Pesti Napló, 1936. március (87. évfolyam, 51–75. szám)

1936-03-08 / 57. szám

36 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1936 március 1. mondott első tagját a Nyugat-csoportból. Már­cius 21-én a közhatalmat »a kommunista kor­mány vette át « Lukács György, közoktatásügyi népbiztos, aki egypár évvel azelőtt még nem tar­totta a kultúra kárára történő ténykedésnek a Társaság részéről, hogy jutalmazta és kiadta az ő munkáját), a kultúra érdekére hivatkozva, eltil­totta a Társaság működését.« »A vörösuralom bukása után, augusztus 26-án tartotta első ülését a Társaság, amikor is Pekár Gyula azt indítványozta, hogy küldjön ki a Tár­saság tagjai sorából egy öttagú számonkérő szé­ket, mely tagjainak a vörös uralom alatt tanúsí­tott viselkedését nemzethűség szempontjából megvizsgálja, mert annak a Társaságnak, amely a nemzeti érzés és szellem leghűbb őre volt min­dig, nem lehetnek tagjai olyanok, akik esetleg nem voltak hívek hazafiúi kötelességeikhez. Beöthy elnök az ilyen eljárásnál szükséges nagy óvatosságra és előrelátásra figyelmezteti a Tár­saságot. Vigyázni kell arra, hogy hozzá ne nyúl­junk a lelkiismereti és gondolati szabadsághoz...« A Társaság által kiküldött bizottság tagjai let­tek, Szász Károly elnöklete alatt: Angyal Dávid, Bársony István, Császár Elemér és Jakab Ödön. *A bizottság tagjai részint személyesen utánajár­tak, részint maguk elé kérték és meghallgatták a gyanúba vett tagokat és megállapították, hogy a híresztelések legnagyobb része légbőlkapott, vagy legalább is erősen túlzott. De míg a tagok túl­nyomó részének viselkedése kiállotta a szigorú bírálatot, találkozott két olyan tag is, kiknél a híresztelések és vádak már az első pillanatban alaposaknak bizonyultak. A bizottság rá­juk vonat­kozólag messzemenő vizsgálatot indított, kihall­gatásokat tartott, ezek eredményeit hat ülésében beható vita és gondos mérlegelés tárgyává tette. Egyikük rendszeresen dolgozott a kommunizált Pester Lloydban és neve aláírásával erős kommu­nista meggyőződésről tanúskodó cikkeket írt bele. A másik is írt a kommunizmus mellett, agitált a kommunista eszmék terjesztésére és anyagi ér­dekből kapcsolatba lépett a proletár­ diktatúra szerveivel. A bizottság ezért azt javasolta, hogy az előterjesztett bizonyítékok alapján, a Társaság döntse el: megmaradhat-e ez a két tag a Társa­ságban vagy nem? A Társaság az elrendelt titkos szavazás útján elhatározta, hogy nem maradhat­nak a Társaság tagjai s e határozat következté­ben a Társaság tagjai sorából töröltettek.­ Az előbbi tagot Kéky dolgozata később meg is nevezi­k Alexander Bernát személyében. Ady igen érdekes, amit Berzeviczy Albert elnök 1927 február 6-án tartott megnyitóbeszédében mond. . . tagadhatatlan hogy irodalmunkban szakadás van és két tábort különböztethetünk meg, melyek­­értéke konzervatív és a nemzeti jelleghez szigo­rúan ragaszkodik, míg a másik merészen újít s nem szeret különbséget tenni hazai és külföldi példa és szellem között. Ez utóbbinak legkiválóbb képvise­lője Ady, akivel szemben a Társaság eddig több­nyire a barátságtalan hallgatás szerepére szorítko­zott... Tehetségének nagysága s hatásának rend­kívülisége immár nem lehet vita tárgya. A tárgyi­lagos állásfoglalás az Ady-kérdésben annál szük­ségesebb volna, mert az átkozók és istenítők en­gesztelhetetlen harca már-már kiegyenlíthetet­lenné tette a szakadást irodalmunkban... Az Ady-pro­bléma a költő cinizmusának őszinteségén vagy tet­tetett voltán fordul meg. Úgy látszik végzetes ci­nizmusa nem saját lényéből fakadt, hanem annak az irodalmi körnek a ráhatásából, amelynek a — mindenesetre saját hibájából is — egészen odaadta magát... Nem Ady rontotta el a korát, hane­m jött egy kor amely szomjúhozta s ezért megér­tette Adyt s követte őt a lelki züllés legsötétebb mélységeibe. Ebből a szempontból remélhető, hogy hatása idővel csökkenni fog... A tanulmány vége felé azonban egyre keve­sebb az