Pesti Napló, 1936. március (87. évfolyam, 51–75. szám)

1936-03-08 / 57. szám

Vasárnap Az első ülés Kéky Lajos tanulmánya szerint a Kisfaludy Társaság első ülését 1836 július 11-én tartotta. A november 12-i ülés Toldy által írott jegyző­könyve világosan utal erre. A júliusi ülés küldte ki ugyanis Bajzát, Toldyt és Vörösmartyt, hogy­­terjesszen elő javaslatot az alkotandó jutalmazó Kisfaludy Társaságról.« így kétségtelenül ez te­kintendő a Társaság első ülésének, amely az elő­készítés munkáját végezte el. Megelőzte ezt az alakulást a »Kisfaludy Károly emlékére és mun­káji kiadására ügyelő társaság«, amely a költő mű­veinek közrebocsátásával szerzett 15.000 váltó­forintból Ferencsy Istvánnal, az első­­ magyar szobrásszal elkészíttette Kisfaludy szobrát. A szo­bor azonban negyven évig a Nemzeti Múzeum pincéjében hevert különböző okok miatt s csak 1873-ban került felállításra, mai helyén, a Mú­zeum-kertben. Az Emlékbizottság pénzéből a Tár­saságra átszármazott összeg 1790 frt 37 krajcárt tett ki. Ennek hatos kamata 108 forintra, vagyis 24 aranyra rúgott évenként. Erre a szerény anyagi alapra építették fel a Kisfaludy Társasá­got, amely eleinte csupán pályaművek —a főkép magyar tárgyú történelmi balladák és a színészet körébe vágó elméleti dolgozatok — jutalmazását tűzte ki céljául s belső életet csak 1844-től kezdett élni, amikor »Szépirodalmi Intézetből« átalakult »Nyilvánossogú Intézetté«. Az alábbiakban nem kísérhetjük végig a Tár­saság életének kiemelkedő mozzanatai, amelyek legnevezetesebbje Arany Toldijának megjutalma­zásán kívül, nyilván Shakespeare és Moliére összes műveinek, a Don Quijoténak, a Nemzeti Könyv­tárnak, a Külföldi Regénytárnak és a Magyar Népköltési Gyűjteménynek kiadása volt. Beérjük a Kéky-tanulmány pár kikapott­ részletének ismer­tetésével. Azokkal a szemelvényekkel, amelyek a mai közönség általános érdeklődésére tarthat­nak számot, olykor talán pikantériájuk révén, így többek közt Kéky a következőket írja: »Már az első választáskor felmerült a Társaság ellen 2 Szemelvények ÉVES emlékkönyvből KISFALUDY TÁRSASÁG (Saját tudósítónktól.) Pár hét előtt ünnepelte megalakulásának századik évfordulóját a Kis­faludy Társaság. Az érdemekben gazdag, fényes múltú társaság, amely a magyar és külföldi re­mekírók annyi értékes kötetének kiadásával ajándékozta meg irodalmunkat (kiváltkép a múlt század folyamán), nevezetes jubileumát — igen stílusosan — egy díszes kiállítású, hatalmas em­lékkönyv megjelentetésével tette maradandó je­lentőségűvé. A kvart-alakú, félezeroldalas, arc­képekkel és facsimilékkel ékesített munka, a Tár­saság mai tagjainak versein, novelláin és esszéin kívül, Kéky Lajos titkárnak, az emlékkönyv gon­dos szerkesztőjének egy nagyobb dolgozatát tar­talmazza, amely harmadfélszáz oldalon keresztül rendkívül érdekesen, részletesen és hűségesen szá­mol be a Kisfaludy Társaság évszázados történe­téről. Ez a számos új, ismeretlen vagy kevéssé is­mert adatot felölelő, irodalomtörténeti becsű ta­nulmány nemcsak komoly és tárgyilagosságra tö­rekvő foglalata a Társaság sokoldalú működésé­nek, hanem mint olvasmány is meglepően érde­kes. Egyes részletei szinte drámaian izgalmasak és akárhány eddig homályban hagyott, vagy a nagyközönség körében tévesen megfogalmazott kérdésre adnak bizonyos tényeket tisztázó feleletet. Tudjuk, hogy egy társaság élete hasonló az egyes emberéhez. Sikerek és kudarcok, erények és hibák, helyes felismerések és tévedések váltakoz­nak benne, hiszen semmiféle emberi