Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1861-10-10 / 41. szám
646 Ugyan mit tett 5 hónap alatt a Reichsrath, húzván minden tag a 10 forintnyi napi dijat? Annyit mint semmit. A pénzügy rendezéséhez hozzá sem fogott, habár ájul. 21. kir. leiratban az volt mondva, hogy a pénzügyi előterjesztések már augusztusban tárgyaltatni fognak! Aztán valami 3 hét a kereskedők számára készült kiegyezkedési törvényjavaslat faragcsálásában telt el, de a ház annyira összevissza bolygatta a paragrafusokat, hogy a minisztérium a saját javaslatát visszavette. Komolyabb dolog lett volna a „községi törvényjavaslat“ elfogadása, de ez csak az alsóházban történt meg, az urak háza még nem is látta a javaslatot s most, az első osztrák Reichsrath, mintegy elfáradva a nagy munkában, haza ment vakácziózni! Mi tehát gyakorlati eredménye a Schmerling politikának? Semmiből semmi. November hó a küszöbön van, ekkor kezdődik a pénzügyi év, s a minisztérium a hánytorgatott alkotmányosság daczára odajutott, hogy 1862-re nem a Reichsrath szavazza meg az adókat, hanem csak mint eddig is történt, egy patens fog mindent újra elintézni! Osztrák constitutio, hol vagy ? . Napóleon császár és a porosz király Compiegne-ben. Megint egy oly esemény, melynek közelebbi indokairól csak igen keveset lehet megtudni, de azért a lapok annyit írnak arról, hogy az olvasónak szeme is káprázik a betűk tengerében. A porosz király okt. 6 és 7-én mint vendég mulatott, Napóleon császárnak Compiegne városa melletti kastélyában, s egész Európa méltán kérdheti , hogy mi úgy vezérelt össze e pillanatban két ily hatalmas uralkodót? Vannak, akik hamar hiszik azt, amit óhajtanak, s azt mondják, hogy e két uralkodó Középeurópa birtoka fölött akar alkudozni. Napóleon császár Belgiumot s a Rajnántúli német tartományokat követeli, s ennek fejében a porosz királyt Németország császári koronájával, annyi német tartomány birtokával kínálja, amennyivel csak a porosz uralkodóház dicsvágyát kielégítheti. Igaz, hogy Napóleon császárnak csakugyan volnának ily hajlamai, azonban azt is tudja, hogy a porosz király személyében hiába keresne egy német Viktor Emánuelt, aki nemzete egységének eszméjétől lelkesítve, szép szóval vagy erőszakkal megfosztaná trónjuktól a német apró fejedelmeket, s Németországból hatalmas birodalmat alapítana. Kettőn állván tehát a vásár, teljes bizonyossággal hiheti az olvasó, hogy Compiegne-ben ily nagy dolgokról nem lesz szó. A porosz király jobban tiszteli a német uralkodók jogát, mintsem ezek ellenére a nemzet óhajtását teljesíteni képes lehetne. Tulajdonképen a németországi fényes korona birtoka nem egészen oly dolog, mely a berlini uraknak sehogysem tetszenék , de úgy vannak azzal, mint az egyszeri ember, aki a más vagyonára éhezvén, arra kérte az Istent, hogy ne legyen az a lopás olyan nagy bűn! És ha vannak is a németek között igen sokan, akik a kisebb német fejedelmek elűzését korántsem tartják ily halálos bűnnek, sőt azt állítják, hogy ellenkezőleg épen az képezi a bűn tárgyát, ha az összes német nép természetes joga ellen az uralkodók dicsvágya érdekében, a szép, nagy és gazdag Németország 36 darabra szakíttatik, s annak következtében Európa ezen hatalmas nemzete a külföld irányában csakugyan igen nyomorúságos szerepet játszhatik : annyi régen bebizonyodott , hogy a porosz király nem így gondolkozik, s ezen meggyőződését Becker Oszkár golyója daczára sem szándékozik elhagyni. Mellőzve tehát a nagy kérdéseket, a legjobban értesültek állítása szerint Napóleon császár Compiegne-ben főleg azt akarta elérni, hogy Poroszország előre semlegességre kötelezze magát, ha majd egykor (például a legközelebbi tavasz alkalmával) a velenczei kérdés szőnyegre hozatván, Ausztria és az olaszok és francziák között, a háború újra kiütne. Ha Napóleon császár Compiegne-ben ennyit megnyerhet, akkor a háború kiütése a jövő évben kétszerkettő négy. Ellenben, ha Poroszország ilyesmire szavát nem adná, akkor a diplomatia mezején folytattatnak a cselszövények. Hogy a compiegnei találkozás leginkább Ausztria ellen van intézve, az kitűnik a