ilyen, szigorú megnyilatkozásról beszá­moló idézet. Érezhető, hogy a Társaság _ csak­ugyan a békülékenység szellemében kívánja egy­ségbe kötni a »kettészakadt« magyar irodalmat. Erről tanúskodnak különben a legutóbbi tagvá­lasztások is (Babits, Kosztolányi, Zilahy, Schöpflin.) Reméljük, további szerencse kíséri a Társaság ebbeli igyekezetét,­­ mind saját javára, mind irodalmunk hasznára. telefont budapi ! Diplomáciai fogadóestélyen az Elysée-palotában Párizs, március. (A Pesti Napló párizsi szerkesztőségétől.) Az elnök fogad... Egyszer értesíti minden évben erről a neveze­­tes eseményről egy egyszerű finombetűs meghívó azokat a kiváltságokat, akik a francia köztársa­sági elnök vendégei lesznek a híres estélyen. Az öt világrész országainak Párizsban állomá­sozó, közel száz diplomatája tiszteletére rendezett fogadóestél­y az idén elkésett egy kicsit. Meghí­vásuk napján nagyon friss volt még a gyász György király haláláért... A legendás Elysée-palota termeiben már jó­val kilenc óra előtt gyülekezik az előkelő ven­dégsereg »krém«-je. A fogadóestély hatalmas dísz­ebéddel kezdődik, amelyre csak a diplomáciai missziók főnökei és a nagykövetek és követek fe­leségei hivatalosak, így is száznegyven vendégre terítenek a vacsoraasztal körül. Kilenc órakor a palota úrnője, a diplomáciai kar doyenje, a pápai nuncius karján bevonul az asztalhoz, férje pedig a második rangidős diplomata, Souza-Dautas brazíliai nagykövet feleségének karján követi. Az asztal körül a diplomatákon kívül csak az elnök gyermekei ülnek. És — az idén először — hivatalos volt a vacsorára Lebrun elnök test­véröccse is feleségével, aki gyakori vendége ugyan az elnöki palotának, de ünnepélyes fogad­tatásra most jött fel először a híres kis családi birtokról a fővárosba. A többi meghívott éa a francia és külföldi diplomáciai sajtó néhány meghívott tagja tíz óra után gyülekezik a palotában. Hosszú menetben állunk a ragyogó termek rengetegében, várjuk, hogy ránk kerüljön a sor és kezet fogjunk a házi­gazdával és az Elysée-palota úrnőjével. Lebrun Az idegent, aki nem ismeri a francia köztár­saság demokratikus ceremóniáit, szinte meglep­heti az az egyszerűség, ahogyan a Harmadik Köztársaság elnöke fogadja vendégeit. Frakkjá­nak komoly fekete színét, amelynek egyszerűsé­gét külön hangsúlyozza a diplomaták tarka ra­gyogó uniformisa, csak a becsületrend nagyke­resztjének széles ünnepi vörös szalagja tarkítja. Mosolyog, mosolyog, szelíd, barátságos mosoly­gással, mialatt egymásután szorít kezet az elé­bejáruló vendégekkel. Komoly, szép férfias arcát kissé mintha megviselték volna az elmúlt évek súlyos politikai izgalmai, a nehéz kormánykrí­­zisek megoldása feletti tépelődések, amelyek sok álmatlan éjszakát okoztak az Elysée-palota lel­kiismeretes urának ... Amikor évekkel ezelőtt a versaillesi kastély dísztermében láttam, közvet­lenül megválasztása után, amikor a dicsőség má­morában első elnöki deklarációját olvasta az összegyülekezett szenátorok és képviselők előtt, szabályos, komoly arca, amelyet a kis családi birtokon eltöltött fiatalság és későbbi vakációk során bronzszínűre cserzett a jóságos francia napsugár, most kissé beesett és valami furcsa pír borítja. Felesége, a puritánul egyszerű francia családias polgárasszony prototípusa, tompa kék­ színű brokátruhát visel és láthatóan nem túl nagy lelkesedéssel, de méltóságteljes egyszerűséggel tölti be a kéznyújtó háziasszony fárasztó szere­pét a fényes ünnepség bevezetésénél. Megfigye­lem: nem nyújtja csókra a kezét. A vendégek kö­zül csak néhányan csókolnak kezet. A francia köztársaság elnöki szalonjában nem kötelező ez a hódolat a háziasszony iránt. Az elnöki pár balján, kissé hátrahúzódva, áll aranysujtásos uniformisában az Elysée-palota örökifjú híres szertartásmestere, számtalan egy­mást követő elnök »őrangyala«, a mosolygós Becq de Fouquiére. Az ő világfias mosolyán már a le­gendás francia diplomata utánozhatatlan