intézmény sem lehet makulátlanul tökéletes. Ha azonban át­tekintjük a Kisfaludy Társaság százesztendős élettörténetét, jólesően konstatálhatjuk, hogy ki­fejtett munkásságában sokkal több fénylő pontot találunk, mint árnyfoltot. Különösen első ötven­hatvan esztendei működésében, amikor a Társa­ság valahogy közvetlenebb, elfogulatlanabb kap­csolatot tartott az alakuló és haladó magyar iro­dalmi élet teljességével, mint a század utolján és az új század első három évtizedében. Viszont pár év óta mintha maga a Társaság is ráeszmélt volna az egyoldalú elzárkózás politikájának sor­vasztó veszélyére. Mindenesetre pártatlanabb igyekszik lenni, mint volt a közelmúltban s fel­adatául kezdi vállalni a »kettészakadt« mai ma­gyar irodalom egyesítését. Némely tagválasztása és díjodaítélése legalább erre vall. Kár, hogy a százados évfordulót nem használta fel éppen egyik legszomorúbb emlékű tévedésének korriprál­­ására, ami az ünnepi alkalomhoz mindenkép illő lett volna, nyilvánvalóan a Társaság javára. Egy elsietett határozat jegyzőkönyvi törlése­­ igazán nem túl nagy áldozat az irodalmi béke teljes hely­reállásáért. De hagyjuk most már...­­ az a vád, amely később is gyakran ismétlődött: a klikkrendszer vádja. Alakulásakor már felhozták ellene, hogy az egész Társaság nem egyéb, mint Toldy klikkje. Toldy nem is tagadta soha, hogy az Aurora-kör szellemének továbbörökítése lebe­gett szeme előtt s elvbarátait akarta egyesíteni a társaságban. De már alakulásakor sem lehetett klikknek mondani a Társaságot, mert tagjai an­nak a kornak jeles írói voltak s érdemüket a ké­sőbbi korok is elismerték...« Kéky Lajos. PESTI NAPLÓ 1936 március S 18. Arany és Petőfi A Társaság 1848 február 1-én tartott választó ülésén választotta tagjai sorába Arany Jánost. Ugyanekkor Hazucha Ferenc és Szűcs Dániel szintén taggá választatott. (Ma már nem igen ismeri nevüket a közönség.) Tompa ekkor már tagja volt a Társaságnak. »De Petőfi még hiány­zott s mivel az ő rövid élete alatt több választó­ülést már nem is tartottak, végleg kimaradt a tagok sorából. A Társaság emiatt nem tehet szemrehányást magának s a felmerülő vádló kér­désekre, hogy miért nem volt tagja Petőfi? — megfelel az ő életírója, Ferenczy Zoltán: »Köztu­domású dolog, hogy a költő sem az Akadémiának, sem a Kisfaludy Társaságnak tagja nem volt. E körülménynek, kivált a Kisfaludy Társaságra nézve több mellékmagyarázatát próbálták adni, nem egy gyanúsítással. Tényleg 1846 elején fel­szólították, hogy megválasztatása esetén a tagsá­got fog­adja el, de kijelentette, hogy tag lenni nem akar s ezért az ajánlás sem történt­­ meg. Utóbb ez az eset 47-ben ugyanazon módon ismét­lődött; később az Útilevelekben kifejezett nézetei is meggátolták abban, hogy a tagságot elfogad­hassa.­ Feltűnő, hogy a márciusi események szinte semmi nyomot sem hagytak a Társaság működé­sén. A júniusi ülés szűkszavú jegyzőkönyve sze­rint egy Quintilianus-fordítás s Révai Gramma­tikájának harmadik kötete kiadásáról, továbbá a Traditsi hölgyek fordításáról, a Népdalok és nép­mondák harmadik kötetéről s más efféle kérdésről tárgyaltak. A további ülések jegyzőkönyvei sem mutatnak semmi kapcsolatot az aktuális esemé­nyekkel. Igaz, hogy ezek a ceruzával írott jegyző­könyvek roppant hiányosak is. 1849-ben a Társa­ság még közrebocsátotta Gregussnak A szépészet alapvonalait és Szabó Károly Euripides fordítá­sait. Azután már »semmiféle életjelet nem adott magáról és kétségessé vált: van-e feltámadás számára?