Pesti Napló, 1926. január (77. évfolyam, 1–25. szám)
1926-01-05 / 3. szám
14 heVa PESTI NAPLÓ Gyula, január 4. A Fekete- és Fehér-Körös közötti árvízterületen lényegesebb változások nincsenek. A Körös-gátak átvágása, melyet az Alsó-Fehér-Körösi Ármentesítő Társulat végez befejezéshez , közeledik. Ha újabb áradás nem lesz, remélhető, hogy az elöntött területekről a víz 3—1 hét alatt lefolyik. Ebben az esetben nincs kizárva, hogy az őszi vetések, legnagyobb része még megmenthető. Az átvágásokat három helyen végzik. A munkálatokat eddig kubikosok és Hahn őrnagy kétszáz főből álló utászcsapata végzik, a katonaságot azonban szociális szempontból rövidesen kivonják a munkálatokból és helyükön mindenütt polgári munkásokat fognak alkalmazni. A Gyulavári községet körülvevő víz stagnál. sem áradás, sem apadás nem észlelhető, itt, legfeljebb annyi, amennyit a szelek járása idéz elő. A mentési munkálatok befejezéshez közelednek, úgyhogy a katonaságot Gyulaváriból is néhány napon belül kivonják. A segélyakció Gyulán, valamint a környékbeli árvíztől megkímélt községekben tovább folyik. A gyűjtés eddigi eredmény többszázmillió koronát tesz ki. Az elöntött területen a kormánybiztos megtekintette a Sebes-Körös ideiglenes betömését és elrendelte a védőmű megerősítését, valamint az átszakadt gátrész állandó pótlását. A munkálatok a Sebes-Körösnél ugyancsak megkezdődtek. Okánynál tartós a javulás. Vés-tőn két centiméteres apadás észlelhető. Ezzel szemben , az összeomlott házak száma óránként szaporodik. A4 lakosság a menthető tárgyakat kiviszi a rombadőlt házakból Kényszerű költözködés a víz alá került falvakban Ízerbe! kimentett bútorok a Körös partján 1926 január 5 Nagy tűz a 35. avenue-n Newyork, január 4. (A Pesti Napló külön tudósítójától) A 35. Avenue egyik palotájábanifl£fy táz ütött ki, amelynek következtében egész sor irodát, köztük a Hamburg—American Lime irodáját csak úgy tudták megmenteni, hogy a tűzoltóság teljesen elborította viszel a helyiségieket, így egész csomó vállalat vált hajléktalanná. (A. TV. Sch.) Prodam Guido Mmnhmm kártérítési széketetfcét elutasította a Tábla (Saját tudósítónktól.) A Pesti Napló már több alkalommal foglalkozott Prodam Guicfc az ismert magyar pilóta hétmilliárdos kártérítési pörével. Prodamot a kommün alatt besorozták a vörös hadseregbe s mint repülőparancsnokot a Chotek és Ráday grófi család Eszterházy utcai palotájába szállásolták be. A kommün bukása után, mikor a grófi családok visszaköltöztek palotájukba, észrevették, hogy az egyik páncélszekrény fel van törve és a benne őrzött nagyértékű családi ékszerek eltűntek. A gyanú Prodam Guidóra hárult, akit le is tartóztattak. Prodam azzal védekezett, hogy a vele együtt lakó vöröskatonák törték fel a kasszát. Ő rászedte társait, és magához vette az ékszereket, azzal az ürüggyel, hogy mint közös tulajdonukat, meg fogja őrizni, de tulajdonképpen a gróffi család részére akarta megmenteni. íróasztaláéból azután társai kilopták a kincseket. Tizennyolc hónapig tartó vizsgálat után elutasítását kérte. A Kúria Ráth-tanácsa, most mely Prodamot a betöréses lopás vádja alól fölmentette. Maguk a károsult grófok is Prodam mellett vallottak, aki a felmentés után szabadlábra került. A pilóta fogsága alatt történt, hogy háborúban szerzett karsebe felszakadt és annyira, elmérgesedett, hogy le kellett vágni a jobb karját. Ugyancsak a fogság miatt esett el annak a lehetőségétől, hogy tekintélyes atyái, örökségét perelje. Szabadlábra helyezése után tehát ügyvédje, dr. Roth Béla útján kártérítési pert indított, a kincstár elleni. Ötszázezer aranykoronát követelt elvesztett jobb karjáért, anyagi és erkölcsi káráért. Több mint egy évig folyt a kártalanítási eljárás, míg néhány héttel ezelőtt az ügyészség, lezárva vizsgálatát, a kártalanítási igény elutasítását kérte. A Kúria Ráth-tanácsa most foglalkozott Prodam Guidó keresetével és azt részletesen megindokolt döntésében elutasította. A Kúria ítélete hangsúlyozza azt hogy csak oly ügyekben van helye a kártérítésnek, ahol a felmentés bűncselekmény hiányában történt, ebben az esetben azonban a bíróság bizonyítékok hiányában mentette fel a vádlottat, így a Kúria nem állapíthatja meg a kártérítési igény jogosultságát. Prodam most — értesülésünk szerint — más úton kérelmezi a kártérítést. S-i«"-*'**.* m mmmmmnm t ' g Jg H || Szerkesztette és írta , , Modern sakk a^f-I ^nHBHMaBMKasmn' Ara 35.000 korona. * Kapható »Az Est« kömponti könyvkereskedéseiben : VII. ker., I Erzsébet körút 18-20. sz., VII. ker., Rákóczi út 54. sz., IV.I ker., Vftcincea 12. sz., V. ker., Vilmos császlr At 14. sz. ·W»IWH|I. U llll 1 ›U Ut'mi m Ol •min