elegan­ciája lebeg... Kicsi a terem­, ahol az elnöki pár vendégei üdvözlését fogadja, a meggyszínű térdnadrágos lakások kérésére tovább kell lépkednünk, helyet adva az utánunk következőknek. A szomszéd ter­mek sem sokkal nagyobbak. Csak a szelíd sárga villanyfényben ragyogó bálterem valamivel tá­gasabb a többinél. Csak néhány perce vitték ki innen a vacsoraasztalokat, mert az Elyeée-ben nincs más díszterem, ahol ennyi vendég számára teríteni lehetne. A felsorakozott párok már vár­ják, hogy az elnök megnyissa a táncot. Hiába ke­resnénk a bécsi Burg vagy a budai Vár termei­nek dimenzióit. Mme Dubarry palotáját kibőví­tette ugyan Napóleon császár, de még a kibőví­tett palota termeiben is az intimitás dominál, mint a francia középületek legnagyobb részénél. Ezek a híres történelmi kövek légkörükben, a tra­dícióterhes bútorok, szőnyegek, gobelinek magá­tól értetődő, diszkrét gazdagságában hordják le­gendás nimbuszukat, nem pedig a termek monu­mentalitásában. Bevonulás a bálterembe Vége a tisztelgésnek és az elnök a diplomata­párok hosszú sorának élén bevonul a bálterembe. A temérdek aranysujtásos frakkban alig ismer­jük fel a jól ismert alakokat. A kissé bicegő, ele­gáns, hórihorgas belga követet Kerchov Denterg­hem grófot, a mosolygós Jesse Strausst, a trianoni díszmagyar­ gyászban lépkedő Khuen-Héderváry gróf magyar követet, a törékeny Osusit, Abesszínia feketearcú miniszterét, Satot, a miniatűr japán nagykövetet ugyancsak mi­niatűr japán baba­ feleségével... A diplomáciai testület táncol De vége a menetnek, rázendít a zenekar, fo­rognak a párok és az elnök előkelő vendégeit a büfé felé vezeti. A vacsora utáni szimbolikus pezsgőt szolgálják már az ezüstnyakláncos, ne­hézkes elnöki szolgák, aztán kitárul a büfé aj­taja is, a diplomaták elvegyülnek a tömegben. A feszesgallérú, kissé merev Sarraut miniszterelnö­köt már elfogta a szenátus külügyi bizottságának elnöke, hogy mosolyogva valami diplomáciai új­donságot súgjon a fülébe. Wolde Mariam, a ra­vasz fekete abesszíniai miniszter az újságírók­nak magyarázza az abesszíniai helyzetet, a japán követ, ferdén vágott szemű honfitársaival a bál­terem egy sarkából figyeli titokzatos arccal a táncoló párokat. A Quai d'Orsay fiatal attaséi háromszögletű diplomatakalapjukkal bajlódnak, mialatt aranysujtásos frakkjuk alatt izzadó hom­lokkal táncra kérik a fontosabb nagykövetek nem egészen fiatal feleségeit... Az elnök már visszavonult egy belsőbb kis terembe, hogy intimebb barátaival beszélgessen. Félfüllel elkapott szófoszlányokból megtu­dom, hogy az uruguay-i követ nagy utazásra ké­szül és hogy az egyik balti állam diplomatája új autót vásárolt. A büfénél sokáig nehéz helyet kapni a tolon­gásban. A zenekar mélyén ünneplőbe öltözve néhány csodálkozó szemű fiatal lány figyeli a hullám­zó vendégsereget. Ránézésre a személyzet hozzá­tartozói lehetnek, akik engedélyt kaptak, hogy megnézhessék a fényes ünnepséget. Nem mozdul­nak »rejtekhelyükből«, de azért biztosan ők élik át legőszintébben az este szenzációit. Demokráciában vagyunk. Az elnök testvére Az egyik eldugott sarokból csodálkozva és a távolba merengő szemmel egy feketebajuszos ja­vakorabeli, napbarnított arcú férfi nézi a tarka sokaságot. Megdöbbentően hasonlít a házigazdá­ra. Lebrun elnök testvéröccse. Meglátszik rajta, hogy nem élvezi szíve mé­lyén ezt a fényes ünnepséget. És hogy szinte testvéri szeretettel, aggódva gondol a ház urára, akinek vállain ebben a fényes palotában egy százmilliós világbirodalom gondjai nehezednek. ...és hogy akkor lesz legboldogabb, ha majd le­telik a hétéves elnöki dicsőség és Albert bátyja visszatér a falujába gazdálkodni... Aigner László. I SIMOH az AtAáriezeuvn­noo^^1. sorozat cMcd^. Coj KetteXes Oah­­/'CO/V. LÁSZLÓ h8,9­,0,h­á­x szalonja most IV., Bécsi utca 5. félemelet alatt van. Telefon A Hölgyközönség szíves pártfogását kéri. 822­ 11 Olcsó árak. — Higiénikus kiszolgálás.

Next