Pesti Napló, 1931. február (82. évfolyam, 26–48. szám)

1931-02-15 / 37. szám

Itt volt a kis szomszéd írta: Zsadányi Henrik Néhány nappal ezelőtt, pontosan január 29-én éjszaka­­itt volt a kis szomszéd, az Eros bolygó. Itt volt, ezen azt kell érteni, h­ogy oly közel férkőzött földünkhöz, ami­lyen közel még nem volt felfedezése óta. 1898 augusz­tus 13-án fedezte fel Gustav Witt német csillagász Ber­linben. Erre a közelségre már hónapok óta készülődtek az asztronómusok s alig lehet kétség afelől, hogy az ezen az éjszakán végrehajtott mérések ismét szabato­sabbá teszik tudásunkat. 1.­­Amikor Gustav IWitt közhírré tette felfedezését, eleinte azt hitték, hogy cs­ak afajta csillagászati fur­csaságról van­­ szó. Az apró bolygók tömege ugyanis a Mars és Jupiter között kering a­ Nap körül. Ebben i, ho­­y Koraiban még raa is fedeznek fel új kis égitesteket , megszámozzák őket. Annyian vannak, hogy már nem érdemes az elkeresztelésük. De hogy kerü­l egy ilyen kis bolygó a Mars és a Föld közé, ha mindjárt nem is az egész pályafutása esik ide, amennyiben pályájának egy részét a Mars és Jupiter között bonyolítja le­! Addig azt hitték, hogy a Mars és a Föld között semmiféle bolygó nincsen. Már ezért is nagyobb ügyeimet keltett az Eres felfedezése, mint amilyen ügyeimet a hozzája hasonló családtag kelteni szokott. A Föld tehát új szomszédot kapott! Sőt , ezt a kis szomszédot­: kell igazán szomszéd­nak tekinteni, mert míg a Vénusz legfeljebb 40 millió kilométernyire és a Mars 55 millió kilométernyire kö­zeledik hozzánk, addig az Eros legkisebb távolsága 2 m­illió kilométerre csökkenhet le. Persze, azonnal hozzáfogtak az életadatai megállapí­tásához. Kiszámították a pályáját, amelynek escentri­tása akkora volt, hogy egyetlenegy bolygó sem veteked­hetik vele e tekintetben. Minél inkább eltér egy pálya a körtől, annál nagyobbnak mondják az excentritását. Az Erős pályájának éppen ez az excentritása teszi lehetővé, hogy olyan közel­­juthat a Földhöz. A tömege nevetsé­gesen kicsi, 23—00 kilométerre becsülik az átmérőjét. A­­Kap körül való vándorlását 643 földi nap alatt végzi el, vagyis, ha élnének rajta emberesen gondolkozó lények, ezek az esztendejüket 613 napra osztanák be. A fény­erősségét középtávolságban a 8-as számmal jelzik, — ez a jelzés későbbi eredetű — ami annyit jelent, hogy sza­badszemmel sohasem láthatjuk." Még január 29-én sem láthatták szabadszemmel. II. Gyakran fölvetették a kérdést, miért nem fedezték föl tulajdonképpen jóval előbb a kis szomszédot. Hiszen minden hetedik esztendőben közelünkbe jut, hogy hogy nem vették észre­... Kétféle választ lehet erre adni. Az egyik szerint az Eros jobbára távol van az eklipti­kától, a Nap látszólagos pályájától, ahol addig új boly­gók után kutatni szoktak. A kis szomszéd pedig éppen akkor távolodik el leginkább az ekliptikától, amikor a fényerőssége a legnagyobb. A sok-sok csillag között könnyen elbújhatott... Csak akkor lehetett volna a fel­fedezéséről szó, ha csupa véletlenségből éppen fényereje teljességének idejében az égboltozatnak éppen arra a helyére irányította volna valaki a készüléket, ahol ez a kis bolygó éppen akkor bolygott. Nos, ez valóban meg is történt. Az Eros felfedezése hírére a Howard csillag­vizsgáló igazgatója elrendelte, hogy vizsgálják át az utolsó esztendők lemezeit s ezek között három olyant találtak, amelyen valóban rajta volt a kis szomszéd a csillaghlalmazok közt. Csakhogy vagy nem vették észre, vagy másnak nézték. A felvételek 1893-ban, 