Pesti Napló, 1919. február (70. évfolyam, 28–51. szám)
1919-02-06 / 32. szám
Budapest, 1919 70-ik évfolyam. 32. szám« hirvifli ^ Csütörtök, február 6 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 88 kor. — ill. Fél évre._ 44 « — « Negyedévre 22 « — « Egy hóra__ 7 c 80 « Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 30 fillér. PESTI NAPLÓ Akik még többet szenvednek Azok, akik most Magyarországon élnek, nem rózsaszirommal tömött derékaljon nyugosznak. Amerre csak járnak-kelnek, a szenvedés és keserűség tövisei merednek rájuk. Nemcsak az egyéni bajokra gondolok itt, holott azok is keményeket és nagyokat suhintanak a fejekre. A drágaság, az áruhiány, a kialudt lámpás, a hideg kályha, a fertőző betegségek diadalútja, a csecsemők pusztulása, a bevetetlenül szomorkodó földtáblák s még száz kór, amely esz mér bennünket, épen elég ahhoz, hogy lekonyuljon fejünk. De ott van a legnagyobb baj, az ország baja ; ha csak ez a szó határ, szalad keresztül valakinek az agyvelején, már könyvbe lábad szeme és nyilaló fájdalom koppant szívére. Mégis vannak magyarok, akiket a Gondviselés még ennél is súlyosabb próbára tett. Még ennél is több tövist nyomott fejükre. A hadifoglyok ezek a magyarok. Azok a hadifoglyok, akik tízezer és százezer számra élnek Oroszországban, Szibériában, Japánban, Palesztinában, Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Kanadában, s a jó isten a megmondhatója, hogy még hol. Élnek? Hát élet az, esztendőkön keresztül távol lenni hazától, anyától, testvértől, hitvestől, kedvestől, kicsinytől, a folyótól, amelyben gyermekkorában lubickolt, az erdőtől, ahol madarászott, a réttől, ahol métázott. Élet az, minden reggel fölkelni azzal a gondolattal, talán ma itt a szabadulás órája és lefeküdni minden este azzal a gondolattal, nem még ma nem ütött, a szabadulás órája. Élet? — az a sok álmatlan éjszaka, a tehetetlen düh, a fogcsikorgatás, a falon véresre vert öklök, a reménység, amelyet minden óra irgalmatlanul elhervaszt. Ez élet? A poklok példa ez, s ebben a pokolban sok százezer honfitársunk kínlódik. Néha iderepül az asztalunkra egy-egy hit valamelyik pokolból, s láttára bizony mindannyiszor szem kimered és az ajak elfehéredik. Mi a mi nyomorúságunk az övékéhez képest? Hiszen az ő vállukon ott van a miénk mind és ráadásul a legborzalmasabb, a legiszonyatosabb: hadifogoly vagy, nem szabad innen elmozdulnod és nem fogod megtudni mikor mehetsz haza. Hányat tepert le közülünk a kétségbeesés és hányan állanak még Magyarország felé fordulva, összeszorított ajakkal, azzal az eltökélt szándékkal, hogy nem engedik magukat leszorítani, viszont akarják látni hazájukat?! Hiába kiáltjuk bele a világba azt a jajt, visszhang nem kél a nyomában. De talán mégsem vesz el nyomtalanul. Talán belehasít azoknak lelkébe, akiknek az a hivataluk, hogy a hadifoglyok sorsával foglalkozzanak, akik pénzt kapnak ezért, akik ebből élnek. Ezek talán félretolják egyszer már a tízórait az irómappájukról, lefricskázzák sig'aktájukról az egy-két odahullott morzsát, s olyasfélét dörmögnek, hogy ez mégsem maradhat igy, kellene valamit tenni. Agyuk kerekecskéi nyikorogva megindulnak s lassan kint derengeni kezd előttük, hogy azt az ügyet már elégszer tették legalulra, most bár ki kell húzni a csomóból. Hiszen a sok sóhaj, amely a világ minden részéből a Tisza felé útra kerekedett ,már olyan nagy darab felhő, hogy nemsokára a Nap arcát is elfátyolozhatja. A hadifoglyok szenvedése oly mély, oly sűrű, oly csonthasogató, hogy bizony megbűnhődték már a multat és a jövendőt. Az egekben trónoló isten megbocsátott már