Politikai Ujdonságok, 1863 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1863-09-17 / 37. szám
Előfizetési föltételek 1863-dik évre : a VasárnapiÚjság és Politikai Újdonságok együtt : Egész évre 10 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Vasárnapi Újság : Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok : Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. Fordulat ? vagy játék a közvéleménynyel? A nagyban híresztelt „orosz-porosz-franczia szövetség“ épen két hétig tartott! A franczia kormány lapjai ma már azt is megtagadják, hogy ily terv csak pillanatig is létezett volna! Mindenki tudja, mily hitelük van az ily félhivatalos cáfolatoknak. Az említett szövetség valósággal alakuló félben volt, de nem sikerült! Legalább ezúttal nem. Napóleon császár mindig háborút forgat elméjében, s erre majd itt, majd amott keres szövetséges társat. Azonban az európai kormányok annyira szeretik a mostani állapotokat, hogy legkisebb kedvei sem éreznek változásokat idézni elő. Ez igen természetes ; a kormányok a mostaninál már édesebb földi jót nem remélhetnek, s tudják, hogy változások esetére csak veszthetnek. A francziák egész nyáron át oda működtek, hogy az ausztriai kormánynyal szövetségre lépve, hadat indítsanak Oroszország ellen. Szép szó, barátságos értekezés volt elég, de amidőn kenyértörésre került volna a dolog, Ausztria saját érdekében igen bölcsen kinyilatkoztatá, hogy a lengyelek javára diplomatiai után mindent tesz, amit lehet, de fegyverhez nyúlni nincs szándékában. Közbejövén a frankfurti események, Ausztria és Poroszország között a viszály igen magas fokra hágott. Napóleon császár kapott a jó alkalmon; félhivatalos lapjaiban egész sor, igen kellemetlen dolgot íratott Ausztria ellen, ellenben Poroszországot elhalmoztató dicséreteivel. Minden arra mutatott, hogy nagy fordulat következik be a politikában, azonban a szövetség harmadik tagja, Oroszország, az ajánlt szövetség feltételeit kissé nagyon is drágának találá. Tudniillik nem kevesebbet kívántak tőle, mint hogy adjon alkotmányt és szabadságot az orosz nép számára, a lengyel közigazgatást pedig tegye függetlenné a középponti kormánytól. Szükség volt erre, mert a világ előtt indokolni kellett , hogy mért válik el Francziaország oly rögtön Ausztriától és Angliától, s egyszerre ily rögtönözve oly szövetségesekhez csatlakozik, akiknek ellenében még tegnap ellenséges érzelmet tanúsított. A dolgok ily válságos állásában, az orosz czár összehívta tanácsosait, mindenki feszülten várta az eredményt. Arról volt kérdés : Egy nagy nemzet megnyeri-e szabadságát, s egy másik kisebbnek megszünnek-e kimondhatatlan szenvedései? Az orosz tanácsosok makacs nemmel feleltek. Oroszország tovább is az absolutizmus vaspálczája alatt nyögend; Lengyelország pedig Berg, Muravieff és Annenhoff rém tábornokok kegyetlenségeinek színhelye marad. S hogy a világ e határozatok fölött sokáig kétségben ne legyen, a szentpétervári minisztérium lapja minden oly hírt, mely alkotmányról, szabadságról, s a lengyelek javára adandó engedményekről szól, hamisnak és roszakaratból származottnak, nyilatkoztatott ki, hozzátévén, hogy Oroszország első teendője, a lengyel felkelést minden hatalmában levő eszközökkel leverni! A berlini czikket hivatalos diplomatiai jegyzék követte. A távirda már értesít, hogy Gorcsakoff herczeg, az annyiszor említett három jegyzékre a választ elvégre szétküldötte, s hogy a többi között az Ausztriának szóló válasz sept. 14-én Rechberg grófnak már