Politikai Ujdonságok, 1858 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1858-06-03 / 22. szám

254 báró melegen pártolt. Anglia és Poroszország követei figyelem­mel és jóakaratu részvéttel látszottak hallgatni. Az orosz követ, erényébe burkolva fogadá ama nyilatkozatokat s csak árnyalata itté ki magát Francziaországhoz való húzódásának. Szardiniáról­­ semmit sem írnak, hiszen majd felel helyette is Walevszky. Aztán majd a fejedelemségekbeli franczia biztos, Talleyrand, tudó­sítását olvasák fel s mindezen foglalkozásokban eltelt a nap fél egytől ötig, midőn vége jön a gyűlésnek. A harmadik ülés junius 5-dikére van határozva. — [Fontainebleau.) A császári család Fontainebleau kastélyba költözött ki nyári mulatásra. A hollandi királyné is kiment oda, de s würtembergi herczeg inkább szeretett Párisban maradni szálláson, és csak látogatóba megy ki. Az ottani ünnepélyek, mint látszik, arra is varrnak szám­ítva, hogy a kormány rokon és ellenszenveit — (Napóleon uralkodik és kormányoz, azt írja Espinasse­ur) — nyilvánítsa. Többek közt feltűnt, hogy a hivatalosok első és máso­dik lis­tájában sem Hübner báró, sem Fuad effendi nevei nem for­dulnak elő. Ellenben lord Cowley iránt szintolly előzékeny udva­riassággal viseltetnek Fontainebleauban, mint Pelissier iránt Lon­donban. Kisseleffről­­ nem írnak semmit. A császár sokat mutatja magát testgyakorlatokkal, ügyessége, ereje és egészsége gyarapí­tására. Többi közt az evezésben gyakorolja magát egy a végre készített csónakon, a parkbeli tón.­­ (Espinasse pénzügyi rendelete.) A belügyminiszter körleve­let bocsáta a megyék főispánjaihoz, mellyben felszólítja, bírják reá a jótékony intézetek kezelő bizottságait, hogy a fekvő javakat adják el s vásároljanak állampapírokat az árán. Statistikai kimutatások nyomán azt állítja, hogy amaz intézetek ingatlan vagyona nem hajt most többet harmadfél proczentnél s innen van, hogy az inté­zetek 500 milliónyi tőkeérték mellett még­sem képesek minden igénynek megfelelni. A miniszter úr véleménye szerint a végren­delkező vagy adományozó akarata csak úgy áll ellene ezen eladás­nak, ha világos szavakkal meg van tiltva az adománylevélben. Minden más esetben felszólítja a főispánokat, hogy igyekezzenek legyőzni a kezelő bizottságok lanyhaságát vagy ellenszegülését. Vegye elé a főispán ne csak minden befolyását, hanem, ha szük­ség, tekintélyét (hatalmát) is, hogy rábírja a bizottságokat min­den olly fekvő javak eladására, mellyek tiszta jövedelemben nem hajtanának annyit, mint az árukon vásárolható államkötelezvé­nyek kamatának 9/10 de. Ha a rábeszélés nem használna, akkor más eszközökről kell gondolkodni. A költségvetés vég­meghatáro­zása úgy is a főispán dolga s ez neki nagy befolyást nyit. Önként érthető, hogy a melly intézetnek most állampapírjai vannak, semmi esetben eladnia nem szabad, sem pedig ingatlan vagyont szerezni, ha csak a hagyományozó vagy ajándékozó világosan ki nem köti. A­melly bizottság, tétlenségből vagy előítéletből engedni nem akarna, azt inkább oszlassa fel a főispán, mintsem tovább engedje folytatni a vagyon­rész kezelését. Kinyilatkoztatja továbbá a minisz­ter úr, hogy jövőre az országos segélyt meg fogja tagadni mind­azon intézetektől, mellyek a fenn kijelölt után jövedelmüket sza­­porítni vonakodnának. Végül meghagyja, hogy októberen kezdve, minden három hóban nyújtsanak be kimutatást a főispánok arról, hogy 1) minő jótékony intézetek határozták el ingatlan javaik eladását, hogy papírokat vegyenek vele; 2) az illető javak leírását, becslését; 3) a szerzett papírok összegét, vételkori árfolyamukat; 4) a még megmaradt s későbbre még eladható javak jegyzékét.­­ Eddigelé azon következését írják ezen rendeletnek, hogy a kezelő bizottságok számos tagja lemondott. Az államtanács is előterjesz­tést intézett volna a kormányhoz ezen ügyben. Nevezetesen három északi nagy­városban u. m. Lille, Douay és Troyes-ben a jótékony intézetekre ügyelő testületek merőben lemondanak tisztekről. Má­sok ellenszegülésre készülnek. Ismét mások lépéseket tesznek egész a császárig, azon erőszakos rendszabály alól menekülendők. Boin­­villiers, az államtanács egyik osztályelnöke, a császárnak előterjesz­tette a dolog fontosságát s valóban történt is annyi enyhítés, mi­szerint Espinasse ur második körlevelet is indita a főispánokhoz, mellyben figyelteti, nehogy igen elragadtassák magukat a buzgó­­ságtól.