Politikai Hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865-10-23 / 17. szám

Megjelenik hétfőn reggel másfél—két nagy .ven. Előfizetési díja, akár Budapesten házhoz hordva, akár vidékre postán küldve, egész évre 8, fél évre 4, ne­gyed évre 2 frt. Egy szám ára 20 kr. Hirdetési díj 4­0 hasábos kisbetű-sorért 6 kr. Bélyeg külön 30 kr. Első évfolyam. 1865. d­íj­ nő a .í­­íj. és „Citius enim emerget ven­tas e falsitate, quam e confusione.“ B a­c­o. 17. szám. Szerkesztőség és kiadó­hivatal. Czikkek, levelezések s átalában a lap szellemi részét illető küldemények és tudakozások a szerkesztőséghez (Aldunasor. 20 sz.), előfizetési pénzek, reklamatiók és hirdetések a kiadó­hivatalhoz (Barátok­ tere 7. szám)­­ intézendők. Pesten, Október 23. Helyhatósági szerkezetünk. .. Mind­azon kérdések között, melyeknek megoldása a törvényhozás feladását képezik, a közigazgatás czélszerű elrendezésénél nincsen nehezebb. Az egyes országoknak helyzete, a népnek erkölcsei és szokásai sehol nem gyako­rolnak nagyobb befolyást, mint épen e téren, és nincs tárgy, melynél minden nem annyira egyes helyes elvek felállításá­tól, mint azoknak minden részletekben helyes alkalmazásá­tól függne. Czikkeinknek feladása nem lehetett tehát az, hogy e tárgyat kimerítsék, vagy közigazgatási szerkezetünk­nek részletes tervét állítsák fel, mi az időszaki sajtó körén kívül esik. Egyes tévedések felvilágosítását tűztük ki czé­­lunkul, melyek fő­kép a helyhatósági szerkezet és parla­mentáris kormány között állítólag létező ellentétére nézve az országban általánosak, s bizonyos elveket akartunk tisz­tába hozni, melyek, bár mi kü­lönbözőleg alkalmazva, min­den czélszerű közigazgatásnak alapját képezik. Nem annyira saját véleményünk helyességét akartuk bebizonyítani, mint inkább olvasóink figyelmét e fontos tárgyra irányozni, s így talán nem helytelen, ha, mielő­tt annak tárgyalását egy időre félbeszakítjuk, röviden összeállítjuk azon elveket, me­lyekből 1848 előtt fenállt megyei rendszerünk méltánylá­sában, s egyáltalában minden a közigazgatási szerkezet ren­dezésére vonatkozó kérdéseknél kiindulánk, s melyek néze­tünk szerint kétségbe vonhatlanok, bár­mennyire térjenek is el nézeteink részletes alkalmazásukra nézve. Minden közigazgatás csak akkor felel meg feladásának, ha általa : 1. a­ közügyek elhatározása gyakorlatilag azoktól függ, kiket az jogilag illet, 2. a közügyek czélszerű vezetése lehetővé válik és 3. maga a közigazgatás a lehetőségig kevésbe kerül. A­mi a közigazgatás ezen feladásait illeti, az absolut és alkotmányos államok között nincs semmi különbség, s épen ebből következik, hogy absolut államokban a közigazgatás mindig a központosítás után törekszik. Magában világos, hogy a fejedelem absolut hatalma csak annyira terjed a közigazgatásban, a­mennyiban az centra­­lizáltatik s a más két tekintet ily államokban alárendelt. Ha a nemzetet csak fogalmul vesszük fel, melyre a fe­jedelem absolut hatalma átment, s ha az államról tisztán el­méletileg okoskodva a népsouverainitást felruházzuk mind azon atributumokkal, melyekkel elébb az absolut uralkodó birt — mint ez Francziaországban történt — akkor alkot­mányos országokban is ugyan­ezen következésekhez jutunk. De gyakorlatilag a kérdés máskép áll. A nemzetet egyesek képezik, s miután a nép hatalmát az államra, nagyobb államokban közvetlenül nem gyakorolhat­ja, minden egyesnek érdekében fekszik, hogy a hatalom, melyet képviselőire bizni kénytelen, felette sokra ne terjed­jen, s igy személyes szabadságát a szükségen túl ne aka­dályozza, s ezért a központosítás gyakorlatilag nem fekszik a népnek érdekében, mihez még az járul, hogy absolut