Pesti Napló, 1929. július (80. évfolyam, 146–171. szám)

1929-07-20 / 162. szám

Szombat — Ibrahim egyiptomi herceg jachtja elsüllyedt — a herceg úszva menekült meg. Kopenhágából jelentik: Ibrahim egyiptomi herceg jachtján Európa körüli úton van, amelynek során meg akarta látogatni a Nord Capot is. Oslói jelentés szerint a jachtot Christiansund és Trondhei­m között súlyos baleset érte, amennyiben a jacht pénteken reggel zátonyra futott és nyolc percen belül elmerült. Amikor a szerencsétlenség történt, a herceg, kísérete és vendégei. Összesen mintegy negyvenen, még legnagyobb részt kabinjaikban időztek és a hajó hirtelen süllyedése következté­ben kénytelen­ek voltak hiányos öltözékben a vízbe ugrani és úszással megmenteni az életüket, mi­előtt még a mentőcsónakokat lebocsáthatták volna. A közeli partról csónakon a hajótörést­­szenvedettek segítségére siettek és egy matróz kivételével sikerült is a jacht utasait és szentély­zetét­ kimenteni. Trondhei­m lakossága a herce­get és kíséretét ellátta szükséges ruhaneműekkel és barátságosan m­egvendégelte a szerencsétlenül jártakat, akik azután vasúton folytatták útjukat. A Kanadai útlevél nem könnyíti meg senkin­ek, hogy az­ Egyesült Államokba utazzon. A belügyminisz­ternek tudomására jutott, hogy egyesek csupán azért vándorolnak ki Kanadába, mert azt rem­élik, hogy ott az Amerikai Egyesült Államokba való kivándorlásra szóló útlevelet, és vízumot könnyebben megszerezhetik. Az ilyen kivándorlók Kanadába érkezve, tömegesen ke­resik fel az ottani magyar és amerikai konzulátusokat. Ennek következtéb­en a belügyminiszter felhívta az ösz­szes útlevélkiállító hatóságokat, hogy ezentúl a Kana­dába kivándorlók útleveleibe vezessék be a következő­ket: JAZ útlevél érvénye az Amerikai Egyesült Álla­mokba való kivándorlásra ki nem terjeszthető­. Figyel­meztetni kell a kivándorlókat arra is, hogy Kanadából az Egyesült Államokba átszökni most már majdnem te­hetetlen. — Meghalt dr. Füredi Mór. Dr. Füredi Mór ügyvéd, aki mint védő az utóbbi nagyobb perek közül majdnem valamennyiben szerepelt, hosz­szabb szenvedés után 60 éves korában meghalt Füredi Mór fiatalabb korában a napilapoknál működött, főleg a törvényszéki rovatnál. Teme­tése ma, július 20-án délután 5 órakor lesz a kő­bányai új köztemetőben. — Életfogytiglani fegyházra ítéltek egy gyilkos földművest. Zalaegerszegről jelentik: Egyed Albert 25 éves nagygörbői földműves az elmúlt évben két lövés­sel mögötte Kulcsár János 40 éves napszámost. Ügyét tegnap tárgyalta a zsilaegerrszegi kir. törvényszék­ Czikó­tanácsa. A főtárgyaláson Egyed Albert beismerte tet­tét. A kir. törvényszék a délutáni órákban hirdette ki ítéletét,­ mely szerint Egyed Albert bűnös előre meg­fontolt emberölésben és ezért életfogytiglani fegyházra, 10 évig tartó hivatalvesztésre és az összes felmerült bűnügyi költségek megfizetésére ítéli. A kir. ügyész sú­lyosbításért, a védő enyhítésért fellebbezett. A gyilkos az ítéletben megnyugodott. — A Philips rádióautó hangverseny útja. A Somogy-Zalai Lótenyésztő és Lovassport Egylet e hónap 16-án és 14-én rendezte meg ezidei lovasmérkőzését Keszthe­lyen. Ismerve a Philips rádióautó ily versenyeken be­bizonyult gyakorlati hasznát, nem kímélt az egyesület vezetősége költséget s meghívta a Philips rádió igaz­gatóságát, hogy a hangszóróautóval jelenjen meg a versenypályán. A két teljes napon át tartó lovasmérkő­zésen a­ rádióautó egyrészt rádió- és gramofonzene le­adásával szórakoztatta a közönséget, másrészt m­ikro­fónberendezésével állott a rendezőség szolgálatára. Ugyanis a startolásokat és a