Pesti Napló, 1937. november (88. évfolyam, 249–272. szám)
1937-11-07 / 253. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1937 november 7 óó . ADY AZ EGYETEMEN Ady Endre Sík Sándor Sík Sándor, a papköltő-tanár a szegedi egyetemen megkezdte az első rendszeres egyetemi előadást Ady Endre költészetéről Szeged, november. (A Pesti Napló tudósítójától) E sorok olvasója még bizonyára emlékezik azokra az időkre, amikor Ady Endre költészete nemcsak hogy nem foglalhatta el az irodalmi élet hivatalos fórumait, a vátesz felismerése és új magyar művészetének elismerése helyett csak dühösen goromba támadásokban, gúnyos, sőt ízetlen tréfákban, kabarékacagásban és lekicsinylő megjegyzésekben volt része. E sorok írója jól emlékezik az ifjúságnak azokra a lobogó éveire, amikor elkeseredett és sokszor keserű csatákat kellett vívni az iskolai hadállásokon belül egyegy enyhébb szóért, egy-egy objektívebb bírálatért vagy éppen egy új Ady-vers iskolai polgárjogáért. Ma Ady-kollégiumot hirdet az egyetemi hivatalos tanrend, s ma az egyik legkiválóbb egyetemi tanár tart rendszeres egyetemi előadásokat az új magyar tantvnemzedék számára a legnagyobb egyetemi tantermében, az Auditorium maximumban, a legnagyobb számú hallgatóság előtt... Pázmány, Kazinczy, Ady A szegedi Ferenc József tudományegyetem ezidei első félévi hivatalos tanrendjének 42. oldalán, a bölcsészet, nyelv- és történelemtudományi kar meghirdetett előadásai között a következő rovatot találja az olvasd: »23. Ady Endrét. (1—IV. éveseknek, nem ismétlődik.) Heti 1 óra. Pénteken d. u. 5—6-ig ugyanaz a tanár, ugyanott. Ugyanaz a tanár: dr. Sik Sándor, a szegedi egyetem kiváló piarista-papköltő-tanára, aki az idén három főkollégiumot tart a tanárjelöltek számára és »Kazinczy kora«, valamint »Pázmány« mellett főkollégiumot hirdetett Ady Endre költészetéről is. A költő-professzor tart még egy kollégiumot ,A versolvasás tudománya és művészetei címen. Ez az első alkalom, hogy egyetemi katedráról, a rendszeres egyetemi tanárképző, bölcsészeti előadások között külön, önálló és rendszeres kollégiumot tartanak az új magyar líra legnagyobb egyéniségéről. Maga a tény is jelentős, hiszen irodalmi és irodalomtörténészi rendszerességgel még nem dolgozták fel Ady költészetének teljességét és egyetemi katedráról, kutatói alapossággal és professzori tekintéllyel, tanári felelősséggel, de egyben úttörő objektivitással még nem tartottak összefoglaló, felmérő és értékelő kollégiumot azok számára, akik most szerzik meg egyetemi képesítésüket, hogy a padsorokból elindulva átadják majd a most felnövő ifjúságnak az új magyar irodalom korszakos jelentőségű képét. És jelentősége van azért is ennek a kollégiumnak, mert elfogultság nélkül, a magyar szó szeretetével és minden magyar művészet megérzésével, kishitű kifogások legyőzésével, az objektivitás történelmi erejével hangzanak el ezek az első Adyelőadások azok számára, akiknek most már nem lesz titok Ady költészete és nem lesz tiltott fekély Ady művészete ... A bölcsészeti kar legnagyobb előadótermét kellett megnyitni a költő-professzor előadásai számára. A megszokott egyetemi előadótermek kicsinynek bizonyultak Sik Sándor előadásai számára. A pénteki órákon 250—300 hallgató helyezkedik el az amfiteátrálisan emelkedő padokban és csak egy gyors megfigyelésre van szükség a padsorok hegyéről, fel lehet