Pesti Napló, 1919. január (70. évfolyam, 1–27. szám)

1919-01-30 / 26. szám

4 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1919. január 23. Ady Endre temetése — Saját tudósítónktól — A csodálatos költő kettős érckonvózsóban •fekszik a gyászdrapériás teremben, magasan az emberek felett, akik körülveszik ravatalát . . . l£s amint a gyászszertartás megkezdődik, ez a távolság közte és az emberek közt egyre nő, a­­ büszke halott ott fenn, szinte kényes szemeink előtt dicsőül meg. Rendkívüli temetés ez, mert mindenki lelkében érzi a költőt, kinek"nem kell "idő és nem kell távolság többé, h­ogy megértsék, minden idegszálunkkal érezzük, hogy generá­ciónk legnagyobb tehetsége volt a „pacsirta ál­cás sirály", nem csak költőnek olyan, amilyet ritkán adnak a századok, hanem próféta, vates, életünk tartalma, fájdalmaink siratója, tüzes zsebünk és enyhiló vigasztalásunk ... Ezért van talán, hogy ez a gyász, mely kö­rülveszi koporsóját, ment minden sablonos részvéttől — a fájdalom itt sötéten és hatalma­san zug, mert nem barátok, hozzá közel állók kicsinyes­ájdalma ez, hanem egy nemzeté . . . Még most talán nem az egész nemzeté, nem a véneké, a tegnapi hivatalosoké, akik közül sen­kit sem látunk itt, — hanem az új generációé, a fiataloké és a vele egykorúaké — a győzelmes forradalomé, melynek tüzes lelke repdes ko­porsója körül ... A szónokok szavai magasan szárnyalnak, lélek az elszállt lélek után repdes — valami átszellemültség van minden arcon, ahhoz hasonló, mint mikor a tanítványok be­szélnek a prófétáról, ak­i noha meghalt, mindig köztük fog tartózkodni . •­­ Nem azt­ érezzük: Ady Endre temetése,­­ hanem azt, hogy: Ady Endre feltámadása . . . Oly gazdag volt ez a lélek, ez a páratlan magyar tehetség, hogy minden szónok joggal magának követelheti ... A forradalmi kor­mán­y, a szocialisták, az írók, a művészek, az újságírók mind magukénak vallották, mert mindnyájuknak adott teremtő gondolatot, lán­goló szavakat — vérző és szenvedő szive befo­gadta az egész magyar hazát — az emberisé­get " Ady versei fak­nak a­­teremben, komor és ragyogó plasztikájukkal és egy Isteni jós Hite­seivel megremegtetik a sziveket . . • Minde­n szava mint a harangülés — micsoda h­olto és m­icsoda lélek ment el itt fiatalon . . . A gyászszertartás szónokai tökéletesen érezték és éreztetni tudták Ady emberfölötti nagyságát. Megható és iga­z hangokat talált méltánylására Móricz Zsigmond, plasztikusan mutatta fel jelentőségét Kunfi Zsigmond, Jászi Oszkár és Vincze, a szociáldemokraták kitűnő szónoka. Az írók gyásza nemes páthoszú han­got adott Babits Mihály ajkain és,mélyen em­beri őszinteséggel tett róla vallomást­ Bíró La­­jos, aki az újságírók nevében igazolta, hogy a költő köztünk tartózkodása idején­­ „látt­ák a csillagot a homlokán". Szép és méltóságos volt ez a temetés, a ha­llott költő megdicsőülése. Az a kis zavar és in­cidens, ami a temetést megelőzően lejátszódott,­­— mert mindenki, az egész óriási embertömeg­­látni akarta utolsó útján a költőt, h­amar elsi­mult, nem is volt jelentékeny... Megrendült és felemelt szóval mondottunk Ady Endréhek Isten hozzádot, de ez nem volt bucsu, csak