Pesti Napló, 1930. szeptember (81. évfolyam, 198–221. szám)
1930-09-21 / 214. szám
6 Vasárnap PESTI NAPLÓ Világsiker! a tökéletes hálózati rádió Ára: 225.A pengi Kapható 6—12—18 havi részletre Szép! Jé!! Olcsó!!! Standard Villamossági Rt. Újpest 4. sgatra, hogy többet tudott kit ,amennyit eddigt elmondott. A gyümölcsösben az "a Hely, ahol a körtét szedték, körülbelül 80—101 lépésnyire van a színjétől, amelynek földje alatt a holttestet megtalálták. Stark magastermetű, erős, vállas"ember volt, akinek a holttestét egy ember nehezen vihette el. A nyomozás most igyeskszik megállapít Kiderítetlen eddig még, hogy a ruhaszárító kötelet, amellyel a holttest lábát összekötözték, honnan szedte a tettes és hova tűnt a gyilkos szerszám, ami minden valószínűség szerint balta lehetett. A rendőrség véleménye a boncolás megemitése után az, hogy a gyilkosságot okozva követték el. A fejsérülések a fül felett és mögött azt mutatják, hogy az ülések hátulról érték Stark Andort. Klein Sándor lakásán házkutatást tartottak. Ennek során találtak egy hosszúnyelv baltát, amelynek éle újonnan van megtisztítva. Feltűnő, hogy a régi baltának fanyele piszkos, éle ellenben egészen új. Intézkedés történt, hogy ezt a baltát és annak egyes részeit vegy vizsgálat alá vegyék, hogy nincsenek-e rajta vérnyomok. A körözés A rendőrség szombaton délután körözőlevelet adott ki Klein Sándor ellen, egyben intézkedett hogy a budapesti rendőri rádióközpont a körözést a világ minden hatóságának közvetítse. A körözés a következő: Gyilkossággal és egyéb bűncselekményekkel gyanúsított Klein Sándor 25 éves kisvárdai szülő tésű, izraelita, nőtlen faraktári tisztviselő, akinek Európára szóló érvényes útlevele van, Nyíregyházáról folyó hó 16-án éjjel megszökött. Személyleírása: körülbelül 160 centiméter magas, köpcös, izmos, szögletes fakószürke arcú, mélyen ülő kékesbarna szemű, a haja szőke, kissé hullámos. Feltalálása esetén letartóztatandó és a nyíregyházi rendőrségnek átadandó. A rendőrségnek az a gyanúja, hogy Klein Sándor a gyilkosságon kívül sikkasztást is követett el oly módon, hogy azt az ezer pengőt, amit állítása szerint átadott Starknak, voltaképpen Klein Sándor sikkasztotta ől. Az a gyanú is felmerül, hogy Klein írta utólag a gépírásos levelet úgy Ehrenfeldnének, mint Stark Andor avérének. Szerelmi ellenfelek A gyilkosság elkövetésénél azonban nemcsak ez az elsikkasztott ezer pengő játszott szerepet, hanem az a körülmény is, hogy a két fiatalember szerelmi rivális volt. Klein Sándornak alapos oka volt szerelmi féltékenységre. Klein Sándor ugyanis egy nyíregyházi vállalkozó leányának udvarolt. A leány az első időben szívesen fogadta Klein udvarlását, később azonban, az elterjedt hírek szerint, inkább Stark Andor felé hajlott. A dolosz már odáig fejlődött a leány és Stark között, hogy a házasságról nyíltan beszéltek egymással. E beszélgetések alkalmával Stark azzal hárította el magától a leány terveit, hogy nem lehetnek egymáséi, mert a leány mellett Klein Sándor kitart. Úgy látják, hogy a leány ezt a beszélgetést elmondhatta Klein Sándornak- aki ilyen körülmények között riválisát láthatta Stark Andorban és ezért is végzett vele. Volt egy másik természetű féltékenység is, ami a közös irodából sarjadzott. Mindketten özv. Ehrenfeldnének a fatelepén voltak alkalmazva. Évekkel ezelőtt mindkettőjüknek egyazon beosztásuk volt. Klein Sándor intrikája alapján egy régebbi ,jobb beosztásban levő tisztviselőt elbocsátottak. Klein azt hitte, hogy ő kerül a magasabb állásba, de váratlanul Stark került a jobb helyre és kapta a magasabb fizetést. A rendőrségnek az a feltevése, hogy Klein Sándor egy budapesti barátjához utazott és ha már nincs Budapesten, Törökország felé vette útját. Klein ugyanis régebben az idegenlégió tagja volt kalandos múltja van; az a gyanú, hogy a gyilkosság elkövetése után újból az idegenlégióba akar lépni. Turcsányi Gyula Haberlandt tanár feltűnést keltő bejelentést tett a nő 11 időszaki megterméketlenítésére a bécsi szexuálreform-ngresszuson Miért van annyi agglegény? — A gyermek írásából itt lehet olvasni szexuális hajlamait — A hímszexuál hormon megfiatalító hatása Bécs, szeptember 20. A tudományos világ és a