Pesti Napló, 1931. június (82. évfolyam, 122–145. szám)

1931-06-07 / 126. szám

Vasárnap PESTI NAPLÓ Pap lesz vagy katona? * Hajdanában, amikor az érettségi vizsgára jelent­keztünk, meg kellett mondanunk, hogy milyen pályára készülünk? Máig sem világos előttem, hogy ennek az adatgyűjtésnek mi volt a célja, de egy üdvös hatására emlékezem. Valahány tanulótársam nagyon gyenge volt a tudományokban, mind azt jelentette be, hogy katonai pályára készül. Akkoriban még az volt a köz­felfogás, hogy amennyi tudományra egy katonatisztnek szüksége van, azt majd megszerzi a katonaságnál, s így a katonai pályára készülő ifjúság az érettségi vizs­gán bizonyos kíméletben és elnézésben részesült. Hogy azután az érettségi bizonyítvány birtokában mégsem mentek katonai pályára, annak alkalmasint az volt az oka, hogy időközben meggondolták a dolgot Valószínű, hogy a pályaválasztásra vonatkozó adat­gyűjtés ma is szokásos még a középiskolákban, és így talán meg lehetne tudni, hogy a mai ifjúság az élet­ben való elhelyezkedés lehetőségeiről hogyan gondol­kozik! Felhívták a figyelmemet arra, hogy egyik dunántúli gimnázium tavaly végzett hallgatóinak negyven száza­léka a katolikus papi pályát választotta élethivatásául. Ez kétségtelenül nagyon szép pálya és magam is évekig törekedtem rá, hogy pap lehessek; ez a vágyam azon­ban, bár az összes pályázók között a legjobb minősíté­sem volt, nem teljesedhetett, mert egymásután három évben konstatálták rólam a pályázat alkalmával, hogy nem valószínű, hogy még egy évig élni fogok. (Ugyanezt állapították meg rólam akkor is, amikor később az újság­írók nyugdíjintézetébe felvettek, — rendkívül nehezen s a legsúlyosabb feltételekkel.) Az Úristen azonban nemcsak azt nem akarta, hogy pap legyek, hanem azt sem, hogy fiatalon meghaljak. Akik velem együtt pályáztak a szemináriumba és akiket fel is vettek, azok közül kettő van még életben, a többi már mind meghalt és rég elporladtak már azok az orvosok is, akik engem oly makacsul életképtelennek nyilvánítottak. Mindezt csak azért említem fel, hogy semmi kötekedési vágy­a nincsen bennem, amikor a papi pályára törekvő fiatal emberek számának ily nagyarányú növekedésén nemcsak csodálkozom, de meg is ütközöm. Hogy egy gimnázium érettségiző fiatalságának negyven százaléka éppen a papi pályára érez magában hivatást, az feltűnő és gyanút­, keltő dolog. Semk­ii más vonatkozásban nem mu­t­at­ja az élet, hogy a fiatalság erkölcsei egyre javulnak, sőt ennek éppen az ellenkezőjét hallom mindenről.­Vajjon nem azért törekszenek-e ma a papi pályára oly sokan, mert ma már ez az egyetlenegy pálya, amelyen biztos az elhelyezkedés? E kérdésnek megvizsgálása az egyházi hatóságoknak egyik nagy feladata. Bármennyire liberális ember vagyok is, azt vallom, hogy a paphiány nagy. Bár az utolsó tíz év alatt a ma­gyar katolikus egyház rendkívüli arányokban fejlődött, papjaink a híveiknek nem ismerik még a tíz százalékát sem, és emiatt a munkásságuk nem lehet oly eredmé­nyes, mint az Egyház kívánná. A hivőnek papjával való érintkezése, a hivők kilencven percentjénél, még mindig csak a keresztelésre, esketésre és temetésre szorítkozik. Amint a hivők az iskolából kikerülnek, attól kezdve nagy többségük a papjával legföljebb az utcán találko­zik. Magában véve azt a tényt tehát, hogy a papok száma egyszerre rohamosan emelkedik, én csak örvende­tesnek