ismerni, hogy számosan vannak ott ezeken az irodalmi órákon olyanok, akik Sik Sándor előadásai kedvéért a percnyi politikai odúkat, a délutáni korzózást vagy éppen a kártyacsatákat cserélték fel Pázmánnyal, Kazinczyval, v. versolvasás művészetével és nem utolsósorban — Adyval. fejezetét. Egy pillanatra sem ejti el az egyetemi katedra méltóságát és tradicionális tekintélyét, de szavain átüt a költő lendülete, egyéniségének melegsége. A professzor összekapcsolja tárgyilagos szavait a költő szívének melegével. Várad, Léda és Párizs A kollégium az adatok ismertetésével kezdődik, a professzor tárgyilagosan sorolja fel Ady életének és pályájának állomásait. Keresi a döntő élményeket, amelyek befolyásolták és kialakították költészetét. A három döntő élmény: Várad, Léda és Párizs. A párizsi döntő élményt így világítja meg: — Ady Párizs-képe bonyolult és egyéni. Számára ez a város valami egészen nem reálisat jelentett, valóságos mitológiai arányokat öltött ez a gondolat, a váradi érzésvilágban szinte szimbólummá nőtt előtte Párizs. Sik professzor most felvázolja első párizsi útjának eseményeit és ezekről az időkről így folytatja előadását: , — Ebben az időben Ady Párizsban élte tovább azt a mítoszt, amit otthon kialakított a maga számára. Irodalmilag azonban sokkal kevesbbet jelentett Párizs a részére, mintsem gondolni lehetne. Ady egészen más költő, mint azok a franciák, akikkel összehasonlítani szeretik. Azt merhetném mondani, hogy jelentősebb és mélyebb is, mint Baudelaire vagy Verlaine. De az kétségtelen, hogy Ady Párizs után másképpen ír, mint előtte Váradon vagy Debrecenben. Párizs felszabadította a maga mitikus varázsával és segítette elszakadni attól, ami volt. És bár hétszer járta meg ezt az utat, Párizs mindig megmaradt számára a felszabadulás helyének, amikor itthon már nyomasztónak találta az életet, Párizs mindig a menekülőhelyet jelentette. Egy generáció vezére Most a politikai kulisszák következnek Sik Sándor előadásában, ahogy megrajzolja a kort, amelyből kifejlődött Ady költészete. Felvázolja az 1905-ös darabontkorszak hangulatát, amely után jelent meg az első nagy kötet, az Új Versek. A legjelentősebb év számára 1908, amikor megjelenik a Vér és Arany, a Holnap élén mint egy generáció vezére jelenik meg és ekkor indul meg a Nyugat, amely az új irodalmi mozgalmak élére helyezi őt az egész ország hangos nyilvánossága előtt. Arra akérdésre, hogy hogyan történt Ady megjelenése, így felel: — Az első kötet nagy rajongást váltott ki igen keveseknél és nagy ellentmondást, nagy ellenállást igen sokaknál. Megkezdődött a pergőtűz, még Tisza István is írt ellene egyszer álnéven egy heves állásfoglalást. Hogy mi volt ennek az oka, a hivatalos ország ellenállásának, azt igen könnyen meg lehet magyarázni, ha tudjuk ezt a tételt. — mondja Sik professzor — .Minden kor egy generációval hátrább van, mint az ő írói...