Politikai Ujdonságok, 1863 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1863-09-17 / 37. szám

Előfizetési föltételek 1863-dik évre : a Vasárnapi­­Újság és Politikai Újdonságok együtt : Egész évre 10 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Vasárnapi Újság : Egész évre 6 f­t. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok : Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. Fordulat ? vagy játék a közvélemén­y­­nyel? A nagyban híresztelt „orosz-porosz-fran­­czia szövetség“ épen két hétig tartott! A franczia kormány lapjai ma már azt is meg­tagadják, hogy ily terv csak pillanatig is lé­tezett volna! Mindenki tudja, mily hitelük van az ily félhivatalos c­áfolatoknak. Az említett szö­vetség valósággal alakuló félben volt, de nem sikerült! Legalább ezúttal nem. Napó­leon császár mindig háborút forgat elméjé­ben, s erre majd itt, majd amott keres szö­vetséges társat. Azonban az európai kormá­nyok annyira szeretik a mostani állapoto­kat, hogy legkisebb kedvei sem éreznek vál­tozásokat idézni elő. Ez igen természetes ; a kormányok a mostaninál már édesebb földi jót nem remélhetnek, s tudják, hogy válto­zások esetére csak veszthetnek. A francziák egész nyáron át oda működ­tek, hogy az ausztriai kormánynyal szövet­ségre lépve, hadat indítsanak Oroszország ellen. Szép szó, barátságos értekezés volt elég, de a­midőn kenyértörésre került volna a dolog, Ausztria saját érdekében igen böl­csen kinyilatkoztatá, hogy a lengyelek ja­vára diplomatiai után mindent tesz, a­mit lehet, de fegyverhez nyúlni nincs szándé­kában. Közbejövén a frankfurti események, Ausztria és Poroszország között a viszály igen magas fokra hágott. Napóleon császár kapott a jó alkalmon; félhivatalos lapjaiban egész sor, igen kellemetlen dolgot íratott Ausztria ellen, ellenben Poroszországot el­­halmoztató dicséreteivel. Minden arra mu­tatott, hogy nagy fordulat következik be a politikában, azonban a szövetség harmadik tagja, Oroszország, az ajánlt szövetség felté­teleit kissé nagyon is drágának találá. Tudniillik nem kevesebbet kívántak tőle, mint hogy adjon alkotmányt és szabadságot az orosz nép számára, a lengyel közigazga­tást pedig tegye függetlenné a középponti kormánytól. Szükség volt erre, mert a világ előtt indokolni kellett , hogy mért válik el Francziaország oly rögtön Ausztriától és Angliától, s egyszerre ily rögtönözve oly szövetségesekhez csatlakozik, a­kiknek elle­nében még tegnap ellenséges érzelmet tanú­sított. A dolgok ily válságos állásában, az orosz czár összehívta tanácsosait, mindenki feszül­ten várta az eredményt. Arról volt kérdés : Egy nagy nemzet megnyeri-e szabadságát, s egy másik kisebbnek megszünnek-e ki­mondhatatlan szenvedései? Az orosz taná­csosok makacs nemmel feleltek. Oroszország tovább is az absolutizmus vaspálczája alatt nyögend; Lengyelország pedig Berg, Mura­­vieff és Annenhoff rém­ tábornokok kegyet­lenségeinek színhelye marad. S hogy a világ e határozatok fölött so­káig kétségben ne legyen, a szent­pétervári minisztérium lapja minden oly hírt, mely al­kotmányról, szabadságról, s a lengyelek ja­vára adandó engedményekről szól, hamisnak és rosz­akaratból származottnak, nyilat­koztatott ki, hozzá­tévén, hogy Oroszország első teendője, a lengyel felkelést minden ha­talmában levő eszközökkel leverni! A berlini czikket hivatalos diplomatiai jegyzék követte. A távirda már értesít, hogy Gorcsakoff herczeg, az annyiszor említett három jegyzékre a választ elvégre szétkül­­dötte, s hogy a többi között az Ausztriának szóló válasz sept. 14-én Rechberg