Pesti Napló, 1919. január (70. évfolyam, 1–27. szám)
1919-01-30 / 26. szám
4 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1919. január 23. Ady Endre temetése — Saját tudósítónktól — A csodálatos költő kettős érckonvózsóban •fekszik a gyászdrapériás teremben, magasan az emberek felett, akik körülveszik ravatalát . . . l£s amint a gyászszertartás megkezdődik, ez a távolság közte és az emberek közt egyre nő, a büszke halott ott fenn, szinte kényes szemeink előtt dicsőül meg. Rendkívüli temetés ez, mert mindenki lelkében érzi a költőt, kinek"nem kell "idő és nem kell távolság többé, hogy megértsék, minden idegszálunkkal érezzük, hogy generációnk legnagyobb tehetsége volt a „pacsirta álcás sirály", nem csak költőnek olyan, amilyet ritkán adnak a századok, hanem próféta, vates, életünk tartalma, fájdalmaink siratója, tüzes zsebünk és enyhiló vigasztalásunk ... Ezért van talán, hogy ez a gyász, mely körülveszi koporsóját, ment minden sablonos részvéttől — a fájdalom itt sötéten és hatalmasan zug, mert nem barátok, hozzá közel állók kicsinyesájdalma ez, hanem egy nemzeté . . . Még most talán nem az egész nemzeté, nem a véneké, a tegnapi hivatalosoké, akik közül senkit sem látunk itt, — hanem az új generációé, a fiataloké és a vele egykorúaké — a győzelmes forradalomé, melynek tüzes lelke repdes koporsója körül ... A szónokok szavai magasan szárnyalnak, lélek az elszállt lélek után repdes — valami átszellemültség van minden arcon, ahhoz hasonló, mint mikor a tanítványok beszélnek a prófétáról, aki noha meghalt, mindig köztük fog tartózkodni . • Nem azt érezzük: Ady Endre temetése, hanem azt, hogy: Ady Endre feltámadása . . . Oly gazdag volt ez a lélek, ez a páratlan magyar tehetség, hogy minden szónok joggal magának követelheti ... A forradalmi kormány, a szocialisták, az írók, a művészek, az újságírók mind magukénak vallották, mert mindnyájuknak adott teremtő gondolatot, lángoló szavakat — vérző és szenvedő szive befogadta az egész magyar hazát — az emberiséget " Ady versei faknak ateremben, komor és ragyogó plasztikájukkal és egy Isteni jós Hiteseivel megremegtetik a sziveket . . • Minden szava mint a harangülés — micsoda holto és micsoda lélek ment el itt fiatalon . . . A gyászszertartás szónokai tökéletesen érezték és éreztetni tudták Ady emberfölötti nagyságát. Megható és igaz hangokat talált méltánylására Móricz Zsigmond, plasztikusan mutatta fel jelentőségét Kunfi Zsigmond, Jászi Oszkár és Vincze, a szociáldemokraták kitűnő szónoka. Az írók gyásza nemes páthoszú hangot adott Babits Mihály ajkain és,mélyen emberi őszinteséggel tett róla vallomást Bíró Lajos, aki az újságírók nevében igazolta, hogy a költő köztünk tartózkodása idején „látták a csillagot a homlokán". Szép és méltóságos volt ez a temetés, a hallott költő megdicsőülése. Az a kis zavar és incidens, ami a temetést megelőzően lejátszódott,— mert mindenki, az egész óriási embertömeglátni akarta utolsó útján a költőt, hamar elsimult, nem is volt jelentékeny... Megrendült és felemelt szóval mondottunk Ady Endréhek Isten hozzádot, de ez nem volt bucsu, csak a nagy költő, a büszke vezér, az ezer sebből vérző ember ünneplése, aki köztünk él s nemzete büszkesége lesz, ameddig magyar szó hangzik e földön . . . A Nemzeti Múzeumban . Dél felé már gyülekezni kezdett a közönség Adydre temetésére. A Múzeum gyászdrapériás csarnokában négy hatalmas szál gyertya közt állta költő ravatala. Rendkívül sok virág és koszorú borította a dupla érckoporsót s jellemző, hogy tömérdek szalagtalan virágot hoztak olyanok, akire ismeretlenül akartak hódolni a költőnek. Féltizenegy órától fél egyig nem szűnt meg a közönség zirándoklása, aztán magára maradt a katféraik és bezárták EZ előcsarnok kapuját. Fél kettőkor már számos küldöttség gyűlt össze a Múzem kertjében, ahol a Vörösmarty-akadémiatagjai jelölték ki Schöpflin Aladár főtitkár vezetésével a menetben való helyüket. A szociáldemokrata párt — nyilván valami félreértés folytán sajnos elkésve — száz embert küldött a Vörösmarty-akadémia segítségére, hogy a rendet föntarthassák, a kormány pedig negyven nemzetőrt küldött a Múzeum-kertbe. Mint