tartanám, ha a gazdasági helyzet jobb lenne s ennek következtében csak azt lehetne gondolnom, hogy nem a biztos kényér­, hanem az igazi hivatás viszi az ifjúságot oly nagy számban a papi pályára. Az olyan pap, akiben nincs igazi hivatottság, jó pap nem lehet s nem használhat sokat az Egyháznak. Persze, a hivőnek igen kevés köze van ahoz, hogy a papja mit hisz, mit érez, és mit csinál? Az egyházi funkcióitól fel nem függesztett papnak szent cselekményei (mise, szent­ségek kiszolgáltatása, stb.) egyformán érvényesek ak­kor is, ha az illető pap bűntettei és akkor is, ha a leg­szentebb életmódot folytatja, ennélfogva nekünk, hívők­nek tulajdonképpen sohasem kell törődnünk azzal, hogy a papunk milyen ember! Azonban az is kétségtelen, hogy az Egyház számára sohasem lehet közömbös pap­jának egyénisége, mert ha egy pap teljesen át van hatva hivatásától, igen nagy hatást gyakorol híveire még akkor is, ha tudománya esetleg egy kicsit fogyaté­kos és a fantáziája nem nagyon magasan szárnyaló. Amikor egy püspök felvesz valakit a papi pályára, akkor látja először. A jelölt külső megjelenéséből,­ eset­leg egy kis szavalatából és az iskolai bizonyítványából megítélni az illetőnek a papi pályára való alkalmatos­ságát — alighane­m kockázatos dolog. Így azután becsúsznak erre a pályára olyan emberek is, akik oda nem valók. Az igaz, hogy egy szempillantással is észre lehet venni, h­a valaki papnak nem való, de csak bizo­nyos körülmények között. Tavaly egy vidéki székesegy­házban végig­néztem egy népes szeminárium vasárnapi nagymise utáni imáját. Buzgón recitálták a fiatalok a zsúfolt templomban az imádságokat, de ha rám bízták volna, négyet vagy ötöt azonnal ki tudtam volna pécézni: »Öcsém, te nem vagy alkalmas a katolikus papi pályára!« Nem azért, mert lélek nélkül recitáltak, hanem azért, mert látszott, hogy figyelmük nem az oltár felé koncentrálódik, hanem éppen ellenkezőleg... Higgadtabb és idősebb egyházi férfiak alkalmasint egyetértenek velem abban, hogy a jó papból semennyi sem elég, de a rossz papból egy is sok. A szent pályára gazdasági okokból törekvőket a valóban hivatottaktól megkülönböztetni tehát — egyházi érdek. Nagyon sokan törekszenek a katonai pályára is, —, többen, mint valaha; valószínűleg azért, mert a katonai tisztnek jobb a helyzete, mint a vele egyenlő rangú­ tisztviselőé. Ezt a tolongást viszont nagyon szerencsés dolognak tartom azért, mert míg a papi pályáról, akit egyszer oda felvettek, súlyos erkölcsi vagy fizikai ok nélkül nem küldenek el senkit, addig a katonai pályán­ most már óriási a válogatás, csak az marad meg a­ katonai iskolákban, aki megfelel, s az jut a tisztii karba, aki a legkiválóbb. Származás, összeköttetések — nem használnak ma már semmit; oly sok kiválóan alkalmas fiatalember közü­l lehet válogatni, hogy­ emiatt muszáj mindenkinek sokat dolgozni s ezen a­ pályán az ifjúságnak csak a legjava érvényesül. Ez nekünk, öregebb­­embereknek, akik a régi világban­ más viszonyokhoz voltunk szokva, kicsit furcsa és alig­ hiszünk a tényeknek, pedig a viszonyok megjavulásai a katonai nevelés terén máris szembeszökő. De­­ egy fa szersmind nagyon megnyugtató. KÖZPONTI TEJCSARNOK naponta friss YOGHURT 1931 június 7 . Balatoni nyaralóper a Kúria előtt Lehet-e a fürdővendégeket barakokban elhelyezni? (Saját tudósítónktól.) A mostanában sokat emlege­tett balatoni fürdőpropaganda