Politika, 1948 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1948-10-09 / 41. szám
Az I. G. Farbenindustrie vezetőségének nürnbergi tárgyalásán a nemzetközi trösztök életéből sok olyan kulisszatitok került napfényre, amelyeket a nyugati laptudósítók lázasan jegyeztek ugyan, de lapjaik soha nem közölték. Nem közölték, mert természetesen nem tartották szükségesnek nyilvánosságra hozni, hogy az amerikai és német trösztök, amíg lehetett, a háború tartama alatt sem szűntek meg együtt dolgozni. így például a Schering Kahlbaum A. G. álcázott svájci leányvállalatán, a Gewatter & Co. vegyi gyáron keresztül vásárolta az amerikai Standard Oil-tól a szintetikus benzin előállításához nélkülözhetetlen tetraetilt, amelyet Németországban 1940-ig nem gyártottak. A németek minden szállítmányt dollárban vagy aranyban fizettek svájci közvetítőjükön keresztül Newyorkban s az első nagy német légitámadásoknál a horogkeresztes légihaderő gépeinek motorjait amerikai nyersanyagból készült benzin hajtotta. Sofina, a titokzatos nemzetközi tröszt Hitler hadai még elkeseredett harcban állottak a szövetségesekkel, mikor 1944 májusában Lisszabonban német, angol, amerikai, francia, olasz és spanyol pénzemberek titkos konferenciát tartottak a „Sofina“, teljes névvel „Société Financiére des Transports et d’Entreprises Industrielles“ pazar berendezésű székházában. A Sofina a világ egyik leghatalmasabb pénzügyi és ipari vállalkozása, főleg villamosítási üzemei vannak Nyugat-Európában és a latin-amerikai államokban. A vállalat túlnyomórészben német érdekeltség s a német mammut-kapitalisták külföldön elhelyezett tőkéjével, a német nagyipar nyugatra és Dél-Amerikába kitolt álcázott gazdasági hídfőjét jelentette. Éppen ezért a lisszaboni konferencia programjának egyik legfontosabb pontja az volt, miként lehet háborúvesztés után — mert az urak akkor már tisztában voltak azzal, hogy Németország elvesztette a háborút —, a német érdekeket és álcázott német vállalatokat a semleges államokban megvédeni. Ezen a konferencián résztvettek a legnagyobb német trösztök vezetői: az I. G. Farben, a Rheinmetall Röchling, Krupp, stb.... Az összejövetel megszervezője Daniel Heinemann amerikai állampolgár, a Sofina lisszaboni vezetője és a vállalatnál az amerikai tőkések megbízottja volt. A nem tiszta árja származású Heinemann, aki anyagilag érdekelve volt az I. G. Farbenindustrie és a Duetsche Bank vállalataiban is, Brüsszelben tartózkodott, mikor a német csapatok elfoglalták a belga fővárost, ámde Heinemannt nem küldték koncentrációs táborba, hanem akadály nélkül kiengedték Portugáliába és magával vihette a brüsszeli bankokban lévő értékpapírjait és valutáit. Nehogy útközben valami baja történjék, egy SS-csoport kísérte végig a háborús Belgiumon. A lisszaboni konferencia résztvevői között volt még a Sofina madridi képviselője, Jean March, az ismert spanyol nagykapitalista és nagyiparos, Franco bankárja és az I. G. Farbennel kooperáló legnagyobb spanyol vegyitröszt elnöke. Voorhis amerikai képviselő egyik legutóbb tartott beszédében megemlékezik erről a titokzatos vállalatról és megemlíti, hogy a Sofina, amelyet 1928-ban alapítottak Brüsszelben, mint vállalat, jelenleg Panamában van regisztrálva, üzleti könyveit és okmányait kubai irodájában őrzik, gazdasági vezérkara Newyorkban székel és technikai központja Lisszabonban van. Mindez nyilván azért, hogy a vállalat machinációit nehezebben lehessen ellenőrizni. A Sofina ugyanis — minden jel arra mutat — nemcsak külföldön elhelyezett álcázott német tőkeérdekeltségeket képvisel, hanem politikával is foglalkozik. Juan March útján támogatja Francót és a latinamerikai