Politikai Hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865-09-11 / 11. szám

Megjelenik hétfőn reggel másfél—két nagy íven. Előfizetési díja, akár Budapesten házhoz hordva, akár vidékre postán küldve, egész évre 8, fél évre 4, ne­gyed évre 2 frt. Egy szám ára 20 kr. Hirdetési díj 4 hasábos kisbetű-sorért 6 kr­ Bélyeg külön 30 kr. Első évfolyam. 1865. „Citius enim emerget ven­tas e falsitate, quam e confusione.“ B a­c­o. 11. szám. Szerkesztőség és kiadó-hivatal. Czikkek, levelezések s átalában a lap szellemi részét illető küldemények és tudakozások a szerkesztőséghez 5 (Aldunasor, 20 sz.), előfizetési pénzek, reklamatiók és ,• hirdetések a kiadó­hivatalhoz (Barátok­ tere 7. szám) intézendők. Pesten, Szeptember 11. Helyhatósági szerkezetünk. 1. Egy századnál több, mióta a nagy politikai átalakulás, melynek közepében élünk, tart. A mozgalom, melyet egyes fejedelmek a felvilágosodás nevében, de főleg a fejedelmi hatalom érdekében megkezdettek, később a középosztályok s ezek után a democratia által folytattatott, és időről időre más más nemzetek álltak élére. A meggyőződés, hogy a po­litikai institutiók, melyeket nagy részben a középkor alko­tott, a népek szükségeinek többé meg nem felelnek , azalatt mindig általánosabbá vált, s a ki azon korszakot figyelem­mel tekinti, mely Pombálnak Portugálliában tett reformkí­sérleteitől mostanig lefolyt, meggyőződik közös jelleméről. A történelem igy fogja azt megítélni, s valamint a 16-dik századnak vallásos mozgalmainál, úgy e nagy politikai re­­formátiónál, melyen keresztül megyünk, eszerint fogja meg­bírálni annak egyes részleteit. De ha ezen mozgalom maga­sabb szempontból egy összefüggő egésznek látszik is, mely­nek minden részletei szoros kapcsolatban állnak egymással, tagadhatatlan, hogy az általános törekvésnek czélja ugyan­az marad, s tagadhatatlan, hogy az irányra nézve, melyben e czél elérése után fáradunk a különböző korszakokban a legnagyobb különbségeket vesszük észre. S ha például a je­lenre fordítjuk figyelmünket, azt tapasztaljuk, hogy ámbár a politikai reform szükségének érzete nem változott meg, s ámbár lényegét most is a szabadságban keressük : az eszkö­zökre nézve, melyek által a szabadság a lehető legnagyobb számnak, a legnagyobb kiterjedésben biztosítható, nézeteink az utolsó húsz év alatt tökéletes átalakuláson mentek ke­resztül. A franczia forradalom, s azon időszak mely eszméinek közvetlen befolyása alatt állt a szabadságot csak a fejedelmi hatalom korlátozásában s azon kiváltságok megszüntetésé­ben kereste, melyet egykor egyes osztályok és helyhatósá­gok gyakoroltak. Ha az államhatalom a nép fejedelemségének nevében gya­­koroltatik, s nincsen senki, ki e hatalomnak ellentállhasson, vagy abban részt ne venne, az ország jóllétének s az egyes polgárok szabadságának más biztosítékra nincs szüksége -------ez vala akkor az általános meggyőződés, s ezért a po­litikai mozgalmak, melyek a franczia forradalmat egy fél század alatt követték, mind csak a törvényhozói hatalom alakítása és hatásköre körül forogtak. Előbb a nép suverainitá­­sának elve, s az alkotmányos formák képezték a vita tárgyát; később a vita nem theoretikus elvek, vagy a hatalom formái, hanem lényege körül forgott, mert az isten kegyelméből nyert feltétlen fejedelmi hatalom hívei mindinkább gyérültek, s az absolut fejedelmek hatalmuk korlátlanságát avval magya­rázva, hogy a nép a szabadságra még meg nem ért, azt ma­guk is csak átmeneti állapotnak akarták tekintetni, s az al­kotmányos formák előnyei mindenki által elismertettek.