Pesti Napló, 1927. december (78. évfolyam, 273–297. szám)
1927-12-18 / 287. szám
36 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1927 december 18 hajlékonyabb, mint Phryné az aeropág előtt egy olyan lány s rajongásig készen arra, hogy leoldja lábamról fáradt vándorsaraimat. Az egész ucca a rue Blanche-on végig, a levegő rezgése az uccákon s az estében, kéjes szavaktól izzott s úgy szállt tova a hangok füzérén egy egyetemes harmóniába, mint egy-egy síp, ami szól, egyegy szólam, ami csendül egy végtelen kórusban s zenekarban, amelyben egész Párizs zenéli a szívét ! Beérva a Grand Gaté-ba, annál bátrabban foglaltam helyet magyar törzsasztalunknál, hogy négy szummal a zsebemben amúgy sem rendelhetek semmit. De már ültek itt honfitársaim, vitákra készen s mindegyik a maga mazagranja előtt s az ilyen kollektivitásból az egyénnek is van haszna, erkölcsileg szólván, hogy mindig leülhet egy asztalhoz gratis, ahol a többiek mind fogyasztanak. Ilyenformán már készültem is a munkámra s a pincér hozta a sok gyönyörű levélpapírt az írómappában s azt mondja, itt van egy fiatalember, aki beszélni óhajt velem. Csakugyan, néhány asztallal távolabb, egy fiatalember köszönget és bólingat felém egy borzas fejet, egy nagyon magas inggalléron. Odamegyek hozzá, feláll hajlékonyan s romantikusan egy kopott redingot-ban s nagyon boldogan beszél. — Nevem Adorján Jenő, hegedűművész, — mutatkozik be. — Igen nagy tisztelője vagyok. S leülünk egymás mellé. — Idáig Berlinben tanultam Joachimnál, — folytatta — s most két hét óta, Párizsban próbálok szerencsét. Van néhágy tanítványom, mert levelekkel jöttem, önnek hogy megy sora? — kérdi, de olyan szardinásan, igazi hegedűművész, annyi meleg fogékonysággal a hangjában balsorsok és bánatok iránt, hogy szívesen felelek s elmondok nagyjából mindent, az egész életemet dióhéjban, keserű eleganciákkal s még ezt a mai utolsó napomat is minden részletével a Montmartre temetőben — Oh, Heine sírja! — mondja, — márén is leadtam a névjegyemet, kérem. Ismerem azt a kisfiút is, oh hogyne! a kígyóbűvölő tekintetével. Az megállít egy gyíkot az útjában, pusztán ahogy ránéz s a gyík úgy bámul a porból, hogy nem tudja, mit szóljon. De nem mennénk vacsorálni! — kérdezte. Egy szót nem feleltem. A fiatalember is hallgatott egy percig. Túlontúl súlyos csend volt, mint a történelemben. — Nekem van tíz frankom. — szólott végre, nyilvánvalóan lelki tusák után, olyan agóniás hangon, mint ahogy halálos ágyán gyónja meg az ember, élete legrejtettebb titkát. — Ebből adok kölcsön ötöt, — folytatta, — a felit ha vissza tetszik adni. ... Mégegyszer írtam Grünwald Béláról, hónapok múltán, mikor sírkövet állítottak neki. A felírást, ha jól tudom, maga gróf Apponyi fogalmazta, a következő szöveggel: »Itt nyugszik Grünvald Béla, a magyar állameszme törhetetlen apostola.« A francia vésnök, aki ezt a mondatot faragta a kőbe, elhibázott egy betűt. Azt írta: állameszme. Mintha tudta volna, kinek készíti a követ, kinek a sírjára! Úgy kellett átfaragni a betűt a hant fölött. Rasputin. Méregkeverék. Az orosz nép babonái. Az orosz urak züllöttsége. új könyviben : Ára egészvászonba kötve a pengő. Kapható »AZ EST« könyvkereskedéseiben, VI., Erzsébet körút 18—20. és V., Vilmos császár út 14. Pesti Napló egykorú híre Bem haláláról !Az aleppói újdondász levele 1850 december 10-éről Gracza György a »Magyar szabadságharc története« című művének ötödik kötetében megemlíti, hogy Bem altábornagy halálhírét Pesten a Pesti Napló híradásából tudták meg. A Pesti Napló II. évfolyamának 1831 január 9-iki, csütörtöki száma is Konstantinápoly. Dec. 25.« jelzéssel egy fentartással közölt, rövid hírt ad le azzal, hogy ez december 21-én érkezett oda Aleppoból. A rövid hírt két nap mulva, január 11-én, szombaton, hosszú híradás követi, mely már »Aleppo. Dec. 10.t. jelzéssel jelenik meg. Mivel a Pesti Napló rendszeresen közölte az akkori európai újságírás számára berendezkedett távirati ügynökségek által leadott híreket és pedig bécsi kőnyomatosok útján és mivel ezekben egy szó sincs. Bem haláláról, bizonyos, hogy mindkét hírt illetőleg rendszeresen megszervezett levelezőszolgálat híradásaival állunk szemben. Tehát a Pesti Napló nem a levantei híreket továbbító zárai osztrák távirati