Politikai Ujdonságok, 1863 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1863-12-03 / 48. szám

öröködés kérdése nyílt kérdés maradjon : az executio ügyét annál inkább sürgetik, állítólag azon okból, hogy a herczegségek alkotmányi ügye gyorsan megfelelő megol­dást nyerhessen, de valósággal azért is, nehogy a megoldás művét oly elemek ragad­ják meg, miket mindenesetre távol tartani igyekeznek, hogy így a herczegségek ügye tisztán német kérdés maradhasson, s a kül­föld beavatkozásának minden ürügye el­­mellőztessék. Kérdés azonban : megmarad- e ezen eljárási elv azon esetben is, ha Dánia az executio ellen fegyveres kézzel lépne fel. A bécsi irányadó körökben ily eventualitás lehetőségét nem hiszik, de ha meggondol­juk, minő izgatott a hangulat Kopenhágá­­ban, mégis fel lehet tenni, hogy Dánia ellenállása nem tartozik a lehetlenségek közé. Ezen esetre mondják, Rechberg gróf a londoni jegyzőkönyvet többé nem tar­­tandja kötelezőnek, s ekkor az örökösödési kérdés oly megoldást nyerhet, mely nem szolgáland a dán király javára.­­ (A hadi budget a pénzügyi bizottmány­ban.) Nov. 27-én a pénzügyi bizottmány két ülést tartott, s a jelentés a hadsergi költségvetés fölött felolvastatott. A minisz­­terek közöl jelen voltak Schmerling, Rech­berg, Plener és Lasser urak, valamint a hadügyminiszter, gróf Degenfeld. Az első ülésben a hadügyminiszter hosszas érteke­zést olvasott fel, melyben a bizottmány je­lentésének érveit c­áfolgatá. Este a bizottmány második ülést tartott. A rendes hadi költségvetés több pontja, melyek a term­esztményi illetékről, nyug­­pénzekről, s a törzstisztek számáról szól­nak, élénk vitát idéztek elő. Hasonlókép azon pont is, mely a modenai csapatok tisztjeinek a hadseregben s a nyugdíjasok sorában tett elhelyezését adja elő.“ E pont számos roszóló szót idézett elő. Azon pont­nál, mely újabb nemű ágyuk beszerzéséről szól, 500,000 forintnyi levonás inditványoz­­tatott. Ez alkalommal Taschek udv. taná­csos megjegyzé, Ausztria 1861. óta 1863-ki aprilig 68 millió forint új adósságot csinált, 16 millió forint ára államjószágot eladott, s 17 milliónyi értékben adott el államköte­lezvényeket, tehát az állam 100 milliónyi értékkel szegényebb lett. Herbst professor szomorú képét rajzolá le az osztrák pénz­ügynek. Az 500.000 ft. levonás nagy több­séggel elhatároztatott, valamint a „mérnöki hadtest“ költségvetéséből 80,000 szintén, levonatott. Giskra a hadi költségvetés összegét 12 és fél millióval alábbszállítani indítványozá. A midőn e felett szavazni kezdtek volna, Taschek a közel­múlt pénzügyi helyzetét, Herbst a jövőt véve taglalás alá. Mindenki erősíti, hogy ezen fejtegetések leverő hatást idéztek elő, melyet a pénzügyminiszter azon megjegyzése , hogy a most már ki nem bo­csátható legújabb kölcsönre, a kormány a külföldön előleget kap, s így Ausztria hitele erősen áll , sem háríthatott el. A kedvező időnek elmulasztásával a szónokok különö­sen az államminisztert vádolák. Herbst és Taschek nyomatékkal álliták : „Nem mi, a követek, vagyunk okai, hogy a pénzügyi törvénynyel idején, készen nem vagyunk. A kormány a drága nyári időt elvesztette! Nem mi vagyunk okai, hogy az állam most annyi millió veszteséget szen­ved.“ A felhozott számtabellák oly hatást idéztek elő, hogy a pénzügyminiszter úr, ennek káros hatásától tartván, az egyes adatok elhallgatását kéri. A pénzügyi cala­­mitás oly erősen mutatkozik, hogy a taka­rékosság indokolva van.