Pesti Napló, 1936. augusztus (87. évfolyam, 175–198. szám)

1936-08-26 / 194. szám

520 Csütörtök munkás takarításért lakott egy ügyvédnél. Ehhez az ügyvédhez bejáratos volt Nagy Lajos és őt bízta meg a MÁV-igazolvány megszerzésével. Hegyaljai ezért a munkájáért 340 pengő hallgatási díjat kapott múlt pénteken Nagy Lajostól. A pénzt egy zárt borítékban, miért, miért nem, egyik barát­jára bízta, akinek említést tett arról is, hogy valami kellemetlen dologba keveredett bele, vala­milyen csalásba. Ez a munkás jelentkezett a rend­őrségen, a rendőrségre került a boríték a 340 pen­gővel és rövidesen Hegyaljai Endre is, aki bőven elmondta, miképpen bízta őt meg Nagy Lajos az igazolvány megszerzésével. Csányi a rendőrségen­ ­A rendőrségen van Csányi József pénzügynök is, aki tagadja, hogy elejétől kezdve része lett volna a szélhámosságban. Azt hitte, hogy rendes­­üzletről van szó és csak akkor tudta meg, hogy szélhámosságba keveredett, amikor az Andrássy út és Nagymező utca sarkán Nagy Lajos fenye­getni kezdte az asszonyt. Ezzel szemben tény az, hogy jelen volt az emlékezetes Jókai téri erkély­jelenetnél. Később aztán bevallotta Csányi, hogy Nagy Lajos további 12.000 pengőt ígért neki, de ezt a pénzt állítólag nem kapta meg. Kedden délután fél ötkor dr. Erdély Henriket is előállították a főkapitányságra, mégpedig a kultuszminisztériumban lévő trafikjából. Dr. Er­dély Henrik édesanyja, özv. May­er Henrikné ugyanis a kultuszminisztérium trafikengedélyese. Dr. Erdély Henrik mindent tagadott. Tagadta, hogy tudott volna az ügyről, tagadta, hogy jelen volt a Jókai téren, amikor Kvankánéval az igazi Strasser Izidorné megjelenését tanulmányozták, tagadta, hogy, ismeri Csányi Józsefet, tagadott mindent. Izgalmas szembesítések Ekkor dr. Barabás Béla, aki a kitűnő nyomo­zást elejétől kezdve vezette, behivatott tíz detek­tívet és közéjük állította Csányi Józsefet és dr. Erdély Henriket. Friedmann István és felesége, akik ügyvédjük kíséretében délután 4 órakor je­lentkeztek a főkapitányságon mondanivalójukkal, egy szomszédos szobában várakoztak. Először Friedmannét hívták be és kérték, hogy a tíz de­tektív közé elvegyült Csányit és Erdély Henriket mutassa meg. Az asszony gondolkodás nélkül rámutatott Csányira és Erdélyre, pedig az utób­bit csak egyszer látta a Jókai téri balkonjelenet­nél. Ezután szemébe mondta dr. Erdély Henriknek, hogy Nagy Lajos és ő adták az utasítást. Dr. Erdély Henrik azonban most is mindent tagadott. Csányi már nem tagadta, hogy ott volt az erkély­jelenetnél. Ez az izgalmas felismerési színjáték másodszor is megismétlődött, most Friedmannt hívták be, ő is felismerte a detektívek közé elve­gyült Cseányit és Erdélyt és ő is mindent a sze­mükbe mondott. A rendőrségen jelenleg ott van Csányi József, dr. Erdély Henrik és Hegyaljai Pendre, az angyal­földi tébolydában pedig Kvankánét őrzik. Az ^•••••glMBWKMMMiáJMftMllllllll II III IUHM­Hl III III IHaHB——MW ügy főszereplője, Nagy Lajos a pénzzel együtt még hiányzik. A késő éjszakai órákban felmerült gyanú szerint Nagy Lajos a pénzzel apjához menekült Dunaharasztira. Két detektív ki is sie­tett Dunaharasztira. Ki kapja a bank jutalomdíját? Kedden éjszaka az ügyről magáról még csak annyit lehet elmondani, hogy a Hermes Bank 3000 pengős jutalmát valószínűleg a Friedmann­házaspár fogja megkapni. Éjszaka jelentkezett a rendőrségen a Hermes Bank megbízottja és kö­zölte, hogy a bank Nagy Lajos, illetve a pénz elő­teremtőjének újabb 2000 pengő jutalmat ajánl fel. Aki tehát Nagy Lajost a pénzzel együtt elfogja, kétezer pengőt kap. Az ügynek természetesen még rengeteg szála van, s a rendőrségnek többnapos munkájába te­lik az egész ügy tisztázása. A Fogarassy-csoport detektívjei és főként Farkas Lajos és Lázár Béla detektívek né­zy nap óta éjjel-nappal dolgoznak dr. Barabás Béla rendőrkapitány irányítása mel­lett. Munkájuk még napokig nem fog befejeződni. Nagy Lajos és dr. Erdély Henrik előéletéből még sokat kell tisztázni. 