189­1-ben s ISSKI-ban készültek. A másik válasz, amellyel az Er'os előbb való fel­nem fedezését magyarázzák, körülbelül így hangzik: Nem bizonyos, hogy­ az Eros túlságos régen kering mos­tani pályáján. Fel lehet tételezni, hogy csak az utolsó évtizedekben került oda, mégpedig a Mars és Jupiter között keringő aszteriod-rajból. Nem lehetetlen, hogy ti rajban két törpe égitestec­ske oly közel került egy­másh­öz­­ts,míg az erősebb kilökte a gyengébbet pályájár­­ól s e-­ ezután a Mars és a Föld között talált mene­déket. Az sem lehetetlen, hogy ebben a nagy forgatag­ban összeütközött két törpe s e katasztrófából egy da­rab a Mars és a Föld pályája közé dobódott. De még ezzel sem érnek véget az asztronómiai fur­csaság furcsaságai A fölfedezése után észrevették, hogy a fényerőssége nem állandó, öt óra és néhány percen belül változtatja a fényerősségét — a legerősebbtől a leggyengébbig és azután visszafelé a leggyengébbtől a legerősebbig. Mivel lehet ezt megmagyarázni? Azzal, hogy a kis szomszéd alkalmasint a saját tengelye körül forog s igy a különböző fényerősséggel bíró oldalait for­dítja felénk. Elfogadható magyarázat. Igen ám, egy­szerre azonban teljesen megszűnt az öt óra és néhány percen belül lefolyó fényváltozási tünemény. Az Eros fényerőssége attól fogva ugyanaz maradt. Az asztronó­ma a Föld mozgására beállított fényképező távcső le­meze órák hosszáig van fixirozva az égboltozatra, akkor a lemezen az állócsillagok pontoknak fognak látszani. De ha a csillagok között bolygó is van, akkor az a fixi­rozás ideje alatt vonalat ír le a lemezre. A képen lát­ható vonal az Eros kis­bolygó mu­sok egymásra néztek. Hát ez micsoda? Mi történ­hetett itt? Minthogy magyarázat nélkül semmi sem maradhat, egy feltevést állítottak fel. Amikor a kis szomszéd fénye változónak tűnt fel előttünk, akkor valószínűen még nem volt egy egységes darab, összeütközhetett valamivel, darabokra törött, s ezek a darabkák — for­gácskák — egymás körül forogtak. Ez adta nekünk az öt óra és néhány percen belül lefolyó fényjelenséget. Később konszolidálódott a kis szomszéd, forgácsai egy tömeggé sűrűsödtek össze s e tömeg fényerőssége egyen­letesebbé vált. Mindez kuriózum. Mondjuk, tudományos kuriózum. De az azután már nem volt kuriózum, hogy az Eros parallaxisának segítségével a Nap—Föld távolságot pon­tosabban meg lehet határozni. Ez már komoly, messze­kiható dolog volt. III. A parallaxis görög szó. Annyit tesz, hogy eltérés, eltolódás. A Kap parallaxison például azt a szöget ér­tik, amely szögben a Föld fél átmérője látszik, a Nap középpontjától tekintve. Képzeljük el, hogy a Nap kö­zéppontjából két egyenest húzunk a Föld két legtávo­labbi pontjára. Az a szög, amelyet ez a két egyenes alkot, vagy más szóval, a Föld fél átmérője, amilyen szögben a Nap középpontjából látszik — a Nap paral­laxisé. E szög pontos meghatározá­sa végtelenül fontos. Mégpedig azért, mert ha ismerjük ezt a szöget, akkor ebből ki tud­juk számítani, még más ténye­zőket is figyelembe véve a Földnek a Naptól való távol­ságát. De nemcsak a Nap parallaxi­sa ad módot erre. Ha a nap­rendszeren belül az egyik bolygónak a másikhoz való tá­volságát ismerjük, akkor ebből a többi pontos távolságra is lehet következtetni. Ha tehát bármelyik bolygó parallaxisét sikerül szabatosan megállapítani, ez lényegében annyit is jelent, hogy a Földa Lap távolságát is sikerült szabatosan megállapí­tani. Minél pontosabbak e szög nagyságára való szá­mításaink, annál pontosabbak kell hogy