Pesti Napló, 1916. január (67. évfolyam, 1–31. szám)

1916-01-23 / 23. szám

3 Vasárnap PESTI NAPIZÓ 1916. január 28 képviselőházba a háborús polgárélet kérdéseit. Hogy azonban ilyet nem mondtak, annak igazán nem az az oka, mintha az ellenzék szerint nem ütné meg a kérdés az interpellációra az alkalmasság mértékét. Az ellenzék igenis foglalkozik a kérdéssel és interpelláció formájaiban bizonyára azért nem tárgyalta, mert a vonatkozó miniszteri jelentésekkel kapcsolatban a kérdés egész komplekszumát meg akarja vitatni, sőt szó van róla, hogy egy szerves egészet képező javaslattal áll a Ház elé. Mindenesetre nagyon kívánatos, hogy ez a dolog ne tűnjön el az albizottságok földalatti szivárványain, hogy ne fúljon agrármerkantil csatározásokba, hogy ami sürgősség tekintetében talán elmaradt, az pótoltassék, érdemlegességben, gondosságban, energiában és termékenységben. Ez nem pártkérdés, de országos kérdés s az ország nemcsak a kormányhoz intézi a maga interpellációját, de a pártokhoz is, kivétel nélkül. a „balkáni meglepetés" csődje Az albániai és szalonikii visszavonulás lehetősége Napról-napra erősebben mutatkozik Montenegró kapitulálásának súlyos kihatása, különösen a balkáni eseményekre. Ennek a többi között feltűnő dokumentuma a volt francia külügyminiszternek, Stephen Pichonnak cikke a január 20-iki Petit Journal-ban: „Montenegró kapitulációja — mondja — még sötétebbé teszi a fenyegető viharoktól terhes balkáni látóhatárt. A Montenegróban felszabadult osztrák és magyar hadsereg és a török gallipolii hadsereg úgyszólván egyazon időben erősítik meg a központi hatalmak seregét". A Journal des Débats, mely elsőrendű forrásból veszi külpolitikai információit, szintén utal a szalonikii entente-sereg fenyegetetté vált helyzetére és sejttetni engedi, hogy a francia vezérkarban foglalkoznak a szalonikii visszavonulás gondolatával. A központi hatalmaknak és szövetségeseiknek oly nagyszámú hadereje áll szemben a szalonikii entente-haderőkkel, hogy egy újabb világraszóló kudarc kétségtelen a négyes szövetségre. Az olasz hadvezetőség már is belátta, hogy albániai pozíciója tarthatatlanná vált. Az olaszok, mint az isonzói harctéren, Albániába is hódító programmal mentek, ehez pedig hiányzanak a tárgyi feltételek. Az Albánia felé nyomulni kész magyarosztrák és bolgár haderőről fantasztikus számokat adnak az olasz lapok. Sőt azt is állítják, hogy nagyszámú német katonaság is megy az olaszoktól megszállott pontok felé. E híresztelésnek a hangoztatása a többi között azt is célozza, hogy az Albániában való megmaradás így provokálná a német-olasz ultimátum lehetőségét, amitől ma már a legvérmesebb olasz nacionalisták is visszariadnak, tekintve az olasz háború eddigi helyzetét és az új szövetségesekkel való és Montenegró kapitulációja miatt beállott kínos nemzetközi viszonyt. Barzilai miniszter is utalt legutóbbi beszédében az albániai visszavonulásra. Ha pedig az albániai út szabad, a központi hatalmak és szövetséges seregei új frontról is támadhatják oldalba a Szalonikiba befészkelt entente-seregeket. Az entente vezérkara remélte, hogy a görög sereget is maga mellé állíthatja és erre nézve tudvalévően mindent elkövetett. A görög kormány azonban rendkívül ügyes diplomáciai sakkhúzásokkal keresztül húzta az entente minden tervét. Ebből a tervből ma már elesett a montenegrói bástya, feloszlóban az albániai olasz okkupáció, a görög sereg hangulata pedig inkább fenyegető, mintsem távolról is megvolnának a szubjektív feltételek, hogy valaha a mostani entente mellé álljon. Barcklay bukaresti angol követ és a román háborús pert hiába tervezte ki a Besszarábiába összpontosított nagy orosz hadsereg támadását, hiába kísérelte