Pesti Napló, 1936. március (87. évfolyam, 51–75. szám)
1936-03-08 / 57. szám
Vasárnap Az első ülés Kéky Lajos tanulmánya szerint a Kisfaludy Társaság első ülését 1836 július 11-én tartotta. A november 12-i ülés Toldy által írott jegyzőkönyve világosan utal erre. A júliusi ülés küldte ki ugyanis Bajzát, Toldyt és Vörösmartyt, hogyterjesszen elő javaslatot az alkotandó jutalmazó Kisfaludy Társaságról.« így kétségtelenül ez tekintendő a Társaság első ülésének, amely az előkészítés munkáját végezte el. Megelőzte ezt az alakulást a »Kisfaludy Károly emlékére és munkáji kiadására ügyelő társaság«, amely a költő műveinek közrebocsátásával szerzett 15.000 váltóforintból Ferencsy Istvánnal, az első magyar szobrásszal elkészíttette Kisfaludy szobrát. A szobor azonban negyven évig a Nemzeti Múzeum pincéjében hevert különböző okok miatt s csak 1873-ban került felállításra, mai helyén, a Múzeum-kertben. Az Emlékbizottság pénzéből a Társaságra átszármazott összeg 1790 frt 37 krajcárt tett ki. Ennek hatos kamata 108 forintra, vagyis 24 aranyra rúgott évenként. Erre a szerény anyagi alapra építették fel a Kisfaludy Társaságot, amely eleinte csupán pályaművek —a főkép magyar tárgyú történelmi balladák és a színészet körébe vágó elméleti dolgozatok — jutalmazását tűzte ki céljául s belső életet csak 1844-től kezdett élni, amikor »Szépirodalmi Intézetből« átalakult »Nyilvánossogú Intézetté«. Az alábbiakban nem kísérhetjük végig a Társaság életének kiemelkedő mozzanatai, amelyek legnevezetesebbje Arany Toldijának megjutalmazásán kívül, nyilván Shakespeare és Moliére összes műveinek, a Don Quijoténak, a Nemzeti Könyvtárnak, a Külföldi Regénytárnak és a Magyar Népköltési Gyűjteménynek kiadása volt. Beérjük a Kéky-tanulmány pár kikapott részletének ismertetésével. Azokkal a szemelvényekkel, amelyek a mai közönség általános érdeklődésére tarthatnak számot, olykor talán pikantériájuk révén, így többek közt Kéky a következőket írja: »Már az első választáskor felmerült a Társaság ellen 2 Szemelvények ÉVES emlékkönyvből KISFALUDY TÁRSASÁG (Saját tudósítónktól.) Pár hét előtt ünnepelte megalakulásának századik évfordulóját a Kisfaludy Társaság. Az érdemekben gazdag, fényes múltú társaság, amely a magyar és külföldi remekírók annyi értékes kötetének kiadásával ajándékozta meg irodalmunkat (kiváltkép a múlt század folyamán), nevezetes jubileumát — igen stílusosan — egy díszes kiállítású, hatalmas emlékkönyv megjelentetésével tette maradandó jelentőségűvé. A kvart-alakú, félezeroldalas, arcképekkel és facsimilékkel ékesített munka, a Társaság mai tagjainak versein, novelláin és esszéin kívül, Kéky Lajos titkárnak, az emlékkönyv gondos szerkesztőjének egy nagyobb dolgozatát tartalmazza, amely harmadfélszáz oldalon keresztül rendkívül érdekesen, részletesen és hűségesen számol be a Kisfaludy Társaság évszázados történetéről. Ez a számos új, ismeretlen vagy kevéssé ismert adatot felölelő, irodalomtörténeti becsű tanulmány nemcsak komoly és tárgyilagosságra törekvő foglalata a Társaság sokoldalú működésének, hanem mint olvasmány is meglepően érdekes. Egyes részletei szinte drámaian izgalmasak és akárhány eddig homályban hagyott, vagy a nagyközönség körében tévesen megfogalmazott kérdésre adnak bizonyos tényeket tisztázó feleletet. Tudjuk, hogy egy társaság élete hasonló az egyes emberéhez. Sikerek és kudarcok, erények és hibák, helyes felismerések és tévedések váltakoznak benne, hiszen semmiféle emberi