« Az elnyomatás alatt tevékenysége szü­netelt s csak 1860-ban indult meg újra. Ekkor lett a Társaság igazgatója Arany János, aki nem sokkal később ezt írja Szász Károlynak: »Furcsa kompánia ez a Kisfaludy Társaság, öt-hat új em­beren kívül a többi nem dolgozik, nem olvas, mégis azt kívánják, hogy az igazgató teremtsen munkát elő, tegye érdekessé az üléseket. Hogyan? Még beköszönteni sem akar senki, hát amúgy jó­kedvéből olvasni! A közönség pedig lesi már a » medvét...« Később Gyulainak írja, hogy »a Kis­faludy Társaság ügye rosszul megy, nem is me­rek fizetést kérni.« 18.000 forint Nagy megdöbbenést keltett — írja Kéky — az 1870 január 26-iki ülésen a gazdasági bizottság jelentése, melyet Arany László terjesztett be. Elő­adta, hogy miután a pénztárt Szőke János pénz­tárnok többszörös halasztása után át akarták venni, azt nagy rendetlenségben találták s benne hozzávetőleg 18.000 forintban megállapított hiányt leltek. Szőke azt ígérte, hogy a hiányt legfeljebb három hónap alatt pótolja s az összegről kezesle­velet vettek Tóth Lőrinctől. Úgy látszik, báró Kemény Zsigmond elnök nagyon erélyesen lépett fel, mert február 23-án már azt jelenti Arany László, hogy Szőke a pénztárt hiány nélkül át­adta s azt immár a Magyar Földhitelintézet ke­zeli, amely azóta is hűséges sáfárja a Társaság vagyonának. »1881-ben a közülés megnyitóján Greguss Ágost a kritikáról szólt, mégpedig nem­csak elméleti megvilágításban, hanem védve an­nak a kritikának a jogosságát is, amelyet a Tár­saság tagjainak megválogatásában gyakorol s visszautasítva azt a vádat, hogy a Társaság a lángészt üldözi s a középszerűséget pártolja.« ­ Mikszáth és Komócsy harca Ugyancsak ez évben választotta be a Társa­ság tagjai sorába Mikszáth Kálmánt. Meglehetős nehezen. A 27 szavazatból ugyanis 11—11 szavaza­ tot kapott Komócsy József is, Mikszáth Kálmán is. Új szavazást kellett elrendelni, még pedig sorshúzás útján, előbb Komócsyra. A 25 szavazat­ból 13 igen, 13 nem esett rá és így nem nyervén többséget, Mikszáthra került a sor. A beadott 25 szavazatból 13 igent nyervén, »nagykeservesen ő is bekerült.« A Társaság 1888 januárjában Arcóból egy köt­­et költeményt kap, melynek megbírálását és kiadatását kéri szerzője: a nagybeteg Reviczky­ Gyula. »Azt kérte, hogy a Társaság a Kasselik­alapból adja ki könyvét. Minthogy azonban a szerző német nyelven is írt, az alapítólevél értel­mében műve nem volt kiadható ebből az alapból. Végül is a Társaság Lévay József elismerő és Imre Sándor elég hűvös bírálata alapján meg­engedte, hogy kiadásaként szerepeljen a kötet és 100 forint segélyt szavazott meg a halálosan beteg és nagy szegénységben vergődő költőnek azon feltétel mellett, hogy a bírálóktól megjelölt ver­sek kimaradjanak a kötetből.« Gyulai Pál lemond 1892-ben a tárgysorozat egyik pontja, Bartók S. Lajosnak A hős özvegye című költeménye »meg­lehetősen éles eszmecserét provokált előbb a Tár­saságban, mert Damjanichné címmel akarta fel­olvasni s élő Személynek ezt a glorifikálását a Társaság nem tartotta volna ízlésesnek.