felizgatni a román tiszteket az orosz sereg elé vezényelt francia tisztek jelenlétével és pezsgős tivornyáival. Montenegró kapitulációja folytán újra elesett a román háborús párt beavatkozásának feltétele: a legkevesebb kockázat, azon az alapon, hogy Románia egy hosszú lélekzetű háború viselését nem bírja el. Az a haditerv tehát, amit a négyesszövetség vezérkara úgy állított a saját közvéleménye elé, hogy ,,most jön a balkáni meglepetés", ismét tökéletesen megbukott. Ezt pedig a legújabban beállott konstelláció különösen befolyásolta. Mivel az entente részére „még jobban elsötétült a balkáni láthatár", közel áll a lehetősége annak, hogy Szalonikiből kivonul. Mivel pedig az entente lapjai Montenegró kapitulációjával a Salandra—Sonnino-kormányt okolják, aligha lehetséges ezzel a k°iormánynyal való morális együttműködés. Martini miniszter beszédében éreztette is hallgatóságával, hogy az olasz kabinetben változás állhat elő. Luzzattiról beszélnek mint miniszterjelöltről és az ő jelölése különösen azért volna kívánatos, mert e nagy financier talentumával vélik megmenteni Olaszországot az örvénylő gazdasági csődtől. Az olasz miniszterelnök keserű hangja egy bukott államférfiú bukott terveinek benyomását adják. A „mare amarissimo", a „keserű tenger" elnyeli az egész irredenta politikát. A szlaloniku, kalandokkal terhes partraszállás és az entente összes balkáni haditervei, kezdve Bulgária nagyszerű hadbaszállásától a szerbiai kivezetésig, teljesen csődöt mondottak és így közel áll annak a sokfelé hangoztatott véleménynek a lehetősége, hogy a világháború a Balkánon kezdődött s a Balkánon fog eldőlni. Irta: Szini Gyula Hanna kisasszony a Stefánia-uton sétált angol nevelőnőjével, Cholmondeley kisasz-I szonynyal. Érzékeny séta volt ez. A meleg nap már teljesen kicsalta a Városliget levélpompáját. Tarka embertömegek árasztották el már reggel óta a milleniumi kiállítás területét és környékét. Hanna úszott az emberáradattal, amely vagy a kiállítás felé ment, vagy onnan jött. Olybá tűnt föl Hanna előtt a világ, mintha csupa boldog és mulatni vágyó emberrel volna tele, csak ő egyedül volna boldogtalan, maga sem tudta miért.Párok frissen kiöltözve, vasárnapias hangulatban, csillogó szemmel élvezték a felhőtlen eget, virágok illatát, a tó tükörpompáját, a hattyúk merengését. A levegőben aranyos, gyöngéd porszemekből álló alig látható fátyol úszott, amelyből ki-kicsillant egy hintó fényes küllője, P°z urasági inas rézgombja, egy huszáratilla aranypaszomántja, egy szép asszony gyémánt fülbevalója. És harsogott a rezesbanda a kiállítás főkapujával szemben levő kerti vendéglőben. Mohó életsóvárgású és nagy étvágyú emberek ültek le a fehér vagy színes terítékű asztatokhoz. Sültek illata párolgott, boros és sörös üvegek meleg, aranyos színekben sziporkáztak, evőeszközök ezüstösen csilingeltek, női kacajok trilláztak. Boldog Budapest volt ez, boldog, mint a gyermek, aki még nem is érti a saját boldogságát. Hanna hirtelen menekülésvágyat érzett. A sok ember, az élet lármás harsonája először életében tették izgatottá. Félreesőbb magányosabb utakra igyekezett és elment ama pad előtt is, amelynél egyszer Pálos Józseffel találkozott. Kietlen, néptelen volt a hely. Nem bukkantak föl többé magoló diákok, úgy látszik, már mind letették a vizsgájukat és szerteszéledtek az országban. Hanna erről a helyről is menekült. De most már tudta, mi az az ismeretlen és nyugtalanító érzés, ami bántja. És szájacskáját idegesen, csúfondárosan félrevonva mondta magában: ez hát a szerelem! Akkor támad, amikor a legkevésbé vagyunk rá elkészülve. Akkor ébred, amikor talán már késő és helyrehozhatatlanul elmúlt minden kedvező alkalom. És mikor