Pesti Napló, 1916. január (67. évfolyam, 1–31. szám)

1916-01-18 / 18. szám

Kedd Jasvill hercegnő és a kis orosz vitéz A megnémult és megvakult tizenegyéves orosz fogoly. A Hungária-úton van a tizenhatos számú hely­őrségi kórház. Ide is ellátogattak az orosz vörös­keresztes hölgyek, akik dán kísérőikkel most a vidéki hadifogolytáborokat járják sorra. A máso­dik pavillonban egy vak és néma tizennégy eszten­dős fiút vezetett a kórház főorvosa Jasvill orosz hercegnő elé. A hercegnő oroszul szólította meg a kisfiút, aki remegve húzódott vissza tőle. Mikor a hercegnő látta, hogy a fiu fej, megnyugtatta, hogy nem alkarja őt bántani s nem is viszik többé vissza a harctérre. A kisfiú bátrabb lett, de még mindig félve húzódozott hátra. — Mért félsz tőlem, kisfiam, — kérdezte a hercegnő — hiszen nem akarlak én bántani téged. Ha akarod, haza is viszlek Oroszországira. A fiu­sirra fakadt, mikor hallotta, hogy haza akarják vinni és a fejét rázza, miut Fia azért kö­nyörögne, hogy hagyják itt, ahol jól érzi magát. Az orvosok magyarázták meg a hercegnőnek: — N­a orosz hangot hall, akkor megnémul és visszahúzódik. Leírhatatlanul fél az oroszoktól. A szerencsétlen gyermek nagyon sokat szenvedett s ezért is érthető a félelme. A hercegnő megsimogatta a kis orosz hős fejét. — Ne félj fiacskám. Jere velem haza­viszlek az édesanyádhoz. Dünnyögő hang szakadt föl belőle, mintha u­rna s a fejét rázta: nem, nem megy vissza, mert ti jobb. A hercegnő kivett a retiköljéből egy ezüst­­­létkoronást és odaadta neki. A kis hős előbb meg­lapogatta vékony ujjaival a pénzt, aztán a szájába tette s rágni próbálta. Mikor érezte, hogy igazi pénzt kapott, hálálkodva csókolta meg a hercegnő kezét. Koczor Pálnak hívják a csép orosz vitént, aki aZ egész kórháznak a kedvence. December tizen­kettedikén került orosz fogságr­a. Véres éjszaka volt, az ágyuk szinte szünet nélkül dörögte s az oroszok egyik rohamot a másik után intézték át­törhetetlen arcvonalunk ellen. Az éjszaka folyamán ötödször indult már rohamra az orosz sereg. Kür­tök harsogtak, fegyverek ropogta­k s az ágyuk ege­ket rengető muzsikájába a halálba indulok sikol­tása és a géppuskák ugatása harsogott bele. Ápol­nak a kórházban egy magyar katonát, aki végig­küzdötte ezt a rohamot, így keszelte el azokat a rettenetes szenvedéseket, amelyeken ott ellenség és jóbarát egyaránt keresztül esett. — Soha ilyen borzalmas harcban nem vettem még részt. Ötször indultak elenü­nk rohamra az oroszok, akik parancsot kaptak, hogy állásainkat még az éjszaka folyamán bármilyen véráldozattal is, de foglalják el. Roham roham után következett. Az ötödik tusa volt a legborzasztóbb. Az oroszok minden emberüket belevetették a küzdelembe s még a trónkatonák is belekeveredtek az irtóantos harcba. Hiába volt minden erőfeszítés. A mi arc­vonalunk egyetlen pillanatra sem ingott meg, ellen­ben az oroszok közül alig menekült meg valaki. S akinek volt rá ideje, hogy eldobhassa fegyverét és elmeneküljön, másnap az is az üldözők köztbe került. Ebben a véres harcban esett fogságunkba a tizennégy éves Kocze­i Pál. S reggel találtak rá szani­téceink egy árok szélén. Azt hitték meghalt, körü­lötte megalvadt a bíbor vértócsa. A szenit­ek föl­rakták egy hordágyra. Ekkor vették észre, hogy él, csak 1. lélekzete akadt el egy pil­­anatra. Bevitték a kötözőhelyre, ahol megmosták, aztán rummal dör­zsölni kezdték a mellét és a hátát. Végre föleszmélt a kis hős, de a szemeit nem tudta fölnyitni és be­szélni sem tudott. Szétnyitotta az ajkait, de K­ing nem jött ki belőle. Az éjsapka borzalmaiban elvesz­tette a látóképességét és a hangját. A szerencsétlen fiút a budapesti tizenhatos helyőrségi kórházba hozták s itt nagynehezen megtudták tőle, hogyan került a tűzvonalba. Mindig arról ábrándozott, hogy milyen szép volna, ha kitörne a háború, aztán őt is elviinnék közlegénynek s a csatában tábornokká neveznék ki. A háború kitört ugyan, de a kis