a­­ nagy költő, a büszke vezér, az ezer sebből vérző ember ünneplése, aki köztünk él s nemzete büszkesége lesz, ameddig magyar szó hangzik e földön . . . A Nemzeti Múzeumban . Dél felé már gyülekezni kezdett a közönség Ady­­dre temetésére. A Múzeum gyászdrapériás csar­nokában­ négy hatalmas szál gyertya közt állt­­a költő ravatala. Rendkívül sok virág és koszorú borította a dupla érckoporsót s jellemző, hogy tö­mérdek szalagtalan virágot hoztak olyanok, akire ismeretlenül akartak hódolni a költőnek. Féltizen­egy órától fél egyig nem szűnt meg a közönség zi­rándoklása, aztán magára maradt a katféraik és be­zárták EZ előcsarnok kapuját. Fél kettőkor már számos küldöttség gyűlt össze a Múze­­m­ kertjében, ahol a Vörösmarty-akadémia­­tagjai jelölték ki Schöpflin Aladár főtitkár vezetésével a menetben való helyüket. A szociáldemokrata párt — nyilván va­lami félreértés folytán sajnos elkésve — száz embert küldött a Vörösmarty-akadémia segít­ségére, hogy a rendet föntarthassák, a kormány pedig negyven nemzetőrt küldött a Múzeum-kertbe. Mint mindenütt, úgy látszik, itt s­em lehetett sem­miképp fön­tarta­ni a rendet. A lépcső keskeny föl­járóján a tömeg úgy elállta az utat, hogy a meg­hívott személyiségek csak nagy üggyel-bajjal tudtak átvergődni, de a notabilitások jelentékeny része egyáltalán be sem jutott a ravatalhoz. A ravatalnál A kormány, valamint a politikai és irodalmi testületek képviselői a rendezőknek kínos munkája árán tudtak végre aránylag kényelmes helyet kapni félhárom­ óra tájban, miután keskeny kordont te­remtettek. A kormány maga is küldött koszorút ezzel a felírással: „A magyar népköztársaság kor­mánya az új Magyarország költőjének." A székes­főváros hatósága, a szociáldemo­krata- és a radikális párt szintén küldött koszorút s természetesen Vörösmarty-akadémia éppúgy, mint az újságírók két egyesülete, a Nyugat és a Pesti Napló szer­kesztősége, valamint a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége. A koszorúk nagy tömegéből is kivált szépségével az, amelyet Ady özvegye küldött „Csinszkától" fölirással. A költő ugyanis ezzel névvel becézte ifjú nejét. N Nem maradhatott el Ady ravataláról az ilyen fölirású koszorú sem: „Forra­dalmi ifjúság — lelkünk vezérének." Ezt a Gali­­­leisták hozták. A koporsót a magyar írók és újság­írók kegyeletének szimbóluma, a­­zdAval-lapel borí­totta és a közegén csak egy kis gyöngyvirág-csokor, a költő kedves virága diszlett. Megjelent a ravatalnál a költő édesanyja és özvegye, született Boncza Berta, továbbá a köztársaság elnökének képviseletében Berinkey Dénes miniszterelnök, Garami Ernő, Kunfi Zsig­mond, Nagy Vince és Szende Pál miniszterek, Hock János, mint a Nemzeti Tanács küldöttségé­nek vezetője, Babits Mihály, Bródy Sándor, Boká­nyi Dezső, Bíró Lajos, Hatvany Lajos, Herczeg Ferenc, Garbai Sándor, Krú­dy Gyula, Molnár Ferenc, az Otthon elnöke, Márkus Miksa, az Új­ságíró Egyesület elnöke, Márkus Emília, Móricz Zsigmond, Linder Béla, Odry Árpád, Petrovits Elek, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Pikter Gyula egyetemi tanár, Rippl-Rónai József, Vedres­ Márk és a főváros képviseletében Bódy