« Éppen az lett volna a megmagyarázhatatlan, ha azonnal elfogadják Adyt. Nem volt nehéz szembeállítani a megszokott nemzeti érzéssel Ady érzésben és felfogásban forradalmi jelentkezését. Az optimista, rózsaszínű hazafisággal szemben ő a kritikai és forradalmi hazaszeretettel jelentkezett. És nálunk nagyon könnyen deklarálják hazaárulónak — az ellentétes felfogást... — A további vádak között szerepelt erkölcsi felfogása, amely szerelmi lírájában jelentkezett. És felsorakoztatták vele szemben azt is, hogy költészete — érthetetlen! Alig lehet ma megérteni, hogy miért tartották érthetetlennek Adyt, aki a mai irodalmat ismeri. A megszokott logikai elemek helyett Adyé — szuggesztív költészet. A harag, a gúny és a paródia fog össze ellene és sokan voltak támadói közül, akik csak ezeket a paródiákat ismerték és sohasem olvastak Ady-verseket... nyugodt boldogságot, hanem mindig marcangolást, kétségbeesett küzdelmet. Ez a belső vívódás ért véget 1912-ben, amikor hatalmas, de nagyon nemtelen verssel intézi el a szakítást, ekkor írta meg az »Elbocsájtó szép üzenet«-et. Ady ebben a kegyetlen versben önmaga elen védekezett, hogy lehetetlenné tegye a visszatérést tréda asszonyhoz. Azontúl megkezdődik egyik legnehezebb korszaka, hiába megy el Boncza Bertáék derűs és nyugalmas orvosai házába, megkezdődik az állandó vívódás betegségével. Ebben az állapotban találja a háború, amelyben kezdettől fogva mint szenvedő, tragikus prófétavem részt. Az új nagy válság csúcspontját hozza el költészetének a Hatották élén verseiben, amelyeknek egy részét a cenzúra nem engedte megjelenni és amelyek közül sok nem keltett olyan visszhangot, mint, előbbi versei. Az októberi izgalmak összetörték beteg, kimerült, elhasznált szervezetét és az öröm fölött, amellyel eszméinek győzelmét köszönhette volna, sokkal erősebb és sokkal fájdalmasabb, hogy közelről láthatja és szenvedheti végig Erdély elveszítését... Költő-tanár a pódiumon A professzor a maga közvetlen egyszerűségével, fekete papi köntösében ott ül a hallgatóhegy lábánál, lent, a katedrán. Jegyzet szinte alig van előtte, szinte csak néhány ellenőrző vonás, de ott van az asztal háromszögű tartóján az Ady-versek teljes gyűjteménye. Megvázolja Ady életét, felrakja a színeket Ady pályájára, majd hozzáfog Ady költészetének magyarázásához, esztétikai értékeléséhez és irodalomtörténeti jelentőségének megállapításához. Fejezetről fejezetre bontja ki azt a nagy komplexumot, ami Ady költészetét jelenti, aztán egy-egy fordulatnál felnyitja Ady Összes Verseit és a maga meleg egyéni hangján elolvas egy-egy jelentős vagy jellemző verset. Furcsa érzés vesz erőt a nagy terem hallgatóságán: a professzori katedráról Ady-verseket szaval egy professzor ... Ez külön esemény, ahogy Sik Sándor elolvassa ezeket az illusztráló verseket, szinte a pódium előadóművészetének egy egyéni fajtája ... (Sik Sándor volt az, aki egy év előtt meghívta szemináriumába a modern beszédművészet egyik kitűnő reprezentánsát, Ascher Oszkárt, hogy hallgatóival megismertesse a versmondás tudományát és az előadás művészetét.) Aztán tovább magyaré»» Ady költészetének egy-egy »Elbocsájtó szép üzenet« A professzor most az Ady körül kialakult csoportokról beszél, a rajongók táboráról és megállapítja, hogy éppen a nagy rajongás és a még hangosabb gyűlölködő támadások miatt hosszú ideig nem volt része objektív bírálatban ennek a költészetnek. Abban az időben nem jelentkezett ennek a fiatal írói csoportnak olyan független esztétikusa, mint például a maga korában Gyulai Pál volt. — És ahogy terjedt a fiatalság között a népszerűsége, — folytatja — úgy mélyült a gyűlölet is. Ma már tudjuk, hogy költői pályája részére jelentősebb volt a sok megújuló támadás, mint a rajongó bámulat, mert ezek a támadások ösztönző erővel hatottak munkásságára. Ady megjelenik a politikai színtéren és