Pesti Napló, 1919. október (70. évfolyam, 116–142. szám)
1919-10-23 / 135. szám
V Budapest, 1919 70-ik évfolyam. 135. szám. Gensupat: Torna. Csütörtök, október 23 ELŐFIZETÉSI ÁRAK. Egy hóra__ 20 kof. — ill. Negyedévre 56 « — « Fél évre— 110 « — « Egész évre 220 « — « Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 80. fillér. PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL, Budapest, Rákóczi út 18. TELEFON: József 62—80, 62—81, 62—32, 62—38, 62—34. Nyomda: 54—39. Felelős szerkesztő: József 62—36. Igazgatóság: József 62—35. A terror munkásokból összeverődött küldöttség arról panaszkodott Franchet tábornok előtt, hogy a Friedrich-kormány vezette választások nem tükrözhetik vissza az ország felfogását, minthogy ez a kormány a terror fegyverét forgatja. A tábornok nagyot nézett, s azután így szólt a munkásokhoz: — Ugyan miket beszélnek itt össze-vissza! Hogy lehet ott terrorról szó, amikor egy összehajtogatott papírlapot a szavazóurnába dobok? A küldöttség felelt egyet-mást az ellenvetésre, de hogy mit, most nem fontos. Akármilyen helytállók voltak is azok a feleletek, csak szavak voltak. Ha megengedi Franchet tábornok, mi majd tényeket teszünk elébe, ezek megvilágítják, hogy igenis, az összehajtogatott papiroslap myögött meghúzódhatok a terror. Az entente, ennek az országnak a színejava, sőt azt is lehetne mondani, a civilizált világ minden tisztességes embere azt a nézetet vallotta, hogy a bolsevizmus után — az erőszak, az elnyomatás, a terror után — csak demokratikus kormányzat következhetik. Demokratikus kormányzat annyit jelent, hogy ennek oltalma alatt minden véleményt, amennyiben annak hangoztatása törvénybe nem ütközik, el szabad mondani, le szabad írni. Tudomásunk szerint ez az újság betűt le nem írt, amelyben akár a törvény, akár a tisztesség kivetni valót találhatott volna. A Pesti Napló hangját a kormány mégis minden eszközzel elfojtani törekszik. Budapesten, ahol Friedrich Istvánékat kivülrőlbelülről jól ismerik, amely oknál fogva semmi vesztenivalójuk többé nincsen — szabadon beszélhetünk. De talán azért sem mernek hozzánk nyúlni, mert itt székelnek az entente-missziók, s az ő jelenlétükben nincs bátorságuk a demokrácia leglényegesebb intézményéhez, a sajtószabadsághoz hozzányúlni. Kiint az országban azonban, ahol még nem tudják mi minden terheli a kormány lelkiismeretét, s ahova az entente-missziók pillantása el nem ér, ott az erőszak és terror ökleivel meg tüzeivel teszik e lap elindulását lehetetlenné. Ott nem szabad azt az újságot elolvasni, amely azt hirdeti, hogy a kormány nem országos, hanem pártpolitikát követ, amely oknál fogva a nemzetnek előbb-utóbb kálváriájának újabb állomásához kell eljutnia. Ott tilos a kormány tetteit bírálni, róluk véleményt mondani, még kevésbbé elítélni azokat. Ha ilyen írás útnak indul, megmozdul a terror szervezete, ledobják a vonatról, elégetik, azokat az embereket, akik valahogy mégis kezükbe veszik, megverik, becsukják, a terjesztésére vállalkozó vakmerőt pedig törmöccel és magas pénzbüntetéssel sújtják. Csak a Pesti Naplónak s ha jól tudjuk, még két lapnak — nem szabad semmi körülmények között sem a vidékre menni. Nem szabad a kormány köreit zavarni, nem szabad a nemzet fülébe más szónak eljutni, mint amit a kormány oda besugdos. Mi ez, ha nemu terror, mégpedig a javából való? S vájjon nem ez a terror settenkedik-e amögötta papiroslap mögött, amelyet nemsokára összehajtogatni és a szavazóurnába dobni fognak? Lehet-e azt állítani, hogy az ilyen módon megnyilvánuló vélemény a nemzet igazi akarata? Emlékszünk rá, amikor a proletárdiktatúra terrorja túlságosan magasra csapott, az entente-missziók Budapesten időző maroknyi különítménye felemelte ujját és Kun Béláék szüleülve hunyászkodtak meg. Nem törődünk vele, hazaárulásnak minősíti-e Friedrich István a tettünket, vagy sem, mi megint az ententemisszióikra függesztjük tekintetünket. Tudják-e ezek az urak, hogy az a Friedrich István, akivel ők egy asztalhoz leülnek, minden áldott nap valósággal arculcsapja a demokráciát? Hogy akkor, amikor párolgó tea mellett a jövendő Magyarország demokratikus alapjairól beszélgetnek, ennek az embernek a tudtával orozva döfik le a sajtószabadságot? Tudják-e ezt? Ha igen, tőlük várjuk, hogy ne engedjék ezt az országot a terror ostora alá hajtani. Legyőztek bennünket, ahogyan egyetlen más néppel nem tették. A magunk erejéből nem bírunk talpra állani, az entente segítségére szükségünk van, de ha segítenek, akkor legyen az egy demokratikus Magyarország, amit talpra állítanak. Az angol, amerikai, francia, olasz misszió tagjai egyaránt tudják, mit jelent a demokrácia. Saját hazájuk mindennapi életéből ismerik megnyilvánulását, s bizonyára ott csörgedezik vérükben az a tudat, hogy sajtószabadság nélkül hitvány hazugság a demokrácia. Bármilyen ürügy alatt igyekeznek ennek a szabadságnak a kezét lefogni, mindig