nekik. Bocsássanak meg hát nekik végre a magyar hatóságok is. A megszállók rémuralma Letartóztatták a pozsonyi egyetem rektorát Egy francia tiszt vizsgálata a román kegyetlenkedések miatt —A vasutasok sanyargatása — A kegyetlenkedések hatása a békekonferencián A csehek uralmát nem tudja többé elviselni Pozsony lakossága, aminek azzal adtak kifejezést a munkások, hogy sztrájkba léptek. A csehek emiatt a sztrájk vezetőit letartóztatták és a bizalmi férfiaknak is ezt a sorsot szánják. Nagy megdöbbenést keltett, hogy dr. Polner Ödönt, aki a minap adott kifejezést bátorhangú levelében a magyarság érzésének, letartóztatták. Az elkeseredett lakosság ismételten felgyújtotta azt a diadalkaput, amelyet a cseh kormány bevonulására építettek. Losoncon is végleg el van keseredve a lakosság a csehek ellen, akik a város sok polgárát túszul hurcolták el. A közönséget élelmiszereiből is kifosztják Legutóbb Nagymihályról százhúsz vagyon élelmiszert szállítottak haza. A megszállók garázdálkodásai és kegyetlenkedései közepette, mint némi vigasztaló tényt kell megemlíteni, hogy Pomerol angol kapitány Nagyváradra érkezett és holnap kimegy Csúcsára, hogy a román kegyetlenkedések ügyében vizsgálatot tartson. A magyarokat, akik még Csúcsán tartózkodnak és a románoktól károkat és sérelmeket szenvedtek, össze fogják gyűjteni az állami iskola épületében, ahol a kapitány ki fogja hallgatni őket. Ettől a látogatástól Nagyváradon a románok visszavonulásának sürgős elrendelését várják. Kissebesről tegnap kivonultak a románok s helyettük a mi járőreink vonultak be a községbe. Haderejük erősítésére sorozást rendeltek el a románok. Maniu Gyula, a nagyszebeni kormányzótanács elnöke adta ki az erről szóló rendeletet, amely az 1896—98. évben született összes román alattvalókat, akik Erdélyben vagy a Bánságban laknak, sorozásra hívja szaláriális büntetés terhe mellett. A vasutasokat ismét a hűségesküvel zaklatják. A nagyszebeni román vasúti igazgatóság a román hadvezetőséggel egyetértve kimondta, hogy a megszállott területeken lévő vasutasoktól minden eszközzel kiveszi a hűségesküt. Lupény és Vulkán vasúti személyzetét fegyveres erővel közrefogták és elhurcolással, megbotozással való fenyegetéssel kényszerítették a nyilatkozat aláírására. Ugyanilyen célból román katonaság járja be a piski-petrozsényi vonalat. Sebő lupényi állomásfőnököt Petrozsényban betegen fogva tartják és bántalmazzák. A vulkáni állomásfőnök is beteg a többszöri bántalmazástól. Az államvasutak személyzetének februári fizetését nem engedik kifizetni, amíg az esküt le nem teszik. A szerbek is folytatják erőszakosságaikat. Újvidéken harminc magyar polgárt túszként letartóztattak, köztük Balla Árpád földbirtokost, a volt zágrábi követ öcscsét. A garázdálkodások nyomában felhangzó segélykiáltás, mint a csúcsai vizsgálat is mutatja, végre mégis eljutott az ententeig és meghallgatásra is talált. Ezt igazolja a következő, Párisból érkezett távirat is: Miután a francia sajtónak a cenzúra megtiltotta, hogy a Magyarország, illetve Erdély területén a megszálló csapatok által elkövetett erőszakosságokról írjanak, semleges részről összegyűjtötték az elkövetett atrocitásokról szóló jelentéseket. A semleges jelentéseket a békekonferencia tagjai elé terjesztették. Hir szerint ezek különösen az angolokra és amerikaiakra tettek mély benyomást. Kétségtelen, hogy ebben az ügyben eljárás fog megindulni. Csak jöjjön ez a kilátásba helyezett eljárás, mégpedig minél gyorsabban és minél alaposabban. A felszabadítás jelszavával visszaélő éhes megszállók csúnya kulturátlanságra fog itt fény