­­ Tárgya egyszerűen az volt, vajon az államhatalom lényegé­nek gyakorlata a népképviselet vagy a fejedelem sajátjai közé tartozik-e, s ezt csak a nép akarata végrehajtójának vagy a népképviseletet csak a fejedelem tanácsadójának kell-e tekintenünk? De a küzdelem 1848-ig mindig s min­denütt tulajdonkép csak a parlamentáris kormány körül forgott. Napjainkban a közvélemény e tekintetben nagy átala­kuláson megy keresztül. Az utolsó félszázad tapasztalásai megmutatták, hogy a népszuverainitás elvének győzelme sehol nem idézte elő azon eredményeket, melyeket attól vártak, Francziaországban a Caesarismushoz s csaknem mindenütt az egyéni szabadság még nagyobb korlátolásához vezetett. — Átláttuk, hogy a korlátlan hatalom következései mindig ugyanazok, bárkinek nevében gyakoroltassák az, s hog­­ ott, hol az egész köz­­igazgatás központosíttatott, s a nép szintúgy mint a fejedelem, a hatalmat maga gyakorolni képtelen lévén, a tisztviselők se­rege, melyre az bízatott, egy módon jár el, akár királyi ko­rona, akár republikai czimer állíttassák a hivatalok kapui felébe; s naponként általánosabbá válik azon meggyőződés,­ hogy az egyes polgárok jólléte és szabadsága a jogegyenlő­ség elvének elismerése, s a parlamentáris kormány által még nem biztosítható; s hogy erre nem csak a törvényhozás, ha­,­nem a közigazgatás czélszerű szervezése is szükséges. Mint előbb minden törekvés arra volt irányozva, hogy az állam egész élete a kormány kezében központosíttatván, ez­által a törvényhozás, azaz az összes nemzet képviselőinek befolyása alá helyeztessék; úgy most mindennek decentra­­lisatiója azon panacaea, melytől sokan bajaink orvoslását várják. A ki a selfgovernment túlzó magasztalásait olvassa, melylyel a centralisatióról Carmenin és mások által irt pa­­negiriseket követték, s látja az egyoldalúságot, melylyel még a tudomány legjelesbbjei St. Mill, Simon és mások e tárgy­ról szólnak, az be fogja látni, hogy e részben csaknem túl mentünk a kellő határokon. És ez term­észetes. Egy részről azon országok példája szólt e rendszer mellett, melyekben az önkormányzás elve legnagyobb mértékben alkalmaztatott s melyek egyszers­mind szabadság, közjóllét s mivelődés tekintetében másokat megelőztek; más részről meg a politikai institutiók s főkép történetüknek alaposabb tanulmányozása, mindinkább kitün­tetik a centralisatio egy bizonyos fokának veszélyes követ­kezéseit. Ki az államról komolyan gondolkozik, s azon nagy kér­déseknek megfejtését, melyekkel az államtudomány foglal­kozik, ott keresi, hol az egyedül található, a történelem­­ben, az azon meggyőződéshez jut, hogy a szabadságot meg­tartani nehezebb, mint kivívni, s hogy a polgárok jogainak­­ elhatározására az alkotmány ugyan elég, de hogy e jogok­­ praktikus gyakorlata főként az egyes országok közigazga­tási rendszerétől függ.­­ Az absolutismust közönségesen a katonai hatalom túlsúlyának tulajdonítják, s tagadhatatlan, hogy többnyire fegyveres erőszak vetette meg alapját, de ál­landó megalapítása mindig csak a közigazgatás segedelmé­vel vált lehetségessé; s ha az­ absolutismus a 17-dik század­tól fogva — Anglia kivételével — egész Európában állandó institutióvá vált, ez nem az állandó hadseregnek, hanem in­kább azon mesterséges közigazgatási szerkezetnek követke­zése, mely minden egyes szabadságot mindig tovább s mes­terségesebben szőtt hálójával keríté be. Bámulhatjuk-e, hogy midőn annyi tapasztalás megmutatta, hogy az absolutismus mindig s mindenütt a centralisatioval tartott lépést s csak vele s általa terjedett el, ha a szabadság barátai most a cen­trálisaimnak megsemmisítésében találják feladatukat, s az egyéni szabadságot csak az által vélik biztosíthatónak, ha az állam hatalma mind szűkebb korlátok közé szoríttatik. Valamint tehát az irányt, mely a centralisatio korláto­zását tűzte ki feladatául, helyeseljük, úgy túlzásait is ,mint minden reactionak szükséges következéseit szintén természe­tesnek találjuk, sőt még azon sem bámulunk, hogy ez irányt jelenleg azok is pártolják, kik előbb épen az ellenkezőre 21

Next