Pesti Napló, 1936. március (87. évfolyam, 51–75. szám)
1936-03-08 / 57. szám
36 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1936 március 1. mondott első tagját a Nyugat-csoportból. Március 21-én a közhatalmat »a kommunista kormány vette át « Lukács György, közoktatásügyi népbiztos, aki egypár évvel azelőtt még nem tartotta a kultúra kárára történő ténykedésnek a Társaság részéről, hogy jutalmazta és kiadta az ő munkáját), a kultúra érdekére hivatkozva, eltiltotta a Társaság működését.« »A vörösuralom bukása után, augusztus 26-án tartotta első ülését a Társaság, amikor is Pekár Gyula azt indítványozta, hogy küldjön ki a Társaság tagjai sorából egy öttagú számonkérő széket, mely tagjainak a vörös uralom alatt tanúsított viselkedését nemzethűség szempontjából megvizsgálja, mert annak a Társaságnak, amely a nemzeti érzés és szellem leghűbb őre volt mindig, nem lehetnek tagjai olyanok, akik esetleg nem voltak hívek hazafiúi kötelességeikhez. Beöthy elnök az ilyen eljárásnál szükséges nagy óvatosságra és előrelátásra figyelmezteti a Társaságot. Vigyázni kell arra, hogy hozzá ne nyúljunk a lelkiismereti és gondolati szabadsághoz...« A Társaság által kiküldött bizottság tagjai lettek, Szász Károly elnöklete alatt: Angyal Dávid, Bársony István, Császár Elemér és Jakab Ödön. *A bizottság tagjai részint személyesen utánajártak, részint maguk elé kérték és meghallgatták a gyanúba vett tagokat és megállapították, hogy a híresztelések legnagyobb része légbőlkapott, vagy legalább is erősen túlzott. De míg a tagok túlnyomó részének viselkedése kiállotta a szigorú bírálatot, találkozott két olyan tag is, kiknél a híresztelések és vádak már az első pillanatban alaposaknak bizonyultak. A bizottság rájuk vonatkozólag messzemenő vizsgálatot indított, kihallgatásokat tartott, ezek eredményeit hat ülésében beható vita és gondos mérlegelés tárgyává tette. Egyikük rendszeresen dolgozott a kommunizált Pester Lloydban és neve aláírásával erős kommunista meggyőződésről tanúskodó cikkeket írt bele. A másik is írt a kommunizmus mellett, agitált a kommunista eszmék terjesztésére és anyagi érdekből kapcsolatba lépett a proletár diktatúra szerveivel. A bizottság ezért azt javasolta, hogy az előterjesztett bizonyítékok alapján, a Társaság döntse el: megmaradhat-e ez a két tag a Társaságban vagy nem? A Társaság az elrendelt titkos szavazás útján elhatározta, hogy nem maradhatnak a Társaság tagjai s e határozat következtében a Társaság tagjai sorából töröltettek. Az előbbi tagot Kéky dolgozata később meg is nevezik Alexander Bernát személyében. Ady igen érdekes, amit Berzeviczy Albert elnök 1927 február 6-án tartott megnyitóbeszédében mond. . . tagadhatatlan hogy irodalmunkban szakadás van és két tábort különböztethetünk meg, melyekértéke konzervatív és a nemzeti jelleghez szigorúan ragaszkodik, míg a másik merészen újít s nem szeret különbséget tenni hazai és külföldi példa és szellem között. Ez utóbbinak legkiválóbb képviselője Ady, akivel szemben a Társaság eddig többnyire a barátságtalan hallgatás szerepére szorítkozott... Tehetségének nagysága s hatásának rendkívülisége immár nem lehet vita tárgya. A tárgyilagos állásfoglalás az Ady-kérdésben annál szükségesebb volna, mert az átkozók és istenítők engesztelhetetlen harca már-már kiegyenlíthetetlenné tette a szakadást irodalmunkban... Az Ady-probléma a költő cinizmusának őszinteségén vagy tettetett voltán fordul meg. Úgy látszik végzetes cinizmusa nem saját lényéből fakadt, hanem annak az irodalmi körnek a ráhatásából, amelynek a — mindenesetre saját hibájából is — egészen odaadta magát... Nem Ady rontotta el a korát, hanem jött egy kor amely szomjúhozta s ezért megértette Adyt s követte őt a lelki züllés legsötétebb mélységeibe. Ebből a szempontból remélhető, hogy hatása idővel csökkenni fog... A tanulmány vége felé azonban egyre kevesebb az