Pesti Napló, 1931. július (82. évfolyam, 146–172. szám)

1931-07-19 / 162. szám

480 Vasárnap ~ PESTI NAPLÓ 113. július 1. kiválóságai közé csak Paul Bourget tartozott, de a Le disciple még ma is sokat író szerzője ma már nem az, aki volt. Henri Lavedan inkább színmű­író, párbeszédes és ugyanazokat az alakokat sze­repeltető elbeszélései sokaságukban néha egész re­gényekké nyúlnak ki, de se ezek, se más elbeszélő munkái nem haladják meg a tisztes középszerű­séget. . René Bazin regényeiben, amelyek hitükért szerelmükről lemondó parasztokról mesélgetnek, egyre több a vallásos érzés és egyre kevesebb a megfigyelés, az élet, a művészet Henri de Régnier, Georges Lecomte, Louis Bertrand és Charles Le Goffic olyan írók, akikről csak elismeréssel lehet szólni, de igazi erejüket nem regényeikben fejtet­ték ki. Benoit fölfedezője, Marcel Prévost, bizo­nyára elmés író és — mint pártfogoltja — kitűnő szórakoztató, aki tárgyválasztásának ötletességé­vel és előadása ügyességével méltán szerzett nagy népszerűséget, de tábora ugyancsak túloz, amikor­­­a mai francia regény mestereinek mondja. Henry Bordeaux, akiben van egy és más Bourget és Bazin jó tulajdonságaiból, de aki túlságos tisz­teletben tart minden konvenciót, nem tesz túl Pré­vost-n. Abel Hermant­ legjobb munkái nem regé­nyek, hanem szatírák. Edouard Estaum­é-t a »halhatatlanná tett Analoménak mondani nagy igazságtalanság, annál inkább, mert az unatko­zás sok esetében nem a szerzőt, hanem az olvasót terheli a hiba, de mindannyian együtt milyen kevésben emlékeztetnek a tizenkilencedik század nagy regényíróira! Benoitnak a zöldfrakkosok között nem kell szégyenkeznie. GÁLÁN KAPITÁNY MEGDICSŐÜLÉSE Hogy születik a modern mitológia? — A spanyol szabadság­hősök legendája Madrid, július. (A Pesti Napló tudósítójától.) Mikor Harmodiosz és Arisztogeiton megölte az athéni zsarnokot, szobrot emeltek nekik és a nép­dalban dicsőítette bátor tettüket. Permin Gálán és Angel Garcia Hernández kapitányok, a javai kivégzett lázadók, nem döntötték ugyan meg a monarchiát, de vér­tanúságukkal nagyban hoz­zájárultak a köztársaság uralomrajutásához. Így megérdemelték, hogy a nép félisteneként imádja képüket, amelyet sok százezer példányban terjesz­tenek és amely a legkisebb kocsma ivójának fa­láról sem hiányozhatik; megérdemelték, hogy népdal szülessék róluk és hogy az életrajzírók egész hada siessen őket a nagy görög hősökkel összehasonlítani. Hogy a színpad elsőnek állt be a Ga­rín-legendát terjesztők hadseregébe, ez termé­szetes. És bár ma még mind élnek azok, akik a két vértanú életének tanúi voltak. Gálán és Gar­cia Hernández kapitányok élete ma már nem va­lóság, hanem legenda. Ahogy néhány évvel a halála után már Lenint is mitológiai hőssé ma­gasztosította a szovjet tömeglélekirán­yító takti­kája. Az ifjú Gálán és az Ifjú Goethe Mikor a tengerészgyalogság századosának tizennégyéves árvája átlépte a Hadiárvák Kollé­giumának küszöbét, bizonyára ép olyan játékos­kedvű, vidám kisfiú lehetett, mint a társai. Lehet­séges ugyan, hogy már ekkor olvasta Napóleon életrajzát és a csizmás kandúrt, viszontagságait a hadiakadémián, amelynek ő is csakhamar nö­vendéke lett; azt azonban semmiesetre