az ember legjobban vigyáz magára, akkor tölti el egészen a testét, lelkét az utolsó, legkisebb porcikájáig. Hanna idegesen toppantott a lábával, mint a türelmetlen beteg, akit dühössé tesz a rosszulléte, amely el akar rajta hatalmasodni és amely ellen küzdeni szeretne. — Paraszt, paraszt! — sziszegte magában elkeseredetten. — Egy parasztba vagyok szerelmes! És alighogy elgondolta ezt, a Stefátaia-uti lovagló pászna porfelhőjéből szinte jelenésszerűen egy pár bukkant fel előtte lóháton. A férfi vasderesszínü pompás paripán, a nő hófehér, rózsaszín orrú, cicomás lovon ült. A lovak lépésben mentek előre, a pár bizalmas beszélgetésbe volt elmerülve, a lovas áthatolt a nőhöz és szerelmesen tekintett hosszan a szemébe. A lovas Pálos József volt, a nő Thurzó Mária grófnő. Önfeledt boldogságukban észre sem vették Hannát, aki a gyalogjáró szélén bandukolt és megismerte őket és ebbe belesápadt, megszédült úgy, hogy az útszéli fába meg kellett kapaszkodnia. — Mi baja van kisasszonyt! — kérdezte ijedten Cholmondeley kisasszony. — Ettől a fojtó portól, amit a lovasok vertek föl, elfúltam és rosszul lettem. — Istenem, — kiáltott a missz — hol veszek most egy pohár vizett? Hanna a vendéglőre mutatott. Alig tudott elvánszorogni odáig, minden izében remegett A katonabanda millenesinadrattája pörölyként hullott az idegeire. Cholmondeley kisasszony kikereett egy asztalt, hol a lehető legkevesebben láthatták őket és tört magyarsággal ásványvizet rendelt. Nagyon természetes volt, hogy a pincér félreértette őt és nagy palack vörösbort állított eléjük két hatalmas üvegkupával. A missz felháborodottan akarta visszautasítani a pincér inszinuációját, de Hanna a tekintetével erélyesen leintette. Hanna villámgyorsan megtöltötte a poharát színültig borral és egy hajtásra kiitta az egészet Cholmondeley kisasszony csaknem sóbálvánnyá meredt ijedtében, de akkor ámult csak igazán, mikor Hanna nyugodtan ült tovább a helyén, mintha mi sem történt volna. — Atavisine! — mormolta magában. — Csak a magyarok tudnak inni. Hanna gondolatai messzire elszálltak, Kapornakra, hol még boldog és gondtalan kisleány volt és hol csak a kis ujja egy in ifása . Az angolok Rotterdamot és Malmot is fenyegetik Bécs, január 22. Említettük, hogy Londonban néhány nappal ezelőtt a nagy haditanács, amely a négyesszövetség katonai és politikai képviselőiből állott, ülést tartott. A határozatokból eddig csak annyi ismeretes, hogy az északi és keleti tenger német partvidékét tényleges blokád alá helyezik és hogy ezt a rendszabályt Rotterdam s Malmö semleges kikötőire is kiterjesztik, anélkül, hogy Hollandia és Svédország függetlenségével törődnének. Előtérbe kerül most az a kérdés, vájjon az amerikaiak, akik a tengeralattjárók háborúját igyekeztek erejében tompítani, megengedik-e, hogy nagy gyapjúkereskedelmük és élelmiszer-kivitelük az ellenséges és semleges államokba megakadályoztassák és megnehezítlessék. Az amerikai politika eddig Angliával szemben igen elnéző volt, de Wilson elnök volt az, aki első jegyzékében megígérte, hogy az Egyesült Államok a népjogellenes cselekedetek megváltoztatását fogja követelni. Angliát kényszeríteni fogják, hogy a népjogok tiszteletben tartásának alapjára térjen viszsza, ami által az ellenséges államok polgári lakossága részére szükséges élelmiszerek behozatalát nem fogja megakadályozni. Angliát figyelmeztetni fogják továbbá, hogy a dugáruk fogalmának kiterjesztése és a Németországgal való kereskedelmi tilalom értelmezése a semleges jogoknak mond ellent. Vásjon Wilson elnök megelégszik-e azzal, hogy az alapelveket képező jegyzéket Angliához intézi és annak elutasítását türelmesen tudomásul veszi és váljon a semleges ése!