Politikai Ujdonságok, 1855 (1. évfolyam, 1-51. szám)
1855-02-21 / 7. szám
Pest, február 21. 1855. 7. szám. Első évi folyam. Politikai újdonságok. A „Politikai újdonságok“ hetenként egyszer egy nagy tömött íven jelennek meg. Előfizetési díj : Márczius — Júniusig, azaz 4 hónapra Budapesten halhoz, küldve vagy postai utón elküldve 1 ft, a „Vasárnapi Újsággal“ együtt ezen 4 hónapra Budapesten házhoz küldve, vagy postai utón elküldve, csak 2 ft. pengő. — Az "előfizetési díj az alulirt kiadó-hivatalhoz bérmentve utasitandó. A „Politikai újdonságok“ kiadó-hivatala, egyetem-utcza 4. sz. Hadi tudósítások. Február 8-diki levelek szerint a hadállás Krimiában következő . A szövetségeseknek Szebasztopol előtti táborában eddig a francziák a balszárnyat, az angolok pedig a jobbszárnyat képezték, de miután az angolok nem voltak elég erősek, hogy a szolgálatot illy nagy téren megbízták volna, s miután betegségek és szükség által számuk nagyon megfogyott , ennélfogva visszavonultak Balaklavához s most az egész ostromvonalon francziák állanak, kik az angolok által készitett erősségeket nem találták elégségeseknek s ezért a jobb szárnyon egy bástyafokot építettek, melly Canrobert nevét viseli, s öt nehéz ágyúval van megspékelve. A Konstantinápolyból ide rendelt franczia gárdasereg az angolokkal egyesülten Balaklavában a tartalékot képezi, s e nagy fontosságú helyet és kikötőt a Liprandi tábornok alatti orosz haderő ellen védve tartja. Lord Raglan itt most újra szervezi az angol sereget s várja az erősítéseket. Enpatoriában már 40,000 ember van együtt 100 ágyúval s igy az ott öszpontositandó török seregnek két harmada. Január 30-án ij 15,000 török indulván el Várnából, a 60,000 szám rövid időn ki lesz egészítve. A tatár önkénytesek itt külön hadtestet képeznek s 300 közülök kitűnő előőrsi szolgálatokat tesz. Időnként kémszemlékre járnak török csapatokkal Sali felé, hol Korff orosz tábornok negyedfél ezer emberrel áll. — Omer basát febr. 6-ára várták Eupatóriába. Az orosz sereg egy része a Belbek folyó mellett tanyáz, s a Szebasztopol és Szimferopol közötti összeköttetést tartja fenn. E hadállást Mencsikoff herczeg még múlt őszszel, sánczok-, árkolatok- és földbástyákkal erősítette meg; az itt lévő haderőt 30,000 emberre teszik, s mindkét nagyherczeg e táborban van. — Az orosz sereg másik része Oszten-Szakken tábornok alatt Szimferopol és Perekop közt ügyel a közlekedés biztonságára; a harmadik végre Liprandi tábornok alatt — mint említők — Balaklavát és a Csernaja völgyet fenyegeti támadó mozdulattal. Maga Mencsikoff herczeg egy Szebasztopol mellett északra fekvő faluban ütötte fel főhadiszállását, mi arra látszik mutatni, hogy ő is a hadműködések mielőbbi megkezdését várja. A szövetségesek táborában legalább nagy a sürgés-forgás és készülődés azóta, hogy Niel és Pelissier tábornok s a franczia gárdadandár megérkezett. A tábornokok megérkeztével azonnal haditanács tartatott, ennek határozatait legmélyebb titok fedi ugyan, de miután még ugyanazon este egy angol gyors gőzös indult Omer hasához Eupatóriába fontos sürgönyökkel, s miután a készenállás minden ponton elrendeltetett : ezekből az ostrom- és hadműködések mielőbbi megkezdését gyanítják és várják; mégpedig úgy, hogy a flotta és a hadsereg egyszerre támadja meg Szebasztopolt, s ha a bombázásnak kívánt eredménye nem lenne, akkor szuronyt szegezve mennek a város meglyukgatott falainak. Az angoloknak 103, a francziáknak 167 ágyujuk van a bombázásra felállítva. Canrobert tábornok Brunt