“­­ (Hírlapi zivatar a „Wiener Abend­post“ czikke miatt.) A „Presse“ írja : Minde­nekelőtt szükség constatálnunk, hogy a „Wien­ Abendpost“ legközelebbi czikke Ausztria álláspontjáról a Schleswig-holsteini kérdésre nézve, valóságos végzetteljes be­nyomást okozott Németországban. Olyan lapok, melyek Ausztria császárának a re­­form­ kérdésbeni kezdeményezését valóságos örömriadallal üdvözölték, s addig híven pártolták Ausztriát mindenféle viszontag­ságok közt, a Schleswig-holsteini kérdésnek­­ külü­gyérségünk által tetsző felfogás nyo­mása alatt felmondják barátságukat. A „Nu­rn. Correspondent“ a „Wien. Abend­post“ czikkéről szóló tudósítását egy meg­jegyzéssel kiséri. Ezen megjegyzésben a „N. Corr.“ kimondja, hogy a „W. Abendpost“ által képviselt felfogást merőben elveti, így fejezvén ki magát folytatólag : „Ha Ausz­tria Schlesswig-Holsteint martalékul hagyja, avagy csak lágymelegen viseli is magát ezen kérdésben, akkor Bismarck irányvál­toztatása nélkül is vége a közösségnek a császári állam és Németország között . Ám válaszszanak Bécsben! A kérdéses czikk szerzője által jelölt politika annyi, mint­­ Schleswig Holstein és Németország jogának feladása, mert hisz épen az öröködési kér­désben, sőt csak is abban rejlik a dolog veleje, a­ki ebben nem tart velünk, az elle­nünk. Ezzel a német nép sohasem fog kibé­külni, ilyen magatartást sohasem feled el és sohasem bocsát meg.“ Hasonló kifakadásokkal találkozunk va­lamennyi délnémetországi lapban, s úgy hiszszük, hogy azok nem csekély jelek. Ezen ügyben olyan álláspontot foglalt el a nép­akarat, melyhez ezúttal az egész értelmiség és birtokos felekezet is csatlakozott, hogy lehetetlen azt mellőzni minden befolyásnak veszélyeztetése nélkül. Egy berlini lapban ez olvasható : „Bécs­­ből tudósíttatunk, hogy az osztrák kormány a többi kormányokhoz azon nyilatkozatát küldte, hogy elvárja tőlük, miszerint nem tűrik el, hogy a schleswig-holsteini ügy miatt, vagy annak ürügye alatt szabadcsapatok szereztessenek.“­­ Ha ezen tudósítás valót tartalmaz, bizton számíthat ezen lépés Bis­­mark urnak nemcsak helyeslésére, de után­zására is. Ha pedig alaptalan, akkor nagyon jó lesz azt minél előbb megc­áfolniok a bé­csi hivatalos lapoknak. Szintén Berlinből írják a „Pressernek biztos forrásból a következőket : „Bismark f. hó 24-dikén kinyilatkoztatta Reventlow grófnak, hogy : Poroszország Dánia kirá­lyát Schleswig-Holstein herczegének is elis­­merendi; Angol- és Francziaország nagyon sürgetik ezt, Ausztria már szintén hajlan­dónak mutatkozik, tehát Poroszország sem maradhat tovább hátra, ide járul még, hogy gyorsan kell tenni. Augusztenburg liget, ha a szükség úgy hozná magával, ártalmatlan­ná lehet tenni.“ Ezek szerint kétségtelen, hogy mit je­lent az, ha Bécsben és Berlinben „gyors cselekvésből beszélnek.­­ (Az „Ost D. Post“ a kongresszus el nem fogadásának következményéről.) A nevezett lapnak Párisból írják : Drouin de Lhuys tegnap körsürgönyt intézett a küludvarok­­nál levő franczia ügynökökhöz, mely mint­­egy programját foglalja magában a kon­gresszus tárgyainak. Ha ezen sürgöny olyan lesz, mint a­mit múlt héten Angolországba küldtek, s a­melynek az lett a következmé­nye, hogy az angol kormány a kongresszust nem fogadta el, akkor aztán még kevesebb kilátás lehet annak életbeléptetésére mint eddig volt. A hivatalos körökben itt nagy az ingerültség, mely leginkább Ausztria ellen fordul, mert az ő befolyásának tulaj­doníttatik, a londoni kabinet