Pesti Napló, 1915. október (66. évfolyam, 274–304. szám)
1915-10-13 / 286. szám
Szerda A szalonnikiai vonal veszedelme Angol aggodalmak London, október 9. (Amsterdamon át) A nagy elterjedtségű s tekintélyes Manchester Guardian, amely az angol liberális pártnak egyik fő sajtóorgánuma, október 1- én kelt vezércikkében a következőket írja: Az új görög kabinet valószínűleeg csakhamar épp úgy tiltakozni fog az entente-csapatok partraszállása ellen, mint a régi, ez alkalommal azonban a tiltakozás komoly lesz. Ennek dacára nem hisszük, hogy az új kabinet azonnal akcióba fog lépni. De ha majd Németország behatolt Szerbiába és ez az ország bajban lesz, a görög kabinet emlékeztetni fog bennünket arra, hogy soha sem kérte, hogy angol csapatok Szalonikibe jöjjenek és ottlétük nem kívánatos Görögországra. Más szóval, a görög kormány mostani kritikus helyzetében lehetséges, hogy a szalonikii vonalon most operáló haderők bázisát a görögök meg fogják fenyegetni. Ez a kitátás ránk nézve nem nagyon kecsegtető. A kockázatot még elfogadhattuk volna, ha Venizelosz volna a kormányon, esélyeink azonban most, amikor a valóságos hatalom a király kezei közt pihen, akinek nagyobb gondja van rá, hogy Németországgal békében éljen, mintsem Szerbiát védelmezze, határozottan kockázatosak. Legyünk mindenekelőtt egészen tisztában szalonikii operációink lényegével. Kiindulási pontja ez egy rendkívüli fontosságú vonalnak. Egyedüli szabad útvonala ez Szerbiának és Oroszország felé is történnek e helyen keresztül hadiszállítások. Ezért Bulgáriának rendkívül kapóra jönne, ha e vonalat megszakíthatná, annál is inkább, mivel e vonal részint olyan szerb területen vonul végig, amelyre a bolgárok igényt tartanak. De e vonalnak még más céljai is vannak: nemcsak kiváló jelentőségű Szerbia védelmére nézve, de kitűnő támadási bázist nyújt Bulgária, vagy esetleg egy olyan német hadsereg ellen, amely Bulgárián át igyekeznek Törökország felé. A gallipoli-i francia-angol hadsereg, ha csak még a tél beállta előtt nem tesz nagy haladást, rendkívül kényelmetlen helyzetbe kerülhet és ha Németország birtokába ejti a Törökországba vezető utat, valóságos veszedelembe jut. E hadsereg háta mögött Egyiptomot és a szuezi csatornát kell megvédenünk és a németek jól tudják, hogy Egyiptom Anglia Achilles sarka. A németek nem is kockáztatnák meg tehát a balkáni hadjáratot, ha attól félnének, hogy Görögország és Románia megtámadják őket. Minden módon azt kell tehát óhajtanunk, hogy a katonai döntés Európában és ne Ázsiában történjék, vagyis inkább a szalonikii vonalon, mint Konstantinápolynál. Ezért szállítottak partra a szövetségesek csapatokat Szalonikiben. Feltehettük, hogy Görögország ezt a vonalat Bulgáriával szemben mindenáron meg fogja védeni. De hogy minden kétséget eloszlassunk és mit sem bízzunk a véletlenre, elhatároztuk, hogy mi magunk szálljuk meg ezt a fontos vonalat. E döntésünknél Venizeloszra számítottunk, aki azonban már nem vezeti a kormány hajóját. Bíztunk parlamenti többségében, amelyet az események logikájának és Görögország érdekeinek arra kellene kényszeríteni, hogy az entente mellé álljon. Ez a számítás hamisnak bizonyult. Most tehát csak két dolog közt választhatunk. Vagy állást foglalunk a német előnyomulás szárnyvonalánál, vagy pedig visszamegyünk (bár egy erőteljesebb kifejezés itt sokkal inkább volna helyén). És ha