Politikai Ujdonságok, 1862 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1862-12-03 / 49. szám
770 mely a görög királyválasztást illetőleg kimondja, hogy a trónra oly herczeg nem választathatik, a ki a három védhatalom (angol, franczia, orosz) uralkodói házából venné eredetét. Ennélfogva Oroszország a párisi kabinetnek azt javasolta, hogy közösen intézzenek jegyzéket Angliához; ha Francziaország bele nem egyeznék, maga Oroszország fogna manifestumot kibocsátani. A legújabb sürgöny Szentpétervárról következőleg hangzik : nov. 29 én a „Journal de St. Petersbourg ” írja. Megerősítjük, hogy Oroszország egy perczig sem gondolt arra, hogy a londoni jegyzőkönyv elvétől eltérjen, mely kizárja a védhatalmasságok dynastiáinak tagjait a görög trónról. Oroszország ezt már October 19 én, jóval előbb mint Anglia, kijelenté. Meg kell jegyeznünk, hogy némelyek, különösen a bécsi lapok szerint, Anglia csak azért izgat Alfred herczeg mellett, hogy a párisi és szentpétervári kabinetek az elavult, s csak is Otto király megválasztása idejére aláírt jegyzőkönyvnek érvényét mostanra nézve is újra elismerjék. Ha ez megtörténik, akkor Alfred herczeg elesik ugyan a koronától, de legalább az orosz vagy franczia herczeg sem ülhet az athéni trónra, melyre nézve nagy kérdés : olyan ember foglalja-e el, aki a keleti kérdésben Angliával vagy Oroszországgal fogna szövetkezni ? Napoleon herczeg röpirafa. „A pápák világi kormánya, a franczia diplomatia által megítélve,“ ez czime azon röpiratnak, melyet a lapok rég óta hirdetgettek, s a mely végre nov. 23-án megjelent. A 152 lapnyi könyvecske magában foglalja azon okleveleket, mik Napoleon herczegnek a senatusban tartott hires beszédéhez alapul szolgáltak, s melyeknek közrebocsátásához, mint az előszóban a herczeg titkára, Hubaine úr, érinti, a császár megegyezését adta. Ezen okmányok a franczia diplomaták, — követek Rómában vagy külügyminiszterek Párisban, —jelentéseit, nézeteit a római ügyekről tárgyazzák, és pedig a XVII. századtól kezdve a mai napig. Négy részre lévén felosztva, az első a régi uralom korszakát a forradalomig, a második a császárságot, a harmadk a restauratiót s végre az utolsó, az újabb időket zárja magában. Valamennyi ezen időszakban, a római udvar romlottsága s kormányzási képtelensége derül ki az élőnkbe adott hivatalos iratokból, így XIV. Lajos idejében, Chaulnes herczeg s franczia követ, a szentszéknél 1667-ben ezeket irja királyi megbízójának : „Őszintén megvallom, hogy a római udvart még roszabbnak ta láttam, mint, a hogy közönségesen gondolják, és ha IX. Kelemen erényei és igyekezete nek reméltetné velem a jelen állapot javulását, bizonyosnak tartanám, hogy végét napjainkban kell már várnunk; politikai tekintetben értem, mrt ami az egyházat illeti, mint katholikus, erősen hiszem, hogy a pokol kapui sem fognak azon győzedelmeskedni.“ A következőzázadban, midőn Ganganelli ült a pápai trónon, Bernis bibornok és franczia követ, miután a szentatya jó szándékát, a visszaéléseket megszüntetni, dicsérte volna, utánaveti, hogy a bibornokok ellenállása minden javítást lehetlenné tesz. (1771.) Ugyanezen személy 1779-ben, a midőn XIV. Kelement VI. Pius váltotta fel, igy jellemzi a római databit : „neme a hivatalnak, hol a felmentések, miket a tridenti zsinat ingyen adni parancsol, áruitatnak és vétetnek.“ És továbbá : „Ha épülni akar az ember Rómában, a templomokba s a böjti imádságokra kell mennie; de őrizkedjék mélyebb vizsgálatától akár a nép erkölcseinek, akár azon módnak, melylyel az igazság szolgáltatik s a legnevezetesebb javadalmak és állomások osztogattatnak, különben ha csak meggyőződése igen szilárd nem lenne, az ember veszélynek tenné ki saját hitét, vagy legalább is azon jó hiedelmet a mit sz. Péter utódainak udvaráról táplálhatott.“ Egy 1781-ben kelt levelében pedig következő véleményt mond a bibornok-követ a pápáról : „Ő szentsége annyira el van foglalva rokonainak elhelyezésével, hogy keveset törődik minden egyébbel.