végeredményeket mikrofon útján adták tudtára minden esetben a nagyszámban összesereglett előkelő közönségnek. Egy ízben mintegy mentőszolgálatot is teljesített, amennyiben egy férfi a tömegben voszul lett s a Philips rádióautó mikrofon­a útján szólította fel a jelenlevő orvosokat első segély­nyújtásra. Hétfőn Balatonbogláron, kedden Balaton­lellén, szerdán Balatonszemesen, csütörtökön pedig Ba­latonföldváron szórakoztatta a Philips rádióautó a strandoló közönséget. A hangulat víg volt, mert az utóbbi napokban gyönyörű szép, meleg, napos idő csa­logatta a vízbe az embereket, a hetek óta­­.artó hűvös, esős idő után. Pénteken a Philips rádióautó visszajön a fővárosba s kedvező idő esetén vasárnap a margit­szigeti Palatinus-strandon hangversenyezik.­­ Egy luzerni csavargó meggyilkolt és kira­bolt egy luzerni öregasszonyt, akinek az unokáját is megölte. Luzernból jelentik: A Vierwaldstaedti­tó Horner-félszigetén lévő Kastanienbaumban a várostól messze lefekvő bőrgyár telepén, péntek dél­ben holtan találtak egy ötven év körüli asszonyt, akit saját házában fejszével ütöttek le. A tettes a gyilkosság után feltörte a szekrényt s abból körül­belül ezer frankot elrabolt. Utána a meggyilkolt­nak szünidejét ott töltő négyéves unokáját a félreeső tyúkketrecbe csalogatta és megölte. IS "monosztett után a rablógyilkos Luzernből taxiautót rendelt Kastanienbaumba és a luzerni pályaud­varra vitette magát. A rablógyilkost, aki tettével izgalomba hozta Luzernt és egész környékét, a luzerni városi rendőrségnek már délután 5 órakor sikerült elfognia. Személyi adatainak megvizsgá­lásakor kiderült, hogy Kastanienbaumban szüle­tett, de hosszabb idő óta foglalkozás nélkül csa­tangolta be az országot.­­ Egy tollvonással 10.000 rendészeti intézke­dést helyezett hatályon kívül a porosz belügy­miniszter. Berlinből jelentik: Az év elején a po­rosz belügyminiszter rendeletet adott ki, amely­ben hatályon kívül helyezte az 1890 óta kibocsá­tott különböző rendőrségi rendeleteket, ily módon máig mintegy tízezer rendészeti intézkedést he­lyeztek hatályon kívül. — Spira László, a munkácsi csodarabbi Hajdú­szoboszlón gyógyíttatja magát. Debreceni tudósítónk írja: A hajdúszoboszlói h­évizfürdőnek is megvan az idei szezon-­ szenzációja­. Néhány nap óta ott tartóz­kodik Spira Lázár, a munkácsi csodarabbi udvarával. Baltazár Dezső püspök, a hajdúszoboszlói hitközség ké­résére, mint a fürdő részvénytársaság elnöke gondos­kodott arról, hogy a strandfürdőn külön elkerített hely álljon a vendég rendelkezésére, reumás tagjainak gyógyítására. Persze a csodarabbi megérkezésének híre hamarosan elterjedt a vidéken és így Hajdúszo­boszlóra a messze vidékről özönlenek a hívek, hogy tanácsát kikérjék. A Pesti Napló tudósítójának is volt alkalma beszélni a tudós­­lappal, aki a következőket mondta magyar nyelven: — Pár­ hétre jöttem csupán Magyarországra, mert meghallottam jóhírét ennek a szoboszlói forróvíznek. Pihenés a célom, mégis hetemként pótszer fogadom hí­­­veimet, mert dacára, hogy idegen uralom alatt élek, m­est is törhetetlen hűséggel ragaszkodom az elszakadt magyarsághoz és azt akarom, hogy azok, akik hozzám jönnek tanácsért, ne távozzanak csalódottan. Én semmi­féle haszonra nem reflektálok, azt amit a hívek ada­koznak, a szegények között osztom szét. Arra a kérdésre, hogy milyen tevékenységnek kö­szönheti a »csodarabbi« nevet, ezt felelte: — Nem tudnám megmondani, hogy miért is illet­nek ezzel a jelzővel. Csodákról nálam nem lehet szó, csak Istenbe vetett törhetetlen bizalmamról. Interjú öt percig tartott, mert ezalatt lakásának előszobájában