sem ál­modta volna, hogy buzgó életrajzírói majdan­­ az ifjú Goethéhez hasonlítják életének ebben a periódusában. Márpedig ezt teszik Orts-Ramos és Caravaca urak, akik a vértanú életrajzát megír­ták és akiknek nem volt túlságosan nehéz dolguk, miután Gálán 1900-ban született és így az adatok még el sem kallódhattak. De azért az életrajzíró urak egy pillanatig sem fékezték idealizálásra hajló képzeletüket és olyan comme-il-faut szabad­sághőssé maszkírozták ki a jámbor és szeles fia­tal katonatisztet, hogy több sem­ kell. „Fermin legyen a király!" Elbeszélik ezek a derék életrajzíró urak, hogy mikor a kis Fermin Gálán még háborúsdit "ját­szott pajtásaival szülőfalujában, San Fernando aranyos szigetén, — várjon miért nevezik az élet­rajzírók »aranyos«-nak a szigetet? — egyszer a gyermekek azt kívánták, hogy ő legyen a király. — Fermin legyen a király! Fermin legyen a király! »Természetesen csak játék-királyságra gon­doltak ezek a gyermekek«, — teszik hozzá jóaka­ratúlag a szerzők, nehogy azt gondolja a nyájas olvasó, hogy ezek a gyermekek valami megrögzött monarchisták lettek volna. Dehogy! »Mert, ha csak királyosdiról volt is szó és csak játékról, a gyerme­c nemes vonásait a szomorúság és a láza­dás felhője ülte meg és méltatlankodva kiáltott fel: — Királyfi?! Én! Soha! Hogy pedig az olvasó ne is gondolhasson arra, hogy az életrajzírók ezt a drámai és Gálán vele­született köztársasági hajlamait igazoló jelenetet csak amúgy egyszerűen az ujjukból szopták volna, rögtön meg is nevezik informátorukat, Rubió Jézus kapitányt. — a Jézus keresztnév a nagyon gyakori Spanyolországban — akinek a címét sem mulasztanák el megadni, arra az esetre, ha neta­lán valaki ellenőrizni szándékozná őket. Fermin Gálán, a szociológus Hasonlókép némi túlzást lehetne a derék szer­zők szemére vetni akkor, amikor a tizenötéves Gálán olvasmányait sorolja fel. Az eljövendő for­radalmár — tisztelet-becsület ne essék szólva — bizonyára még a labdát rúgta vagy bikaviadoros­dit játszott a katonai iskola udvarán, mint minden rendes spanyol fiú, amikor már Stuart MM, Fou­rier, Babeuf, Saint-Simon, Kropotkin, Marx és Engels műveit­ kellett volna bújnia életrajzírói szerint. Itt igazán fel kell vetni a kérdést, hogy ellátogattak-e már Gálán e dicsőítői valaha is egy spanyol katonai középiskolába és számot adtak-e már maguknak egy ilyen iskola szellemi nívójáról. De ez még mind semmi. Gálán olyan művelt­séget egyesített magában, ha hinni akarunk élet­rajzíróinak, hogy azzal akár egyetemi tanárságot is szerezhetett volna­ Spanyolországban. Tökélete­sen tudott arabul már húszéves korában, otthon, volt az ókori és a modern történelemben és a kis­ujjában volt az egész közgazdaságtan és az egész politikai tudomány. (Ha ez igaz, kérdezhetnők, akkor várjon miért írta Nueva Creación című politikai könyve alcíméül Gálán, hogy­­,a politika nemcsak művészet, hanem tudomány is, és ha már odaírta, miért nem cselekedett aszerint? És ha az életrajzírók három-négy ponton is hangsú­lyozzák — Gálán barátainak kijelentései alapján —, hogy a kivégzett lázadó végtelenül higgadt és nyugodt ember volt, kivéve a politikát, akkor nyilvánvaló, hogy az­ alól a vád, alól akarják