intézmény sem lehet makulátlanul tökéletes. Ha azonban áttekintjük a Kisfaludy Társaság százesztendős élettörténetét, jólesően konstatálhatjuk, hogy kifejtett munkásságában sokkal több fénylő pontot találunk, mint árnyfoltot. Különösen első ötvenhatvan esztendei működésében, amikor a Társaság valahogy közvetlenebb, elfogulatlanabb kapcsolatot tartott az alakuló és haladó magyar irodalmi élet teljességével, mint a század utolján és az új század első három évtizedében. Viszont pár év óta mintha maga a Társaság is ráeszmélt volna az egyoldalú elzárkózás politikájának sorvasztó veszélyére. Mindenesetre pártatlanabb igyekszik lenni, mint volt a közelmúltban s feladatául kezdi vállalni a »kettészakadt« mai magyar irodalom egyesítését. Némely tagválasztása és díjodaítélése legalább erre vall. Kár, hogy a százados évfordulót nem használta fel éppen egyik legszomorúbb emlékű tévedésének korriprálására, ami az ünnepi alkalomhoz mindenkép illő lett volna, nyilvánvalóan a Társaság javára. Egy elsietett határozat jegyzőkönyvi törlése igazán nem túl nagy áldozat az irodalmi béke teljes helyreállásáért. De hagyjuk most már... az a vád, amely később is gyakran ismétlődött: a klikkrendszer vádja. Alakulásakor már felhozták ellene, hogy az egész Társaság nem egyéb, mint Toldy klikkje. Toldy nem is tagadta soha, hogy az Aurora-kör szellemének továbbörökítése lebegett szeme előtt s elvbarátait akarta egyesíteni a társaságban. De már alakulásakor sem lehetett klikknek mondani a Társaságot, mert tagjai annak a kornak jeles írói voltak s érdemüket a későbbi korok is elismerték...« Kéky Lajos. PESTI NAPLÓ 1936 március S 18. Arany és Petőfi A Társaság 1848 február 1-én tartott választó ülésén választotta tagjai sorába Arany Jánost. Ugyanekkor Hazucha Ferenc és Szűcs Dániel szintén taggá választatott. (Ma már nem igen ismeri nevüket a közönség.) Tompa ekkor már tagja volt a Társaságnak. »De Petőfi még hiányzott s mivel az ő rövid élete alatt több választóülést már nem is tartottak, végleg kimaradt a tagok sorából. A Társaság emiatt nem tehet szemrehányást magának s a felmerülő vádló kérdésekre, hogy miért nem volt tagja Petőfi? — megfelel az ő életírója, Ferenczy Zoltán: »Köztudomású dolog, hogy a költő sem az Akadémiának, sem a Kisfaludy Társaságnak tagja nem volt. E körülménynek, kivált a Kisfaludy Társaságra nézve több mellékmagyarázatát próbálták adni, nem egy gyanúsítással. Tényleg 1846 elején felszólították, hogy megválasztatása esetén a tagságot fogadja el, de kijelentette, hogy tag lenni nem akar s ezért az ajánlás sem történt meg. Utóbb ez az eset 47-ben ugyanazon módon ismétlődött; később az Útilevelekben kifejezett nézetei is meggátolták abban, hogy a tagságot elfogadhassa. Feltűnő, hogy a márciusi események szinte semmi nyomot sem hagytak a Társaság működésén. A júniusi ülés szűkszavú jegyzőkönyve szerint egy Quintilianus-fordítás s Révai Grammatikájának harmadik kötete kiadásáról, továbbá a Traditsi hölgyek fordításáról, a Népdalok és népmondák harmadik kötetéről s más efféle kérdésről tárgyaltak. A további ülések jegyzőkönyvei sem mutatnak semmi kapcsolatot az aktuális eseményekkel. Igaz, hogy ezek a ceruzával írott jegyzőkönyvek roppant hiányosak is. 1849-ben a Társaság még közrebocsátotta Gregussnak A szépészet alapvonalait és Szabó Károly Euripides fordításait. Azután már »semmiféle életjelet nem adott magáról és kétségessé vált: van-e feltámadás számára?