ilyen, szigorú megnyilatkozásról beszámoló idézet. Érezhető, hogy a Társaság _ csakugyan a békülékenység szellemében kívánja egységbe kötni a »kettészakadt« magyar irodalmat. Erről tanúskodnak különben a legutóbbi tagválasztások is (Babits, Kosztolányi, Zilahy, Schöpflin.) Reméljük, további szerencse kíséri a Társaság ebbeli igyekezetét, mind saját javára, mind irodalmunk hasznára. telefont budapi ! Diplomáciai fogadóestélyen az Elysée-palotában Párizs, március. (A Pesti Napló párizsi szerkesztőségétől.) Az elnök fogad... Egyszer értesíti minden évben erről a nevezetes eseményről egy egyszerű finombetűs meghívó azokat a kiváltságokat, akik a francia köztársasági elnök vendégei lesznek a híres estélyen. Az öt világrész országainak Párizsban állomásozó, közel száz diplomatája tiszteletére rendezett fogadóestély az idén elkésett egy kicsit. Meghívásuk napján nagyon friss volt még a gyász György király haláláért... A legendás Elysée-palota termeiben már jóval kilenc óra előtt gyülekezik az előkelő vendégsereg »krém«-je. A fogadóestély hatalmas díszebéddel kezdődik, amelyre csak a diplomáciai missziók főnökei és a nagykövetek és követek feleségei hivatalosak, így is száznegyven vendégre terítenek a vacsoraasztal körül. Kilenc órakor a palota úrnője, a diplomáciai kar doyenje, a pápai nuncius karján bevonul az asztalhoz, férje pedig a második rangidős diplomata, Souza-Dautas brazíliai nagykövet feleségének karján követi. Az asztal körül a diplomatákon kívül csak az elnök gyermekei ülnek. És — az idén először — hivatalos volt a vacsorára Lebrun elnök testvéröccse is feleségével, aki gyakori vendége ugyan az elnöki palotának, de ünnepélyes fogadtatásra most jött fel először a híres kis családi birtokról a fővárosba. A többi meghívott éa a francia és külföldi diplomáciai sajtó néhány meghívott tagja tíz óra után gyülekezik a palotában. Hosszú menetben állunk a ragyogó termek rengetegében, várjuk, hogy ránk kerüljön a sor és kezet fogjunk a házigazdával és az Elysée-palota úrnőjével. Lebrun Az idegent, aki nem ismeri a francia köztársaság demokratikus ceremóniáit, szinte meglepheti az az egyszerűség, ahogyan a Harmadik Köztársaság elnöke fogadja vendégeit. Frakkjának komoly fekete színét, amelynek egyszerűségét külön hangsúlyozza a diplomaták tarka ragyogó uniformisa, csak a becsületrend nagykeresztjének széles ünnepi vörös szalagja tarkítja. Mosolyog, mosolyog, szelíd, barátságos mosolygással, mialatt egymásután szorít kezet az elébejáruló vendégekkel. Komoly, szép férfias arcát kissé mintha megviselték volna az elmúlt évek súlyos politikai izgalmai, a nehéz kormánykrízisek megoldása feletti tépelődések, amelyek sok álmatlan éjszakát okoztak az Elysée-palota lelkiismeretes urának ... Amikor évekkel ezelőtt a versaillesi kastély dísztermében láttam, közvetlenül megválasztása után, amikor a dicsőség mámorában első elnöki deklarációját olvasta az összegyülekezett szenátorok és képviselők előtt, szabályos, komoly arca, amelyet a kis családi birtokon eltöltött fiatalság és későbbi vakációk során bronzszínűre cserzett a jóságos francia napsugár, most kissé beesett és valami furcsa pír borítja. Felesége, a puritánul egyszerű francia családias polgárasszony prototípusa, tompa kék színű brokátruhát visel és láthatóan nem túl nagy lelkesedéssel, de méltóságteljes egyszerűséggel tölti be a kéznyújtó háziasszony fárasztó szerepét a fényes ünnepség bevezetésénél. Megfigyelem: nem nyújtja csókra a kezét. A vendégek közül csak néhányan csókolnak kezet. A francia köztársaság elnöki szalonjában nem kötelező ez a hódolat a háziasszony iránt. Az elnöki pár balján, kissé hátrahúzódva, áll aranysujtásos uniformisában az Elysée-palota örökifjú híres szertartásmestere, számtalan egymást követő elnök »őrangyala«, a mosolygós Becq de Fouquiére. Az ő világfias mosolyán már a legendás francia diplomata