­­ (Algír kormányzása.) Napóleon császár az afrikai gyarma­tot , Algírt majdnem egészen külön kormány alá kivánná helyezni s élbre unokaöcscsét, Jeromos herczeget (esetleges koronaörököst) állítani. A terv már régen készülőben van és sok módosulást szen­vedett, sokan ellenzik is, de, mint rendszerint szokott ott lenni, kevés sikerrel. Az új császári helyettes a legújabb módosítás sze­rint egyenesen a császárral közlekednek minden más miniszter kirekesztésével, kivéve a had-és tengerügyminisztert. Civillistája — más kisebb embernél, fizetésnek neveznék, — egy millió frank, (400,000 pft.) lenne. Mindamellett, a­mint látszik, nem felettébb hajlandó a császári herczeg ezen fényes alkirályság elvállalására. (Penne és Hyéne.) A közelebbről említett rendetlen bajvivás következtében megkezdődött Hyéne ellen az előleges vizsgálat, a versailles-i törvényszék részéről. Azóta nemcsak heves szólalkozá­­sok, hanem valódi bajvivások is történtek amaz esemény felett nyilvánított vélemények különbsége miatt. Máj. 22-dikén 42 tiszt ment egy hirlapszerkesztő irodájába s követelék, hogy egy általok szerkesztett czikket adjanak ki. Ebben nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy de Penne­ur köteles a hadsereg minden tisztével megverekedni. A czikk ki is jött az érintett hírlapban, de a többi egyik sem vévé át. Most már meg van tiltva a lapoknak azon baj­­vívásról szólani. Annál tüzesebben tárgyalja a közönség. A tanulók a journalisták pártjára állottak s a tisztek, tulajdonkép Hyéne ur eljárását kárhoztatván, ezen véleményeket a Figaro szerkesztőségé­hez intézett iratukban nyilvániták is. Penne ur üdülni kezdvén el­fogadd a vizsgáló bíróságot, elbeszélendő a bajvivás menetét. Elfo­gulatlanul, nyugottan tévé meg s kijelenté, hogy részéről megbocsát ellenének. Másfelől Hyéne ur bajvivási tanúja a st­ germaini tiszti karhoz intézett iratában azt nyilvánítja, hogy Hyéne ur nem pofot adott Penne urnak, hanem csak az orrát fricskázta meg, aztán hogy szabad választást engedett Penne urnak kard és pisztoly kö­zött. Szép alternatívák! A dolog szomorú vége az, hogy az újabb tudósítások szerint Penne úr állapota megint roszabbra fordult és halála hírét várják. 27-köről írják, hogy odáig van már a szegény ember, hogy már édes­atyját sem ismerte meg, midőn utoljára meglátogató. (Biztossági rendszabályok.) Minden olasz részvét mellett nagyon szemmel tartják az olaszokat Párisban. Közelebbről Dali Ongaro nevű irodalmár, ki Racine Fédráját olaszra fordította, fő­­kép azon czélból, hogy Ristori asszony játszhassa a czímszerepet benne, egyszerre csak azt a parancsot kapá, hogy takarodjék Fran­­cziaországból. Útlevelet kap akárhová — akár Cayennebe — csak Angliába nem. A szegény olasz, ki politikába épen nem elegyedett, futott ide s­tova segedelemért, pártfogásért s újabb tudósítások szerint tán sikerül neki, főkép Ristori asszony közbejárására, meg­maradhatni Párisban. — Egy angol úr megérkezik Párisba, s a fogadóba érkeztekor legott két rendőrbiztos üdvözli. Szobájába kisérik, minden portékáját feltúrják, leveleit elolvassák, é­s azzal eltávoznak. Az angol nyomon szalad lord Cowleyhoz, nem nyug­szik, míg nem beszél vele s olly­hatósan tudja előadni panaszát, hogy a követ legott befogat s a Tuilleriákbe viteti magát. Ott meg­beszéli a dolgot a császárnak s végre kereken kimondja, hogyha csakugyan szándéka ő felségének minden angolt eltávoztatni Páriá­ból, mondja ki nyíltan, hogy ő — a követ — is értesíthesse róla feleit. A császár bámul és neheztel az eseten, bámul és neheztel a miniszter, meg a rendőrfőnök is igen nagyon. Estére azonban min­den kiviláglik. A követ írásban kap egy mentegetődzést, mellyben a hibát egy alhivatalnokra tolják. Arról vala tudósítva ugyanis a rendőrség, hogy Mazzini azon napon Párisba megy, s a jó angolt Mazzininak zárták. Mi meg azt hiszszü­k, többször is történvén már­­ illyesmi, hogy londoni ismerősei akartak tréfát űzni az angol utas­­­­sál s ők juttatták a Mazziniról való tudósítást a párisi rendőrség­­­­hez stb. Majd megint valamennyi angol megharagudott azért, hogy lapjukat, a „Times“-t lefoglaltatta a rendőrség. Sokan kijelentet­ték, hogy inkább oda hagyják Párist, mintsem mindennapi lapjok­­tól meg legyenek fosztva s elmennek haza a „Times“-t olvasni theánál. Anglia.­ ­ (Zsidó-kérdés.) Egy angol lap azon újsággal lep meg, hogy a zsidók parliamentben ü­lhetési jogára nézve el van döntve a kér­dés. Konferencziákat tartottak a fel- és alházakban, s utoljára a felház beleegyezett azon kívánságba, hogy ismerje el elvileg a zsi­dók jogosultságát, miszerint széket foglalhatnak a parliamentben. Elfoglalja hát Rothschild báró is az ülését, de hogy az esküvel mi történik, arról hallgat az írás. -1- (Disraeli-lakoma) Buckinghamshire-conservativ választói az ő­ket követők Dupre és Disraeli urak tiszteletére nagyszerű la­

Next