11 körözött Szvengáli Külön fejezetet érdemel az ügyben Nagy La­jos és dr. Erdély Henrik személye. Nagy Lajos, ez a magas, agresszív fellépésű, fölényes modorú férfi csakugyan Szvengáli-szerű jelenség. Sok dioptriás vastag szemüvege torzítva mutatja kan­csal szemét, amellyel igen szúrósan tud nézni. Nagy Lajos simulékony természet, tele van ötle­tekkel, gyorsan feltalálja magát és állandóan a büntetőtörvénykönyv határán mozog. Közokirat­hamisításért és csalásért többszörösen volt bün­tetve. Most már évek óta állandóan dr. Erdély Henrik irodájában »tevékenykedik«. Legutoljára hagytuk dr. Erdély Henriket, aki talán érdekesebb szereplője az egész ügynek, mint Nagy Lajos vagy Kvankáné. A rendőri nyo­mozásnak korai volna elébe vágni, de egyáltalá­ban nem valószínűtlen, hogy Nagy Lajos max­teinhardti rendezéséhez ő adta a szövegkönyvet, vagyis ő az egész ügynek a spiritusz rektora. A negyvenkilencéves ügyvéd a háború előtt bírósági titkár volt. A forradalmak idején nagy szerepet játszott, ő volt a szentesi forradalmi tör­vényszék elnöke. A kommün után nyugdíjazták, de eljárás nem indult ellene, mert igazolni tudta, hogy kényszerből vállalta a forradalmi törvény­széknél viselt állását. Mayer Henrik, dr. Erdély Henrik édesapja nyugalmazott pénzügyi szám­vizsgáló volt. Tizenöt évvel ezelőtt elmebajos lett, sokáig volt a Lipótmezőnek és az Angyalföldnek lakója. Később hazaengedték házi kezelésre, akkor dr. Vidacs Hus­ó ügyvéd volt a gondnoka. Az öregúr nyugdíjából éltek, az asszony pedi­g megkapta a kultuszminisztériumi trafik engedélyét. Nyugdí­jaztatása ut­án egy zsigmondaccai háromszobás lakásban rendezte be irodáját dr. Erdély Henrik, KBWPEJg^JAJMMWttlIIWIIIillll IIIIBII II II III« lull lll«llU»«IIIHIMHWHH1IIMja— akinek a neve már többször szerepelt a rendőrsé­­gen, különösképpen elmebajosokkal elkövetett manipulációkkal kapcsolatban. Erdély Henriket különben tavasszal sikkasztásért 3 hónapi fogházra ítélték. Az ítélet még nem jogerős. Tény az, hogy dr. Erdély Henrik apja szomorú betegsége révén megismerkedett az elmebajosok világával. A Az első szárnypróbálgatás Négy évvel ezelőtt dr. Erdély Henrik beleke­rült egy ügybe, amelynek lényege az volt, hogy egy elmebajos nő egy nemlétező házat akart el­adni. Ennek a nőnek, N. Gyulánénak, aki az eset előtt és az eset után is az angyalföldi elmegyógy­intézet lakója volt, gondnokát dr. Erdély Hen­riknek hívták. N. Gyuláné dr. Erdély Henrik és egy másik ügyvéd közbenjöttével egy nemlétező gödöllői házat akart eladni egy magánosnak. A házat ki is fizették, azonban a vétel lebo­nyolítása után órákkal már kiderült a csalás, a vételárat még érintetlenül megtalálták N. Gyu­lánénál. Az asszony visszakerült az elmegyógy­intézetbe, dr. Erdély Henrik és az ügyben szereplő másik ügyvéd a rendőri eljárás során tisztázta magát. Ebben az időben Nagy Lajos az Erdély­irodának oszlopos tagja volt és a házeladás körül is tevékenykedett. A rendőrségek most előveszik ennek a négy év előtti ügynek az aktáit és tüzetesen átvizsgál­ják. Nemcsak valószínű, hanem egészen bizonyos, hogy a Kvankáné-féle eset csak tökéletesebben, nagyobb apparátussal keresztülvitt, jobban át­gondolt megvalósítása a négy év előtti próbálko­zásnak. Itt persze nagyobb összegről is van szó, négy év előtt csak néhány ezer pengőt jövedel­mezett volna az üzlet. Kvankáné szomorú . . . Dr. Erdély Henrik még a késő éjszakai órák­ban is konokul tagad. Az ügyvéd, akinek csak az irodája van a Zsigmond