grófnak már átadatott. Az előzményekből indulva ki, semmi két­ség, hogy e válasz a legutolsó betűig tagadó lesz. Hazánk állapotáról. Ritkán van alkalmunk hazánk közjogi állapotáról tüzetesen szólani, mert nem sze­retjük olvasóinkat alaptalan reményekkel biztatni. Vannak lapok, melyek mindennap az úgynevezett „kiegyenlítési tervekkel“ bíbe­lődnek. Szidják és mocskolják a magyart, hogy mért nem ragadják meg a kínálkozó alkalmat. A közönség azonban az ily „ki­egyenlítési tervek“ gyártóitól mindenekelőtt azt szokta kérdezni : van-e illető helyekről megbízástok, hogy ilyen, vagy amolyan terv alapján a kiegyenlítés művét létrehozni lehet-e? Nem csoda tehát, ha a közönség azon közlönyök iránt, melyek maguknak jogtalanul félhivatalos jellemet igényelnek, közönyt mutat, s csak azon tényekre figyel, melyeknek teljes hivatalos jelleme kétség­telen. E pillanatban két teljesen hivatalos jel­lemű tárgy áll szemünk előtt. Először az erdélyi tartományi gyűlésre leküldött kir. leirat, melyben azon gyűlés felszólittatik, hogy az okt. 20. diplomát és a febr. 26-ki pátenst három nyelvre lefordítva, az ország törvényei közé beigtassa. Másodszor, hogy Moyzes beszterczebányai püspök és valódi belső titkos tanácsos, a tót tud. társulat el­nöke, Bécsben legfelsőbb helyen fogadtat­ván, jónak látta a felvidéki szláv lakosok nevében kinyilatkoztatni, hogy ezen nép a febr. 26-ki patens valósítása művében, mint tényező lépend fel. Más részről azon pesti német lap, mely a hivatalos értesítéseket is közölni szokta, azon tudósítást hozza, hogy Ő Felsége leg­magasabb kivonatára, a magyar kérdés ismét sürgetőleg szőnyegre hozatott. Erre a „Wanderer“ czímű német lap is­mételve szót emel amellett, hogy a magyar országgyűlés összehivassék. Ismeri — e lap — a magyar jellemet. Emlékszik, mikor 38 évvel ezelőtt, bizonyos intézkedések iga­zolására, egy követ a „salus reipublicae suprema lex“-re hivatkozott. „Még az ország jóllétét sem szabad alkotmányszegés, jogsér­tés árán vásárolni meg!“ kiálták közbe eliszonyodva, s a követnek vissza kellett vonnia a mit mondott. Ily nemzetre nézve nem tarthatni a tál lencse történetének ismét­lésétől. De másfelől is félreismerik a ma­gyart. Az 1811 —1825-ki hosszas időközre hivatkozik az idézett lap. Mily hosszas idő­köz, s megtört-e a közszellem? A királyné koronázása volt az ürügy, mely alatt végre az 1825-ki országgyűlést egybehívták. Minő hangulattal kezdetett az, s mily eredmény­nyel végződött? Az angol követ oly meg­ható jelenetnek volt tanúja, mely Mária Te­rézia első uralkodási éveinek történetét jut­­tatá eszébe. A centralista „Presse“ szintén bele­szól a dologba. Kívánja, hogy az országgyűlés összehivassék, de nem helyesli azon indo­kot, hogy e gyűlés a jelenben uralkodó ínség czime alatt hivassák egybe, hogy így a magyarok szépen ellágyulva és elérzéke­­nyülve majd átcsapjanak a politika meze­jére is. A nevezett lap a többi közt írja : „Mily gyermekes észjárás, azt hinni, hogy a magyarok elérzékenyülve azon húsz— harmincz millió forint által, mit a szűköl­­ködőknek (jó hypotheca fejében kölcsön) ad­nánk, azzal készülnének nagylelkűségüket bebizonyítani, hogy lemondva „vélt jogaik­ról“ sietnének a reichsrathokat megválasz­tani ! „A magyarok nem volnának azon aczé­­lozott s a kétségbeesésig consequens politi­kusok, mint a milyeknek őket ismerjük, s a mint erre nézve más népeknek még mintául is szolgálhatnának, ha egyszerre ellágyulva multjukat megtagadnák. A ki tehát a 30 milliónyi segélyezést csak úgy akarja meg­adni, ha a kapitálisból politikai kamato­

Next