tisztára mosni hősüket, hogy a decemberi össze­esküvést egyesegyedül ő hiúsította meg, hogy Gálán kapitány féktelen türelmetlenségében nem engedelmeskedett a madridi központi komiténak, hanem 21 órával előbb kezdte meg a hadművele­teket, mint ahogy megállapodtak.) Gálán, a zseniális hadvezér A fiatal tiszt Marokkóban állomásozott hosz­szabb ideig, ahol egy barátjával haditervet dol­gozott ki a riffkabilok leverésére. Ezt a haditervet ugyan a vezérkar nem fogadta el kivitelre, de ez nem lehet akadály arra, hogy a terv szépen kidol­gozott térképrajzokkal ott ne díszelegjen a könyv oldalain, bebizonyítandó, hogy a spanyol hadse­reg milyen nagyra hivatott stratégát vesztett el a fiatal kapitányban. Részt vett Gálán a benn­szülöttek elleni csatározásokban is, és­­nem egy­szer egyedül kellett védekeznie a rárohanó ellen­séges tömegek ellen, pisztollyal a kezében, ezért a hősiességéért majdnem elnyerte a San Fernando­érdemkeresztet­. A szerzők ezután részletesen el­beszélik, hogyan ítélték hatévi várfogságra Galánt már 1926-ban, mert fellázadt a diktatúra ellen. A börtönből vissza a hadseregbe Spanyolországban senki sem lepődött meg azon, hogy egy tábornok, akit lázadásért néhány­évi várfogságra ítéltek, kegyelmet kap és bünte­tése elengedése után egyenesen a régi garnizon­jába megy, hogy ismét átvegye a parancsnoksá­got, így azon sem lehet meglepődni, hogy Gálán is már 1929-ben kiszabadult és néhány hónappal később visszatérhetett a hadseregbe, ahol nem­sokára elő is lépett. Ebben az időben kezdődik szövetsége Franco őrnaggyal. Franco, mint ismeretes, átrepülte az óceánt, ezért jutalmul a király a tömeg előtt meg­ölelte és megcsókolta és kitüntetésekkel halmozta el. (Egyik rosszmájú francia képes folyóirat le­közölte a király és Franco csókolózását ábrázoló fényképet, amikor híre terjedt, hogy Franco bom­báival a királyi palota fölött keringett.) Franco mégis úgy érezte,­­hogy őt megrövidítették, hogy nem nyerte el megérdemelt jutalmát és tulajdon­képpen ebből a neheztelésből, ebből a ressenti­ment-ből érthetjük meg a legjobban, hogyan lett belőle forradalmár. Gálán kapitány nem titkolta, hogy igazat ad Franconak, hogy a vakmerő, ka­landorvérű repülővel igazságtalanság történt csak halállal lakoltatta volna, ha győz, azt, aki ellene támad. A japai lázadás reggelén kis röp­cédulák jelentek meg az utcán, amelyen egyetlen mondat volt: »A köztársaságot kikiáltottuk. Aki ellenszegül, haladéktalanul agyonlövetem. — Fer­min Gálán... Csak így röviden: i Fermin Gálán, a név, amely akkor még semmit sem jelentett és amily köré ma már egész legendakör fonódott. Hogy a hadbíróság halálraítélte, hogy a ki­rály nem kegyelmezett meg Galánnak, mi sem ter­mészetesebb annál. A katona, aki fellázad, halált érdemel, így erős túlzás közönséges gyilkossággá, bélyegezni Gálán és Garcia kivégzését, ahogy azt Spanyolországban teszik. Garcia Hernández, a statiszta Bár a fényképek együtt ábrázolják a két hőst, Garcia Hernández sokkal kisebb hírnévre tett szert, mint Gálán. Igaz, ő csak szerény statiszta­szerepet volt hivatva betölteni vakmerőbb és fék­telenebb kollégája mellett, de nem kis oka ennek a részleges népszerűtlenségnek az