mindenütt, úgy látszik, itt sem lehetett semmiképp föntartani a rendet. A lépcső keskeny följáróján a tömeg úgy elállta az utat, hogy a meghívott személyiségek csak nagy üggyel-bajjal tudtak átvergődni, de a notabilitások jelentékeny része egyáltalán be sem jutott a ravatalhoz. A ravatalnál A kormány, valamint a politikai és irodalmi testületek képviselői a rendezőknek kínos munkája árán tudtak végre aránylag kényelmes helyet kapni félhárom óra tájban, miután keskeny kordont teremtettek. A kormány maga is küldött koszorút ezzel a felírással: „A magyar népköztársaság kormánya az új Magyarország költőjének." A székesfőváros hatósága, a szociáldemokrata- és a radikális párt szintén küldött koszorút s természetesen Vörösmarty-akadémia éppúgy, mint az újságírók két egyesülete, a Nyugat és a Pesti Napló szerkesztősége, valamint a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége. A koszorúk nagy tömegéből is kivált szépségével az, amelyet Ady özvegye küldött „Csinszkától" fölirással. A költő ugyanis ezzel névvel becézte ifjú nejét. N Nem maradhatott el Ady ravataláról az ilyen fölirású koszorú sem: „Forradalmi ifjúság — lelkünk vezérének." Ezt a Galileisták hozták. A koporsót a magyar írók és újságírók kegyeletének szimbóluma, azdAval-lapel borította és a közegén csak egy kis gyöngyvirág-csokor, a költő kedves virága diszlett. Megjelent a ravatalnál a költő édesanyja és özvegye, született Boncza Berta, továbbá a köztársaság elnökének képviseletében Berinkey Dénes miniszterelnök, Garami Ernő, Kunfi Zsigmond, Nagy Vince és Szende Pál miniszterek, Hock János, mint a Nemzeti Tanács küldöttségének vezetője, Babits Mihály, Bródy Sándor, Bokányi Dezső, Bíró Lajos, Hatvany Lajos, Herczeg Ferenc, Garbai Sándor, Krúdy Gyula, Molnár Ferenc, az Otthon elnöke, Márkus Miksa, az Újságíró Egyesület elnöke, Márkus Emília, Móricz Zsigmond, Linder Béla, Odry Árpád, Petrovits Elek, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Pikter Gyula egyetemi tanár, Rippl-Rónai József, Vedres Márk és a főváros képviseletében Bódy Tivadar polgármester és Wildner Ödön tanácsnok, Kégl János államtitkár, továbbá az irodalmi és művészvilág legkiválóbb képviselői. A szertartás Azzal kezdődött a szertartás, hogy az Opem énekkara gyászdalokat adott elő. Ezután Kagpil Benő református lelkész mondott búcsúztatót. Azzal kezdte, hogy, Ady kálvinista magyar volt s ennek a fajtának ősi tulajdonsága, hogy magában hordozza a örök reformáció hevét, amely nem enged pihenést. — Adyt sem a rései hatalom, sem a régi tekintély nem tudta utján feltartóztatni. Az egész élet? küzködés volt másokkal és másokért. És most egy egtsz gyászoló nemzet kiséri utolsó útjára. Sajnos, a lelkész beszédét többször megzavarták a fölújuló incidensek. Kiderült, hogy a szocialisták emberei csaknem egy órával megkéstek és már alig tudták az egyre növekvő tolakodást megakadályozni. Hasztalanul magyarázták az érkezőknek, hogy annyi ember nem fér be az előcsarnokba. Már a Múzeum kerítésének egyetlen bejárójánál dulakodás támadt s két órától kezdve több ezer ember lökdösődött a kapu előtt. Maga az özvegy is csak nehezen tudott bejutni Beregi Oszkár kiséretében. A tömeg egy része a Sándorutcai kapun behatolt s a Múzeum emeletére feljutva áttörte a levezető kisebb kaput, aztán még a gyászdrapéria egy részét is leszakította. A gyászbeszédek A jobb belátás lassankint mégis csak győzött és Kurai beszédét már teljes figyelemmel hallgatták. A közoktatásügyi miniszter a kormány nevében búcsúzott és a többi közt ezt mondta: — A második magyar forradalom Petőfijét kell most elbúcsúztatni. Ady költészete azok közül az értékek közül való, amelyeket át kell menteni az új életbe. Az a kormány, amely a bús és nehéz feladattal tisztelt meg, hogy a kegyelet szavait tegyem le Ady koporsójára, igaznak érzi, amit a népnek és nemzetnek, művészetnek és forradalmi akaratnak ez a nagy halottja prófétás szavakkal hirdetett. Vagy bolondok vagyunk és elveszünk egy szálig, vagy cje a mi hitünk valódra válik. Móricz Zsigmond beszélt aztán gyönyörűen. — A forradalom költője — mondta a többi közt __ éppen ez átalakult