fontos ru.daléka az a per, amelyben most mondta ki az utolsó szót a Kúria Rácz­tanácsa. A keresetet Szép Béláné, egy nyugalmazott vas­úti tisztviselőnő indította id. Mangold Gusztáv háztulaj­donos ellen és előadta azt, hogy néhány évvel ezelőtt jö­vedelmének fokozása céljából elhatározta, hogy a nyári szezonban valamelyik balatoni fürdőn éttermet fog léte­síteni. Összeköttetésbe került a háztulajdonossal, akinek Balatonfüreden Ada­ lak és Agi-lak elnevezésű villái vol­tak, amelyek mellett megfelelő épületet emelt. Ezt a tol­daléképületet bérelte ki öt évre 1000 pengőtől 1500 pen­gőig haladó bér mellett a tisztviselőnő kifejezetten ét­kezde céljára. Amikor a kibérlés megtörtént, az épületek még nem voltak készen, az építkezésnek csak körvonalai lát­szottak. Szép Béláné a szezon kezdetekor beszerezte a szük­séges edényeket, felszerelést és azokkal együtt leutazott Balatonfüredre. Legnagyobb meglepetésére azt tapasz­talta, hogy a helyiség egyáltalában nem alkalmas étkezde céljaira, sőt alig használható, annyira primitív. Nyomban kifogást emelt a háztulajdonosnál, azonban befektetéseire való tekintettel megpróbálta mégis az­­üzem megkezdését. A vállalkozás azonban, nem végződött sikerrel, a kereset állítása szerint a vendégek egy-két napi ottidőzés után elmaradtak és ebben nemcsak a helyiségek alkalmatlanságának volt része, hanem annak, a körülménynek is, hogy a telken levő fenyves elé a háztulajdonos egy új épületet emelt, amely a kilátást egészen elvette. Az étkezde igen barátságtalanul nézett ki, utcára nyíló ajtaja egy ócska istállóajtó volt, úgyhogy a tisztviselőnő mind­en fáradozása ellenére sem tudott a környezet szegénysége folytán a látogatók­ban bizalmat kelteni. A dolog azután azzal végződött, hogy Szépné a bér­leményt otthagyta, majd kártérítés iránt pert tett a háztulajdonos ellen folyamatba, akitől 7200 pengő meg­fizetését kérte. A keresettel szemben a háztulajdonos azzal védeke­zett, hogy a tisztviselőnő a helyiségek előzetes meg­tekintése után kötötte meg a szerződést, tudta nagyon jól, mit vesz ki bérbe, utólag tehát semmiféle kifogás­sal elő nem állhat. Rámutatott továbbá arra is, hogy a pénzügyi hatóságok is megfelelőnek tartották az építkezést, mert számára az adómentességet engedé­lyezték, amit pedig félig kész épületekkel kapcsolat­ban a törvény szerint nem lehet számára biztosítani. Ettől is eltekintve, a beköltözés alkalmával a bérlő nem élt jogfentartással, tehát még ha igaza is lenne, az esetben is elkésett a kifogásolással. A bíróságok elrendelték az ügyben a helyszíni szak­értői szemlét, majd a bizonyítási eljárás lefolytatása után meghozták ítéletüket, amely szerint a háztulajdonos kártérítési kötelezettségét megállapították. Ez ellen az ítélet ellen a háztulajdonos felülvizsgá­lati kérelemmel élt a Kúriához, amely most kihirdetett ítéletével az alsóbíróságok döntését helybenhagyta. A Kúria határozata lesújtó kritikát gyakorol az építkezésről. Az Ági-lakkal kapcsolatban megállapítja a bíróság, hogy a konyhát pincéből alakították át és egészen a föld­ben van, ablaka sincsen, csak szellőző lyuka. A szenny­víz a konyhába visszaszivárog, a kémény szabálytalan, a­­füstöt visszaveri. A veranda raktárnak való helyiség, padlója nincsen, mennyezete sincs, tűzveszélyes, füstös, festetlen, az ajtók és ablakok a legprimitívebb kivite­lűek, hézagosak és töredezettek. Ez