Pesti Napló, 1933. április (84. évfolyam, 74–97. szám)

1933-04-06 / 78. szám

r Vasárnap KÖZGAZDASÁGI NAPLÓ BamammmmmaBmmK^mmmmmmmmmmmmmmmm^mmmammmmmmmmBaKmmmmmmmm Felelőtlen spekuláció a Speyer-kötvényekben A zátoltevélpiacon nyoma sincs már a vásárlási láznak Tranzakciók híján lemorzsolódnak a fixpapírárfolyamok Többször rávilágítottunk arra a spekulációra, amely a Sp­yer-kötvények körül folyik. Egyesek azt a hitet igyekeznek ébreszteni, hogy az érdekelt városok és köz­ségek kötvényekben fizethetik vissza annak idején felvett tartozásaikat. Ezzel szemben tény az, hogy az adósság­visszafizetésnek ezt a módját már az eredeti kölcsön­szerződ­é sem teszi lehetővé. A községek és városok ve­zetői természetesen tudják ezt és ezért, továbbá a meg­felelő anyagi fedezet hiánya m­att ezekben a körökben nem is sikerült híveket toborozni a kötvényvásárlásra. Viszont a szóban levő városok vagyonosabb polgárai kö­zül egyesek meglehetősen nagymennyiségű Speyer-köt­vényt vásároltak. Ennek tudható be, hogy a Speyer­kötvények árfolyama a 16%-os mélypontról 27%-ig emel­kedett. Az új kötvénytulajdonosok persze meg vannak győződve arról, hogy nemcsak olcsón vásároltak, hanem városuknak is nagy szolgálatot tesznek azzal, hogy az adósság egy részét reprezentáló kötvénymennyiség ilyen módon rendelkezésre áll és az adósság visszafize­tésénél felhasználható lesz. A tőzsdén kétségkívül igen nagy forgalom bonyoló­dik le ezekben a kötvényekben; voltak napok, amelyeken 50.000 dollár névértékű Speyer-kötvény is gazdát cserélt. Valószínű, hogy ezekben a vásárlásokban, amelyeket transzferpénzek felszabadításával is előmozdítottak, sze­repet játszott az áremelkedés ellenére is rendkívül ked­vező kamathozam. A többi fix kamatozású értékben, így elsősorban a különböző kategóriájú záloglevelek piacán a kamatle­szállítás óta teljesen elcsendesedtek a spekulatív moz­galmak. Az 5%-os kamat olyan alacsony, amelynél ked­vezőbbet ez idő szerint alig lehet elérni, másrészt sokan vannak azon a véleményen, hogy transzferálási nehéz­ségek miatt ezt a kamattételt is mérsékelni fogják, eset­leg 3%-ra. Ilyen kamattétel mellett pedig semmivel sem lehet motiválni a zálogleveles kölcsönök soron kívül való visszafizetését. Ez a legfőbb magyarázata a fix piac el­hanyagoltságának, ami persze kifejezésre jut a lanyhán tendáló árfolyamokban is. Adósságvisszafizetési célokra m most már egyáltalában nem keresik ezeket a zálogleveleket s tranzakciók csak egészen elvétve fordulnak elő, mégpedig olyan alapon, hogy az adósok készpénzben fizetik ki a hátra­lékot. A feltételek ilyen esetekben 70—90 százalék körül variál­nak, az adósok bonitása szerint. Jellemző, hogy a rosz­szul fizető adósok kedvezőbb feltételeket tudnak elérni a jó adósoknál. Megfelelő készpénzzel azonban a rossz és a jó adósok közül is csak nagyon kevesen