Politikai Ujdonságok, 1860 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1860-11-08 / 45. szám

A Politikai Újdonságok hetenkint egyszer két nagy tömött ivén jelennek meg. — Előfizetési dij julius—deczember, azaz 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai úton elküldve a Vasárnapi Újsággal együtt 5 ft., külön a Politikai Újdonságokra félévre 2 ft. 50 kr. új pénzben. — A Politikai Újdonságok kiadó­ hivatala, Pest, egyetem-utcza 4-dik szám alatt. A főispán­ kinevezések. Az okt. 20-ról kelt legfelsőbb kéziratok közzététele után Ma­gyarország el nem évülhető alkotmányos jogainak egy része, a gyakorlatban is hatályba tétetvén, egyszersmind az első lépés is, melyre az ige testté válhatnék, megtörtént. Értjük a főispáni kinevezéseket. A névsor olvasóink előtt fek­szik s mindenki meggyőződhetik, hogy a kinevezettek csaknem ki­vétel nélkül, az egész országban ismert hazafiak. Természetes, hogy a jelen bonyolódott viszonyok között min­den magyar előtt nagy fontossággal bír azon kérdés, hogy elfo­gadják-e a kinevezettek ezen megtiszteltetést, vagy nem? Olva­sóink alább már találandnak egy pár nyilatkozatot, melyből kitűnik, miszerint néhányan az új főispánok közöl ezen rájuk nézve meglepetést okozott megtiszteltetéssel élni nem kívánnak. A hit eddigelé 16 főispánt említ, a­kik az ajánlott méltóságot el­fogadni vonakodnának. Úgy látszik azonban, hogy az utóbbi na­pokban a nézetek némi változáson mentek át, s ma már átalában beszélik, hogy azokon kívül, a­kik elhatározásaikat a hírlapok út­ján közzé tevék, a legnagyobb rész akkorára halasztó végleges megállapodása kijelentését, a midőn azon utasítás, melyre ő Fel­ségének Vay Miklós báróhoz intézett legfelsőbb kéziratában hivat­kozás történik, ki fog adatni. Ugyanis e 1. f. kéziratban olvassuk e szavakat : „A vármegyék végleges szervezése és rendezése a legközelebbi ország­gyűlés tárgyalására hagyatik. Addig a főispánok a közigazgatási tárgyak intézésére, a megye lakosaiból bizottmányt, és megyei tisztikart alakitanda­­nak. Ezen megyei bizottmány összeállításának módja, a tagok száma, a me­gyei lakosság különféle osztályának és elemeinek tekintetbe vételével, nem különben a közigazgatási tárgyak kezelésének, és a tisztikar alakításának módja iránt, ön, egy utasítási javaslatot fog előterjeszteni, mely a végleges törvény alkotásáig az eljárás zsinórmértékéül fog szolgálni.“ E pillanatig­ nem hallottuk, hogy Vay Miklós báró, udvari kanczellár, ezen utasítási javaslatot elkészítette volna, annál ke­­vésbbé lehet arról tudomásunk, hogy e munkálat már felsőbb helyre is terjesztetett és elfogadtatott volna. Míg tehát ezen utasítás a főispánok kezében nem lesz, addig a kinevezettek a legjobb akarat mellett sem határozhatják el ma­gukat véglegesen arra, hogy az elfogadás, vagy el nem fogadás fe­lett nyilatkozhassanak, kivévén azokat, a­kik a kinevezéseket már elvileg is visszautasítandóknak vélték. Ha tehát az elfogadás kérdésének eldőlése, a kiadandó utasí­tás minőségétől függesztetik fel, önként következik, hogy e pilla­natban még legalább is korán volna azon okokat keresgetni, me­lyek az elfogadás vagy el nem fogadás mellett harczolnak. De any­­nyit már is hallunk, hogy ha ezen többször említett utasítások oly szellemben lesznek kiadva, hogy azok foganatba vétele által a főispánok a megyét