Petőfi-Muzeum, 1888 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1888-07-01 / 3. szám

130 HOL ÉS HOGYAN ESETT EL PETŐFI? 140 József úr neve alatt a „Petőfi ha­lála“ cz. czikkből nagy örömmel olvastam,hogy a Szkurka, Vilmos­­huszár Petőfi halálára vonatkozó elbeszélését oly világos, kézzel fog­ható adatokkal c­áfolta meg, d­e mily nagy volt örömem, akkora volt meglepetésem is, midőn Zeyk Do­mokosról így szól: „őt a kozákok szúrták le.“ Ez állítás nem való, mert ne­kem Lukács Károly és Lőrincz József őrnagy sógoraim, kik Zeyk Domokos elestét dr. Heyte bará­taitól és Zeyk Domokos ismerősei­től kötetlenül hallották, a követ­kezőleg beszélték el: Zeyk Do­mokos a csata végén körül te­kintvén, azt kérdő társaitól: vajon Petőfi hol van? mire felelték, hogy visszament a centrumba. Erre a hős Zeyk igy szólott: megyek s fölke­resem Petőfit s ha föltalálom, vagy élve vagy halva fölveszem lovamra s elhozom a csatatérről. Erre el­vágtatott, de a kozákok űzőbe vet­ték. Ő azonban a hozzá közeledő­ket levágta s igy vagy 4 kozákot ölt meg. E hős tettet Lu­ders orosz tábornok látva, — ki hr. H­e­y­t­é­­vel és kíséretével épen ekkor szem­lét tartott az elesett honvédek felett, — igy szólt hr. Heyté­hez: „ez már derék katona, kár volna megölni, élve kell elfogni. “ Erre egy muszka tiszt Zeyk mellé lovagol, hogy el­fogja, de Zeyk halálos csapást mért rá s az elesett. E közben egy csorda kozák vette őt körül, ki látván, hogy mindennek vége, elővette pisztolyát s mintsem elfogják, inkább főbe lőtte magát. Épen igy mendemondának vé­lem, hogy Petőfi a törökbuzásba menekült volna az ellenség elől. Az ily mendemondáknak va­­lahára véget kell vetni. Helyesnek látnám, hogy a t. szerkesztőség a budapesti Petőfi-szobor-bizottsággal egyetértve, egy három tagú bizott­ságot létesítene, melynek tagjai közt egy se lenne olyan, ki a segesvári csatában részt vett vagy Petőfi el­­estéről valaha irt. Ennek feladata lenne összegyűjteni s kritikai bírá­lat alá venni a Petőfi elestére vo­natkozó minden adatot s eldönteni a kérdést, hogy mi a legvalóbb szinű? Az az állítás-e, mit Barthos Zsig­­mond hadnagy barátom még 1849. esküvel erősítve állított, hogy ő a se­gesvári csata végén, midőn az ágyuk mindkét részről elhallgattak már, látta, hogy Petőfi Sándor sebesen siet egy, még a törökbuzák közé nem me­nekült honvédcsapat felé s hallotta, midőn ezt kiáltotta: „nehogy rendet bontsanak, mert ha rendet bontanak, mindnyájan veszve vagyunk“ — s látta, hogy ezen pillanatban a rendes szürke lovasság Petőfit lelőtte; — vagy aztán azok állítása igaz-e, kik őt a centrumból elmenekülve, a csata után hol itt, hol amott látták? Én meg vagyok arról győ­ződve, hogy azok állítása, kik a centrumból elmenekültnek állítják, szemcsalódáson alapuló tévedés.

Next