hős álmai nem akartak megvalósulni: nem vitték el katonának s igy nem is lehetett belőle tábornok. Egy nap megszökött a szüleitől s a­z egyik harctérre induló ezreddel végre mégis szembe kerülhetett az ellenséggel. Talán négy hónapja feküdt már a lö­vészárokban, mikor a rettenetes éjszakai rohamban hirtelen érezte, hogy vér ömlik ki tt száján s a kö­vetkező pillanatban már el is vesztette az eszmé­letét. A kórházban dr. Frey ezredorvos, egyetemi ta­nár gyógykezeli most Koczor Pált s próbálja vissaszerezni a látóképességét és a hangját. A ma­gyar kretonok, akik egy kórházban fekszenek a kis orosz hőssel, gyűjtést indítottak, hogy új ruhát vá­sároljanak neki az összegyűlő pénzen Plász fillért ad minden katona a jólétt­et. Érdekes, hogy mióta végigszenvedte az éjszakai rohamot, hogyan fél minden orosz katonától. N­a oroszul hall beszélni, félrehúzódik és remeg a féle­lemtől. Mikor valaki megszólítja magyarul, vagy németül, odamegy hozzá és megtapogatja ez év csattját: nincs-e rajta az orosz sas? Ha nincs, ak­kor megnyugszik, akkor jó. Csak orosz sas ne legyen a csatton ... j. á. rVWWVlA/i/VVVVVVVWWWV'WV'/VwVvV'/N PESTI NAPLÓ 1916. január lo. 1* Francia műlelkesedés Genf, január 17. Gustave Hervé, a La Guerre Sociale szerkesz­tője tudvalevően elkeresztelte lapját La Viktoire-ra, s ráadásul sutba dobta hajdani antimilitarista el­veit, melyekért éveket töltött fogházakban,­­ hogy teljesen a­ francia kormány érdekeit és eszméit szolgálja. A még a háború előtt olyan hevesen tá­madó Hervé ma tudni sem akar hajdani elvtársai­ról s lelkesedése ilyen újságcikkekben nyer kife­jezést, mint: C'ets pour la France et pour la Ré­publique (Ezt Franciaországért és a köztársaság­ért) vagy Pour la liberté du Monde (A világ sza­badságáért) . A szaloniki-i expedíciónak ő is „nagy fontos­ságot" tulajdonít, a gallipoli-i kudarcot pedig „rendszeres" visszavonulásnak minősíti. Az egyet­len szó, amelyhez Hervé most ragaszkodik s am­ely­lyel szuggerálni akarja a kétkedőket, az a „La Ré­publique supréme" (A köztársaság felsőbbsége). Cikkében azt írja, hogy mindenáron meg kell mu­tatni a világnak, hogy a köztársasági eszme ma­gasztosabb a császárságinál. Ha a császárság győz, a köztársaság nimbusza lehanyatlik. ő is felosztja Európát az entente ízlése sze­rint. A felosztás receptje már eléggé ism­ert a há­ború kezdete óta, ez a kedvenc témája egy pár francia lapnak. Miután elsiratják Elzászt, egy köny jut „Transylvaniának" — Erdélynek — is, amely még egyre „idegen uralom" alatt van s várja „latin" felszabadítóit. Egy másik háború próféta, Gustave Tér­is, a Voeuvre (Munka) szerkesztője, akinek a háború előtt a Journal hasábjain jelentek meg a cikkei. „A mai veszélyes időkben — írja Téry — szükséges, hogy minden képességemmel szolgáljam Franciaországot". A lap élén vastag betűkkel ezt tanácsolja az entente hadvezetőségének és diplo­máciájának: „Hátez vous de causer á Athénes, sinon le canon de Salonique couvrira bientot vos voix ... (Sürgessék a tárgy­­­ásokat Athénnel, kü­lönben a szaloniki-i ágyuk nemsokára túldörgik majd szavaikat.) Henri Faber, a l'Homme de Jour (A ma em­bere) című lapjában részletesen beszámolt az élel­miszeruzsoráról, nyit szemrehányást tett a francia kormánynak, amely apatikus, mintha tudomása sem lenne a történtekről. Lapját elkobozták s a cen­zúra „egyelőre" hat hóraapra felfüggesztette meg­jelenését. Charles Maurras lapja, az Action Francaise, amely Bonaparte-pénzen tartja fenn magát, a ro­yalisták megszokott „keserveit" zengi naponként. Szerencsére csak a Bonapartisták csekély száma merít belőle vigaszt. A lap szerint Franciaország­nak szüksége va­n erős dirigáló kézre. (Ez Bona­parte Viktor herceg lenne.) A francia kormány a háború mellett élénk propagandát fejt ki felolvasásokkal és politikai szónoklatokkal. Január első hetében a következő tárgyú nyil­vános felolvasásokat tartották meg: Belgium és a háború, A