Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1861-09-12 / 37. szám
A Politikai Újdonságok hetenkint egyszer két nagy tömött ivén jelennek meg. — Előfizetési dij julius-december azaz 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy posta uton elküldve a Vasárnapi Újsággal együtt 5 ft., külön a Politikai Újdonságokra félévre 2 ft. 50 kr. ujpénzben. — A Politikai Újdonságok kiadóhivatala (Pest, egyetem-utcza 4-dik szám alatt. (Szerkesztőségi szállás : magyar-utcza 1. szám.) Fenyegető jelek. Ha minden úgy megy teljesedésbe, amint Bécsben némely elbizakodott urak kivánják, akkor a legközelebbi időkben Magyarországra szomorú napok várnak. Schmerling úr, aki nemcsak miniszter, de egyszersmind jogtudós is, oly rettentő elveket mert zászlójára írni, hogy méltán bámulhat a világ ezen osztrák államférfi szóbeli vitézségén. Azt mondta, hogy Magyarország eljátszotta törvényes jasait, következőleg a német kormány teheti vele azt, ami tetszik. Nem átallotta még azt is hozzá tenni, hogy : „Salus reipublicae suprema lex esto,“ azaz : az állam java a legfőbb törvény. — Igen, de mi az állam java , ez a főkérdés. — Schmerling úr szerint az állam java az, ha Magyarország ősi jogait elveszik, s nemzetünk vérét és vagyonát odaadják azon vér- és pénzpréselő masinának, a bécsi Reichsrathnak, szabad rendelkezése alá. Akkor hivatkozni a fenebbi diktátori mondatra, a midőn a polgárok, az „állam java“ alatt külön s egymással homlokegyenest ellenkező dolgokat értenek, az a legzsarnokibb s egyszersmind a legforradalmibb elv , nem más az, mint mikor azt mondja valaki : „aki birja, az marja.“ következőleg Schmerling úr kimondta, hogy azon eszme kedvéért, melyet ő az állam javának nevez, minden mást kész lerontani és megsemmisíteni, hogy nem tekint törvényre, igazságra, nem a milliók protestatiójára, hanem állni kell az ő febr. 26-ki pátensének, aki pedig nem akarja fejét ezen országok és királyságok önállóságát lemetsző nyaktiló alá adni, annak majd megmutatja ő, hogy mint kell keztyűbe fütyölni! Természetes, hogy az ily fenyegetéseknek csak addig van értelme és nyomatéka, míg nem szorul a kapcra, s akkor aztán következik a bánat, néha jókor, néha későn. A németek vádolják a magyart, hogy számításaiból nem feledi ki azon esetet, ha előbb utóbb háború találna kiütni, de ez hiába jó szemrehányás azoktól, akik ellenkezőleg arra alapítják politikujuk sikerét, hogy a béke nem fog megzavartatni. Ily reményre támaszkodva, a német miniszterek megkezdék hadjáratukat a magyar közjognak még azon részei ellen is, melyek tényleg állanak. Az országgyűlés eloszlatásáról nem szólunk, mert a körülményeket ismerő ember nem tagadhatja, hogy a jelen nyár folytán a helyzet még nem volt annyira megérve, hogy Magyarország bizton várhatta volna törvényeinek helyreállítását; a német miniszterek pedig nem voltak oly szorultságban, hogy kedvük ellenére, igazságot szolgáltassanak. Ellenben figyelmeztetnünk kell olvasóinkat más egyéb jelekre, mert úgy látszik, hogy az országgyűlés eloszlatása után egyéb alkotmányos intézményeink ellen köszörülik a fejszét. Ilyenek : törvénykezési rendszerünk, és megyei hatóságaink. Hogy a bécsi urak a kir. udvari kancelláriát csak úgy tekintik, mint Schmerling úr államminisztériumának egyik osztályfőnökségét , avvól ne sokat gondoljunk : az ilyen Bécsbe szorult főhatóság akár a diplomákra, akár szentesített törvényekre legyen alapítva, nem nagyon dicsekedhetik függetlenségével; amint azt az országgyűlés eloszlatásának története bizonyítja, s a midőn bámulva tapasztaltuk, hogy a kir. leiratot maga Forgách gróf irta alá, s mégis néhány napra rá Schmerling úr állott elő a Reichsrathban, s magára vállalta a történtekért a felelősséget! Lássuk inkább csak, mily rész fenyegeti törvénykezési és megyei rendszerünket. Tudjuk, hogy az országbírói értekezlet munkálatait az országgyűlés a törvényhatóságok figyelmébe ajánlotta, a megyék pedig óvással vagy anélkül, mint kisegítő eszközt elfogadták , ugyanezen munkálatra legfelsőbb helyről is megérkezett a megerősítés s most ezek ellenére a német pénzügyminiszter által oly követelések léteznek, melyek ezen munkálat szövegével és szellemével a legnagyobb ellenkezésben vannak. Értjük a bélyegdíjak követelt beszedését, holott az országbírói munkálatban, a magyar magánjog helyreállíttatván, az ily adózás nemének önmagától meg kellett szűnni. Miután azonban a pénzügyminiszter, a bélyegdíjak beszedésének elmulasztásáért a magyar bíróságokat személyesen akarja felelőssé tenni, következik, hogy az alkotmányos magyar biró, vagy kénytelen lesz beszedni a perlekedőktől az országgyűlés által el nem ismert bélyegdijakat, vagy lemond hivataláról. Az első eset képtelenséget foglalván magában, valószinű, hogy ha Apponyi gróf, aki e pillanatban ezen viszály kiegyenlítése végett, Bécsben fáradozik, sikert nem arathat : rövid időn búcsút mondhatunk alkotmányos bíróságainknak, s aztán megint kinevezett egyének itélendnek személyünk és vagyonunk felett. Hasonló, ha még nem sokkal nagyobb veszedelem fenyegeti megyei rendszerünket. Egészen hivatalos okmány ugyan még nem fekszik előttünk, de hiszen a „Wiener Ztung“ esti lapját is a kormány felügyelete alatt szerkesztik, s ezen lapban ki van mondva, hogy a vármegyéket, az országgyűlés előleges beleegyezése nélkül, új alapok szerint fogják szervezni. Tudniillik ezután a megyei bizottmány, vagyis a megye meghatalmazott képviselőtestülete két fajta tagokból fogna állani. Például ott, ahol a bizottmány 400 tagból áll, a főispán, vagy ha ez nem akarná, a „kir. biztos“ fel fogja szólítani a megyében lakó 300 legtöbb adófizető lakost, hogy már csak azon okból is, hogy a leggazdagabb emberek közé tartozik, mint megyei bizottmányi tag, foglalja el székét a vármegye tanácskozó teremében. Ha ezen urak részben vagy egészben nem akarnák magukat ily dologba mártani, tekintve az adómennyiséget, az utánuk következő adófizet^—^ a bizottmányi tagsággal, és tők fognak megkínáltatni