nem titkolta, hogy ahhoz a csoporthoz érzi magát közel, amely abban az időben a Huszadik Század körül gyülekezett. Állandó tüzes harc és nyugtalanság az élete, itthon is, Léda asszonynál is, a szerelem számára sohasem hvaot. A zseni ellentétei Sik professzor, ahogy idáig ér, kis szünetet tart, majd megkezdi Ady egyéniségének boncolását. A zseni önmagában álló jelenség, — mondja — mindenestől, minden ízében megmagyarázni szinte lehetetlen, de megpróbálunk közelebb férkőzni bonyolult lelkiségéhez, hogy bizonyos vonásokat meg tudjunk figyelni. A szélső ellentétek egyénisége ez, ezt könnyű illusztrálni verseivel. Most fellapozza Ayd összegyűjtött Verseit és kettőt felolvas belőle. A nagy auditorium maximumban a hangversenytermek leghalkabb pianói nyomán támadt élményszerű, velejátszó csend suhan át. Az egyik pólus a »Kék tenger partján, a másik az »Új vizeken járok«. A hallgatóság percekig mozdulatlanul, kezekbe temetett arccal hallgatja a verseket az előadói katedráról. A professzor kissé jóindulatúan mosolyogva így folytatja: — Remélem, nincs itt senki, aki nem ismerte volna ezeket a verseket ... Az óra végén az Ady-versek két lelkéről beszél és befejező akkordnak elolvassa »Egy párizsi hajnalon«-t. Néhány szó még a sorokból kitűző erőteljes fiatalságról és a törésről, a fáradt, beteg, dekadens hangulatról. Összeszedi könyveit és jegyzeteit, a terem még előadásának mély hatása alatt van, a professzor szinte észrevétlenül eltűnt az ajtóban. Szünetet tart, hat órakor a versolvasás tudománya és művészete következik. A jövő héten pedig: Ady költészetének irodalmi jelentősége, Dér György Egy kis halott a házban Írta: MÉCS LÁSZLÓ A kertből jöttem, az ölemben nagy nyaláb virágot hozva s így nem látva, hogy a láb körül a földön járt kanárim, nem szaladt el bizva bennem. Rátapostam. Perc alatt kinyúlt. Megölte őt a nagy, vak bizalom, hogy én, ki mézes kendermaggal hizlalom, füttyszómra a vállamra száll nekem fülem cibálni, — én őt meg nem ölhetem! Kezemben tartom s állok furcsa félszegen, mint az, kit fejbevágtak. Fejem leszegem, a sok virág kihullt kezemből, szerteszét hever. Csend van. Hallom szivem riadt neszét. A percek múlnak. Tartom kis barátomat, kinek szemére hullt az örök alkonyat. Csak tartom s nem tudom, hogy mit kezdjek vele. Ha ember volna, imát küldenék az ég felé. De így csak tartom, tartom furcsán és sután s merengek elszállt füttyös élete után. Hét évig élt e kis szobában énvelem, miként a csend szive, aranyló érzelem. Látott imásan, vígan, búsan, betegen s ilyenkor éjjel is szólt, hogy víggá tegyen. Midőn meg ő volt hallgatag, Solveig dalát fütyültem én, beugrott s kottájára rátalált. A percek múlnak. Mért e méla hangulat? Vadász vagyok, sok száz foglyot, fácánt, nyulat megöltem s nem fájt; — most e kis halál-fagyon elcsúsztam. Megütődtem. Restellem nagyon. Én restellem, hogy az ebédem soha még nem hagytam abba, ha a titkos messzeség felöl arról közölt rémhírt a rádió, hogy földrengés volt s ember halt meg millió jó ember én, örök, nagy élet jegyese, kit bűvöl-bájos sok való közös-mese: barátság, bor, szépség, madár és a Hős-után mérföldet lépő csizmám gyakran eldugom! Lám, most is gyarló ember-módra üvegek, egy szívnyi hulla körül! Óriási hegyek, nagy eszmecsúcsok nézik, hogy egy rózsatő alatt madársírt ás egy égbe törtető ember, minthogyha szívét ölte volna meg!