy apjuk munkaképtelen lett s mégis őket sújtja a kegyetlen rendelkezés. Ugyan miért? Talán pénzügyi okokból? Ezek az okok bárhol inkább vehetők figyelembe, mint itt. Hisz a napidíjas tisztviselők gyermekeinek túlnyomó része meghaladja azt a korhatárt, mely családi pótlékra jogosít és igy aránylag nagyon is szerény összeggel lehetne a nyugdíjasok gyermekeit a nyomortól megmenteni. Mert épen ezeket fenyegeti leginkább a nyomor. A családfentartó főkeresetét épen azért csökkentette a nyugdíjba belépés, mert megállapítható volt, hogy bármily keresetre, tehát mellékkeresetre is képtelen. Most a hiányos vagy épen rossz táplálkozás, melyet a drágaságokoz, egyenesen az életüket fenyegeti e gyermekeknek. S ha az államnak drága a gyermek, ha az államnak szüksége van a gyermekéletre, engedheti elpusztulni a nyugdíjasok gyermekeit? A miniszter rendeleti úton már intézkedett, hogy a tényleges szolgálatban lévő alkalmazottak háromnál több gyermek után is megkapják a családi pótléknak megfelelő összeget segély alakjában. Na a miniszter következetes akar lenni, még egy rendeletet kell kiadnia, mely a családi pótléknak megfelelő összeget szintén „segély alakjában utalványoztatja a nyugdíjasok gyermekei számára is. K. P. — Az árva gyermekek szanatóriuma. A Zsófia Országos Gyermekszanatórium Egyesület kétszáz ágyas szanatóriumot létesít a háború árvái részére. A szükséges földterületet dr. Óváry Ferenc képviselő adományozta. Az építésre hirdetett árlejtés csütörtökön járt le s az uj balatoni gyermekszanatórium Vida Artúr építész tervei és Bókay János egyetemi tanár elvei szerint fog felépülni. — Adományok a hadbavonult beteg tanítónak. .. harctéren súlyosan megbetegedett, fürdőzésre szoruló legény tanító javára ujabban a következő adományok idtéztek hozzánk: Karla Istvánné (Visóoroszi) 4, Dobos •Jáános (Hársfalva) 10, Lőrinczi Dánielné (Szögliget) 3, özvegy Jakab Lajosné (Otthéviz) 7, Virágh-család (Menyő 4, Kántor József (Balassagyarmat) 5, G. I., (Szászvár) 3, Baráthy Mihályné (Budapest) 1, Pruzsinszky Jánosné (Budapest) 10, Nemes (Dobsina) 10 korona. — Pusztító orkán Amerikában, Londonból jelentik: A Reuter-ügynökség jelenti Newyorkból, Texasban nagy forgószél volt. Dallasban mintegy 100 ember meghalt. A gyapotültetvények erősen megsérültek. Galvestonban 14 ember és 500 ház elpusztult. — A mi hőseink. A Hadsereg Aranykönyvébe a következő magyar hősök haditetteit jegyezte be a hadvezetőség: Boér Mihály, Szabó József és Floka Kandin 50-ik gyalogezredbeli árkászok az állóharc idejében a fornt előtti munkában tüntették ki magukat. Ha az ellenséges tüzelés alábbhagyott, akkor nyugodtan tovább dolgoztak, ha meg szaporábban lövöldözött az ellenség, fedezék mögé bújtak s mihelyt csak lehetségessé vált, újra hozzáláttak a munkához. Dicsérő elismerésben részesültek. — Faragó Ádám 70-ik gyalogezredbeli tizedes, mikor a túlnyomó számi ellenség Jablonkitól északra és a Lipován áttörte vonalunkat s a még mindig tüzelő gépfegyverosztályunkra támadt, mégis helyén maradt. A gépfegyvert a fenyegetett Oldat felé fordította és jól célzott tüzelésével az orosz rohamot megakasztotta. Az I. osztályú ezüst vitézségi érmet kapta. — Orbán István, 69-ik gyalogezred 1-l tizedes, az I. gépfegyverosztály irányítójaként példás halálmegvetéssel és önfeláldozással hónapokon át küzdötte végig az ezred súlyos harcait. A Beszkidek ormára irányult egyik orosz tömegtámadásnál pusztító tüzeléssel