« Az elnyomatás alatt tevékenysége szünetelt s csak 1860-ban indult meg újra. Ekkor lett a Társaság igazgatója Arany János, aki nem sokkal később ezt írja Szász Károlynak: »Furcsa kompánia ez a Kisfaludy Társaság, öt-hat új emberen kívül a többi nem dolgozik, nem olvas, mégis azt kívánják, hogy az igazgató teremtsen munkát elő, tegye érdekessé az üléseket. Hogyan? Még beköszönteni sem akar senki, hát amúgy jókedvéből olvasni! A közönség pedig lesi már a » medvét...« Később Gyulainak írja, hogy »a Kisfaludy Társaság ügye rosszul megy, nem is merek fizetést kérni.« 18.000 forint Nagy megdöbbenést keltett — írja Kéky — az 1870 január 26-iki ülésen a gazdasági bizottság jelentése, melyet Arany László terjesztett be. Előadta, hogy miután a pénztárt Szőke János pénztárnok többszörös halasztása után át akarták venni, azt nagy rendetlenségben találták s benne hozzávetőleg 18.000 forintban megállapított hiányt leltek. Szőke azt ígérte, hogy a hiányt legfeljebb három hónap alatt pótolja s az összegről kezeslevelet vettek Tóth Lőrinctől. Úgy látszik, báró Kemény Zsigmond elnök nagyon erélyesen lépett fel, mert február 23-án már azt jelenti Arany László, hogy Szőke a pénztárt hiány nélkül átadta s azt immár a Magyar Földhitelintézet kezeli, amely azóta is hűséges sáfárja a Társaság vagyonának. »1881-ben a közülés megnyitóján Greguss Ágost a kritikáról szólt, mégpedig nemcsak elméleti megvilágításban, hanem védve annak a kritikának a jogosságát is, amelyet a Társaság tagjainak megválogatásában gyakorol s visszautasítva azt a vádat, hogy a Társaság a lángészt üldözi s a középszerűséget pártolja.« Mikszáth és Komócsy harca Ugyancsak ez évben választotta be a Társaság tagjai sorába Mikszáth Kálmánt. Meglehetős nehezen. A 27 szavazatból ugyanis 11—11 szavaza tot kapott Komócsy József is, Mikszáth Kálmán is. Új szavazást kellett elrendelni, még pedig sorshúzás útján, előbb Komócsyra. A 25 szavazatból 13 igen, 13 nem esett rá és így nem nyervén többséget, Mikszáthra került a sor. A beadott 25 szavazatból 13 igent nyervén, »nagykeservesen ő is bekerült.« A Társaság 1888 januárjában Arcóból egy kötet költeményt kap, melynek megbírálását és kiadatását kéri szerzője: a nagybeteg Reviczky Gyula. »Azt kérte, hogy a Társaság a Kasselikalapból adja ki könyvét. Minthogy azonban a szerző német nyelven is írt, az alapítólevél értelmében műve nem volt kiadható ebből az alapból. Végül is a Társaság Lévay József elismerő és Imre Sándor elég hűvös bírálata alapján megengedte, hogy kiadásaként szerepeljen a kötet és 100 forint segélyt szavazott meg a halálosan beteg és nagy szegénységben vergődő költőnek azon feltétel mellett, hogy a bírálóktól megjelölt versek kimaradjanak a kötetből.« Gyulai Pál lemond 1892-ben a tárgysorozat egyik pontja, Bartók S. Lajosnak A hős özvegye című költeménye »meglehetősen éles eszmecserét provokált előbb a Társaságban, mert Damjanichné címmel akarta felolvasni s élő Személynek ezt a glorifikálását a Társaság nem tartotta volna ízlésesnek.