rendelkez­nek. Ez az oka, hogy ilyen természetű tranzakciók az utóbbi két hónapban alig fordultak elő. Félmillió mázsára becsülik búzaexportfelesle­günket. A búzaexport napok óta teljesen szüne­tel. Szakkörökben ezt a jelenséget nem ítélik meg kedvezőtlenül, tekintve, hogy az ország búzafeles­legei utóbbi időben erősen megcsappantak. Az uradalmaknál és az arbitrázs kezén lévő export­felesleget nem becsülik többre 4—500000 márcsánál. Vargha államtitkár a kereskedelem adókívánságai­ról. A vidéki kereskedelmi testületek Nagykanizsán megtartott országos értekezletének megbízásából Ma­ Jtyar Bertalan, az OMKE b. elnökének vezetésével kül­döttség kereste fel Vargha Imre pénzügyi államtitkárt, hogy elébe terjessze az értekezlet adókívánságait. Vargha államtitkár a felvetett kérdéseket beható ta­nácskozás alá vonta és ennek során kijelentette, hogy az insegadónál maga is helyesnek tartja az alacsony kategóriák mentesítését, ahol és amennyiben a községi háztartások helyzete azt megengedi. A forgalmi adó fázisrendszerét, a fa kivételével, a legfontosabb cik­kekre tehetően még ebben a költségvetési évben életbe­lépteti. A fázisrendszer teljes kiépítése után hozzálát a luxusadó megszüntetéséhez, illetve átalakításához. Az érdekképviseleteknek az adóztatásba való bevonása tekintetében újabb körrendeletben kíván intézkedni. Megbízható és megfelelő áttekintést nyújtó leltár ese­tében hajlandó lesz mérlegelni a könyvelés alapján való adóztatást raktárkönyvek hiányában is. A közter­hek előnyös kielégítési jogainak leépítése kérdését haj­landó az érdekeltekkel beható tárgyalás alá venni. 6000 román marhát enged be kontingens kere­tében Németország és ezt az exportot a napokban már megkezdik. Tudvalevően Magyarországnak ugyanennyire adott Németország beviteli enge­délyt, de egyúttal olyan feltételeket érvényesített az átvételnél, amik lehetetlenné tették az export rentabilitását. A MÁV deficitje. A MÁV most tette közzé jelenté­sét a legutóbbi ü­zletév eredményeiről. A szállítási be­vételek 199 millió pengőt tettek, egyéb bevételek 15.2 milliót, összesen 214.2 milliót, amivel szemben a kiadások összege 252.3 millió volt. Az üzleti hiány te­hát 38.1 millió pengő. Személyi járandóságokra a MÁV 86.2 milliót fizetett ki, nyugdíjakra és végkielégítésre pedig 62 milliót. Ebből látható, hogy a deficitet az aránytalanul magas nyugdíjteher idézte elő. A Birodalmi Bank visszafizeti dollárkölcsönét. Ber­linből jelentik. A Birodalmi Bank 70 millió dollárt ki­tevő, március 4-én lejárt úgynevezett visszleszámítolási hitelének meghosszabbítása nehézségekbe ütközik, mert a hitelezőbankok a dollárárfolyam legutóbb tapasztalt ingadozása alkalmából az aranyzáradék megerősítésével külön valutabiztosítékot kívántak, aminek elfogadása viszont szintén nehézségekkel találkozott. A Birodalmi Bank ezért azt