Politikai Ujdonságok, 1862 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1862-12-03 / 49. szám

770 mely a görög királyválasztást illetőleg kimondja, hogy a trónra oly herczeg nem választat­hatik, a ki a három védhatalom (angol, franczia, orosz) uralkodói házából venné eredetét. Ennélfogva Oroszország a párisi kabinetnek azt javasolta, hogy közösen intézzenek jegyzéket Angliához; ha Francziaország bele nem egyeznék, maga Oroszország fogna manifestumot kibo­csátani. A legújabb sürgöny Szentpétervárról következőleg hangzik : nov. 29 én a „Journal de St. Petersbourg ” írja. Megerősítjük, hogy Oroszország egy perczig sem gondolt arra, hogy a londoni jegyző­könyv elvétől eltérjen, mely kizárja a védhatalmasságok dynastiá­inak tagjait a görög trónról. Oroszország ezt már October 19 én, jóval előbb mint Anglia, kijelenté. Meg kell jegyeznünk, hogy némelyek, különösen a bécsi lapok szerint, Anglia csak azért izgat Alfred herczeg mellett, hogy a párisi és szentpétervári kabinetek az elavult, s csak is Otto király megválasztása idejére aláírt jegyzőkönyvnek érvényét mostanra nézve is újra elismerjék. Ha ez megtörténik, akkor Alfred herczeg elesik ugyan a koronától, de legalább az orosz vagy franczia her­­czeg sem ülhet az athéni trónra, melyre nézve nagy kérdés : olyan ember foglalja-e el, a­ki a keleti kérdésben Angliával vagy Orosz­országgal fogna szövetkezni ? Napoleon herczeg röpirafa. „A pápák világi kormánya, a franczia diplomatia által meg­ítélve,“ ez czime azon röpiratnak, melyet a lapok rég óta hirdetget­­tek, s a mely végre nov. 23-án megjelent. A 152 lapnyi könyvecske magában foglalja azon okleveleket, mik Napoleon herczegnek a se­­natusban tartott hires beszédéhez alapul szolgáltak, s melyeknek közrebocsátásához, mint az előszóban a herczeg titkára, Hubaine úr, érinti, a császár megegyezését adta. Ezen okmányok a franczia diplomaták, — követek Rómában vagy külügyminiszterek Párisban, —jelentéseit, nézeteit a római ügyekről tárgyazzák, és pedig a XVII. századtól kezdve a mai napig. Négy részre lévén felosztva, az első a régi uralom korszakát a forradalomig, a második a császárságot, a harma­dk a restauratiót s végre az utolsó, az újabb időket zárja magában. Valamennyi ezen időszakban, a római udvar romlottsága s kormányzási képtelensége derül ki az élőnkbe adott hivatalos­ iratokból,­­ így XIV. Lajos idejében, Chaulnes herczeg s franczia követ, a szent­széknél 1667-ben ezeket irja királyi megbízójának : „Őszintén megvallom, hogy a római udvart még roszabbnak ta láttam, mint, a hogy közönségesen gondolják, és ha IX. Kelemen erényei és igyekezete nek­ reméltetné velem a jelen állapot javu­lását, bizonyosnak tartanám, hogy végét napjainkban kell már vár­nunk; politikai tekintetben értem, m­rt a­mi az egyházat illeti, mint katholikus, erősen hiszem, hogy a pokol kapui sem fognak azon győzedelmeskedni.“ A következő­zázadban, midőn Ganganelli ült a pápai trónon, Bernis bibornok és franczia követ, miután a szent­atya jó szándé­kát, a visszaéléseket megszüntetni, dicsérte volna, utánaveti, hogy a bibornokok ellenállása minden javítást lehetlenné tesz. (1771.) Ugyanezen személy 1779-ben, a midőn XIV. Kelement VI. Pius váltotta fel, igy jellemzi a római datab­­it : „neme a hivatalnak, hol a felmentések, miket a tridenti zsinat ingyen adni parancsol, árui­tatnak és vétetnek.“ És továbbá : „Ha épülni akar az ember Rómában, a templomokba s a böjti imádságokra kell mennie; de őrizkedjék mélyebb vizsgálatától akár a nép erkölcseinek, akár azon módnak, melylyel az igazság szolgáltatik s a legnevezetesebb javadalmak és állomások osztogat­­tatnak, különben ha csak meggyőződése igen szilárd nem lenne, az ember veszélynek tenné ki saját hitét, vagy legalább is azon jó hiedelmet a mit sz. Péter utódainak udvaráról táplálhatott.“ Egy 1781-ben kelt levelében pedig következő véleményt mond a bibornok-követ a pápáról : „Ő szentsége annyira el van foglalva rokonainak elhelyezésével, hogy keveset törődik minden egyébbel.