Tivadar polgármester és­ Wildner Ödön tanácsnok, Kégl Já­nos államtitkár, továbbá az irodalmi és művészvilág legkiválóbb képviselői. A szertartás Azzal kezdődött a szertartás, hogy az Opem énekkara gyászdalok­a­t adott elő. Ezután Kagp­il Benő református lelkész mondott búcsúztatót. Azzal kezdte, hogy, Ady kálvinista magyar volt s ennek a fajtának ősi tulajdonsága, hogy magában hordozza a örök reformáció hevét, amely nem enged pihenést. — Adyt sem a rései hatalom, sem a régi tekin­tély nem tudta utján feltartóztatni. Az egész élet? küzköd­és volt másokkal és másokért. És most egy egtsz gyászoló nemzet kiséri utolsó útjára. Sajnos, a lelkész beszédét többször megzavar­ták a fölújuló incidensek. Kiderült, hogy a szo­cialisták emberei csaknem egy órával megkéstek és már alig tudták az egyre növekvő tolakodást megakadályozni. Hasztalanul magyarázták az ér­kezőknek, hogy annyi ember nem fér be az elő­csarnokba. Már a Múzeum kerítésének egyetlen bejárójánál dulakodás támadt s két órától kezdve több ezer ember lökdösődött a kapu előtt. Maga az özvegy is csak nehezen tudott bejutni Beregi Oszkár kiséretében. A tömeg egy része­ a Sándor­utcai kapun behatolt s a Múzeum emeletére fel­jutva áttörte a levezető kisebb kaput, aztán még a gyászdrapé­ria egy részét is leszakította. A gyászbeszédek A jobb belátás lassankint mégis csak győzött és Kur­ai beszédét már teljes figyelemmel hallgatták. A közoktatásügyi miniszter a kormány nevében bú­csúzott és a többi közt ezt mondta: — A második magyar forradalom Petőfijét kell most elbúcsúztatni. Ady költészete azok közül az értékek k­özü­l való, amelyeket át kell menteni az új életbe. Az a kormány, amely­ a bús és nehéz feladatt­­al tisztelt meg, hogy a­ kegyelet szavait tegyem le Ady koporsójára, igaznak érzi, amit a népnek és nemzetnek, művészetnek és forradalmi akaratnak ez­ a nagy halottja prófétás szavakkal hirdetett. Vagy bolondok vagyunk és elveszünk egy szálig, vagy cje a mi hitünk valódra válik. Móricz Zsigmond beszélt aztá­n gyönyörűen. — A forradalom költője — mondta a többi közt __ éppen ez átalakult világszemlélet vezére fekszik ravatalon: megilleti őt a lelkeknek minden b'Vsola­ta, lem jei­­e és aranya. Embertestvérü­n­k fek­szik itt, „akinek egész élete abban telt el, ho­gy­ ő sírta el a mi bánatunkat,te átkozta el a mi átkain­kat, szerette mihelyettü­nk­ az emberiséget és ő szen­vedett érettünk az­ emberektől. Ady Endre a pró­féta, a jós elültette a lelkekbe a jövendő világok gondolatát. Emlékezzetek Ady Endrére, emeljétek föl az ő igéit C3 hajtsátok végre az ő életének tör­vényét. Dr. Vi­ncze Sándor a szociáldemokrata­ párt nevében búcsúzott. — Mi magyar proletárok — kezdte — min­digre megtartunk & így látunk téged. Gyújtsatok meg elvtársak minden giccset a beborult magyar ég alatt.,­ejesebb gyász sohse ülte még egünket, soha szebbet, soha jobbat nem vesztettünk el . . . Ady Endre, amit írtál és sírtál, azért továbbra is állunk és élünk és rátesszük lábunkat a ma­gyar rögre és esküszünk, mozdulni fog ez­ is és minden eddigit jobbal pótolunk. " Babits Mihály a „Nyugat" nevében beszélt.: — Neveddel indultunk és neveddel