uccában, feleségével és felnőtt mostohaleányával az Attila uccában la­kik, egész váratlanul maradt el hazulról, felesége a Zsigmond uccai lakásban kereste, és ott tudta meg a történteket. Kvankáné az Angyalföldön pihen. Dr. Bene Erzsébet osztályvezető orvos késő éjjel még bené­zett hozzá, Kvankáné nem aludt. A magas, jól megtermett, feltűnően halvány, úri dáma benyomá­sát keltő asszony fel-alá jár, nagyon izgatott. Délután a detektívek az ágyában megtalálták a nagy sereg újságot, bennük az ál-Strasserné szélhámosságával foglalkozó riportokat. Kvan­kánét erősen megviselte a keddi nap, sokat kellett elbeszélni, és közben­ állandóan retteg Nagy La­jostól, akinek bosszúja bizonyára utoléri. A de­tektívek nem is tudtak mindent tisztázni vele. Kvankáné azonban nemcsak ezért izgatott és szomorú, hanem másért is. Mint az egyik ápoló­nővel közölte, nem tudja elviselni a gondolatot, hogy annyi pénz volt a kezében, hogy a pénzt az ő ügyességével szerezték meg és neki egytlen százas sem jutott. P. H. Gy. Muzsika írta: Sásdi Sándor Felcsatolta a műlábát és járni kezdett a szo­bában. Az anyja a sparherd körül tett-vett, de kezé­ben megállt a törlőruha. Nézte az egyetlen fiát, nézte és ránctalan arcán nehéz, nagy könnycsep­pek gördültek lefelé. Az ember a misére való gyolcsiny gombjával veszkődött. — Te, Gyula, olyan katonásan lépegetsz, hogy a swarm-léniába se lehet külömbül. •­ A ránctalan arcú asszony a Szatmáriához fo­hászkodott, az ember meg, amíg nadrágszárba tűrte a gyolcsinget, azt számítgatta magában, holnap már eke után is lépdelhet a Gyula. Ott a sok búzatartó, őszi mag alá kellene szántani. Napszámost nem igen fogadhat, mert sok pénzt elvitt a kórház. Nem sajnálja, Isten látja a lel­két, hogy nem sajnálja, hiszen értő szóval mondta a főorvosnak is, amikor beszédbe hozta a műlá­bát: »Olyat rendeljön orvos úr, hogy ne sántít­son a gyerek. Nem kérdem, mit kóstál, ha szakaj­tóba kell hozni a pénzt érte, azt se bánom, csak olyan legyen, hogy táncolni is tudjon vele a Gyula...« Talán azt is tud. Hatodik napja próbálgatja, igaz, nyikorog a masina, de könnyen lép a Gyula. Most hagyta el a huszadikat, arra való, hogy ked­vét töltse a mulatságba, pénze is lesz rávaló, csak hát... Erőltetett hangossággal mondja. .. Asztannám, te Gyula, még a verbunkost is kiverőd te evvel... Vagy huszadszor járja körül a fia az asztalt. Ünneplőruha van rajta. A gáli vásár címere volt a fekete posztó, az ingén kemény gallér, alatta selyemkravátli. Ha urak közé állna, nem látszana ki a sorból. Csak hát a két orcája sápadt, sovány. Nem csoda. Két hónapig feküdt a spirálba, há­romszor vitték az operációs asztalra, fáj ez, hogyne fájna egy apának, kiváltkép, amikor ő a hibás benne. Mert, ha akkor este nem hagyja ott a ka­szát a Lajti-part fenyeresében... Igaz, nem elő­ször hagyta, csak hát a Gyula másnap sietve ug­rott le a kocsiról, mindig sietett, mindig égett keze alatt a munka, aztán futott keresztül a fenyér táblán, mezítelen lábbal és éppen boka fölött nyisszentette el a földön hagyott kasza... Hej, azt az estét sohasem feledheti! Pedig akkor még nem tudta, hogy szárban metszik le a fia lábát. Ha tudja, talán menten fölakasztja magát a padlásgerendára. Megáll az asztal mellett a Gyula, cigarettát teker és közben mosolygós arccal dobja a felele­tet apja előbbi szavaira. — Nem akarom én a verbunkóst kiverni, tudja-e édesapám, mit akarok én! — Nem tudom, merthogy kimondott szóba ért az ember. — Ki is mondom. Szántani akarom hónap a Gombás-oldalt, azután meg baranyálni. Ezt aka­rom. Elzsibbadt a két kezem a hevertetésbe, igen nagyon áhítozza már tenyerem az eke fáját. Az anyja ijedten rebben és közelebb lép hozzá. Legszívesebben megsimítaná a sápadt