nagyközönség egyre fokozódó érdeklődése mellett folynak a szexuálreform kongreszusnak előadásai. Igen érdekes volt Hirschmann pszichoanalitikus professzor előadása, amelynek témája ez volt: mik azok a lelki gátlások, amelyek az embereket a házasságtól távoltartják. Miért van olyan sok megrögzött agglegény a világon! Ha az ember meginterjúöl néháty agglegényt, a legkülönbözőbb érveket fogják felhozni. El fogják mondani, hogy a házasság nagy gondokkal jár, hogy nem tudják elhatározni, kit vegyenek el, hogy nem szeretik a gyereksírást stb. Mindezek azonban csak álérvek. Az agglegénység nyitja ott keresendő, hogy vannak férfiak, akik különböző lelki gátlásoknál fogva nem tudnak megnősülni. Az egyik legfontosabb gátlás a túlságos ragaszkodás az anyához. Főleg azok ilyenek, akiket anyjuk gyermekkorukban nagyon elkényesztetett Másik oka az agglegénykomplexumnak az lehet, hogy az illető férfi túlságosan kevésre tartja, lebecsüli magát és ezért nem mer senkit feleségül kérni. Vannak azután olyanok is, akik beteges önzésből maradtak agglegények. Mi ennek az orvosságai Az agglegénykomplexumot meg kell előzni megfelelő neveléssel. A fiúgyermeket úgy kell nevelni, hogy ne ragaszkodjanak egy bizonyos koron túl nagyon erősen a szülői házhoz, hogy könnyen el tudjanak onnan szakadni. * . A. Holz grafológus »szexualitás és írás« címen tartott nagyon érdekes előadást. A gyermekek írásából már nagyon korán ki lehet olvasni szexuális hajlamaikat és későbbi esetleges abnormitások csíráit. Nagyon fontos szerepe van a grafológiának az úgynevezett nehezen nevelhető gyermekeknél, akiknek jellemét a nevelők nem értik meg. Az írásból ki lehet olvasni a gyermek életének sok olyan rejtett szexuális momentumát, amely a különböző kellemetlen és »nehéz« eseteket termeli ki. Haberlandt, a híres orvostanár, a nők bizonyos rövid időre szóló megterméketlenítéséről tartott előadást és beszámolt szenzációs kísérleteiről. Előadta, hogy a terhesség idején a női csiramirigyek egy bizonyos sárga anyagot választanak ki, amely a petesejtek érését megakadályozza. Haberlandt állatokon végzett kísérletet. Terhes állapot csiramirigyeit normális állapotú nőstényekbe ültette át és ezek a nőstények az átültetés hatása alatt, egy időre terméketlenekké váltak, mert a beléjük plántált csiramirigy megakadályozta a petesejtek kifejlődését, mindaddig, amíg a szervezet teljesen fel nem szívta az idegen csiramirigyet. Bejelentette Haberlandt professzor, hogy ilyen alapon sikerült olyan időszaki terméketlenítő preparátumot készítenie, amelyet emberek számára lehet adagolni. Infecundin a neve az új orvosságnak, amelyet tabletta formában adagolnak. Néhány ilyen tablettával több hónapra szüneteltetni lehet a női fogamzóképességet. Ilyen tablet-stákat természetesen csak orvosi előírásra lehet kiszolgáltatni azokban az esetekben, amikor a fogantatás és a terhesség súlyos veszedelemmel fenyegetné a páciens egészségét. Haberlandt bejelentése óriási feltűnést keltett, mert eddig most tudományos körökben sem tudtak erről a meglepő új orvosságról. Hasonlóan érdekes bejelentést tett a kongreszszuson dr. H.Benjamin newyorki orvos. Elmondotta, hogy a gifiittin felfedezőjének, Casimir Punknak sikerült .H végre mesterséges úton kiválasztania az olyanrégóta keresett hím szexuál hormont. Fiatal férfiak vizeletéből sikerült a szexuál hormont kiválasztani. Dr. Benjamin volt az első, aki a hím szexuál hormont embereknél alkalmazta."Ennek a hormonnak fiatalító hatása van, öreg embereket meglepően életerőssé és fiatallá tud tenni. Tizenöt-húsz injekció után már mutatkozik a hatás. A beoltott ember erőteljesebb, temperamentumosabb lesz, fizikai teljesítőképessége fokozódik, munkabírása emelkedik, kedélye megjavul. Dr. Benjamin szerint ezekkel a hormoninjekciókkal tökéletesen pótolni lehet a Steinachféle injekciókat. Dr. Benjamin egy homoszexuális férfit is kezelt szexuál hormonnal és a kezelés eredményeképpen a beteg erotikus élete normálissá alakult át. * t - . . -,^'tL.' * '«.-.-Wu-A.. Képek és német hadgyakorlatokról. Baloldalt: Hindenburg üdvözli a külföldi államok katonai attaséit. Jobbról: Gröner miniszter és Heye tábornok a hadműveleteket figyelik 1930 szeptember 21