is, hogy Garcia Hernández nem utasította vissza a vallás segít­ségét a halál pillanatában, mint­­a büszke Gálán. És Garcia nem hagyott hátra gyászoló édesanyát, akit a részvétté­li­rátok ezreivel halmoztak el, aks csak feleséget és kisgyermeket hagyott hátra, akki egy árnyalattal kevésbé romantikus. Garcia sze­rény, zárkózott ember volt, egy esztendővel idő­sebb Galánnál. Nem volt romantikus hős, ezért életrajzírói frázisokkal helyettesítik az eseménye­­ket. —Dicsőség Garcia Hernández nevének — írják. — dicsőség tetteinek! Az egész világnak meg kell őket ismernie... „Aki ellenszegül, agyonlövetem!" Egy pillanatig sem tagadjuk Gálán szerepé­nek nagy jelentőségét, a kapitány bátorságát és halálmegvető készségét, amellyel feláldozta ma­gát eszményeinek. Tudta, hogy a halált kockáz­tatja, ha kísérlete nem sikerül, ahogy ő maga is Valaki írta: Kodolányi János Valaki vérző lelkemet álmokba törte szét valaki a szívemre tette fehér sziromkezét Valaki meghajolt előttem, a bús koldus előtt, valaki megcsókolta bennem a mindig szenvedőt. Valaki elébem fehérlik sötét pusztákon át, valaki a lelkemben hagyta elomló lábnyomát. Valakinek a nevét sírom, bár viharban vesz el. valaki a visszhang szavában nekem, nekem felel. Valaki hív, kisért szünetlen, megérint s száll tova, hiába minden. El nem érem soha, tudom, soha. A gyászoló anya a mikrofon előtt Egy este, még a köztársaság kikiáltása előtt, egy újságkioszk előtt álltam, ahol a lázadó kapi­tányok arcképe volt kifüggesztve. Az­ emberek, akik arra elhaladtak, egymásnak mutogatták: »Nézd­ ezek, azok. Egy öreg nénike, aki nem tudta, kinek az arcképét nézzük, megmagyaráz­tatta magának. »Istenem, milyen fiatalok!« sóhaj­totta. Két héttel később már a kioszkkal szemben lévő színház színpadán ölelte át egymást sírva a papírmasé-rács előtt két színész, aki a lázadó kapi­tányokat testesítette meg. A rács előtt a spanyol népet megszemélyesítő statiszák hullottak térdre, így születik a dicsőség, sic itur ad astra... . De Gálán megdicsőülésében nagy szerepe van még valakinek, az édesanyjának. A királyság­utolsó napjaiban élő szemrehányás volt ez a matróna, a fájdalmas anya, akit busásan fel is használtak propaganda-célokra. Vajjon melyik anya nem hiszi, hogy valóságos új Messiást szült erre a világra*? Gálán anyja némi joggal hihette ezt. És Gálán anyja mindent megtesz, hogy fia emléke el ne homályosodjék a lelkekben; leg­utóbb a mikrofon előtt is megjelent és beszédet mondott a rádióba fiáról. *­­v . , íme, így születik az ú­i mitológia Spanyol­országban, a huszadik század vértanúinak mitoló­giája. Ha Gálán és Garcia életben maradnak, ha­mar lejáratták volna magukat, ahogy máris le­járatta magát Franco őrnagy. Életükkel nem te­hettek volna nagyobb szolgálatot hazájuknak, mint tettek halálukkal a köztársaságnak. Ahogy egy neves francia újságíró mondotta, akit meg­köveznének, a spanyolok, ha ez a mondása nyilvá­nosságra kerülne a Pyreneusokon túl: --Két vér­tanúval több és két tökfilkóval kevesebb!« Brachfeld Olivér. té­s moyfigyógyászat és a stranilálás hatástana Irj­a : Ára • Okelicsányi Kuthy Dezső dr. u.50 pengő Kapható Az Est könyvkere­kedésében, VII., Erzsébet körút 18—20. sz.

Next