borította el és tartotta vissza az ellenséget. Az I. osztályú ezüst vitézségi érmet kapa. — Takács Ignác, 69-ik gyalogezredbeli bala, mikor egy orosz tömegtámadásban az I. gépfegyverosztály nagyon heves tüzérségi és gyalogsági tűzbe jutott s már majdnem valamennyi ember megsebesült, a már-már megingó legénységet felbátorította és sebesülése dacára az oroszok visszaütéséig helyéről nem tágított. Csak azután ment a segélyhelyre. A 2. osztályú ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. — Múzeumi kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselői karában dr. Vértesy Jenő egyetemi mgnántanárt, őrt igazgató-őrré, dr. Bajza József segédőrt őrré, dr. Fényes Dezső fizetéstelen segédőrt pedig fizetéses segédőrré nevezte ki. Kinevzi továbbá a közoktatásügyi miniszter Szentiványi Gyula szegedi hírlapírót, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségéhez tolnokká. Szentiványi évek óta foglalkozik művészettörténettel és idevágó kutatásai igen értékesek. A kinevezés a Szegedi Híradó szerkesztői asztala mellől szólítja a Múzeumok főfelügyelőségéhez, ő írja az első magyar képzőművészeti lexikont, amelynek első vaskos kötete tavaly már megjelent. A Hadi varroda a német trónörökös palotájában. Berlinből írjákA német trónörökös palotájában nagy a csend, csak a második emelet egyik szobájában van élet. Itt van a Cecilia-segítőegyesület varrószobája, egy szerény kis terem, benne néhány szék, egy-két nagy asztal, amelyek közül hölgyek, fiatalok, idősebbek vegyesen dolgoznak. A jártasabb hölgyek tanfolyamot rendeznek a kezdők számára és három hónap után fölszabadítják azokat, akiket méltóknak találnak arra, hogy a nagy munkában részt vegyenek. A Cecilia-segítőegyesület egyik célja az, hogy a hazai kéziipart fejlessze és azt a rengeteg pénzt, ami évenként Párisba és Brüsszelbe vándorolt, megtartsa Németországnak. Eddig három kurzus volt és mindegyiken nyolcvankét nő vett részt. Munkájukat megfizetik és azután egy berlini fehérnemű-üzletnek adják el. A munkák egyre szebbek és tökéletesebbek, úgy, hogy már a brüsszeli csipkékkel is versenyezeni tudnak. A Cecilia-egyesület másik célja az, hogy azokat az asszonyokat, akik a háború folytán kedvezőtlen anyagi helyzetbe kerültek, állandó keresethez juttassa. — Beiratások a gyorsíróiskolába. Augusztus 25-én nyitja meg 13. évfolyamát a dr. Gyarmati által 1903-ban alapított, e néven első Országos Gabelsberger Szakiskola, amelyet parlamenti gyorsírók vezetnek és amelynek népszerű elnevezését ma már széltében lemásolják a hasonló iskolák. Kereskedelmi szaktanfolyamot s a legmagasabb kiképzést adó gyors- és gépírási tanfolyamokat ölel fel az intézet, amelynek fentartó testülete a „Gyakorló Gyorsírók Társasága" és amelynek tanári kara: dr. Babró, Deák Lajos, dr. Gyarmati, Lenkey Ibolya, dr. Sándorné, Kádár Margit stb. működnek benne közre — a siker biztos garanciája. Értesítőjében, amelyet bárkinek megküld, 450 múlt évi, többnyire hölgynövendéket mutat ki, névszerint a szakiskola, amelynek helyisége változatlanul csakis VI., Hegedűs Sándor utca 7. sz. alatti saját épületében van. — Rokkant katonák hajókirándulása. A Duna-Gőzhajózási Társaság a király születése napján a rokkant katonák kirándulása céljából „Drina" nevű különhajóját bocsátotta ingyenesen rendelkezésre. E díszesen fellobogózott hajón gróf Khuen-Héderváryné vezetése alatt vezetése alatt négyszáz rokkant katona utazott Szentendrére. A Drinán