az ajánlatot tette a hitelezőbankoknak, hogy vagy tekintsenek el a valutazáradék módosításá­tól, vagy fogadják el a hitel visszafizetését. Minthogy a hitelezőbankok egyike a visszafizetést választotta, szá­mítani lehet arra, hogy a legközelebbi napokban meg­történnek a megfelelő aranyfolyósítások. A kötelező magyar favásárlásról tárgyal a Fagazda­sági Tanács. Az Országos Fagazdasági Tanács legutóbbi ül­ésén a magyar fa árvédelmével és az ingó jelzálogjog­unk a tűzifára való kiterjesztésével foglalkozott. Tár­gyalás alá kerültek a Tanácshoz a magyar fa kötelező felvásárlására vonatkozólag benyújtott ajánlatok is. Az egyelőre még csak keret formájában tett ajánlatokat a további tárgyalásra alkalmasnak ítélte a Tanács és ja­vaslatot tett a földművelésügyi miniszternek a részletes tárgyalások megindítása iránt. Aranyfrank vagy márka? Bukarestből jelentik. A nemzetközi vasúti értekezleten körülbelül nyolcvan külföldi megbízott jelent meg. A román vasutak vezér­igazgatójának, Mareuca mérnöknek azzal a javaslattá­val szemben, hogy a nemzetközi díjszabás alapja a francia aranyfrank legyen, Reul német kiküldött kérte, hogy a német márkát vegyék alapul, mert az époly értékálló, mint az aranyfrank. A javaslat hosszú vitát kezdeményezett, majdnem valamennyi kiküldött hozzá­szólt a kérdéshez. Magyarországot az értekezleten Haffner Géza és Avemania Jenő képviselik. Fizetésképtelenségek. A törvényszék megindította a kény­szeregyességi eljárást, Ligeti Imre (Margit körút 4.) divatérukereskedő ellen. A. é. P. 7600 pengi. Vagyonfelügyelő ifj. dr. Horváth Z­oltán. Zolnay Endre Autójavító Üzem Rt. (Szigony utca 12.) ellen. A. 3800, P. 23.900 pengő. Vagyonfelügyelő dr. Gyarm­athy Lajos ügyvéd. Követelések bejelentése mindkét ügyben április 24-ig az OHB-nél. Kovács László (Röppentyű ueca 19.) konzervkészítő kényszeregyességi ügyében a törvényszék jóváhagyta a létre­jött magánegyességet. Csődügyek. A törvényszék csődöt nyitott László Má­tyás olajkereskedő (Zsigmond utca 6.) ellen. Csődbiztos dr. Fürst László törvényszéki jegyző. Tömeggondnok dr. Váradi Imre. Követelések bejel­entése május 20-ig. Fried Márton, valamint Strieder és társa cég csődügyében a törvényszék a csődvagyon teljes kimerülése következtében az eljárást megszüntette. OHB-tárgyalások. A T­h­é­k-g­y­á­r likviddel óra ügyében legutóbb megtartott hitelezői ülés úgy határozott, hogy április 5-ig ad halasztást a gyár igazgatóságának a likvidáció garantálására. A szerdán megtartott ülésen a gyár képvi­selője az esetleges szanálás érdekében további 30 napi halasz­tást kért, amit az OHB nem adott meg. Az adós részvénytár­saságot kötelezték a szanálásra vonatkozó tárgyalások teljes anyagának a hitelezői bizottság előtt való bemu­tatására. S­a­r­b­ó­ Leó budapesti drogért a tulajdonos 50 százalékos egyességi ajánlatot tett a