or­szágokban a főtekintet, melynek minden egyéb alárendelte­tik az, hogy a hatalomnak lehetőleg nagy része a fejedelem kezében legyen, míg ott, hol a souverainitásnak egy része a népet illeti, a közigazgatásnak czélszerűsége és olcsósága, fő fontossága tekintetté válik. Az állam sokféle szükséges egy elvnek alkalmazása ál­tal nem elégíttethetnek ki, s Napóleon eszménye, ki az ál­lam egész életét egy pontban egyesíteni akarta, mint Proud­­i­honé, ki minden haladásnak feladását a politika mezején a kormányzás megszűntében kereste, egyiránt kivihetetlen, s­­ azért sem a központosítás, sem annak ellenkezője sehol nem fordul elő tisztán. Valamint a legabsolutabb uralkodó soha az egész köz­­­­igazgatást nem egyesíti kezében, úgy nincs szabad állam, mely a centralisatiónak egy bizonyos fokát nélkülözhetné. A különbség csak abban áll, hogy, miután absolut államban az állam szervezetének fő feladása a fejedelem absolut hatalmának megalapítása, alkotmányos államban pedig az egyéni szabadságnak biztosítása , absolut orszá­­­­gokban a centralisatio, alkotmányos országokban a decentra­­lisatio képezi a haladást. S hogy e szerint, valamint absolut országokban a cen­tralisatio elvének alkalmazása csak annyiban szorítható szű­­kebb korlátok közé, a­mennyiben azt maga a fejedelemnek hatalma és biztossága kívánja, hogy valóban alkotmányos or­szágban a decentralisatio az elv, mely csak ott szoríttatik meg, hol azt a polgárok szabadságának érdeke kivánja, s ta­gadhatatlan, hogy léteznek viszonyok­, melyekre nézve a központosítás elvének alkalmazása épen a szabadság ér­dekében szükséges. Senki sem vonhatja kétségbe azon okok helyességét, melyek napjainkban az önkormányzat mellett felhozatnak. Ha igaz, hogy saját ügyeit mindenki maga végezheti leg­jobban, s hogy oly dolognál, melyet száz ember elvégez­hetne ezeret alkalmazni képtelenség, nemcsak a munkafe­­csérlés tekintetéből, hanem azért is, mert a munka így ro­­szabbul végeztetik , úgy bizonyosan hasonló képtelenség az államra bízni oly dolgokat, melyeket a község vagy megye ép ugy vagy jobban végezhetne. A dolgok természete­s a tapasztalás e részben egyet bizonyítanak, s ha az államtudo­mány ezt a legújabb ideig tekintetbe nem véve, az onnan jó, mert az ókor kis államaiban a helyes elveket az újkor nagy országaira alkalmazá, s mert az államtudomány hosszabb ideig eszközül használtatott a fejedelmek absolut hatalmá­nak kiterjesztésére. Miután azonban tagadhatatlan az is, hogy bizonyos ügyek nemcsak az egyest, vagy a polgároknak egy részét, hanem az egész államot érdeklik, elhatározásuk nem az egyest vagy­­ó­polgárok egy részét, hanem azok összesé­gét illeti, hogy vannak dolgok, melyeknek kivitelére az egyesnek vagy kisebb társaságoknak ereje nem elégséges, s melyeket az egész állam jobban, sőt olcsóbban végezhet; hogy végre miután a községben s a megyében csak majoritások határoznak, s oly társaság nem létezik, hol a többség saját érdekében a minoritás érdekeit néha el nem nyomná, s igy ennek védelemre szüksége nem lenne, az ön­­kormányzat legbuzgóbb pártolói sem fogják tagadhatni, hogy bizonyos tárgyak centralisatiója és azon főfelügyelési jog, melyet az állam minden körében létező kisebb társasá­gok felett gyakorol,­­nemcsak jogszerű, hanem épen az egyéni szabadság érdekében fekszik, és hogy valamint a leg­absolutabb államban a centralisatiónak bizonyos foka, nem neveli, hanem inkább gyengíti a fejedelem hatalmát; úgy vannak határok, melyeken túl a decentralisatio épen az egye­sek szabadságának érdekében nem terjedhet, mert­­, a­mi az egész államot illeti, azt nem határozhatja el jogszerűleg a polgárok egy része. 3.

Next