legyenek a tá­volságra való számításaink is. Látható ebből, mily nagy horderő fűződik egy ilyen parallaxis kiszámításához. Igazi tudományos megállapításáról ugyanis mindaddig nem lehet szó, m­íg valamit matematikailag pontosan meg nem állapítottak. Így a naprendszerről való meg­állapításaink sem tekinthetők abszolút tudományosok­nak mindaddig, amíg ezekbe matematikai tévedések csúszhatnak be. Tovább menve, a Nap—Föld távolságot szillagászati egységnek használják, amellyel a világ­egyetemben mércsikélünk, h­ogy lehet ezeket, a mérése­ket pontosaknak tekintenünk, ha maga a mértékegység nem kifogástalan.­ Hogy lehet azt mondani, hogy a vi­lágegyetemben A. ennyi és ennyi Nap a Föld távolság­nyira van l'.-tól, ha abszolút szabatossággal nem tud­juk, mennyire van a Nap a Földtől? Az olvasó fülét bizonyára az a feltevés ütötte meg itt a legkellemetlenebbül, hogy a Földnek a Naptól való távolságát még nem ismerik pontosan. De hiszen ő úgy emlékszik a csillagászati földrajzból, hogy ott egészen pontos adat van erre vonatkozóan! Ha nem volna rest, előkeresné valahonnan, s kiolvasná belőle, hogy a Föld a Nap­tól 150 millió kilométernyire van. A centiméterek és milliméterek nincsenek ugyan megadva, de azért ez így is szabatos adat. Hát nem az! Már akkor, amikor ezt a távolságot megállapították, tudták a tudósok, hogy ebben a meg­állapításban bizonyos fokú bizonytalanság van. A Nap— Zöld­ távolságot még nem sikerült akkor pontosan meg­ IV. Ennek a lemérésnek az elve ugyanaz, amit a min­dennapi életben sokszor megfigyelhetünk. Akárki lá­­­tott már mezőn vagy szántóföldön egy magányos to­polyáját. Ha bizonyos távolságból, mondjuk, A pontból vesszük szemügyre a fa koronáját, azt látjuk, hogy a háttérül szolgáló falvak egyikének a templomtornyával esik fegyvonalba. De ha az új ponttól néhány száz mé­ternyire fekvő iő pontból nézzük a csúcsát, akkor már nem esik egybe a toronnyal. Eltolódott! Jobbra vagy balra tolódott el a csúcsa, aszerint, hogy m­i merre men­tünk. Ha A ponttól jobbra mozogtunk, akkor a topolya csúcsa balfelé­ rukkolt. Ha mi mozogtunk balfelé, akkor ő jobbra tolódott­ el a hátterére vonatkoztatva. Ugyan­így van ez nagyban is. Egy bolygócsillag az égen A pontból nézve nem azon a helyen lesz az égboltozaton, mint 13 pontból nézve. Ezt az eltolódást könnyű szaba­tosan megállapítani a topolyafánál, mert közel van hozzánk. Sokkal nehezebb a többmillió kilométernyi távolságban levő bolygóknál. Minél közelebb van a bolygó a megfigyelőhöz, annál kifogást­a­lanabbul vethető papirosra a parallaxis eredménye. Az asztronómusok ennélfogva mindig arra töreked­tek, hogy a hoz­­link legközelebb levő bolygó parallaxi­sét állapítsák meg és ebből következtettek a többire, még a Nap parallaxisére is. Sokan talán a Holdra gondolnak e pillanatban. Hiszen ez van hozzánk legközelebb, ISOO és egynéhány­ezer kilométernyi távolságra- A Holdat ebből a szem-­­pontból nem lehet bolygónak tekinteni. Ebből a szem­pontból a Hold a Földhöz van nőve s így alkalmatlan célpont ilyen parallaxis kiszámításához. Erre csakis az igazi, a Nap körül önállóan mozgó bolygók alkal­masak. A Vénusz és a Mars közelítették meg leginkább a Földet s ezt a földközelséget mindig felhasználták a parallaxis kiszámítására. Ezen nyugodott a Nap—Föld távolság egységmértéke. Mindig tudták, hogy ez az alap nem eléggé kifogástalan. Éppen ezért valósággal felleb­bzeztek a csillagászok, amikor az Eros életadatai nyilvánvalóvá tettek. Már harminc évvel ezelőtt nagy­ban