utánozhatatlan eleganciája lebeg... Kicsi a terem, ahol az elnöki pár vendégei üdvözlését fogadja, a meggyszínű térdnadrágos lakások kérésére tovább kell lépkednünk, helyet adva az utánunk következőknek. A szomszéd termek sem sokkal nagyobbak. Csak a szelíd sárga villanyfényben ragyogó bálterem valamivel tágasabb a többinél. Csak néhány perce vitték ki innen a vacsoraasztalokat, mert az Elyeée-ben nincs más díszterem, ahol ennyi vendég számára teríteni lehetne. A felsorakozott párok már várják, hogy az elnök megnyissa a táncot. Hiába keresnénk a bécsi Burg vagy a budai Vár termeinek dimenzióit. Mme Dubarry palotáját kibővítette ugyan Napóleon császár, de még a kibővített palota termeiben is az intimitás dominál, mint a francia középületek legnagyobb részénél. Ezek a híres történelmi kövek légkörükben, a tradícióterhes bútorok, szőnyegek, gobelinek magától értetődő, diszkrét gazdagságában hordják legendás nimbuszukat, nem pedig a termek monumentalitásában. Bevonulás a bálterembe Vége a tisztelgésnek és az elnök a diplomatapárok hosszú sorának élén bevonul a bálterembe. A temérdek aranysujtásos frakkban alig ismerjük fel a jól ismert alakokat. A kissé bicegő, elegáns, hórihorgas belga követet Kerchov Denterghem grófot, a mosolygós Jesse Strausst, a trianoni díszmagyar gyászban lépkedő Khuen-Héderváry gróf magyar követet, a törékeny Osusit, Abesszínia feketearcú miniszterét, Satot, a miniatűr japán nagykövetet ugyancsak miniatűr japán baba feleségével... A diplomáciai testület táncol De vége a menetnek, rázendít a zenekar, forognak a párok és az elnök előkelő vendégeit a büfé felé vezeti. A vacsora utáni szimbolikus pezsgőt szolgálják már az ezüstnyakláncos, nehézkes elnöki szolgák, aztán kitárul a büfé ajtaja is, a diplomaták elvegyülnek a tömegben. A feszesgallérú, kissé merev Sarraut miniszterelnököt már elfogta a szenátus külügyi bizottságának elnöke, hogy mosolyogva valami diplomáciai újdonságot súgjon a fülébe. Wolde Mariam, a ravasz fekete abesszíniai miniszter az újságíróknak magyarázza az abesszíniai helyzetet, a japán követ, ferdén vágott szemű honfitársaival a bálterem egy sarkából figyeli titokzatos arccal a táncoló párokat. A Quai d'Orsay fiatal attaséi háromszögletű diplomatakalapjukkal bajlódnak, mialatt aranysujtásos frakkjuk alatt izzadó homlokkal táncra kérik a fontosabb nagykövetek nem egészen fiatal feleségeit... Az elnök már visszavonult egy belsőbb kis terembe, hogy intimebb barátaival beszélgessen. Félfüllel elkapott szófoszlányokból megtudom, hogy az uruguay-i követ nagy utazásra készül és hogy az egyik balti állam diplomatája új autót vásárolt. A büfénél sokáig nehéz helyet kapni a tolongásban. A zenekar mélyén ünneplőbe öltözve néhány csodálkozó szemű fiatal lány figyeli a hullámzó vendégsereget. Ránézésre a személyzet hozzátartozói lehetnek, akik engedélyt kaptak, hogy megnézhessék a fényes ünnepséget. Nem mozdulnak »rejtekhelyükből«, de azért biztosan ők élik át legőszintébben az este szenzációit. Demokráciában vagyunk. Az elnök testvére Az egyik eldugott sarokból csodálkozva és a távolba merengő szemmel egy feketebajuszos javakorabeli, napbarnított arcú férfi nézi a tarka sokaságot. Megdöbbentően hasonlít a házigazdára. Lebrun elnök testvéröccse. Meglátszik rajta, hogy nem élvezi szíve mélyén ezt a fényes ünnepséget. És hogy szinte testvéri szeretettel, aggódva gondol a ház urára, akinek vállain ebben a fényes palotában egy százmilliós világbirodalom gondjai nehezednek. ...és hogy akkor lesz legboldogabb, ha majd letelik a hétéves elnöki dicsőség és Albert bátyja visszatér a falujába gazdálkodni... Aigner László. I SIMOH az AtAáriezeuvnnoo^^1. sorozat cMcd^. Coj KetteXes Oah/'CO/V. LÁSZLÓ h8,9,0,háx szalonja most IV., Bécsi utca 5. félemelet alatt van. Telefon A Hölgyközönség szíves pártfogását kéri. 822 11 Olcsó árak. — Higiénikus kiszolgálás.