Tarnay Alajos zongoraművész vegyeskara hangversenyezett. A hajó egy órai tartózkodás után tért vissza Szentendréről. — Egy veszedelmes kém. Sir Robert Baden-Powell angol tábornok bejárta Németországot, s a leghihetetlenebb furfanggal készített egyes erődökről rajzokat. Igazi világszenzációt keltett ez a dolog, amelyről maga a tábornok egy könyvet írt, s melynek fordítását az Előre képes hetilap a jövő héten megjelenő számában kezdi meg. Külön, könyvalakban is rövid időn belül megjelenik. PESTI NAPLÓ íg10. augusztus 76. HŐSI HALÁL Nagykanizsáról jelentik: Salamon Ernő, a nagykanizsai 20. honvédgyalogezred századosa Lublin ostrománál hősi halált halt. A harctérről érkezett híradás szerint Salamon százados a tragikus pillanatban egy favázas házban tatózkodott, ennek falán fúródott át az ellenséges golyó, mely megölte. A gyászba borult család a holttestet Kőszegre szállíttatja és ott fogja a családi sírboltban elhelyezni. Halálhíre Nagykanizsán mély részvétet keltett. A budapesti 16. számú helyőrségi kórházból holnap, pénteken délután két órakor temetik el Kicsuta Antal 56 éves civilkocsist, Varga József. .34 éves, 48.. gyalogezredbeli őrsvezetőt, Ravasz György 753 éves, 101. gyalogezredbeli közkatonát, Theissenberger Károly 26 éves, 6. vártüzérezredbeli tüzért és Bucksbaum Mihály 41 éves, 34. cs. és kir. népfölkelő gyalogezredbeli őrmestert. A budapesti honvéd helyőrségi kórházból csütörtökön temették el Kis György t. honvédhuszár gyalogezredbeli 40 éves, volt budapesti lakos honvédet. Balkay Béla felmérési gyakornok a 69-ik gyalogezred hadapród-őrmestere az északi harctéren ellenséges golyótól fején találva hősi halált halt. — Házasság. Pázmándy Mihály e hónap 21-én déli, 1 órakor veszti oltárhoz Stift Irénkét az erzsébetfalvai plébánia-templomban. — Gyászrovat. A székesfőváros műszaki tisztikara mély megiletődéssel jelenti, hogy egykori kedves kartársa Hofbauer János nyugalmazott műszaki tanácsos, a kőműves-, kőfaragó- és ácsmesteri képzettség megvizsgálására szervezett bizottság tagja munkában eltöltött életének hetvenegyedik évében, hosszas, súlyos szenvedés után- elhunyt Budapesten. Negyvennyolc éven át szolgálta a székesfővárost , és ez alatt a hosszú idő alatt mindenkor lelkes ügyszeretettel, kitartó szorgalommal, minden erejét, gazdag tapasztalatokon nyugvó építészi tudását és finom építőművészi ízlését székesfővárosunknak, az ő szeretett szülővárosának felvirágoztatására fordította. -Ír Földbirtokosaink figyelmét az őszi bazavetés alkalmából felhívjuk a mai Corwin hirdetésre. -Nagyothallók, fülzúgásban szenvedők előnyösen cselekszenek, ha a legújabban szabadalmazott „Dobhártyaszerű hallókészülékről" kérnek prospektust. Ingyen küldi: Faragó Jenő, Mester utca 34. (Telefon,) - NyÍLTTÉR Ezen rovat alatt közlőitekért a szerkesztősig nem : vállal felelősséget, kicsinek-nagynak, egészségesnek, betegütok erősítő, iizsaló hatása folytán nélkülözhetetlen. Mindenütt kapható. Főraktár: Garay gyógyszertár, ilodapest,Jarav-Wr 19/a. szám A Bulyo¥Szky utcai leánynevelő - intézetben a behatások megkezdődtek. Felvétetnek bentlakó és félbentlakó növendékek korlátolt számban. Továbbképző tanfolyam, elemi, polgári, felsőbb leányiskola, gymnasiumi oktatás legelső tanerők által. — Öt hónapon át az intézet parkjában kerti tanítás. Sportok, zene, tánc. Prospektust kívánatra küld Dr. Förstner Gyulánné igazgatónő Budapest, Tl. Bulyovszky-utca 10. Telefon 17193.