hitelezőknek. A szerdai tárgyalá­son az ajánlatot biztosítani nem tudta, mire a tárgyalást elhalasztották. Skrkauoh Ágoston pécsi festékkereskedő öt százalékos ajánlatát a hitelezők visszautasították. A törvényszék újabb szavazás megnyitására utasította az OHB-t. Klein Oszkár budapesti kalapkereskedő ügyében a tör­vényszék a szavaztt­s megismétlésére utasította az OHB-t. Ennek alapján az egyesség szerdán létrejött. PESTI NAPLÓ 1933 április 2­13 Altatva s árok Budapest. Sert­és vásár. Felhajtás 1212, eladás 101­ t, eladatlan 106 darab. Angol hússertés 364 darab volt. Az irány­zat barátságosabb. Arak­­la uradalmi nehézsertés páronként 300 kg-on felül 84—98, közép páronként 250—200 kg-ig 90—92, eredeti közép páronként 220—366 kg-ig 96—98—103, könnyű pá­ronként 180—210 kg-ig 92—96, silány páronként 100—160 kg-ig 80-2­ 88, la öreg nehéz páronként 300 kg-on felül 80—84, szedett öreg' N­a 76—78, angol conkasu­hlő páronként 120—150 kg-ig la 102-103—-110, I­a 94—100, könnyű páronként 80—100 kg-ig 85—912, zsír nagyban 133—1­45, 3 darabos táblás sózott szalonna 125, le­húzott félhús nagyban 100—130, vágott sertés 118—126 fillér kilogramonként. Húsvásár. Készlet: 62 nagymarha, eladás 57, 834 borjú, eladás 184, 30 birka, eladás 20, 64 bárány, eladás 44 da­rab. A forgalom közepes volt. Arak: marhahús Ha egészben 51—72, hátulja 76—90, eleje 50—64, borjú ölött bőrben la 116— 130, Ha 100—112, nyúzott eleje la 80, hátulja la 124—130, N­a 100—120, bárány 100, zeiger 40—44, csont 30—10, marhafej 70—10, orr és köröm 8—10, láb 4 darab 80—100, pacal egészben 32—10, marhabél 400, borjúfodor egészben 50—60, juhbél 30, mirha­vér 10 fillér k­ilogramonként. Hideghúsvásár. Készlet: 11 nagymarha, eladás 11, 117 borjú, eladás 300. 3 juh, eladás 3, 2 m fl bárány,,eladás 157, 40 félsertés nyúzott, eladás­ 30, 37 félsertés szalonnával, el­adás 27, 28 süldő, eladás 28 darab. A forgalom közepes volt. Árak:­ marhahús N­a 44—50, csontozni való 88­^42, borjú, ölött t­őrben la 100—114, III 78—102, juh ölött nyúzott Ha 50, bárány bőrben 80—100, félsertés szalonna nélkül 110—114, félsertés sza­lonnával 110, süldő 90—112 fillér kg-ként. Egyenetlen a tőzsde Az értéktőzsde áralakulása csütörtökön egyenetlen volt. A papírok egy része kisebb árnyereségre tett szert, sok részvény kurzusa viszont lemorzsolódott. A fix­piacon kötvényekben élénk üzleti forgalom alakult ki. Az aranypiacon árnyalatilag javultak a kurzusok. Szín­arany 5110-5150, Napoleon 31.70-31.90 pengő. Csütörtöki hivatalos árfolyamok: Előző Előfordult Zárlat zárlat kötések Magyar Nemzeti Bank . 120.50 121. 122.— 123— Első Magyar Biztosító . . 265— — — Első Budapesti Közmalom . 12— — 12.— 7.50 — 7.50 Hau­sit . . . . . . • • 29.25 29.25 29.25 110— — 114.— Cement • . 62.— — — «.— a.— Magyar Általános Kőszén . 31*— 318. 319.— 317.­Nagybátonyi .... . 