bécsi kormányt pártoló lapok aggodalmaiból és dühöngéseiből. De ha a bécsi urak politikából el is palástolnák érzelmeiket, itt van a franczia kormány legtekintélyesebb lapja, a „Constitutionnel“, mely a compiegnei találkozás előtt néhány nappal úgy megrohaná Ausztriát, hogy minden szavából csak a gyűlölet, ártani akarás és ellenséges érzelem tűnik elő. A „Constitutionnel“ okt. 3-ról szóló czikkében a többi közt olvassuk : „Azon lapok, melyek különös rokonszenvet szoktak Ausztria irányában tanúsítani, úgy mutatják, mintha félnének, nehogy ez alkalommal a porosz kormány valami új hibával tetézze a régieket (azaz : nehogy az 1859-ks példa szerint 1862-re is megígérje semlegességét a velenczei háborúban). Többen e lapok közül kimondták, hogy e látogatás veszélyes lesz Németországra, mert ezen birodalom érdekei a porosz nagyra vágyásnak áldozatul fognak vettetni. „Csodálkoznunk kellene — írja a „Constitutionnel“ ezen erőszakos vádaskodások ellen, ha nem tudnók, hogy legújabban Ausztria Poroszország segítségét kérte, de visszautasíttatott. A dolog annál fontosabb, mert Ausztria oly ajánlatokat tett, hogy azokkal Poroszországot nagyon is meglepte. Ausztria le akart mondani a német szövetségi elnökségről, sőt jelenlegi befolyását is odaigéri a berlini kabinetnek , ha ez segítséget nyújt Ausztria belügyi állapotának rendezésére, s azon nemzetiségek ellen, melyek a Habsburg-háztól önállóságukat követelik. A porosz lapok szerint még többről is volt szó. „De ha egyszer Ausztria ezen segítség által összeszedhette magát : megtartotta volna ígéretét? Poroszországnak még arra sem volt kedve, hogy kíváncsiságból ezt megkísérelje. A berlini lapok bizonyos keserűséggel jegyzék meg, hogy Bécsben a háladatlanságot szokták a politikai erények első sorába tenni. Ez okból majdnem sértő szavakkal utasíták vissza az osztrák szövetséget, ha mindjárt ennek árában még nagyobb ígéreteket is vettek volna.“ Ily hang uralkodik most a franczia félhivatalos lapokban. Poroszország a jelszó s a francziák a lekenyerezés minden nemével halmozták el ezen kormányt, s remélik, hogy ezáltal a király elfogadja azon ajánlatokat, miket Napóleon császár előterjesztett. Az elfogadási ünnepélyekről eddigelé csak távirati tudósításaink vannak. A terv szerint Pourtales gróf (párisi porosz követ) és Vaillant marsall a határszélen fogadtják a királyt.A megérkezés vasárnap este 7 órakor történt. Hétfőn reggel czéllövés, este a Theatre Francais művészeinek előadása a kastély színházában. A visszautazás keddre, reggeli 10 órára volt határozva. „A Rajna és a Visztula.** Megint egy új röpirat, mely a compiegnei találkozás előestéjén jelent meg Párisban, s azonnal azt hirdeték róla, hogy Napóleon császár azt, a nyomtatás előtt „átolvasta és helybenhagyta.“ Feltűnő még azon körülmény is, hogy a Kölni hírlap ezen röpiratot, német fordításban ugyanazon napon hozta, melyben az eredeti Párisban megjelent. Tekintve a tartalmat, nagyon különös volna, ha Napóleon császár akkor, amidőn benső barátságban él az orosz czárral, egyszerre csak Lengyelország újra helyreállítását hozná indítványba. Hogy olvasóink tájékozhassák magukat, rövid kivonatban közöljük az egész röpirat lényeges tartalmát. „Németország lázas ingerültségben van, s mindenki attól fél, hogy legközelebb Francziaország a rajnai tartományokat és Belgiumot követelni fogja. „Sokszor mondták, hogy a Rajna folyam Francziaország természetes határa. Ez azonban visszaélés a geográfiával, mert hiszen a folyók a legkényelmesebb országutak s ki látta azt, hogy a birodalmak határszélét utak képezzék? „Csak a vad tartományok között lehetnek akadályok a folyamok , ellenben Európában a folyam két partján lakó népek társadalmi és kereskedelmi szövetségben szoktak élni. A nagy folyók partján hatalmas városok emelkednek, s a lakók nemhogy határvonalat alkotnának, mint inkább közvetítőül szolgálnak a politikailag különálló birodalmak között. London, Páris,Bécs, Lisszabon nagy folyók mellett épültek. Szentpétervár a Newa, s ezáltal a tengerparton emelkedik, míg Berlin legnagyobb baja a vizi-út hiánya.