« 1907-ben kapta a Kisfaludy Társaság az első állami támogatást, 1500 forint összegben. »1899 őszén súlyos elnökválság zavarta meg a Társaság munkásságát. A szeptember 27-iki ülésen Bartók Lajos azzal az indítvánnyal állt elő, hogy a Társaság a, 13 vértanú aradi emlékünnepén koszorúval fejezze ki kegyeletét• Gyulai mint elnök ezzel szemben kijelentette, hogy a Társaság, ha alapszabályai szellemében akar eljárni s hű akar maradni hagyományaihoz, csakis irodalmi ünnepeken vehet részt s vagyonából csakis irodalmi célokra áldozhat. Hegedűs István erre azt a közvetítő indítványt tette, hogy a koszorút a Társaság tagjai saját adakozásukból küldjék. Az ülés szótöbbséggel Hegedűs indítványát fogadta el, amire Gyudai lemondott az elnökségről. Írói forradalmaink"* 1908-ban Beöthy Zsolt elnöki megnyitó beszéde már írói forradalmainkról szólt. Megállapította, hogy »az eszméknek és érdekeknek az a vészes harca, mely az egész közéletet dúlja, az irodalomban is egyre élesedik s nem annyira a régi nemzedékek konzervativizmusa, mint inkább az újnak türelmetlen kizárólagossága miatt.« ...Még kétségbeesettebben kondítja meg a vészharangot titkári jelentésében Vargha Gyula: »Magyar nyelven, kezdik megtagadni nemzeti multunkat, gúnyos, kicsinylésekkel rántani a porba a magyar szellem nagy alkotásait s magyar nyelven idegen szellemi mérgét oltani irodalmunkba. A Kisfaludy Társaságnak szent kötelessége gátat vetni ennek a romboló munkának s megvédeni a közönséget az idegen fertőzés mérgétől.« Ady megválasztása természetesen sem ekkortájt, sem később nem került szóba a Kisfaludy Társaságban. Még kevésbé a Nyugat valamely más tagjának beválasztása. Kéky tanulmánya legalább is nem említ fel semmi ilyen szándékot. 1913-ban került először kiosztásra a Gregussz jutalom regénydíja, az 1906-tól 1912-ig terjedő évkörben. »A regényre kitűzött pályadíjat a Társaság megosztotta Gyöngyössy Lászlónak A kosaras tót és Rezek Románnak Galamb Péter című pályaműve közt s dicséretben részesítette Szerelemhegyi Tivadarné Móczár Jolán: íme az ember! és Haugh Béla Vitéz Háry János hőstettei című pályamunkáját.« (Mellesleg megjegyezve, ez pontosan abban az időben történt, amikor megjelent Kaffka Margit Színek és évek című regénye, hogy Móricz Zsigmond Sáraranyáról és Harmatos, rózsájáról ne is szóljunk.) A forradalmi idők 1918 novemberében a Társaságnaktudomásul kellett vennie a megtörtént nagy felfordulást, az egész élet megdöbbentő változását. Beöthy elnök szózattal fordult a Társaság tagjaihoz és utalt a nagy történelmi átalakulásra, mely az előző napok folyamán Magyarország egész állami helyzetét gyökeresen megváltoztatta. Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy ez a nagy történelmi fordulat minden hazafira s így a hazafiakból alakult Társaságra is azt a feladatot rója, hogy a magyar közhatalmat, mely az ország kormányzásának, függetlensége megszilárdításának, belső békéje megóvásának és külső békéje visszaszerzésének nehéz feladatait teljesíti, egységesen, minden telhető módon, híven és a nemzet nagy jövendőjébe vetett rendületlen bizalommal támogassa. A Társaság közlelkesedéssel fogadta az elnöki előterjesztést, hazafias készségét fejezte ki az új független Magyarország ügyének szolgálatára s kijelentette, hogy kötelességének ismeri a nemzet egysége és jövője érdekében a kormányt, a nagy, történelmi átalakulás válsága idejében, legteljesebb bizalommal támogatni. Egyben felkérte a két elnököt, hogy ezt az egyhangúlag hozott határozatot személyesen nyújtsák át az országos kormánynak. Az elnökök meg is jelentek a Nemzeti Tanács előtt, melynek elnöke Hock János, igen melegen köszönte meg a Társaság üdvözletét. A miniszterelnök is szíves köszönőlevélben vette tudomásul a Társaság állásfoglalását.« De csakhamar eljött a keserű csalódás és kiábrándulás ideje, — teszi hozzá Kéky Lajos. 1919 február 5-én választotta a Társaság tagjai sorába Móricz Zsig