“ Nem állapodunk meg a császári korszakot illető okleveleknél, melyet kevesebb pártatlanság jellemzett a pápák és kormányuk iránt, hanem átmegyünk a Napóleon bukását követő napokra, ahol megint az oltárt híven támogató uralkodókat találunk a franczia királyi széken, és buzgó hívőket a követi s miniszteri helyeken, így Blacas franczia miniszter a római udvarnál többi között ekképen szól 1815-ki máj. 4 én kelt levelében : Három hatalmas istenség : a hiúság, a pénz s a félelem, igazgatja több század óta ezen országot.“ És máj. 27-ről : Ami az olasz függetlenséget illeti, ezen terv Murat, halála óta mindig szóban van. Nem gondolom ugyan, hogy ezen tervek vagyis inkább vágyak, melyek jelenleg inkább, mint valaha léteznek, könnyen legyenek végrehajthatók , de annyi bizonyos, hogy ha valamely hatalmas szövetségesök akadna az olaszoknak, ezek a jármot, melyet utálnak, leráznák.“ Végre Chateaubriand „a keresztyénség szellemének írója, és 1828-ben XII. Leo udvarába küldött követ, a pápai kormányt, mely öreg tehetlen bibornokokból áll, élén szintén oly agg fejedelemmel, minden javításokra képtelennek nyilvánítja, s egy évvel később 1829-ig ápr. 16 án így rajzolja Olaszország helyzetét : Összeesküvésnek veszik a mi átalmos roszullét, (malaise) a század szüleménye, az ó társaság küzdelme az ujjal, a régi intézmények roskadottsága az ifjú nemzedék erélyével, s végre az összehasonlítás mit mindenki teszen a között, mi van s mi lehetne.“ És tovább : Ha valamely lendület jőne külről, vagy ha valamely fejedelem az Alpeseken innen alkotmányt adna alattvalóinak, akkor forradalom törne ki, amelyre itt minden el van készülve.“ A negyedik és utolsó részben Sant-Aulaire, Lamartine, Rossi, körülbelöl a fennebbivel egyező véleményét találjuk, követve Napoleon Lajos herczeg, a mostani császár bátyjának, egy leveléből a pápához, mit az 1836-ban a romagnai felkelés alkalmával irt, s a melyet, minthogy benne részt vesz, igazolni igyekszik. Mi tartózkodunk saját ítéletünket elmondani ezúttal az előttünk fekvő munkácska felett, — beérvén annak tárgyilagos ismertetésével a fentebbi kivonatok által. Az olasz parlament nov. 21. és 24-ei ülése. A nov. 21-iki ülés délben, egy negyed kettőre nyittatott meg. Elnök Tecchio. Napirend : a királyság általános politikai állapota feletti vitának folytatása. Massari szólott először, kinek beszédéből itt közöljük a lényeges helyeket : Nem vádolom a minisztériumot amiatt, hogy Garibaldi ellenében megvédé a korona jogait — ebben kötelességét teljesítette. De megrovandó, hogy az országot a kormány oly sajnos helyzetbe vitte. Cavour gróf, hogy legyőzze a forradalmat, elejét vette. Azon meghasonlások, melyek közte és Garibaldi közt előfordultak, soha sem mentek végletekig. A parlament közbenjárásával mindig meg lőnek oldva. Szónok állítja, hogy az ország politikai bajai a kormány gyöngeségéből erednek. Rendre veszi ezután az okmányokat, melyeket a minisztérium a külügyi politikára nézve előterjesztett. Felbátorítá Olaszország ellenségeit, s maga a franczia miniszteri változás sem történik, ha Olaszországban erősebb a kormány. Ha ez határozottabb magatartással követeli visza az ország fővárosát, más magatartása lesz vala a franczia politikának is stbetmenvén a sziciliai eseményekre, megróvja Pallavicini kineveztetését. Olaszország minden részéből sereglettek oda az önkénytesek; mindenütt fegyverek szállíttattak ki; a herczegek ebédekre hitták Garibaldit — s minden azt hiteté el a néppel, hogy Garibaldival egyetért a kormány. Nemsokára fordulat áll be. Először Ferrarit, aztán Cagiát küldi Sziciliába a kormány. Garibaldi azonban folytatja útját. Szónok fölemlíti a 4-ik gyalogezred tisztjeinek lemondását. Ahelyett, hogy lemondásuk elfogadtatnék, leteszik őket. E fiatal embereket oly módon büntetik, mely némileg becsületöket sérti. Nem kell vala megengedni, hogy beadják lemondásukat. Azonban Garibaldi bevonul Cataniába, s a fregatteok ellenére képes onnan tovább hajózni. Nem azt hihette-e a nép mindezekből, hogy az egész csak komédia? Aspromonte után a minisztérium nagyobb zavarban találja magát, mint annakelőtte. Nem akarta megadni az amnestiát, nehogy gyöngeséggel vádolják. Az ingadozások hosszú sora következett be. Ma a törvénybeidézést, holnap az amnestiát határozzák el — nem is említve a nápolyi törvényszékhez tett sajátságos kérdést. Mi volt mindezek következése? Ahelyett, hogy megsemmisítse Garibaldi nevének varázsát, mint a minisztérium hitte, még