derülni. SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL Budapest, Rákóczi-út 18. TELEFON: József 62—30, 62—81, 62—32, 62—33, 62—34. Nyomda: 54—39. Felelős szerkesztő: József 62—36. Igazgatóság: József 62—85. A megrendszabályozott egyetem különös sors. Mint miniszter autonómiákat adott, mint kormánybiztos autonómiákat vesz el A haladás embereinek szemében Jászi neve nagy örömet, de egyúttal nagy nyugtalanságot is kelt. A magyar tudományos élet át volt hatva a korrupció mérgétől, — Jászi a tiszta kezet, a feltétlen megbízhatóságot és jóhiszeműséget jelenti. Csupán egytől félünk. Jászi fölényes megvetéssel szokott a konjunktúra-politikáról nyilatkozni. Azazhogy arról a kormányzási módról, mely a körülményeket és az emberek természetét veszi számba. Szóval ő megveti a politikát, ahogy Perikiestől Bismarckig, Martinuzzi Györgytől Széchenyi Istvánig annak fondorlatos gyakorlata szokásban volt Széchenyi, minden magyar reformereik apja, valóságos komédiákat játszott, alakoskodott, bujkált, paktált, számítgatott, mielőtt egy-egy részletreform keresztülviteléhez látott volna. Valósággal becsapta a magyart a magyar javára. Szóval konjunktura-politikus volt. Ezt a körültekintő mérsékletet kérjük és várjuk Jászi Oszkártól. Egy kis konjunktúra-politikát kérünk. A jogi karon történt elhamarkodott reformkísérletek fölött tárgyra tért immár a fakultás, szó nélkül alávetvén magát a rendelkezéseknek. Most a többi fakultásokról van szó. Néhány nap előtt a kinevezendők névsora száguldta be a lapokat s mondhatom, a tudomány és irodalom legradikálisabb köreiben megdöbbenést keltett, jóleső kielégülés helyett Ez pártpolitika — mondták ami a tudományban nem járja A penzionálások kérdése is foglalkoztatta a kedélyeket. Az egyetemnek oly díszprofesszora, mint Beöthy, várjon miért vonuljon nyugalomba előadói kedvének teljességében? Aki esztétikát Babitstól akar hallgatni, hallgassa Babitsot, aki Beöthytől akar tanulni, hallgassa Beöthyt. Az egyetem a szabad tudományé. Nem tudjuk, várjon a kormánybiztos jogköre kiterjed-e az egyetemről az Akadémiára is. Mindenesetre jó volna, ha kiterjesztetté Berzeviczy vircsaftjának véget kell vetni. Nem azért, mert Berzeviczy munkapárti volt, hanem, mert írni nem tudó és tudományt sem tudó ember. Csak az ilyen úr tehette lehetővé, hogy néhai Herczeg professzor nevét nem látjuk az Akadémia tagjai közt, ellenben Batthyány László herceg orvosdoktor tiszteletbeli tagja az Akadémiának. Az irodalmi osztályban nagy csodálkozással látjuk: Ambrus, Herczeg, Kozma, Endrődi nevei mellett valami Pekár Gyula nevű embernek nevét. Az akadémiai Almanachban azt olvassuk róla, hogy iró. Biztosan író, ha az Akadémia Almanachja igy mondja. Bár a köztudatban nem igen forgott a neve az írók közt Inkább atlétának ismerik és munkapárti képviselőnek. Valószínű, hogy Berzeviczy a pártból vitte őt magával az Akadémiába. Szóval az Akadémia gyökeres reformra szorul. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy olyan kitűnő tudós emberekbe, mint az Akadémia megható agyja, Szily Kálmán s az Akadémia friss életbölcse, Heinrich Gusztáv, csak úgy egyszerűen belekössünk politikai állásfoglalásukért vagy pedig a miénktől eltérő tudomásyos nézeteikért, őket respektálni kell. Ne felejtsük el, hogy az Akadémia, minden Akadémia lényegében konzervatív intézmény. De a kormány vagy a kormánybiztos nem működnék teljes erővel, ha ennek a magába roskadt szemetes épületnek tisztogatását és fölépítését nem vállalná magára. Mennyi tehetséget lehetne jutalmazni! Mennyi nehéz kérdésnek útjait egyengetni! Mennyi jó könyvet kiadni?