a demokráciát és rajta keresztül a nemzetet találják szívén. Nos, a magyar kormány sajtószabadsága semmiben sem különbözik lényegében a kommunizmusétól — ha csak abban az egyben nem, hogy a bolsevizmus brutálisan kiterítette, míg Friedrich István ezt nem tehette olyan nyíltan, hiszen itt vannak az entente követei, akiket éppen azért küldtek ide, vigyázzanak, hogy a bolsevizmust valóban a tiszta demokrácia kövesse. Arcának egyik felét tehát, azt, amelyiket az entente-missziók felé fordít, a demokrácia színeivel festette be; a másikról azonban, amelyet az ország lát, a terror vigyorog le. Alényeg tehát azon egy. A proletárdiktatúra alatt csak azt volt szabad az országnak hallania, amit a Kormány megengedett, most is csak azt szabad. Világos ennélfogva, hogy a bolsevizmust nem a demokrácia követte, hanem más, szintén csak egy pártot szolgáló erőszak. Minthogy erős a meggyőződésünk, hogy ez a magyar nemzet ártalmára van s olyan újabb szerencsétlenségbe sodorja, amelyet ez a boldogtalan ország semmiképpen meg nem érdemelt, tiltakozunk ellene. S tiltakozni fogunk ellene mindaddig, míg csak tollunkat, papírunkat és íróasztalunkat éppen oly nyíltan el nem rabolják, mint ahogy Kun Béláék tették. A német nemzetgyűlés vizsgálata a háborúért való felelősség ügyében Gróf Bernstorff vallomása Wilson békeakcióiról Berlin, október 22. A háborúért való felelősség megvizsgálásra küldött albizottság ülésén a szakértők eskütétele után dr. Sinzheimer képviselő előterjesztette előadói jelentését. Dr. Sinzheimer kifejtette, hogy a tanácskozás elsősorban Wilson békeakciójával foglalkozik. Sinzheimer előadói jelentésében azután a következőket mondja: 1916 október 16-áin Bethmann.Hollweg a plessi főhadiszálláson megbeszélést folytatott gróf Banánnal, amely alkalommal a békealánlat alapelveiről tárgyaltak. Burján rámutatott, hogy többé nem lehet számítani a háborúnak katonai eldöntésétől, ezért rá kell térni a béketárgyalások útjára. Bethmann-Hollweg ezzel egyetértett. December elején gróf Bernstorffal közölték, hogy békeakcióra készülnek; hasson oda, hogy Wilson lehetőleg rigórban kezébe vegye a békeakciót. Bernstorff azt válaszolta, hogy kilátás van ara, hogy Wilson legkésőbb újévkor ilyen irányú lépést tesz. Wilson közvetítő ajánlatában a legfontosabb az volt, hogy konkrét békefeltételeket tartalmazzon, Zimmermann államtitkár választóban azonban semmi célzás sem volt erre. Itt különösen meg kell állapítani azt, hogy december 12-iki békeszándékainknak minő konkrét békefeltétel volt a magja. Gróf Bernstorff ismételten energikus kísérleteket tett, hogy a birodalmi kormánytól legalább bizalmasan megkapja a békefeltételeket Washington részére. Zimmermann államtitkár január 7-én így válaszol: „A békefeltételek bizalmas közlésének kérdését halogatóan kell kezelni." Január 9-én azután elhatározták a kíméletlen tengeralattjáró-háborút. Január 26-án Bernstorff azt sürgönyözte, hogy House ezredes Wilson határozott megbízása folytán új béketárgyalásokat ajánl nekünk. Wilson nem akar területi kérdésekbe beavatkozni. A békeakciónak minden előkészülete megtörtént. Erre Bethmann-Hollweg a főhadiszállásra utazott és az ott folytatott tanácskozások eredmeménye Bethimannak Bernstorffhoz intézett sürgönye volt, amely szerint már késő, Wilsonnak akciójával korábban kellett volna jönnie. A tengeralattjáró-háború lefújása már lehetetlen, mert technikailag lehetetlen a már kifutott tengeralattjárókat visszahívni. A német kormány azonban kész arra, hogy vele a békefeltételeket bizalmasan közölje. A békefeltételeket január 28-án közölték gróf Bernstorffal, akinek azokat Wilson tudomására kellett volna hoznia. A birodalmi kancellár átirata azonban nem azt moltja, hogy a közölt feltételek azok, amelyek mellett hajlandó békét kötni, hanem, hogy ezek azok a feltételek, amelyek mellett Németország december 12-én hajlandó lett volna békét kötni. Wilson nyilvánvalóan visszariadt attól, hogy a háborúban részt vegyen. Erre mutat az a tény, hogy az amerikai osztrák követnek a békefeltételekre vonatkozó hasonló kijelentését titokban tartotta, hogy Ausztria irányában nyitva tartsa meg az utat. Svájcon keresztüli jelentették azután, hogy Wilson továbbra is igyekszik a békét közvetíteni és azt a nyilatkozatot kívánja, hogy Németország a kíméletlen tengeralattjáró-háborút nem akarja Amerikával szemben alkalmazni. Erre jött azután a válasz, hogy a tengeralattjáró-háború végre-hajtása általános alkalmazást követel. Linzheimer jelentése után gróf Bernstorffot hallgatták ki. Bernstorff kijelenti, hogy Wilson 1914 augusztus kezletén, a háború kitörése utánazonnal megpróbálkozott első békeközvetítésével. Szeptemberben második kísérletet tett, amely meghiúsult, azentente egyáltalán nem válaszolt. Mindazonáltal House ezredest 1911—15 telén Párisba, Londonba és Berlinbe küldte. — 1916 januárban másodízben jött Berlinbe