világszemlélet vezére fekszik ravatalon: megilleti őt a lelkeknek minden b'Vsolata, lem jeie és aranya. Embertestvérünk fekszik itt, „akinek egész élete abban telt el, hogy ő sírta el a mi bánatunkat,te átkozta el a mi átkainkat, szerette mihelyettünk az emberiséget és ő szenvedett érettünk az emberektől. Ady Endre a próféta, a jós elültette a lelkekbe a jövendő világok gondolatát. Emlékezzetek Ady Endrére, emeljétek föl az ő igéit C3 hajtsátok végre az ő életének törvényét. Dr. Vincze Sándor a szociáldemokrata párt nevében búcsúzott. — Mi magyar proletárok — kezdte — mindigre megtartunk & így látunk téged. Gyújtsatok meg elvtársak minden giccset a beborult magyar ég alatt.,ejesebb gyász sohse ülte még egünket, soha szebbet, soha jobbat nem vesztettünk el . . . Ady Endre, amit írtál és sírtál, azért továbbra is állunk és élünk és rátesszük lábunkat a magyar rögre és esküszünk, mozdulni fog ez is és minden eddigit jobbal pótolunk. " Babits Mihály a „Nyugat" nevében beszélt.: — Neveddel indultunk és neveddel vívtuk meg tizenkét esztendős fehéz küzdelmünket. Neved szabadságot és bátorságot jelentett minekünk . . . Vezér, nézz bennünket, a tieid vagyunk, egy részed él bennünk és csírázik, a te halhatatlanságod mibennünk indul el hosszú útjára. Pillér Gyula, az Alkotó Művészek és a Tudományos Kutatók Szövetsége nevében búcsúzott. — Nem a köztünk lobogó tűz kihamvadását látom — hangoztatta az értékes beszédben — hanem mindjárt az örök csillagot az égen. Biró Lajos az újságírói testületek megbízásából beszélt könytől megcsukló hangon: — A ravatal előtt, amelyen korunk legnagyobb magyarja pihen, a magyar újságírók nevében hajtom meg fejemet mély alázattal. Ady Endre első hívei, első apostolai, első hittérítői a magyar újságírók voltak. Csodálatos és páratlan útján a magyar újságok talán nem hódoltak meg előtte mind, de a magyar újságírók igen . . . Menj nagy testvérünk, térj vissza a Fényhez, amelynek fia voltál . . . Köszönjük oakec, hogy közöttünk jártál és mesterségünket megszentelted. Jászi Oszkár a Társadalomtudományi Társaság nevében mondott kiváló beszédet. — Egy gonosz, sötét, tunya, a múlttal visszaélő és a jövőt kigunyuló korszakban mindig a mi szerencsétlen népünknek szent vátesze, uj horizontok gyújtogató pilótája volt: ádáz prófétaként hívta az uj Mohácsot, melynek véres kálváriája uj hitre és becsület,re égesse az elkorcsosult magyarságot. Ez az uj Mohács csakugyan eljött és ima Ady Endre, koporsója előtt az összetört magyarság,hullat könyeket. Ó, miért nem fogadhatok szót neki! Lám, a költőnek volt igaza, nem pedig a raálpolitika szolgabiráinak, kasznárainak és bankárainak. A vaskéz és az aranymarok tönkretették Magyarországot és ma nincs más vigaszunk és reményünk, mint a hitünk Ady Endre kigúnyolt értékeiben, a szeretet és a józan ész Magyarországában, amely, vezekelve a múlt bűneiért, hozzá fog látni egy új kor megalkotásához . . . Ady szelleme vezessen bennünket e ragyogó cél felé, a szörnyű megpróbáltatásoknak közepette. A temetőben Az utolsó gyászbeszéd után kocsira emelték a koporsót a tömérdek koszorúval együtt. Hosszú menet indult el a Kerepesi temető felé, a Múzeumkörúton és a Rákóczi-úton át. Ady Endrét többezer ember kísérte fedetlen fővel utolsó útjára. A temetőben Jókai sírjával szemben a főut mellett kapott díszsírhelyet a nemzet költője. Miközben ott a koporsót levették, a Munkásdalárda énekelte a „Miért oly borús ..kezdésű gyászdalt Kernstpcke Károly a radikális párt nevében mondott megragadó beszédet Ady Endréről, mint ,-i párt egyik megalapítójáról. SchöpflinAladár a Martinovics szabadkőmives páholy képviseletében beszélt: " — Ady sírjából láng fog égni, a géniusz lángja — mondta Schöpflin, miután húsz éves barátságukat megható szavakkal fölemlítette. — A test a természet törvényei szerint fog feloszlani a földben, de szelleme az emberiség közt fog eloszlani. Beregi Oszkár a Nemzeti Színház nevében búcsúzott. Meszter Balázs gimnáziumi tanító mondott végül tiszteletteljes szavakat a középiskolai diákok nevében. A pap rövid imája után, a Munkásdalárda hangjai közepette tették sírba Ady koporsóját .