egyre vett, a tanácsra várók serege s a rabbi titkára jelen­tette, hogy a jelentkezők igen türel­metlenek. Spira Lázár hajdúszoboszlói kúrája után Marienbadba utazik üdülésre. — Luzernban lesz a nemzetközi politikai kon­ferencia. Párizsból jelentik. Az esti lapok azt írják, hogy a nemzetközi politikai értekezlet szín­helye valószínűleg Luzern lesz. , , - "Il,lius elé" vagy nemzetközi professzionista boksz mérkőzés az MTK-pályán. Mérkőznek a legjobb magyar, osztrák és német ökölvívók. A mérkőzés vasár­nap délután háromnegyed 5 órakor kezdődik. Jegyek már elővételben kaphatók. — Kétszáz pengő pénzbüntetésre ítéltek Bud­ay De­zső megrágalmazásáért egy MÁV-felügyelőt. Dr. Cin­kor József bü­ntetőjárásbíró szombaton tartott folyta­tólagos tárgyalást abban a rágalmazási perben, amely Buday Dezső országgyűlési képviselő feljelentésére in­dult meg Báthory Miklós nyugalmazott MÁV-felügyelő ellen. A feljelentés szerint Báthory múlt év telén töb­bekhez ellátogatott, hogy a fajvédő párt részére tago­kat szerezzen s ez alkalommal Budayról azt állította, hogy zsidó titkára van, zsidókkal paktál és dögleszti az EM­ÉT. Báthory tagadta, hogy ezeket a kifejezéseket használta volna, s azzal védekezett, hogy ő csupán azt mondotta, hogy Budaynak kikeresztelkedett zsidó tit­kára van és hogy ezzel a titkárral paktál. Egyébként viszonyodat emelt Buday ellen azon a címen, hogy ez üggyel kapcsolatban Buday őt egy igen súlyosan sértő szóval illette. A járásbíróság a Budayra vonatkozó ügyet elkülönítette. Több tanú kihallgatása után a já­rásbíróság bűnösnek mondta ki Báthory Miklóst rágal­mazás vétségéb­en és ezért 300 pengő pénzbüntetésre ítélte. A magánvádló belenyugodott az ítéletbe, az el­ítélt viszont fellebbezett. --- Házasság: Dr. Remis Ármin és neje leánya, Alice (Hajdúböszörmény) és Reményi Endre selyemgyáros (Miskolc) e hónap 21-én, vasárnap délután 1 órakor Nyíregyházán, a Korona-szálló nagytermében tartják esküvőjüket. Friedrich Benő és neje leánya. Manci (Dombovár) és Goldklang Dávid é­s nejének fia, Henrik (Budapest)­ e hónap 31-én, vasárnap 3 órakor Dombováron házassá­got kötnek. O-Iindea Hilen értesítés helyett.) Wagner Mária és­ Pribák János a mai napon házas­­ságot kötnek. Schweitzer Miklós és­ Adler Lilly házasságot kötöt­tek. (Minden kisfí'm értesítís helyett.)­­ A Del'ia nyári oiaró árusítását igyekezzék min­denki kihasználni. Egy cipőt, alütt harisnyát most mé­lyen leszállított áron lehet beszerezni. — Londonban fokozódik a hőség és fogy a víz. Londonból jelentik: Az angliai hőhullám még egyre tart. A hőmérséklet pénteken még mintegy 3 és fél fok Celsiussal magasabb, mint előző nap. A londoni vízművek igazgatósága a nagy száraz­ságra való tekintettel, korlátozta a vízellátást és felszólította a lakosságot, hogy a vízzel takaré­koskodjék. — Párizsból jelentik: A fővárosban a­ nagy hősvég következtében a vízfogyasztás óriási méreteket öltött. Csütörtökön összesen 735.000 köbméter víz fogyott el- A vízszolgáltatásban idáig még nem következett be fennakadás. — Szövetkezeti városok Németországban, Budapestre érkezett Sebők István, Németországban dolgozó épí­tész, aki Gropiusna­k,­­ a híres német műépítésznek segéde. Sebők elmondotta, hogy Németországban most négy modern várost fognak építeni szövetkezeti alapon. Ezek a városok, a 20.000 lakosú Gropiusstadt, a 15.000 lakosú Spandau előváros, és még két másik város Karlsruhe és Frankfurt közelében. — Újabb csatlakozások a Revíziós Ligához. A héten csatlakoztak a Revíziós Ligáh­oz. A Budapest Keleti Pályaudvari­­vonatkísérők 210-en. — A főváros