államokban szétszórt vállalatain keresztül az ott működő külföldi Falangeszervezeteket, összeköttetésben áll a fasiszta emigránsokkal, pénzsegélyben részesíti s így a nemzetközi fasizmus bankárjának tekinthető. Nemzetközi siker-centrum Ebben a minőségében a Sofina többek között azon is fáradozik, hogy elősegítse a tőkések vagyonának kicsempészését az új népi demokratikus vagy a népi demokráciáktól „fenyegetett“ államokból. Két svájci vállalat intézi ezt, amelyek a Sofina érdekköréhez tartoznak és pedig: a Genfben székelő „Gesellschaft für Internationale Transport und Versicherungen“ és a „Gesellschaft für ökonomische Auswertung Industrieller Erlungenschaften A. G.“ Mindkét vállalatot a fegyvercsempészek királya, Basil Zaharoff alapította annakidején s ma az agg fegyvercsempész egykori helyettese, társa és jobbkeze J. Lazarew úr vezeti, a részvénytöbbség azonban a Sofina kezén van. Lazarewről megemlítendő, hogy az első világháború utáni budapesti sikervilágban Lázár Jenő néven ismerték s Budapestről vándorolt külföldre, ahol Zaharoffal hozta össze sorsa. Érdekes az is, hogy Lazaren testvéröccse, a híres nemzetközi sajtókalandor, Lazar effendi, aki a mai háború idején Franco mindenható külügy sajtófőnöke volt s akiről Sir Samuel Hoare, Anglia volt madridi nagykövete „Ambasador on special Mission“ című könyvében bosszúsan megemlíti, hogy rengeteg kellemetlenséget okozott neki — s bár megállapította róla, hogy hamis papírokkal Adombtetőről, ahová felérünk, messze ellátni. Délen a Mecsek vész el a vibráló, remegő távolban. Idább szelídhullámú dombok lánca fűződik össze. A mélyzöld völgyek ölén — ötöt, hatot is megszámolunk — kis falvak píroslanak, zsindelyes, palatetős házakkal, karcsú templomtornyokkal. Gazdag, dúszelevényű föld barnulik az út két oldalán. — Ez volt itt a magyarországi svábok igazi birodalma, — mondja kísérőm, a lengyeli gazdasági iskola egyik haladószellemű, agilis, lelkes tanára, — itt éltek évszázadokon át, olyan kivételes helyzetben, amilyet a magyarság sohasem élvezett — még a saját hazájában sem. Újra megindulnak a lovak, zörög a szekér a köves úton, most már könnyebben haladunk, kissé lejtősödik az út s a fordulóban látszik is útunk célja, a falu, Lengyel. Száznyolcvan évi vándorlás után közben beszélgetünk. A tudós tanár és egy kerekarcú, tisztatekintetű székely gazda, a vasútállomásról igyekezett ő is hazafelé, amikor a szekerünkre fellépett, felmondják az itteni székely telepesek hosszú, küzdelmes, nehéz életét, vándorlását. Szinte sajnálom, hogy nem tudom pontosan lejegyezni s valami fonográf segítségével fonetikai szépségében visszaadni a székely gazda, név szerint Dávid Pál, ízes, pompás magyar beszédét. . . Hanem amit elmondanak, az egyenesen megrázós Mária Terézia uralkodása idején, 1764 januárius 7-én kezdődött e székelység kálváriája. Annak idején, királynői rendeletre, hatalmas tömegben akarták a székely férfiakat besorolni a császári seregekbe. Bukov generális tört rá katonáival Mádéfalvára, — e község lakói bátor ellenzéki magatartást tanúsítottak a császárnői rendelkezés ellen — és valóságos öldöklés kezdődött. Ezt a napot jegyzi a történelem a „mádéfalvai veszedelem“ napjának! A székelyek jól tudták, hogy ősi földjükön nem lesz tovább maradásuk, felkerekedtek hát s Moldvába menekültek, a Szucsava folyó mellékére és ott alapítottak új hazát maguknak. Először három községük keletkezett: Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva s aztán a többi moldvai székely telep. Persze, az itthoni magyarság később megkísérelte hazatelepíteni ezeket a székelyeket, így László Mihály 1875-ben, amikor egy csoport haza is