az épület barak-szerű, összetákolt félig kész valami, amelyet tisztántart­­ani nem lehet. Ugyanez áll az Ada­lak toldaléképületére, amelye­­ben levő szoba és konyha hasonlóképpen használhatat­l­­an. A külső falépcső tűzveszélyes, az emeleti helyisé­get a földszintről szimpla padozat választja el, amely­ feltöltve nincsen és amelyen átlátszó hézagok vannak. Ezeken keresztül a por és a víz lefolyik, a füst és gőz­ pedig felszáll, ezenfelül az egész építkezés tűzveszélyes. Ezen az alapon a Kúria megállapította, hogy az egész építkezés barakszerű és Balatonfüred nívójának nem felel meg. Nem alkalmas tehát arra, hogy az ide­ érkező vendégeket befogadja és étkezdei üzemet lehes­sen benne fentartani. Még nyaralás és háztartás cél­­­jaira sem megfelelőek ezek a helyiségek, amelyeket­ teljesen használhatatlanoknak kell minősíteni. Teljesen közömbös ennek következtében, hogy a­ pénzügyi hatóságok megadták-e az adómentességet, mert a bíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy a bén­­elt rendeltetésnek az épület megfelelt-e vagy sem! Erre a­­kérdésre a Kúria tagadólag válaszolt és mivel a bér­beadónak kötelessége az, hogy a helyiséget rendeltetése szerű állapotban adja át, a tisztviselőnőnek jogában volt a szerződést, felbontani és kárának megtérítését k­ö­vetelni. A Kúria ezért utasította az alsóbíróságokat, hogy a kár összegszerűségét külön bizonyítás során ál­l­­apítsák meg. . . Az érdekes jogeset fontos példa arra nézve, hogy a legjobb propaganda is kárbavész abban az esetben, ha a villatulajdonosok nem tudják a közönségnek azt a kul­­­túrát és kényelmet nyújtani, amelyre a fürdővendégek­ pénzük ellenében joggal tarthatnak igényt. Három bányász megfulladt a nagykovácsi bányában, mert elromlott a szellőztetőkészülék Pomáz, június 6.­­ A Nagykovácsi határában levő szénbányában­ halálos szerencsétlenség történt. Fischer Gyula és Murcsik Antal bányamunkások reggel 8 órakor a bánya aknájába igyekeztek. Amire leértek, eddig, ki nem derített okokból a bánya szellőztetőkészü­lékét hajtó villanymotor megállt. A bányászok nem kaptak levegőt és eszméletlenül terültek el az aknában. Tóth József motorkezelő leszállott az aknába, hogy társainak segítségére siessen. A­ gépész azonban szintén nem tért vissza, mire társai közül ketten védőkészülékekkel felszerelve utána­mentek. A védőkészülékek ellenére a két bánya­munkás szintén eszméletét vesztette, még idejében jelzést tudtak adni, úgyhogy felhúzták őket. Több­ mint negyedóra hosszat tartott, amíg a bányászo­kat magukhoz térítették. Elmondották, hogy az aknában mérges gázok fejlődtek ki és három tár­suk élettelenül fekszik odalent. Értesítették a vö­rösvári mentőket és tűzoltókat, akik csakhamar­ meg is érkeztek és megkezdték a mentési munká­latokat. Nemsokára a felszínre hozták Fischer Gyulát, Murcsik Antalt és Tóth Józsefet, de min­den élesztési kísérlet hiábavalónak bizonyult. Megállapították, hogy mind a hárm bányász meghalt. A csendőrség megindította a nyomozást a szerencsétlenség körülményeinek tisztázására. CerviaB Havanna, San Pfarino* fticcfen@s Rimini és Velence, tíznapos kirándulás Indul június hó 14-gn. áS 9 tffcff*ig Jelentkezés .június hó 10-ig. s«lf AS 90»sS?­!ig.»^TM 220 pengőért a Legszebb és legdiva­tosabb nyaralóhelyeken vámfoell Felvilágosítást ad Az Est utazási osztálya, Budapest, VII., Erzsébet körút 18-20. sz.

Next