köztisztasági alkalmazottai. — Az újpesti i­ Revíziós Takarék Asztaltársasága, a szombathelyi Pohl E. és Fiai gazdasági gépgyár 380 munkása és a Fővárosi Alkalmazottak Nem­zeti szövetségének tisztviselői osztállya. — Dr. Pesthy Pál ny. miniszter a Keresztény Kisgazda Földműves és Polgári Párt elnöke Herczeg Fe­renc országos elnökhöz intézett levelében közli, hogy a legutóbbi pártértekezleten a párt kép­viselőtagjai egyhangúlag és örömmel járultak hozzá, hogy képviselői tiszteletdíjukból szemé­lyenként 10 pengő vonassék le a Revíziós Liga részére­. Ezt az összeget, összesen 1730 pengőt ugyanakkor megküldötte a Revíziós Ligának. A Magyar Királyi Postaegyesületek Központi Bizottsága levelében jelentette, hogy csatlakozik a revíziós mozgalomhoz, csatlakoztak továbbá. A Siketnémák és Vakok Tanárainak Országos Egyesülete 130 taggal, a Sashalmi Állami Elemi Iskolák 35 tagú tanítótestülete és 1300 tanulója. Kaposvár ipartestülete több mint 100 taggal, a Gyulai Általános Ipartestület 900 taggal, Hajdú­nánási Ipartestület 389 rendes taggal, a Karcagi­­Ipartestület, a Szerencsi Általános Ipartestület 750 iparos nevében, a­ Püspökladányi Ipartestület. 267 taggal, a Putnoki­ Járás Ipartestülete 338 kisiparos képviseletében, Paks és Vidéke Ipar­testülete, a Mezőko­vácsházai Járási Ipartestület, a­ Kunágotai Ipartestület.160­ taggal és a Sashalmi Önálló Iparosok és Kereskedőit Közy. -i Henriot új cikke a Le Temps-ban Magyarország­­ról. Párizsból jelentik: Emile Henriot továbbfolytatja magyarországi cikksorozatát a Temps hasábjain. Mai cikkének címe: »A nyugat bástyája«. Cikkének vezető­gondolata az, hogy a bolsevizmus szomorú tanulságain okulva. Magyarországon nemzeti és mérsékelt irányzatú kormányzat alakult­ meg és ez a kormányzat a legbizto­sabb garancia Közép-Európában a bolsevizmus üzelmei ellen.­­ Habibullah megfojtotta Hidajatullah-t, Amanullah féltestvérét. Peshavarból jelentik­­ legutóbbi kabuli jelentések szerint Habibullah megfojtatta Hidajatulláh-t, Amanullah féltestvé­rét és a volt király három hívét."­­ Július 29-én kezdődik a Tuka-per főtárgyalása, amelyre 140 tanú vonul fel. Prágából jelentik: A po­zsonyi törvényszék és ügyészség, mint a Szlovenszki Dennik írja, az utolsó előkészületeket teszi a Társa­ügy tárgyalására. A tárgyalás, amelyet feltétlenül hét­főn, július 29-én kezdenek meg, 9—10 napig fog tartani. Körülbelül 140 tanút fognak kihallgatni. Tuka már felé­hány­ hete buzgón készül a fogságban a tárgyalásra ,a naphosszat a vádiratot tanulmányozza. — Verekedtek a Heimwehrek és a kommunis­ták Bécsben. Bécsi szerkesztőségünk jelenti: Pénteken este a Heimwehrek nagygyűlést tartot­tak a Landstrassen. A kommunisták megzavar­ták a gyűlést, mire általános verekedés kezdődött a Heimwehrek és a kommunisták között. A gyű­lésre behatolt kommunistákat a túlsúlyban levő Heimwehr emberei alaposan megverték. Végül is a rendőrség avatkozott bele a küzdelembe. Nyil­vános rendzavarás miatt hét embert letartóztat­tak. A küzdelem során egy ember elájult. — Kigyulladt a kopenhágai színház teteme. Kopenhágából jelentik: Ma délután a királyi színház épületének tetején tűz ütött ki­ A tűzoltó­ság nagy apparátussal vonult ki és egy óra lefoly­­gása alatt sikerült a tüzet elfojtania. A tűz által okozott kár nem nagy, azonban az épületre fecs­kendezett hatalmas vízmennyiség jelentős kárt okozott. UTCv- Néhai Gordon Róbert és Pogány Sándor, a Délivasút vezérigazgatója, akiket a sínautóbusz Magyarországra­­ való bevezetéséért a német vasútegylet elismerésben részesített a legjobb PESTI NAPLÓ 1929 július 20 .

Next