ügynökéé? Bécsen át közvetített hírét, hanem saját levelezőjének Konstantinápolyon át érkezett levelét adta itt le. Ezt az is bizonyítja, hogy a Pesti Naplóban már hónapokkal a haláleset első híre előtt rendszeres levélsorozat folyt, mely a »Törökország” rovatban, fején félhold jelzéssel (úgynevezett Sinnette), a balkáni ügyeket tárgyalta: a török—orosz konfliktust, az angol diplomácia, illetve Lord Palmerston beleavatkozását a magyar emigránsoknak az egész európai közvéleményt foglalkoztató ügyébe. Sőt. Néhány nappal a halálhír előtt külön aleppói »levél« foglalkozott az akkor még agilisan cselekvő Bem s az általa levert beduin lázadás részleteit. A »levelezőm tehát közvetlenül Aleppóból írt Konstantinápolyba. A dátumok igazolják, hogy a levél Aleppóból — a török Halib-ból — az elég jól megszervezett török katonai tévés karaván posta útján és hajón 14 nap alatt ért el Konstantinápolyba, onnan pedig Pestre 15 nap alatt. A bécsi s innen a külföldi sajtó tehát az akkori rengeteg gonddal-bajjal küszködő szerény kis Pesti Napló útján tudta meg a halálhírt. Az aleppói levélíró nyilvánvalóan Grimm Vince, a híres pesti műkereskedő és hangjegykiadó, akinek üzlete 1848-ig a mai Deák Ferenc utca sarkán levő házban, a régi Calderoni-féle üzlet helyén volt. Jónevű íróként működött a negyvenes években, két Zsófia főhercegnő ellen írt pamfletje miatt menekülnie kellett. Mint litográfus, ő volt a Kossuth-kormány bankóprésének igazgatója, világhírű sakkozó, aki a mai Vigadó melletti kávéház Sakkörével (Löwenthal és Szén) megnyerte az 1847-iki pesti párizsi levelezőversenyt. Orsovánál lépte át a határt, előzőleg Szemere Bertalannal Házmán Ferenc államtitkárral, Sórodi-Eischl Ede székesfehérvári főjegyzővel együtt ő ásta el a Koronát Orsovánál. Idevonatkozó emlékiratait e sorok írója találta meg a Pillvax Károly pesti kávés iratai között. Ez az emlékirat teljes fényt vet az 1919-ben a bécsi titkosrendőrségi irattár nyilvánosságra jutott irataival egybevetve a Korona feltalálásának ügyére. Mint a török szultáni bankjegynyomda igazgatója török őrnagyi rangban működött az emigráció alatt Törökországban. Bemmel együtt volt lent Aleppóban, később készült Bagdadba s onnan Konstantinápolyba. Komolysaival innen is segítette a magyar ügyet. Üzlete Trrichtlinger néven 1864-iő, a Dorottya utcában volt. A Pesti Napló szerkesztője ezekben a napokban a baranyavidéki német származású Bánffay-Baumholzer Simon volt 1850 szeptemberében ő mentette meg a lapot a bukástól, januárig 151-szer idézték az osztrák rendőrségre és négyszer állott haditörvényszék előtt. Komoly, korrekt ember volt Élen hírével, amennyiben egy aleppói levelet közöl a Pesti Napló január 14-iki számában. A levél teljes terjedelmében alábbiakat mondja, élén két francia verssorral, melyek — ha e sorok írója nem csalódik — Béranger egy verséből valók. S én láttam őt, amint viszi — négy tiszt a temetőbe... Itt első híradás Konstantinápoly, december 25.A tegnap ideérkezett posta Aleppóból azon hírrel lepett meg, hogy Bem tábornok meghalt volna. Bem december 10-én rövid lázas betegség után halt meg. E betegség folytán orvosainak egyhangú követeléseire csak egyszer lehetett rávenni, hogy orvosságot vegyen.« A híradás elmondja még, hogy Bem rendkívül legyengült állapotban volt, s hogy általánosan az volt a vélemény, hogy nem halt volna bele betegségébe, ha jobb erőben lett volna. Leírja azt a megdöbbenést, amit a december 24-én Konstantinápolyba érekezett hír a török körökben keltett, mert Bemet tekintették a török hadsereg reformálójának, éppen ezért nemzeti csapásnak érezték a halálhírt. A cikkíró közli, hogy a Sumlában internált magyar, lengyel és olasz emigráltak megérkeztek Konstantinápolyba s a porta a leghatározottabban kijelentette, hogy kiengedi őket Angliába. Azt is megírja, hogy a többi emigránst, — tudniillik Kossuthot és környezetét — Kjutahiakba internálják. Az ekkor még fentartással közölt hírt a konstantinápolyi levelező néhány nap múlva megtoldja az altábornagy halálának kétségteAleppo, december 10. s/e V ai ou porté en terre Par quatre officiers.t »Bem tábornok jerzési idejének tartása fölött egy felsőbb hatalom rendelkezett. Én magam nem sokat gondolok a szertartásokkal, de sajátságos érzés egy száműzöttre