jött, Déva, Gvorok, Vajdahunyad vidékére,de éppen akkor kezdődött meg itthon a „liberalizmus“ kora, ami az igazi magyarságnak csak vándorbotot adott a kezébe Amerika felé. A székelyek is lépett fel Madridban, nem török, hanem magyar szélhámos, mégsem tudta lefürészelni, mert a német követség és Franco kegyence volt Lazar Effendi azóta régen elhagyta Spanyolországot s most fivére, Lazarew úr oldalán működik. A Lázár-fivérek irányítják a fekete exportot A Lázár-fivérek által vezetett két svájci vállalat egészen eredeti trükökkel dolgozik, hogy a megszorult tőkések segítségére siető Sofina megbízásából „legális“ úton elősegítse pénzük veszélytelen kisikolását külföldre. Egyik trükkjüket — ami oly egyszerű, mint Columbus tojása, — nemrég leplezték le Bécsben. Itt arról volt szó, hogy az osztrák exportőr, aki a két svájci cég közvetítésével adott el árut külföldre, a megállapodott eladási árnál jóval kisebb összeget számlázott és jelentett be a Nemzeti Banknak, ennyi folyt be az országba, a különbözetet pedig a Lázár-fivérek vállalatai, az illető kívánhamar rádöbbentek, mire is jöttek haza s tovább is vándoroltak, ki az Újvilágba, Kanadába, ahol ma is őrzi egy településük a Székelyföld nevet. A későbbi román elnyomás idején, Braziliába vetődött el egy székely csoport, ahol Boldogasszonyfalva néven alapítottak magyar falut. — Mink megismertük, micsoda a német! Újabb hazatelepítési akciót indított meg 1941-ben Teleki Pál és a székelyek lelkes pap-vezetője, Németh Kálmán plébános. Akkor felkerekedtek a székelyek, hogy hazajönnek. Igen, csakhogy az akkori kormányzat nem a székelyek igazi vágyát valósította meg, hanem politikumból és természetesen a feudalista önzés miatt Bácskába telepítették le őket. Úgy gondolták, inkább a jugoszláv katonaveteránok földjét adják a székelyeknek, semmint a „magukéból“ osszanak nekik csak párholdas parcellát is! Persze ez a politikum magában hordta a székelység további vándorlását is, hiszen a háború közeledtére, 1944-ben, a székelyeknek el kellett menekülniök Bácskából. Gyötrelmes kálvária kezdődött most számukra. A visszavonuló németek minden átkelési lehetőséget elsősorban maguknak foglaltak le a Dunán és a székelyek szekereikkel, ingó holmijukkal, marháikkal a Duna partján menekültek északra, onnét vissza délre, majd megint északra. A minden átkelésnél, kompnál, hídnál elzavarták őket! — Münk akkor is megismertíik, micsoda a német, — mondja Dávid Pál és az emlékezéstől elkomorul az arca. Hanem azért mégis csak átkerültek a másik oldatra s vették az irányt Dunántúl felé. A nyilasok persze tovább akarták őket vinni. Nyugatra, Németországba, hanem a székelyek nem mentek. Zaláig csak elmentek, de onnét tovább egy tapodtat sem! Ott is érte őket a felszabadulás, Zala megyében. Ott fogadták be őket igaz magyar érzéssel a zalai gazdák. A székelyek legszívesebben ott is telepedtek volna le, de ott nem jutott nekik elég föld, hiszen a földosztáskor a zalaiaknak éppen, hogy futotta a mérés. Magyaroknak terem a volksbundisták földje A felszabadulás után a magyar kormány, egészen természetesen, a sváb kérdést fel akarta számolni. Megindult a svábok összeköltöztetése, a földjeik magyarok között történő szétosztása és végül a svábok kitelepítése. Ez lett a sorsa a Bonyhád és környékének gazdag földjén élő sváboknak is. Ezt a hatalmas terület sagára valamelyik külföldi bankban deponálták. Számtalan bécsi és osztrák nagyiparosról derült ki hogy hosszú idő óta űzi ezt a „fekete exportot“. A sikolásnak vannak persze más módjai is, mert a Lázár-fivérek kifogyhatatlanok az ötletekben. A sok közül megemlítjük egyik svindlijüket, amit importüzleteknél alkalmaznak. Ebben