haderőnket erre szándékoznánk felhasználni, megtörténhetik, hogy Görögország Szalonikinél lábunk alól kihúzza a talajt. Leghelyesebb volna, ha az új minisztériummal azonnal tárgyalásokba bocsátkoznánk és barátságos megegyezésre jutnánk, úgy, hogy ne legyünk kénytelenek a görög semlegességet még jobban megszegni. — Takarék? Fütyölök én a takarékra! •— tilinkezik kevélyen a gazdag Menyhárt, — nem szorulok én a takarékra. Van énnékem pénzem a takarék nélkül is. — Ami a Menyhárt uramé, ahol kutyaköze van a koldusságra vetett Gagyi Benedeknek, — morogja a molnár. — No, nem éppen ugy van, ahogyan mondja gazdáram, — veszi át a szót az építőmester. — Mink úgy gondoltuk jónak a Bordás komámmal, hogy szerződésbe lépünk magával, aztán a komám pénzén megépítjük a malmot a maga telkén. Ideszoktak már a parasztok. Három falunak itt van a centruma a maga telkén. Ez a telek éppen malomnak való telek. . — Annak való lesz ez. De hát hogyan, miképpen építenék ide maguk, Joszkó uram a malmot a Menyhárt komám pénzén? — puhatolózik óvatosan a molnár. Most ismét a tőkepénzes Falába Bordás veszi föl a fonalat. Hümmög, krákog, köhécsel, végre így felel: — Úgy és azonképpen komponáltuk öszsze az állapotot a Joszkóval, hogy kend, Bence barátom adja a telket. Átengedi a szélmalom telkét. Én adnám a pénzt. A Joszkó komám pedig mint építőmester megcsinálja a terveket és fölépíti a gőzmalmot. — A gőzmalmot? — hüledezik Bence gazda. — Gőzmalmot épitünk ide a rozoga szélmalom helyére, — vágja ki a rezet Falábú-Bordás Menyhért. — Ki a manónak kell most már a szélmalom? A gőzmalom tizanynyit keres, mint a szélmalom. Aztán a gőzmalom se kiván különb molnárt, mint a szélmalom. — Kívánni nem kíván. Én a gőzmalomban is úgy otthon volnék, mint a vitorlásban. De hát hogyan építenének malmot maguk az én fundusomra, mikor ez a fundus az én fundusom? Én nem akarom eladni ezt a szép telket. Inkább vesszen oda . . . Legyen a semmié . . . Verje ki a vadgyep . . . Pusztuljon el ez is, ha már a malom is elpusztult . . . De eladni nem adom el, — fortyant fel a molnár. — Nem is kell eladni. A kendé marad a telek, — békitgette az építőmester a molnárt. — Kontraktust irunk Eperjesen a közjegyzőnél. Részvénytársaságot alakítunk hárman: Kend gazdáram, meg a Menyhárt komám meg én. Tíz évig hármunké a malom keresete. Tíz év után magára száll vissza egészben a tulajdonjog. Azt tesz a gőzmalommal, amit akar. Belejön-e hát a szerződésbe? Bence molnár nem látta, nem is láthatta tisztán maga előtt a komplikált dolgot, hát elhallgatott. — Majd gondolkodom felette, — mondta nagysokára, — majd meghányom és vetem, aztán pár nap után, a jövő hétfőn majd elballagok a faluba Csánki építőmester úrhoz hírt adni a szándékomról. Egyelőre hát ebben állapodott meg a három ember. Az építőmester és a tőkepénzes paraszt elbúcsúzott a molnártól és elindultak hazafelé a faluba. A meghatározott hétfő délutánján Gugyi Bence el is indult a faluba Csánki Joszkóhoz, hogy a malomépítéshez való hozzájárulását bejelentse. Az építőmestert otthon is találta, aki erre a napra az építendő gőzmalom tervrajzát el is készítette. — Hát Menyhárt gazdájam nem jön el? Úgy beszéltük meg, hogy máma mind ahárman itt leszünk, — türelmetlenkedett hoszszas várakozás után Bence. — A kocsmában láttam máma délelőtt, ha pedig ő kocsmába megyen,, rendszerint hordóban felejti az eszét, — felelte