átadatott. Az előzményekből indulva ki, semmi kétség, hogy e válasz a legutolsó betűig tagadó lesz. Hazánk állapotáról. Ritkán van alkalmunk hazánk közjogi állapotáról tüzetesen szólani, mert nem szeretjük olvasóinkat alaptalan reményekkel biztatni. Vannak lapok, melyek mindennap az úgynevezett „kiegyenlítési tervekkel“ bíbelődnek. Szidják és mocskolják a magyart, hogy mért nem ragadják meg a kínálkozó alkalmat. A közönség azonban az ily „kiegyenlítési tervek“ gyártóitól mindenekelőtt azt szokta kérdezni : van-e illető helyekről megbízástok, hogy ilyen, vagy amolyan terv alapján a kiegyenlítés művét létrehozni lehet-e? Nem csoda tehát, ha a közönség azon közlönyök iránt, melyek maguknak jogtalanul félhivatalos jellemet igényelnek, közönyt mutat, s csak azon tényekre figyel, melyeknek teljes hivatalos jelleme kétségtelen. E pillanatban két teljesen hivatalos jellemű tárgy áll szemünk előtt. Először az erdélyi tartományi gyűlésre leküldött kir. leirat, melyben azon gyűlés felszólittatik, hogy az okt. 20. diplomát és a febr. 26-ki pátenst három nyelvre lefordítva, az ország törvényei közé beigtassa. Másodszor, hogy Moyzes beszterczebányai püspök és valódi belső titkos tanácsos, a tót tud. társulat elnöke, Bécsben legfelsőbb helyen fogadtatván, jónak látta a felvidéki szláv lakosok nevében kinyilatkoztatni, hogy ezen nép a febr. 26-ki patens valósítása művében, mint tényező lépend fel. Más részről azon pesti német lap, mely a hivatalos értesítéseket is közölni szokta, azon tudósítást hozza, hogy Ő Felsége legmagasabb kivonatára, a magyar kérdés ismét sürgetőleg szőnyegre hozatott. Erre a „Wanderer“ czímű német lap ismételve szót emel amellett, hogy a magyar országgyűlés összehivassék. Ismeri — e lap — a magyar jellemet. Emlékszik, mikor 38 évvel ezelőtt, bizonyos intézkedések igazolására, egy követ a „salus reipublicae suprema lex“-re hivatkozott. „Még az ország jóllétét sem szabad alkotmányszegés, jogsértés árán vásárolni meg!“ kiálták közbe eliszonyodva, s a követnek vissza kellett vonnia a mit mondott. Ily nemzetre nézve nem tarthatni a tál lencse történetének ismétlésétől. De másfelől is félreismerik a magyart. Az 1811 —1825-ki hosszas időközre hivatkozik az idézett lap. Mily hosszas időköz, s megtört-e a közszellem? A királyné koronázása volt az ürügy, mely alatt végre az 1825-ki országgyűlést egybehívták. Minő hangulattal kezdetett az, s mily eredménynyel végződött? Az angol követ oly megható jelenetnek volt tanúja, mely Mária Terézia első uralkodási éveinek történetét juttatá eszébe. A centralista „Presse“ szintén beleszól a dologba. Kívánja, hogy az országgyűlés összehivassék, de nem helyesli azon indokot, hogy e gyűlés a jelenben uralkodó ínség czime alatt hivassák egybe, hogy így a magyarok szépen ellágyulva és elérzékenyülve majd átcsapjanak a politika mezejére is. A nevezett lap a többi közt írja : „Mily gyermekes észjárás, azt hinni, hogy a magyarok elérzékenyülve azon húsz— harmincz millió forint által, mit a szűkölködőknek (jó hypotheca fejében kölcsön) adnánk, azzal készülnének nagylelkűségüket bebizonyítani, hogy lemondva „vélt jogaikról“ sietnének a reichsrathokat megválasztani ! „A magyarok nem volnának azon aczélozott s a kétségbeesésig consequens politikusok, mint a milyeknek őket ismerjük, s a mint erre nézve más népeknek még mintául is szolgálhatnának, ha egyszerre ellágyulva multjukat megtagadnák. A ki tehát a 30 milliónyi segélyezést csak úgy akarja megadni, ha a kapitálisból politikai kamato