Petőfi-Muzeum, 1890 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1890-07-01 / 4. szám
237 A kortársak bírálatai Petőfi maréiról. kor, a szívmagány óráinak néma csendében, ha szívpanasznak kesergése lopódzik be kebléig, mint viszhangra váró zene ön méla ábrándjainak édesbús ködfátyolképeihez! Nádaskay Lajos: XI. Petőfi Sándor költeményes munkái. 1 a) Versek. Irta Petőfi Sándor. 1842 —1844. Budán a’ magyar kir. egyetem betűivel, 1844. b) A’ Helység kalapácsa Hősköltemény négy énekben. Irta Petőfi Sándor. Budán a’ m. kir. egyetem betűivel, 1844. c) János Vitéz. Irta Petőfi Sándor. Kiadta Vahot Imre. 1845 Budán a’ m. kir. egyetem betűivel u. a. évben. d) Czipruslombok Etelke sírjáról. Irta Petőfi Sándor. Pest. Beimel József betűivel, 1845. Petőfi Sándor nevét és költeményeit sokan ismerik e’ hazában. Ő kiválólag egyike azon fiatal íróinknak, kiknek kifogyhatatlan költői tüze lehetlen, hogy el ne áradjon mindenfelé, a' hol és merre magyar lakik. Munkái gyorsabban követték egymást, mint hogy nevének ismétlés általi terjedése általános és sükeres nem lett volna; ő maga, szapora művei miatt, inkább magasztaltaték bizonyos oldalról, semhogy a’ közönségben kíváncsiság nem köttetett volna iránta és művei iránt. Ő szorgalmasan és sokat írt, de szorgalmasan és sokszor dicsértetett is. Mindebből tehát természetes a következés, hogy Petőfi sokfelé és sokaktól dicséretesen ismertetik. Ezt figyelembe véve, ’s költeményes munkáit, kivált pedig újabb költeményeit, gondosan ’s műszemmel átolvasva, önkényt támad a’ gondolat, hogy Petőfi műveinek bírálása nem könnyű ’s nem is kellemes feladat. Itt nemcsupán a’ „genus irritabile vatum“ lebeghet bíráló szeme előtt; itt maga a’ specialitas aggályteljes lehet; mert Petőfi versei, mint mellyek, legalább korábbi időkben, általános tetszésben részesültek; s ő maga, mint ekkorig folytonos magasztalás tárgya, a’ tömjéntől elmámoritva, a’ dicsérések által elkényeztetve ’s még a’ csak nem helyeslő ítélet iránt is (mint már volt példa rá) elbizottan lenézővé tétetve, bírálója állását egyképen nehezítik. De mindez ne rettentsen engem viszsza szándékomtól ,s ne szándékom kivitelében az igaz ösvénytől. Petőfi, valamint kritikán alul, úgy azon fölül sem áll. Bíráló hite szerint, épen ő egyik legszomorúbb tanúsága annak, hova visznek a’ műérdektől vezérlett kritika hiányában mindinkább lábrakapó pajtások túlzott magasztalásai ? Pe t e fiből, ha nálunk kellő tudományos czélú kritika létezik, legjelesb költőink egyike leendett; mig most, elkapatva az első sükertől, a’ helyett, hogy emelkednék, naponta alábbszáll a szép pályán, mellyre kétségtelen hivatással lépvén, legszebb jövővel kecsegteté a költészet barátit ! A’ tér tehát, mellyre ön engem fölhíni szíveskedett, miként azt az előrebocsájtottakból láthatja, nem tartozik a’ kellemes művelésüek közé, de minthogy elvállalom, már csak megbirkózom rajta; ’s ezt annál bátrabban teszem, minthogy ítéletemben ön őrhirdetési szabályait szentül szem előtt tartván, remélenem tán szabad Frankenburg Adolfhoz. Császár Ferencz bírálata, Irodalmi Őr. 4. sz. 1845. aug. 16. 238