az esetben az importőr a külföldön vásárolt áruért jóval magasabb számlát kap a két svájci vállalattól, mint amennyi a tényleges vételár volt, ezenkívül rengeteg különböző apró költségeket, túl drága raktározási díjakat, fekbéreket, szállítási költségeket számít, amit az importőr szó nélkül elfogad s országa nemzeti bankja útján az ellenértékét átutaltatja. A különbözetet itt is az importőr külföldi bankszámláján helyezik el, így dolgoznak a Sofina megbízásából a szorongatott tőkések érdekében. A Sofina mentette ki Aschner Lipótot Auschwitziról A Sofina kezei messze nyúltak a háború idején is és így például a tröszt urai szabadították ki Aschner Lipótot, az Egyesült Izzó elnökét, az auschwitzi koncentrációs táborból. Aschner körülbelül egy fél esztendeig volt deportálva, mikor néhány SS-tiszt kíséretében autón a svájci határra vitték, ahonnan egyenesen Genfbe utazott. A Hotel Richmondban már várták a Sofina svájci megbízottai, akik kiszabadítását megrendezték. A nemzetközi nagytőke a nácizmus alatt érvényesíteni tudta szolidaritását. Andor León ét évszázadokon át németek lakták, akik a török háborúk után telepedtek ide. Sőt, magát az egész tartományt is, a „Sváb Törökországnak“, „Schwäbische Türkeinek“ nevezték el. Mercy tábornok, Dőry báró, az Amadék hozták ide őket Hessen, Darmstadt környékéről, a Mosel vidékéről és a Saar-vidékről. Persze, nagyszerűen érezték itt magukat évszázadokon keresztül s elsőnek álltak be Hitler „hű katonái“ közé s lettek a nagynémet gondolat volksbundista őrültjei. Míg idáig jutunk a székelyek és a svábok történetébe, be is érünk a faluba. Mindenütt kőházak, vasoszlopos tornáccal, kovácsoltvas kerítésekkel, szénával, szalmával megrakott csűrökkel, pajtákkal. Igen, hajdan itt a jólétben a svábok éltek, a magyarság ádáz ellenségei, de most már a gazdag földek valóban azoké, akik megérdemlik, a magyaroké, a székelyeké. Néhány düledező házat is látunk. Ezekbe nem jutott már telepes és sorsukra hagyták őket. Majd talán a telkeket hozzácsatolják a szomszéd házakhoz, vagy majd ha szaporodik a székelység, a fiatalok építenek maguknak új házakat a régiek helyére. Megszerettünk itt mindent Több házba bekopogunk. Mindenütt szíves a fogadtatás. És mindenütt barátságosan indul meg a beszéd. Persze a jelen helyzetre terelődik hamar a beszéd. A termésre, amely szerencsére igen jól ütött be. Az életmódjukra, amelynél nem kellett hosszas átalakulás, egyszeriben alkalmazkodtak az itteni viszonyokhoz. — Itt jobban érezzük magunkat, — mondja Kelemen Lajosné, aki Andrásfalváról került ide, — mint ahogy lent voltunk Bácskában. Ottan csak olyan sík volt a vidék, itt meg olyan, mint Moldvában volt s nagyon megszerettünk itt mindent s úgy vagyunk, mint aki hazaért. Igen, most már hazaért a székelységnek ez az oly sok vándorlást megszenvedett csoportja. S már ki is rajzolódik előttük a jövő fejlődés útja. Van minden faluban földműves szövetkezet, amelyet maguk kezdeményeztek, maguk hoztak létre. Szinte magától kívánkozik, hogy az egymáson segítés gondolata így fejlődjék közöttük, hiszen közmondásos a székelyek közösségi érzése. Kalákában segítettek egymásnak a földművelésnél, erdőirtásnál, házépítésnél, most pedig szövetkezeti alapon fognak hozzá az értékesítés problémájához, a föld racionálisabb műveléséhez, a mezőgazdasági gépek beszerzéséhez. És az eddig elért eredmények azt bizonyítják, hogy jó úton járnak. Dévai Pál A béke tacaiból Sofina, a nemzetközi fasizmus bankárja Két svájci vállalat vezeti a népi demokráciák országaiból menekülő nagytőkések vagyonmentő akcióit ígyl itt a magyar ... Székely telepesek között a Dunántúlon POLITIKA * 1311 OKTÓBER 1