dohogva az építőmester. Minekutánra estig hiába vártak, azt határozták, hogy a következő kedd délutánján egyenest Falábú-Bordás Menyhárthoz fognak menni. Mert csak akkor lehet a malmot tető alá hozni, ha pénz is áll a házhoz. A megbeszélt kedd délutánján várta is Menyhárt a két kompánizsát. Az egyik, a molnár be is érkezett a kellő időre, hanem a harmadik fontos személy, az építőmester hiányzott. Pedig építeni építész nélkül sehogy nem lehet. Hosszas tépelődés és várakozás után a jövő szerdát tűzték ki határnap gyanánt és abban állapodtak meg, hogy a jövő szerdán az építésznél fognak találkozni. Joszó építész illatos bográcshússal és finom cserháti savanyicával várta a két komponistát. Egyszer csak kopognak is az ajtaján. Falába Bordás be is lép a szobába és most már kettesben várják a molnárt. Leülnek az asztal mellé, a szőke Joszóné nagy cseréptálon fel is adja a berbécset meg a borocskát az asztalra. Eddegélnek, poharasnak és beszélgetnek hát kettecskén. .— A potom, megépítünk a majmocskát... PESTI NAPLÓ 1915. október 13. T7 az entente veresége A Balkán-válság után következett a Balkán-háború — a válság pedig elhúzódott Párisba és Londonba, miniszterkrízist, parlamenti bonyodalmakat, általában súlyos belpolitikai helyzeteket teremtvén, amelyeknek hatása a világháború menetére kiszámíthatatlan. A francia szenátus összehívását megelőzi Delcassé bukása, az angol parlament összehívását pedig azok az éles támadások, amelyek Edward Grey ellen irányulnak, — a balkáni rettentő vereséget, amely különben csak nyomonkisérője, mindenesetre politikai reflexe az általános háborús helyzetnek, az angol kormány lapjai sem tagadják és Greyt csak avval mentik, hogy a hibát Szentpéterváron követték el. Eszerint a beállítás szerint az orosz katonák vezették félre az oroszt és rajta keresztül az egész entente-diplomáciát. Amíg pedig Párisban és Londonban a bűnbakot keresik, a Balkánon rohamosan érik tovább a helyzet. Az entente csapatainak Szerbiába küldését Szalonikiban felfüggesztették, mert a görögök megszállták a vasútvonalat. Nagyon figyelemreméltó, hogy a francia lapok sürgetik a balkáni expedíciós sereg szervezését, de avval a hozzáadással, hogy Franciaország az expedícióban nem vehet részt, mert már nem gyengítheti a frontját és a tartalékaira szüksége van odahaza. Az entente vandáljainak szalonikii viselkedésére jellemző, hogy Szalonikiben fegyverviselési engedélyt adtak a lakosságnak az idegen katonák garázdálkodása ellen. Az angol politika azonban nemcsak az utcán garázdálkodik így és az angol politika stílusára lehet ráismerni abból a tényből is, hogy a görög király dolgozószobájából aktákat loptak el. A közhangulat Athénben teljesen az entente ellen van és ezzel szemben fenyegetik Görögországot, hogy elveszíti „a nagy tengeri hatalom" támogatását. Reginsé 12 - A párisi szerb követ feljajdulása Zürich, október 12. A latin mai számában közli Vesnits párisi szerb ügyvivő-miniszternek egy kétségbeesett feljajdulását. A cikk címe „Le drame des Balkans". Vesnits kétségbeesett hangon kiáll a négyes szövetség felé és kéri, hogy Szerbiát, amely mindent feláldozott szövetségeseiért, ne hagyják most cserben, amikor legdrámaibb perceit éli. Ne gondolják a négyes szövetség vezetői, hogy Szerbia számára elegendő lesz az a 150.000 ember, amelyet elküldtek, vagy inkább el akarnak küldeni Szalonikibe. Az