“ Nem állapodunk meg a császári korszakot illető okleveleknél, melyet kevesebb pártatlanság jellemzett a pápák és kormányuk iránt, hanem átmegyünk a Napóleon bukását követő napokra, a­hol megint az oltárt híven támogató uralkodókat találunk a franczia királyi széken, és buzgó hívőket a követi s miniszteri he­lyeken, így Blacas franczia miniszter a római udvarnál többi kö­zött ekképen szól 1815-ki máj. 4 én kelt levelében : Három hatal­mas istenség : a hiúság, a pénz s a félelem, igazgatja több század óta ezen országot.“ És máj. 27-ről : A­mi az olasz függetlenséget illeti, ezen terv Murat, halála óta mindig szóban van. Nem gon­dolom ugyan, hogy ezen tervek vagyis inkább vágyak, melyek jelenleg inkább, mint valaha léteznek, könnyen legyenek végre­hajthatók , de annyi bizonyos, hogy ha valamely hatalmas szövet­­ségesök akadna az olaszoknak, ezek a jármot, melyet utálnak, leráznák.“ Végre Chateaubriand „a keresztyénség szellemének írója, és 1828-ben XII. Leo udvarába küldött követ, a pápai kormányt, mely öreg tehetlen bibornokokból áll, élén szintén oly agg fejede­lemmel, minden javításokra képtelennek nyilvánítja, s egy évvel később 1829-ig ápr. 16 án így rajzolja Olaszország helyzetét : Összeesküvésnek veszik a mi átal­mos roszullét, (malaise) a század szüleménye, az ó társaság küzdelme az ujjal, a régi intézmé­nyek roskadottsága az ifjú nemzedék erélyével, s végre az össze­hasonlítás mit mindenki teszen a között, mi van s mi lehetne.“ És tovább : Ha valamely lendület jőne külről, vagy ha valamely feje­delem az Alpeseken innen alkotmányt adna alattvalóinak, akkor forradalom törne ki, a­melyre itt minden el van készülve.“ A negyedik és utolsó részben Sant-Aulaire, Lamartine, Rossi, körülbelöl a fennebbivel egyező véleményét találjuk, követve Na­poleon Lajos herczeg, a mostani császár bátyjának, egy leveléből a pápához, mit az 1836-ban a romagnai felkelés alkalmával irt, s a melyet, minthogy benne részt vesz, igazolni igyekszik. Mi tartózkodunk saját ítéletünket elmondani ezúttal az előt­tünk fekvő munkácska felett, — beérvén annak tárgyilagos ismer­tetésével a fentebbi kivonatok által. Az olasz parlament nov. 21. és 24-ei ülése. A nov. 21-iki ülés délben, egy negyed kettőre nyittatott meg. Elnök Tecchio. Napirend : a királyság általános politikai állapota feletti vitának folytatása. Massari szólott először, kinek beszédéből itt közöljük a lénye­­ges­ helyeket : Nem vádolom a minisztériumot a­miatt, hogy Garibaldi elle­nében megvédé a korona jogait — ebben kötelességét teljesítette. De megrovandó, hogy az országot a kormány oly sajnos helyzetbe vitte. Cavour gróf, hogy legyőzze a forradalmat, elejét vette. Azon meghasonlások, melyek közte és Garibaldi közt előfordultak, soha sem mentek végletekig. A parlament közbenjárásával mindig meg lőnek oldva. Szónok állítja, hogy az ország politikai bajai a kor­mány gyöngeségéből erednek. Rendre veszi ezután az okmányo­­k­at, melyeket a minisztérium a külügyi politikára nézve előter­jesztett. Felbátorítá Olaszország ellenségeit, s maga a franczia miniszteri változás sem történik, ha Olaszországban erősebb a kor­mány. Ha ez határozottabb magatartással követeli vis­za az ország fővárosát, más magatartása lesz vala a franczia politikának is stb­etmenvén a szic­iliai eseményekre, megróvja Pallavicini kineveztetését. Olaszország minden részéből sereglettek oda az önkénytesek; mindenütt fegyverek szállíttattak ki; a herczegek ebédekre hitták Garibaldit — s minden azt hiteté el a néppel, hogy Garibaldival egyetért a kormány. Nemsokára fordulat áll be. Először Ferrarit, aztán Cagiát küldi Szic­iliába a kormány. Gari­baldi azonban folytatja útját. Szónok fölemlíti a 4-ik gyalogezred tisztjeinek lemondását. A­helyett, hogy lemondásuk elfogadtatnék, leteszik őket. E fiatal embereket oly módon büntetik, mely némileg becsületöket sérti. Nem kell vala megengedni, hogy beadják lemondásukat. Azonban Garibaldi bevonul Cataniába, s a fregatteok ellenére képes onnan tovább hajózni. Nem azt hihette-e a nép mindezekből, hogy az egész csak komédia? Aspromonte után a minisztérium nagyobb zavarban találja magát, mint annakelőtte. Nem akarta megadni az amnestiát, ne­­hogy gyöngeséggel vádolják. Az ingadozások hosszú sora követke­zett be. Ma a törvénybeidézést, holnap az amnestiát határozzák el — nem is említve a nápolyi törvényszékhez tett sajátságos kér­dést. Mi volt mindezek következése? A­helyett, hogy megsemmi­sítse Garibaldi nevének varázsát, mint a minisztérium hitte, még

Next