21.75 — 21.75 Salgótarjáni .... • # 22.50 22.15­ 22.61 22.20 Urikányi ..••*• 29.50 29— 28.50 Athenaeum . # . • • . • 20.— — 20— Globus . . . . . . . . 18.50 — 18.50 65.25 67.— 66.50 11.90 11.75— 11.95 11.90 Láng ...... . • 14— — 15-50 r— — Rimamurinyi • . • • • • 17.50 17.75— 18.— 17.90 NHSICI ....... • • 65.— 65. 66— 65.50 30— — 38— 16— 16— 16— Tröszt .••••.. • 72.50 72.50— 73— 72.90 Délcukor ...... • • 75 76— 76— Magyar Cukor . • . • • • . 75.40 75. 75.80 75.25 Georgia • • 8.50 8.65 8.60 Stummer . . . . . . • • 18— — 18— Egyesült Izzó .... • . 298— 299.50­ 300.50 310 50 Aschwindt .... • 97.50 97. 08— —7.50 Szegedi Kender . . • • • 14.50 14.50— 15.— 15— Hungária Műtrágya • • 7.50 7.50 Felien . • 100— 100— 1916. évi pénztárjegy . • 0.09 .— — 1917. évi I. pénztárjegy • 0.07 — 0.07 1918. évi I. pénztárjegy • 6.07 — 0.05 1933 évi pénztárjegy . . 109— 100— ICO— Népszövetségi . . • • 9­47— — — I—V hadikölcsön . . .9. 0.18 1.17—0.19 0 1 s VI-VII. hadikölcsön . • • 0.15 0.14 0.14 II—VII. hadikölcsön . . • 0.15 0.14 0.14 IV had­kölcsön . . • • 0.12 —11 0.11 V. hadikölcsön . . . •­­ 0.14 — 0.15 VIII hadikölcsön . . . . 0.14 — — 1914. évi fóvárosi kölcsön • 36.60 36.50— 36.70 36-60 Cabonarezsie Határidőpiac­i csok a tengeri szilárd A búzapiacon külföldi hatásra lemorzsolódtak az árak és a májusi búza 8, az októberi 3 filérrel alacsonyabban zá­rult. A rozspiacon az irányzat általában tartott. Egyedül a tengeri volt szilárd, miután a spekuláció azt az érté­l­ést kapta, hogy a külföldi exporttárgyalások kedvező befejezés előtt állnak. Az egés­ a vonalon fedezések indultak meg, ame­lyek nyomán a májusi és a júliusa 15 fillérrel emelkedett. A határidős piac hivatalos árfolyamai*. Magyar­ban májusra 13.32—13.27, zárlat 13.28—1­1.39, októberre 11.85, zárlat 11.87, magyar rozs májusra 7.27—7.36, zárlat 7.33— 7.35, tengeri májusra 6.88—7.09, zárlat 7.09—7.10, júliusra 7.42— 7.59, zárlat 7.58—7.58. Készárupiac : gyengébb a búza ia a rozs A készárupiacon a malmok érdeklődése csekély. Csak 5 vágón búza eladását jelentették be. A búzaárakat 5—10 fil­lérrel mérsékelték. A rozspiacon kötés nélkül az árakat 10 fil­lérrel leszállították. A takarmánypiac a tengeri kivételével lanyha. Közel 10 vágón tengeri kelt el 6,70 pengő körüli áron, ami 5 filléres árjavulást eredményezett. A nab és a takar­mányárpa 10, a korpa 15 fillérrel olcsóbbodott. A liszt­piac csendes, a magpiac üzlettelen. A készárupiac mai árfolyamai: Búza: Tiszavidéki 76 kg os 13.85—­14—, 77 kg-os 14.10—14.30, 78 kg-os 14.30—14.45, 79 kg-os 14.50—14.65, 80 kg-oS 14.65—14.80, felsőti­zai és jászsági 16 kg-os 13.25—18.40, 77 kg-os 18.40—13.60, 78 kg-os 13.65—ifl.75, 79 kg-os 13.70—13.90, 80 kg-os 13-85—1­1.05, dunántúli, fejém­egyei, pest­vidéki és bácskai 78 kg-os 13.10—13.25, 77 k­g-os 18.25—13.40, 78 kg-os 13.40—13.55, 79 kg-os 13.65—13.75, 80 kg-os 13.75—13.90; rozs: pestvidéki 7.05—7.25, egyéb 7.05—7.25, takarmányárpa: I. 8.80 —9.10, közép 8.50—8.70: sörárpa I. 11. 