« 1907-ben kapta a Kisfaludy Társaság az első állami támo­gatást, 1500 forint összegben. »1899 őszén súlyos elnökválság zavarta meg a Társaság munkássá­gát. A szeptember 27-iki ülésen Bartók Lajos az­zal az indítvánnyal állt elő, hogy a Társaság a, 13 vértanú aradi emlékünnepén koszorúval fejezze ki kegyeletét• Gyulai mint elnök ezzel szemben kijelentette, hogy a Társaság, ha alapszabályai szellemében akar eljárni s hű akar maradni ha­gyományaihoz, csakis irodalmi ünnepeken vehet részt s vagyonából csakis irodalmi célokra áldoz­hat. Hegedűs István erre azt a közvetítő indít­ványt tette, hogy a koszorút a Társaság tagjai saját adakozásukból küldjék. Az ülés szótöbbség­gel Hegedűs indítványát fogadta el­, a­mire Gyudai lemondott az elnökségről. Írói forradalmaink"* 1908-ban Beöthy Zsolt elnöki megnyitó beszéde­ már írói forradalmainkról szólt. Megállapította, hogy »az eszméknek és érdekeknek az a vészes harca, mely az egész közéletet dúlja, az irodalom­ban is egyre élesedik s nem annyira a régi nem­­zedékek konzervativizmusa, mint inkább az újnak türelmetlen kizárólagossága miatt.« ...Még két­ségbeesettebben kondítja meg a vészharangot tit­kári jelentésében Vargha Gyula: »Magyar nyelven, kezdik megtagadni nemzeti multunkat, gúnyos, kicsinylésekkel rántani a porba a magyar szellem nagy alkotásait s magyar nyelven idegen szellemi mérgét oltani irodalmunkba. A Kisfaludy Társa­ságnak szent kötelessége gátat vetni ennek a romboló munkának s megvédeni a közönséget az idegen fertőzés mérgétől.« Ady megválasztása ter­mészetesen sem ekkortájt, sem később nem került­ szóba a Kisfaludy Társaságban. Még kevésbé a Nyugat valamely más tagjának beválasztása. Kéky­ tanulmánya legalább is nem említ fel semmi ilyen szándékot. 1913-ban került először kiosztásra a Gregussz jutalom regénydíja, az 1906-tól 1912-ig terjedő év­körben. »A regényre kitűzött pályadíjat a Társa­ság megosztotta Gyöngyössy Lászlónak A kosa­ras tót és Rezek Románnak Galamb Péter című pályaműve közt s dicséretben részesítette Szere­­lemhegyi Tivadarné Móczár Jolán: íme az em­ber! és Haugh Béla Vitéz Háry János hőstettei című pályamunkáját.« (Mellesleg megjegyezve, ez pontosan abban az időben történt, amikor meg­jelent Kaffka Margit Színek és évek című regénye, hogy Móricz Zsigmond Sáraranyáról és Harmatos, rózsájáról ne is szóljunk.) ­ A forradalmi idők 1918 novemberében a Társaságnak­­tudomásul kellett vennie a megtörtént nagy felfordulást, az egész élet megdöbbentő változását. Beöthy elnök szózattal fordult a Társaság tagjaihoz és utalt a nagy történelmi átalakulásra, mely az előző na­pok folyamán Magyarország egész állami hely­zetét gyökeresen megváltoztatta. Annak a meg­győződésének adott kifejezést, hogy ez a nagy­ történelmi fordulat minden hazafira s így a haza­fiakból alakult Társaságra is azt a feladatot rója, hogy a magyar közhatalmat, mely az ország kor­mányzásának, függetlensége megszilárdításának, belső békéje megóvásának és külső békéje vissza­szerzésének nehéz feladatait teljesíti, egységesen, minden telhető módon, híven és a nemzet nagy jöven­dőjébe vetett rendületlen bizalommal támogassa. A Társaság közlelkesedéssel fogadta az elnöki előterjesztést, hazafias készségét fejezte ki az új független Magyarország ügyének szolgálatára s kijelentette, hogy kötelességének ismeri a nemzet egysége és jövője érdekében a kormányt, a nagy, történelmi átalakulás válsága idejében, legtelje­sebb bizalommal támogatni. Egyben felkérte a két elnököt, hogy ezt az egyhangúlag hozott hatá­rozatot személyesen nyújtsák át az országos kor­mánynak. Az elnökök meg is jelentek a Nemzeti Tanács előtt, melynek elnöke Hock János, igen melegen köszönte meg a Társaság üdvözletét. A­ miniszterelnök is szíves köszönőlevélben vette tu­domásul a Társaság állásfoglalását.« De csakha­mar eljött a keserű csalódás és kiábrándulás ideje, — teszi hozzá Kéky Lajos. 1919 február 5-én választotta a Társaság tagjai sorába Móricz Zsig­

Next