úgy szervezhetik, hogy az eredménynyel a megyei lakosság megelégedve lehet, akkor biztosan lehet arra szá­mítani, hogy a kinevezettek nehézség nélkül elfoglalandják állo­másaikat. Ellenben, ha ezen utasítások a főispánok kezét annyira megkötnék, hogy azok következtében a hatalmas megyei munici­­piumok helyébe, csak azok árnyékait lehetne visszaállítani, akkor kétséget sem szenved, hogy a kinevezettek inkább leteendik meg­hatalmazásaikat, mintsem oly háládatlan munkába kezdjenek, a­mi­ben sem felülről, sem alulról nem volna köszönet. Különben pedig hasztalan volna tagadni, hogy a kinevezések épen a legközelebbről érintett körökben a lelkesedésnek nagyon is középszerű mértékét idézék elő. Az okokat nem kell messze keresni, ha már azon szokatlan körülmény is, hogy a kinevezések a 800 év óta fennálló főispáni székekbe, ezúttal legelőször is a „Wiener Ztg.“ hivatalos részében jelentek meg, sokaknak előre is elvéve kedvét. A kinevezettek kö­zöl igen sokan e modorban inkább a 11 év óta divatozó rendszer­nek valami módosított folytatását, mint egy újabb korszak meg­kezdésének jelét vélték észrevenni. A­mi a lelkesedés hiányának belsőbb okait illeti, erre nézve egy bécsi lap pesti levelezésében a többi közt ily sorokra akadtunk: „A főispán, mint az ősi alkotmány egyik támasza, nem nagy megelé­gedéssel ülhet, például az aradi, bársonyszékben, ha tudja, hogy a Maroson túl a torontáli főispán helyett a „Grosz-Becskereker Kreiszpresident“ osztja parancsait a hivatalszobából. Egy másik főispán igy szól újonan kinevezett kollegájához : „Odaadjuk-e múló dicsőségért fényes históriai nevünket, hogy aztán unokáink mondják rólunk : íme ezek voltak főispánok akkor, a midőn a magyaroktól azt kívánták, hogy alkotmányos garantiáik két legje­­lesbjét: az adó megajánlási, s a katonaadási jogot önkényt megsemmisítsék.“ — Mások igy okoskodnak : „Nehéz lesz hazánkfiai előtt megállnunk, ha vé­delmeznünk kellene azon rendszert, melynek következtében a magyar kincs­tári javak az osztrák nemzeti banknak úgy zálogosittattak el, hogy ezen intézet e jószágokat még el is adhatja! — Mint védelmezhetjük mi a kor­mányt a főrendek tábláján, ha a kövesek az alsóházban nagy igazságtalan­ságnak fogják mondani azt, hogy az ausztriai püspökök, káptalanok és tu­dományos intézetek költségeit, a közadó útján mindnyájan egyformán fizetjük, holott a magyar kath. egyház saját alapítványaiból él, a protestáns egyhá­zak és iskolák pedig az államnak egy fillérébe sem kerülnek. — Magától értetik, hogy az ausztriai státusadósságok ügye is szóba kerül, de a levelező e miatt elegendő ok nélkül nem akart a bécsi börze üzéreinek ijedséget okozni.“ Körülbelül ily formán írták meg egy bécsi lapnak azon oko­kat, melyek a főispáni kinevezettek közöl némelyeket az el nem fogadás kijelentésére bírták. Azonban az illetők nyilatkozatai egészen másként szólnak. A mi minket illet, miután az ily tárgyakról forgó viták mind­­ezideig jobbára csak a magán társalmi körökre vannak szorítva, a nézetek fokonkénti fejlődéséről csak annyit írhatunk, hogy a véle­mények ugyan kétfelé vannak oszolva, de mindenki akár az egyik, akár másik után mégis csak tényleges eredményeket óhajt elérni. Egy részről mondják : „A kinevezetteknek mindenesetre el kell fogadni a megtiszteltetést, mert ezáltal az ország rögtön visz.

Next