készültek a kis szomszék­ fogadására, noha tudták, hogy 1900-b ban éppen úgy, mint 1907-ben, ez a közelség nem lesz meg az igazi közelség. Az igazi közelség 1931 ban és 1938-ban lesz. Mindegy, akkor is elvégezték az Eros parallaxisé­nek ki­számí­tá­sát és ennek alapján állapították meg, hogy a Föld a Naptól 149.171.000 kilométernyire való. De nyomban hozzáfűzték, hogy m­ég ez sem a pontos adat. Ebben még mindig 1/1600 hibalehetőség van. Azzal vigasztalták magukat, hogy 1931 január 29-én még közelebb jön hozzánk a kis szomszéd, és akkor majd pontosabb adattal lehet előállani. Bizonyos, hogy így is lesz. A Föld legtávolabbi pontjairól fényképezték le Erőst január 29-én éjszaka. A kapott adatokat egybevetik s ennek alapján ismét tökéletesedik valamivel a naprendszerről alkotott em­­­beri fogalom, állapítani. Mégpedig lemért parallaxisok szabatossága, azért nem sikerül, mert az addig eredménye nem lehetett abszolút 380 Kedd PESTI NAPLÓ 1931 február 17 1 A csillagok fényerőssége Amikor azt olvassuk, vagy leálljuk, hogy ennek­, vagy az­­nak a csillagnak a fényereje vagy 3, vagy A, ezec mindig an­nak a fényhatá­snak a nagyságát kell érteni, amelyet es a csillag az emberi szemben keltett. Már évezredekkel ezelőtt in­re vettek, hogy a csillagok ragyo­gásának foka különböző. E fo­­kokat meg is jelölték. Amelyik a legfényesebben csillogott, arra azt mondották, hogy a fényereje 1. Amelyik már nem ragyogott olyan intenzíven, azt a 5. számú osztályba sorozták. A leggyen­­gébben pislogok a­z 1. osztályba kerültek. Ezt az 1—6. osztályzást a mo­dern csillagászat is átvette. Ahogy azonban gy­űltek a tapasztalatok, módosítani kelett az osztályo­zást. A­ rég­iek, például az­­Ylde­barau-t s a hozzája ha­sonli csillagokat érlelték a legragi­ogób­baknak , ezért ezeket az I. osz­tályba iktatták. Később megálla­pították, hogy az Aldebarannál fényesebb csillagok is vannak. Ilyen a Sirlue. Minthogy a régi skálát nem akarták megbontani, azt mondották, jelöljék csak to­vábbra is az Aldel­aran s a hoz­zája hasonló csillagok fényerős­ségét 1-gyel, míg a nálánál ragyo­góbb csillagok fényerejének jelö­lésére a —1, —3, —3 stb. számokat fogják alkalmazni. A Sirius fény­ereje például —1.l. A mi Napunk fényereje —26. Az 1—6. skála nemcsak a zé­rus felé bővült ki. Az instru­mentumok tökéletesedéséig be­bizonyult, hogy sok olyan csil­lag van m­ég az égboltozaton, amelyet puszta szemmel nem ve­hetünk észre. A távcső olyan fé­nyességű csillagokat is megmu­tat, amelyeket a skála szerint 13-raal kell jelölni, e­leg nagyobb virtuóz a fényképlemez. Ez olyan gyengefényű égitestekről i3 tudomást vesz, amelyek fényess­­égét 26-tal jelölik. Hogy ez milyen gyenge fény, arra csak akkor eszmélhetünk, ha arra gondolunk, menynyit is fejez ki tulajdonképpen: egy ilyen, szám. Egy szám­yi csillag fény­­ereje például hét és félszer erő­sebb, mint egy 7. számúé. A I. silámú viszont két és félszer erő­sebb fényt boc­sát a szemünkbe, mint egy 4. számú. Így tovább egészen 26-ig. Ki lehet gondolni, milyen csekély fényerőt jelent egy Ik­. számú csillag. Ismétlem azonban, a megszá­,­mozott fényerő csak arról ad számot, hogy milyen ragyogónak látunk mi egy cs­ilagot, vagyis a látszólagos fényerőről ad szá­­mot. Egy 20. század­ csillag való­ságos fényereje esetleg százszor felülmúlhatja, például, a mi Ka­punk fényerejét. Minthogy azon­ban szörnyű távolságban van tőlünk, mire ideér a fénye, már oly gyenge, hogy csak a fény, képlemez regisztrálhatja. Dr. 8. A.

Next