francia lélek, A haza jogi alapja, A há­ború tanulságai, A háború gazdasági következmé­nyei. Költőink, akik a becsület mezején haltak meg. A vallás és szépség kultusza. Ezek a francia kormány lelkesítő eszközei. Á. II. Budapest, január 17. A horvát regnikoláris bizottság. A Magyar­ország és Horvát-Szlavon-Dalmátországok egyesí­tett kirebb címerének megállapítása céljából ki­küldött horvát regnikoláris bizottság tegnap Zág­rábban Bauer érsek elnökelésével ülést tartott, a­melyen megállapították a magyar regnikoláris küldöttség a megalakultt­a után elküldendő átirat szövegét. A szöveg hitelesítése céljából szerdán ugyancsak Zágrábban még egy ülést tart a horvát regnikoláris küldöttség. WW Öngyilkos ügyvéd Weiss Manó nyugalomba vonult ügyvéd halálugrása A Lipót­ körút 10. számú ház harmadik eme­letéről hétfőn éjszaka negsedegy órakor a ház Tátra­ utcai frontjára ugrott Weisz Manó tasnádi születésű, hatvankilencéves ügyvéd és szörnyethalt. Az öngyilkosságot egy Lipót-körúton járt vasutas vette észre, aki értesítette a mentőket, de az ügyvé­den már nem lehetett segítenii. Koponyas­lapi törést szenvedett és azonnal meghalt. Weisz Manó, aki özvegy ember volt, két év óta a Lipót körút 10. számú házban levő penzióban lakott, ahol 6. számú szobát bérelte, ügyvédi gyakorlatot néhány esztendő óta nem folytatott, keveset érintkezett ismerőseivel, akik tudták, hogy nagyobb vagyona van a takarékpénztárakban s vi­déken több ház tulajdonosa. Az öreg úr visszavonult életet élt, egyetlen szórakozása az volt, hogy éven­ként egyszer, a tarvaszszal, Bécsbe utazott, ahol hat hétig szórakozott. Az idén júniusban jött vissza Bécsből, is­mét a penzióban szállt meg, ahol három­száz koronát fizetett havonként teljes ellátásért. Három hét óta ismételten panaszkodott, hogy beteg, rosszul érzi magát. Aggkori gyengeség vett rajta erőt, de hiába beszélték rá a házbeliek, nem hivatott orvost. Ma este hat órakor rendes szo­kásához híven, bekérette a vacsoráját. Tejet hozott neki a szobaleány, amit az ügyvéd elfogyasztott s azután a penzió halljában a vendégekkel beszélge­tett. Kilenc óra felé visszatért szobájába, több leve­let irt s azóta nem látták élve. Negyedegy órakor felnyitotta a szoba Tátra-utca felé néző ablakát, szé­ket tett a párkány elé és ledobta magát az utcára. Egy gázlámpa mellé esett és nyomban kiszenvedett. Barna hálókabátban, alsónadrágban, papucsban ta­láltak rá a házbeliek. Holttestét bevitték a bonctani intézetbe, értéktárgyait és leveleit pedig a rendőri bizottság, amely Körös Arthur fogalmazóval jelent meg, vette magához. Visszahagyott leveleiből kid*­ rül, hogy betegsége miatt ment a halálba. NV WIiWWV WVW W ^VVAA/VW "V " "W* Legújabb 'Táviratok is t*let+nje l*ntése k Wemzetosz párthívei a király ellen Államcsínyt tervez az entente Frankfurt, január 17. Konstantinápolyból jelentik a Frankfurter Zeitung­nak­, hogy a Görögország belső hely­zetéről szóló athéni hírek állandóan igen ko­molyan hangzanak­. A venizelisták agitációja, amelyet hallatlan mértékben és korlátlan esz­közökkel szítanak, különösen a király állása ellen irányul. Úgy látszik, a kormánynak nem elég szilárd a gerince, hogy teljes erővel lépjen közbe. Az entente, amely egy idő óta fontolóra veszi csapatoknak a Pireuszban való partra­szállását, úgy látszik, államcsínyt tervez. Szabadon bocsátották a korfui konzulokat London, január 17. Németország és Ausztria-Magyarország korfui konzulait szabadon bocsátották s csak Selitz osztrák-magyar konzuli tisztviselőt vit­­ték Máltába. A kat-el-amarai angol sereg veszedelme Nem sikerült felszabadítani a körülzárt csapatokat Konstantinápoly, január 17. "A Kat-el-Amarából érkezett legutóbbi je­lentések rendkívül optimisztikusak. Az angol pótlásnak nem sikerült a bezárt csapatokat fel­szabadítani, amelyeknek helyzete annál válsá­gosabb, mert eleségük állítólag már csak két hétre elegendő. A bekerített csapatok számát

Next