arcot, meg­csókolná a szeme alatt, ott, ahol kisgyerekkorán szokta csókolni, de legény ez már, feketedik a bajusza, a spirálból levelet írt a Bánóék lányá­nak; nem szereti ez, ha simítják, ha az anyja öle­lős karral siet elébe. Le is ejti megtárt kezét, csak a szavában melegedik a csorduló szeretet. — Ráérsz szántani aranyom. A főd is ke­mény még, esőt vár... Az ember kimondja a maga gondolatát. — Ne féltsd, ne pilálgasd. Aszondta az orvos, hogy most ma mindent dolgozhat. Annál hama­rébb megszokja a masinát... Gyula odaáll a tükör elébe, végigkeféli szu­rokfekete haját, fölteszi a pörgeszélű kalapot és indul az ajtó felé. — Megyek misére... A gang-grádicson, pedig eleget próbálgatta, nehezen lépdel lefelé. Tudja, hogy az anyja, apja a konyhaablaknál lesi, hát megegyengeti derekát, bánja, hogy nyikorog a műláb, peckesen lépdel, de örül, amikor az udvar sima földjére ér. Most már semmi az egész. A Duna kutya törleszkedik hozzá, nyalogatja a kezét, annyira örvendezik a látásán, hogy alig győzi visszakergetni a kapuból. Megy a Hi­si-közön lefelé és amikor kiér a nagyhídhoz, feléje kúszik a csodálkozás. — Nézzétek, a Lakatosék Gyulája, úgy mén, hogy szaladva se lehetne elérni. — Nem ám, mert pénzért egészséget is adnak. Aki gazdag, az lábat is vehet a fiának. A nagyszájú Farkasné mondja ezt, de senki se veheti tőle rossznéven, hiszen Anna-napkor temette el a fiát, mert hektikába esett, aztán­­nemhogy orvosságra, de jóllakásra sem igen fu­totta. A Gyula csak lépdel a fekete posztóruhában és a községházánál melléje szegődök a nagykontyú Fűzi Julis. Kerek, piros arcán elterebélyesedik a csodálkozás. — Lehet má', Gyula­! — Lőhet ám! Hónap má' szántani is akarok a Gombási-oldalba. Csikordulj nyikordul az acélláb és a leány friss, csillanó száján leperdül a sajnálkozás me­lege: — Szegény Gyula... Nem akarja hallani a sajnálkozást, feladni szeretném a karbolszagú kórházi szobát, feledni a nyomorúságát, hiszen misére megy, süt a nap és az uraság kertjében most nyílnak a legszebbik virágok. Elmarad a Julis mögött és akkor éri be a le­génypajtása, a Marci. Kezet szorítanak, a Marci fújja a füstöt, annyira fújja, hogy eltakarja ar­cát, de így is látja rajta Gyula, hogy kémleli, vizsgálgatja a lépését, a kezét meg szeretné fogni, hogy segítse a menésben. A Tatár Vendel fia, a hibban teszű Jancsi, bezzeg nem sajnálja. El­hagyta már a harmincat, de nem házasodik, ba­jusza nincsen, csak az állán látszik egy-két szőke szál. Mindig nevet, mindig nyál csordul a szája szegletén. — Hallod-e, Gyula, rozsdás a ballábad? Úgy nyikorog, mint a kútkerék, amikor nem zsírozzák. A Hangya előtt mennek el Gyula bemegy gyufáért, pedig tele még a skatulya, amelyik a nadrágzsebében lapul. Egymagában megy tovább, de sietős lépések koppannak mögötte. Ismerős lépések. — Te vagy az Ter­a? — Láttalak az ablakba, osztán úgy siettem, hogy az imádságos könyvemet is ottfeledtem a kasztliba. Nevet a Bánóék lánya, öröm csillan az égszín­kék szemében. A Tera nem sajnálja, csak megy mellette, olyan szorosan, hogy a kezük összeér és ettől vidámodik ércesebbre a harang szava. A Gyula ránéz, a lány szeme simogatja, úgy simogatja, hogy nem jut már eszébe semmi a két­hónapos­­ nyavalygásból. Nem gondol a karbol­szagú kórházra, a sárga kenyérhélvirág szagát érzi csak, amelyet a Tera nyújt feléje. — Néked szaka­jtottam ... Kalapja pántlikájába tűzi és lépdelnek odébb, egymás mellett. Válláig sem ér a lány. Fölnéz rá, tele van a szíve és a száján úgy pirosodik a szó, mint az áradó jóság. — De szépen muzsikál a lábad... Gyula nevet és amikor bekanyarodnak az akácos útra, lehajol a Tera piros szájához. A harang úgy kong, mintha nagyünnepi mi­sére szólna. PESTI NAPLÓ 1936 augusztus 27

Next