admirálistól nemrég 32,000 töltényt kapott, s most újra 15,000 töltényt és 30 ágyút kért, mi ismét azt bizonyítja, hogy keményen készül fűteni. Az oroszok január 31-dikén új kirontást tettek az ostromlókra, de szokás szerint visszaverettek. Ez alkalommal két franczia tiszt elesett, több megsebesült. Egyéb baj február 10-kéig nem történt. Konstantinápolyban az angolok és törökök közt egy szerződés köttetett, melly szerint 20,000 török angol zsoldba fog lépni. A piemonti 15,000 ember is jövő hó elején már Konstantinápolyban lesz, s ha az idegen légiók által felváltandó angol és franczia helyőrségek is a csatatérre jöhetnek, a szövetségesek ereje roppant nagyra fog növekedni, annál inkább, mert ha a tavasz beáll s a Balti tengerről elpusztul a jég, ott is elkezdődik majd a hadd-el-hadd, s az orosz kénytelen lesz erejét megosztani. Ezenkívül a nyugati hatalmak a persa sakkot (császárt) is, ki az angol és orosz között régen ingadozik, felszólítják, hogy 30,000 embertől álló segélycsapatot állítson az orosz ellen. HETI KRÓNIKA. Ausztria. Sokan határozottan erősítik , hogy a békealkudozások Bécsben nem is fognak megkezdetni, s ennek okául legnagyobb részt az angol miniszterváltozást említik, mert a békére hajlandó Aberdeen helyébe Palmerston lépvén, ez utóbbi azonnal megírta Bécsbe, hogy az Oroszország elleni háborút legerélyesebb módon akarja folytatni. Mások ismét azon körülményből, hogy az angol kormány lord John Russellt, mint felhatalmazottat Bécsbe küldi, az értekezletek rövid időn várható megnyílására következtetnek. Sőt azt is emlegetik, hogy Oroszország részéről Titot, ezelőtt konstantinápolyi követ, fogna az alkudozásokra küldetni. Több ízben említettük már a Francziaország és Ausztria közt kötött katonai egyezményt, mellynek egy pontja értelmében egy franczia hadtest fogna ausztriai területen az orosz ellen felállíttatni. Miután azonban a német szövetségi alkotmánynyal ellenkeznék az, hogy Ausztriának a német szövetséghez tartozó területén idegen sereg álljon akkor, midőn Németország még nincs háborúban az oroszszal, ennélfogva a franczia hadtest nem Cseh- és Morva-, hanem más országban, melly a német szövetséghez nem tartozik, fog táborozni. Az orosz követ Gortsakoff herczeg az ausztriai külügyminiszternek személyesen jelentette, hogy Miklós czár, egy minap kiadott proklamácziójában általános népfelfegyverzést rendel. Ausztriai császár ő Felsége a létező drágaság tekintetéből megtiltotta a költséges kivilágításokat és ünnepélyeket, mellyeket Bécsben és más helyeken Császárné ő Felsége szerencsés szülése örömére terveztek, s a belügyminiszterhez e végett intézett iratában ama kívánságát fejezte ki, hogy az e czélra szánt pénzek inkább szegények és szűkölködők közt osztassanak ki. (Az e tárgyú legfelsőbb kéziratot lásd a Vegyes hírek között). Katonai körökben beszélik, hogy Császár ő Felsége, Császárné ő Felsége szerencsés lebetegülése után azonnal Gallicziába a hadsereghez utaznék s hogy ez útjában báró Hesz táborszernagy fogná kisérni. I. Napóleon császár egyetlen fia, kinek neve Reichstadti herczeg volt, Bécsben a kapuczinus kolostor sírboltjában fekszik bebalzsamozva. III. Napoleon, nemsokára azután, hogy császárrá választatott, a holttetemet visszakérte s Párisba akarta hozatni, de kívánsága akkor megtagadtatott. Most, midőn Ausztria és Francziaország egymással szövetségben s barátságos lábon állanak, Lajos Napoleon ismételte a kérő felszólítást s ennek kedvező eredménye is lett, mert már is minden készület meg