tagadó vála­sza. Russell egyik sürgönyéből ugyanis, melyben Ausztriának olaszországi állása s a Viktor Emanuelleli kibékülés lehetetlensége kiemeltetik, azt akarják következtetni, hogy Bécs és London közt titkos összebeszélés szerepel. S Ausztriának ezt annál inkább rész néven veszik Párisban, minthogy — a külminisztérium állítása szerint — az olasz kérdés szabályozása Ausztriának épen nem történt volna rövidségével, a pápának pedig támot és erősítést nyújtana. Ha a szent szék világi uralmát új alapon erősíti meg a kon­gresszus, akkor még Francziaország is ki­vonhatná csapatait Rómából, föltéve, hogyha a megszállási jogot nem hagyná meg neki a kongresszus. A szent szék ezt jól felfogta s az elsők között nyilatkozott a kongresz­­szus mellett. Ausztriának ezt támogatnia kellett volna, mondják Párisban, s azzal, hogy akadályokat okoz, s a kongresszust meghiúsítani törekszik, csak azt bizonyítja, hogy belső gyűlöletet táplál Francziaor­szág ellen. Jellemző már maga azon fo­galmazásbeli különbség is, mely a bécsi, berlini és szent-pétervári válaszokban ta­pasztalható.­­ A két utóbbi udvar kér ugyan bővebb felvilágosítást, de oly leköte­lező, udvarias hangon szólnak válaszaik, hogy főkép a sz.-pétervári csaknem lelkese­déssel fogadja a kongresszus eszméjét, s ki­jelenti, miszerint Oroszország épen nem köti magát a szerződések változhatlanságá­­hoz, sőt inkább több fontosságot tulajdonít a gyakorlati szempontnak.­­ Az osztrák válasz ellenben, mindjárt kezdettől fogva megütközik a trónbeszédnek az 1815-diki szerződésekről szóló részében, s mindenek­­felett aziránt kér felvilágosítást, hogy mi­kép kell ezt értelmezni? Félig-meddig bi­zonyosnak tartják, hogy Ausztria és An­golország nyomdokát fogja követni,s mond­hatni, szintén óhajtják ezt, mert ez nagyon megkönnyítené a kormány állását a senatus és törvényhozó­ test felirati ülései előtt, a­mennyiben a kongresszus meghiúsulásáért egyenesen Ausztriát és Angolországot le­hetne vádolni. Angolország visszautasítása magában nem volna olyan hálás tárgy, mintha Ausztria ellen is lehetne kikelni, — mint izgató és besúgó ellen. Talán nem árt Bécsben ismerni a dolgok való­di állását. 567 Anglia. — (Alhir Russell lord lemondásáról, a kongresszus visszautasítása.) Russell lord visszalépése nem valósul, egyelőre sikerült kiegyezkednie collegáival, kiket azzal fe­nyegetett, hogy lelép, ha a kongresszust elutasító javaslatát el nem fogadják. Azon­ban mint párisi és londoni tudósítások írják, Russellt mind az események, mind collegái elitélik s tárczáját alkalmasint nem sokáig tartja meg, ha most sikerült is győznie. A „Manchester Guardian“ szerint a külügyér és Palmerston miniszterelnök közt öt pont­ban eltérő nézetkülönbség van. E pontok a nevezett lap szerint következők : „A lengyel kérdésben mindig hibáztatta Palmerston Rus­sellt azért, hogy tiltakozásai sikerét előre el­vette azon nyilatkozatával, hogy Anglia nem kezd háborút Oroszország ellen; az ameri­kai kérdésben Palmerston nem akarta, hogy Anglia sem egyik, sem másik hadakozó fél­lel közelebbi viszonyba keveredjék; a dán kérdésre vonatkozólag azért panaszolt Pal­­­­merston, hogy Russell, miután a múlt évben­­ egészen elhagyta Dániát, most hirtelen a né­met szövetség ellen fordító mennyköveit; az olasz kérdésre vonatkozólag Palmerston Hudson turini követet állomásán meg akarta­­ tartani; végre a japáni ügyben Russell fel akarta áldozni Kuper tengernagyot a radi­

Next