vívtuk meg tizenkét esztendős feh­éz küzdelmünket. Neved sza­badságot és bátorságot jelentett minekünk . . . Ve­zér, nézz bennünket­, a tieid vagyunk, egy része­d él bennünk és csírázik, a te halhatatlanságod miben­nünk indul el hosszú útjára. Pillér Gyula, az Alkotó Művészek és a Tudomá­nyos Kutatók Szövetsége nevében búcsúzott. — Nem a köztünk lobogó tűz kihamvadását lá­tom — hangoztatta az értékes beszédben — hanem mindjárt az örök csillagot az égen. Biró Lajos az újságírói testületek megbízásá­ból beszélt könytől megcsukló hangon: — A ravatal előtt, amelyen korunk legnagyobb­ magyarja pihen, a magyar újságírók nevében haj­tom meg fejemet mély alázattal. Ady Endre első hívei, első apostolai, első hittérítői a magyar új­ságírók voltak. Csodálatos és páratlan útján a magyar újságok talán nem hódoltak meg előtte mind,­ de a magyar újságírók igen . . . Menj nagy testvérünk, térj vissza a Fényhez, amelynek fia voltál . . . Köszönjük oakec, hogy közöttünk jártál és mesterségünket megszen­telted. Jászi Oszkár a Társadalomtudományi Társa­ság nevében mondott kiváló beszédet. — Egy gonosz, sötét, tunya, a múlttal vissza­élő és a jövőt kigunyuló korszakban mindig a mi szerencsétlen népünknek szent vátesze, uj horizon­tok gyújtogató pilótája volt: ádáz prófétaként hívta az uj Mohácsot, melynek véres kálváriáj­a uj hitre és becsület,re égesse az elkorcsosult magyarságot. Ez az uj Mohács csakugyan eljött és ima Ady Endre, koporsója előtt az összetört magyarság,hul­lat könyeket. Ó, miért nem fogadhatok szót neki! Lám, a költőnek volt igaza, nem pedig a raálpoli­tika szolgabiráinak, kasznárainak és bankárainak. A vaskéz és az aranymarok tönkretették Magyar­országot és ma nincs más vigaszunk és reményünk, mint a hitünk Ady Endre kigúnyolt értékeiben, a szeretet és a józan ész Magyarországában, amely, vezekelve a múlt bűneiért,­ hozzá fog látni egy új kor megalkotásához . . . Ady szelleme vezessen bennünket e ragyogó cél felé, a szörnyű megpró­­báltatásoknak közepette. A temetőben Az utolsó gyászbeszéd után kocsira emelték a koporsót a tömérdek koszorúval együtt. Hosszú menet indult el a Kerepesi­ temető felé, a Múzeum­­körúton és a Rákóczi-úton át. Ady Endrét többezer ember kísérte fedetlen fővel utolsó útjára. A temetőben Jókai sírjával szemben a fő­ut mellett kapott díszsírhelyet a nemzet költője. Mi­közben ott a koporsót levették, a Munkásdalárda énekelte a „Miért­ oly borús ..kezdésű gyászdalt Kernstpcke Károly a radikális párt nevében mon­dott megragadó beszédet Ady Endréről, mint ,-i párt egyik megalapítójáról. Schöpflin­­Aladár a Martinovics szabadkőmives páholy képviseletében beszélt: " — Ady sírjából láng fog égni, a géniusz lángja — mondta Schöpflin, miután húsz éves ba­rátságukat megható szavakkal fölemlítette. — A test a természet törvényei szerint fog feloszlani a földben, de szelleme az emberiség közt fog elosz­lani. Beregi Oszkár a Nemzeti Színház nevében bú­csúzott. Meszter Balázs gimnáziumi tanító mondott végül tiszteletteljes szavakat a középiskolai diákok nevében. A pap rövid imája után, a Munkásda­lárda hangjai közepette tették sírba Ady­ kopor­sóját .

Next