nézve sorsának ügyfelét idegen szokás szerint idegen földön sírba szállítani szemlélni. Betegsége sem bosszú, sem fájdalmas nem volt. Négy hét előtt még kilovagolt. Néhány lázrohamot nem is vett figyelembe s csak halála előtt három vagy négy nappal lehetett őt orvosság bevételére bírni. Lakása kertek között fekszik és igen mélyen, egy folyó mellett. Az orvosok egyhangú állítása szerint a hely igen egészségtelen volt, mit ő egyáltalán nem akart elismerni. Rosszabbullétének hírére tegnap meglátogattam őt, hogy a városba költözésre rábírjam, de hasztalan. Ő biztosított engem, hogy magát sokkal jobban érzi és másnap felkelend. Azon félóra alatt, melyet nála töltök, majd mind beszélt, de beszélésének módja megijesztett engem. Az állkapocs igen nagy mozgatásával volt csak képes beszélni s akkor is majd érthetetlenül, úgyhogy csak egyes szavakból vehetem ki beszéde értelmét. Este megnyugtató hírt kaptunk állapota felől. Tegnap két órakor délután futár érkezett a francia consulhoz azzal a kéréssel, hogy Aleppónak minden (7) orvosát este hét órára orvosi tanácskozásra híná meg. Emerat és Tommasini, kiket leghamarabb lehetett megtalálni, tüstént kisiettek, de őt már holtan találták. Az orvosok ítélete szerint sebek és fáradalmak által elgyöngült teste nem győzedelmeskedett egy lázon, mely több életerő mellett csekély leendett volna s melybe ő csak azért esett, hogy egészségtelen házát makacsul elhagyni vonakodott. Estve teste alsó régben fájdalmakról panaszkodott. Később ezt monda: nyela a paték. Éjjel két órakor csak ritkán félbeszakasztott álomba merült és két órakor meghalt. Ma reggel meghivatott bennünket Kmetty a temetési ünnepélyre. Midőn 10 órakor kiértünk, már az udvarin egy emelvényen feküdt. Több ember forgolódott körülötte, hogy őt levetkőztessék és megmosdassák, míg a mollasok lassan imádkoztak. A megmosás után lepedőbe takartatott, mely a fejénél és a test közepénél és a lábaknál összekötöztetett, így tétetett aztán a födeles koporsóba, melynek alsó részén egy kurta pózna volt megerősítve, melyre fezet akaszták. A födélre egy cifra shawt teríttetett és két hosszabb pózna tétetett a koporsó alá. Katonai temetési ünnepély eddigre ismeretlen lévén, most mégis Kerim basa, a katonai parancsnok, a francia és angol konzul, sok tiszt és töménytelen katona volt jelen. A nagyszámú temetési kiséret minden rend nélkül volt. A koporsó előtt húsz—harminc mollah gyalogolt, az egyhangú és borzasztó »La i'laha illala !« éneket énekelvén. Mi a kapun kivittük őt s a nyugalom helyéig akartuk vinni, de azonnal láttuk, hogy a török szokások ezt nem engedik. Mindegyik odatolongott, hogy őt egy darabig vihesse, míg tüstént mások által váltottak fel. A hosszú úton katonai erős osztályok voltak felállítva, akik szintén odatolakodtak, hogy a testet egy darabig vihessék, még az öreg Kerim lasa is vitte őt. A temetőtől nem messze letétetett a koporsó egy szentnek sírján, hol imádságok mondattak. A sírnál megérkezvén, levétetett a test a koporsóból s az 5—6 lábnyi mély sírba, hátára, fővel Mekka felé fektettetett. A kötelek, melyekkel a lepedő össze volt kötve, felvágattak s azután a sírgödör fölé nagy lapos kövekkel elfödezett ígéretét, melyet utolsó időkben gyakran ismételt, hogy tudniillik nekünk élete történetét elbeszélendi, fájdalom, nem teljesítette. Azt mondják, hogy csak 56 esztendős lett volna, ámbár sokkal idősebbnek látszik. Teste rendkívül el volt gyöngítve, de nyughatatlan lelke teljes lánggal ége** és mozgékonyságát majd az utolsó pillanatig megtartotta. Az izlámiai átmenete óta minden törekvése oda volt irányítva, hogy tudománya és tapasztalásai által új hazájának hasznára legyen és a szultánnak, kit igen, nagyra becsült, szolgáljon. Politikai hite iránt kevés határozottat tudok mondani. Annyi igaz, hogy semmi sem volt kevésbé, mint demokrata s hogy a szocializmust, melyet nem ismert, gyűlölte. Jelzését nagy rezignációval tűrte és tökéletesen el volt készülve, hogy zajos életét itt zárja be. A Pesti Napló híre azért is érdekes, mivel nyilvánvalóan tisztázza Bem halálának okát, ami nem mérgezés és nem az italeippói gomba, vagyis »Bouton d'Alep« néven ismert bőrtuberkulózissal vegyes lies volt, — mint széltében hírlik — hanem malária. B. R. Ji második hír