12.50, közép 10.50—11— zab: I. 8. 8.20, • közép 7.90— 8.—; tengeri,­ tiszai 6.70—6.80, dunántúli 6.7­—­6.80, korpa: 5.90 —6.—; 8-as takarmányliszt: 8.80 —9.— pengő mm.-ként budapesti paritásban. A készáru­piac mai kötései: Búza: ' *150 mm. dunántúli 77 kg-os 13.40 pengő budapesti pa­ritásban. 150 mm. dunántúli 77 kg-os 13.25 pengő budapestii pa­ritásban. 150 mm. dunántúli 77 kg-os 13.25 pengő budapesti pa­ritásban. Tengeri: 150 mm. 6.­55 pengő budapesti paritásban,­­100 mm. 6.70 pengő budapesti pari­tásban, 300 mm. 6.70 pengő Bu­dapesti paritásban, 150 mm. tl­szav­ dél­i 6.75 pengő budapesti paritásban. Zab: 150 mm. 7.— pengő hajóparitásban. Magpiac: Káposztarepce 28.—­49.—, vö­rös köles 7.50—7.75, lucerna nyers arankás 75.——85.—, ló­here nyers arankás 70 75.—, tavaszi bükköny 10.—12.—, mu­harmag 9 10.—, kisszemü len­mag 27. 28­—, nagyszemfi len­mag 29. 30.—, I. rendil tök­mag 22 23—, II. rindti tök­mag 19 20.—, kék­mák 133. 135.—, Viktóriabarsó 10. 11.—, föld­­espressl borsó 17. 21—, fehér szokványbab 9.25—9.75, barna hab 11 12.—, gömbölyű fürjbab 16. 17 hosszú fürj­bab 14. 15.—, kisszemü lencse 2. 25.—, nagyszemű lencse 28.—34—, répaszelet 7.50­.8— pengő mm.-ként budapesti pari­tásban. Burgonyapiac: Woltmann étkezési 3.10—8.20, Krüger étkezési 3. 3.10, Ella étkezési 3.10—3.20, nyári rózsa étkezési 6.50—7.50, őszi rózsa étkezési 4.50—5.50 pengő mm.­ként budapesti paritásban. Liszt: Budapesti lisztárak Budapesten házhoz szállítva, budapesti ma­lomkondiciókkal. Búzaliszt: dara 42. 42.50, Ogg 41. 41.50, Og 40.50—41.—. 2-es 40. 40.50, 4 es 39.50—40.—, 5-ÖS 37 37.50, 6-09 33. 33.50, 8-as 9. 9.20; korpa: 6. 6.50; rozsliszt: 6-ás 35.—, 0/1-es 31—. I. 25.—, II. 14.—; korpa: 6.25—6.50 pengő mm.-ként. Elsőrendű tiszai nagymalmok árai: Búzaliszt: Ogg 42 .­43.—, Og 42. 43.—. 2-es 41.50—42.50, 4-es 41. 42.—, 6-OS 36. 37.—, 7-es 28. 29.—, 8-as 9.50—10— pengő mm.-lej­pt. Tiszai kismalmok h­at (prompt­árak sconto nélkül, ab Budapest, készpénzért): Búzaliszt: Ogg 39.— —40.—. Og 39. 40.—, 2-es 38— —39.—, 4-es 37. 38.—, 6-os 32.— —33.— pengő mm.-ként. Dunántúli és egyéb kismalmok árai (promptárak sconto nélkül, ab Budapest, készpénzért): Búza­liszt: Ogg 38. 38.75, Og 38. 38.75, 2-es 37.25—37.50, 4-es 36.— —37.—, 6­0. 29 29.70 pengő mm.-ként. Szénapiac: Rétiszéna 1. 5­5.50, TI. széna 4. 4.50, lucernaszéna 6.50—7.—, imiliarszéna 4.——5 . búza­szu­lma (rozsdás :.10) 3.20—a.10, rizsszalma 3.50—3.75. 7,abos bilk­könyszéna 5. 5.50 pengő mm.­ként. Külföldi utazási vállalat keres nyelvismerettel Külföldre hivő aktív lllM­KdTaradl Részletes plém­átokhoz fénykép csatolandó. Meaken sések „Úti­marsall" jeligére Bloeknerhoz, Vilmos császár út 33.

Next