Politikai Ujdonságok, 1866 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1866-05-30 / 22. szám
IPP" Előfizetési feltételek 18116-dik évre: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. -- Fél évre 6 ft. Csapán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csapán Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. Igtatási dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg, 1866. január 1-től kezdve. Egy, négyszer halálozott petit sor ára, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba száraiztatik. — Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad, Hamburg és Altonában : Hausenstein és Vogler. — M.Frankfurtban: Jaeger könyvkereskedése; Bécsben: Oppelik Alajos. — Bélyegdij, külön minden igtatás után 30 ujkr. Haszontalan idővesztegetés. Napoleon császár ismét kedvencz szerepéhez jutott. Nyíltan békét akar szerezni a harczi felek közt, alattomban pedig fújja a tüzet. A francziák császára, aki legközelebb Auxerre városában tartott híres beszédében kimondá, hogy szívéből gyűlöli az 1815-iki szerződéseket, amidőn ezen szerződések felorgatására a lehető legkedvezőbb alkalom mutatkozik, ő volna, aki a békét komolyan és őszintén helyreállítani törekednék? Ki hihetne ily képtelenséget! Inkább valóságos aranybánya előtte ezen most keletkező roppant háború, mert az alatt, hogy a németek egymással hajba kapnak, egész kényelemmel visszafoglalhatja Francziaország számára a rajnai határokat, miket minden franczia, pártkülönbség nélkül az ország ,,természetes határainak“ szokott nevezni. Mindamellett megértük azt a tréfát, hogy Anglia, Francziaország és Oroszország mint „semleges hatalmak“ a harczra kész feleket, Ausztriát, Poroszországot és Olaszországot egész komolysággal és hivatalos ceremóniákkal Páris városában tartandó „béke-konferencziára“ meginvitálták. És miután az ily meghívást bajos dolog visszautasítani, e pillanatban úgy mutatkozik, hogy a konferenczia néhány nap vagy néhány hét múlva csakugyan össze fog ülni. Előbb kongresszusról volt szó. A kongresszus azonban oly gyülekezet, mely határozni, sőt szükség esetében a leszavazottaknak parancsolni is tud, azért egyelőre az indítványból egyszerűen csak konferenczia, értekezlet, vagyis barátságos beszélgetés lett, hogy eredményre vezethetne, senki sem hiszi. Mindnyájan tudjuk, miért adtak ma majdnem másfél millió embernek kezébe fegyvert. Olaszország Velenczét akarja elragadni. Poroszország úr akar lenni Németországban. Ausztria pedig védi birtokát Olaszországban és befolyását Németországban, amint ezt az 1815-diki szerződések, az öreg Napóleon megbukása után, számára biztosították. Az sem szenved kétséget, hogy ily kérdéseket egyes-egyedül csak a harczmezőn lehet megoldani. A konferenczia, Velencze nélkül nem elégítheti ki az olasz nemzetet; a porosz király pedig nem azért hívta fegyver alá összes fegyverfogható népségét, hogy aztán a párisi konferenczián tartandó beszédek által megingatva, megint csúfosan viszszalépjen s nevetségessé tegye magát. Mit tehet tehát az a szerencsétlen konferenczia? Azt mondják, hogy a diplomaták kárpótlást fognának ajánlani Velenczéért. Ez szépen van mondva, s Ausztria a béke kedvéért tán el is fogadhatná. De hol találnak számára a közel szomszédságban oly darab földterületet, mely csak imigy- amúgy is felérne a gyönyörűséges szép, művelt és gazdag velenczei tartományokkal? Suttogták, hogy Moldva és Oláhország fogná ezen kárpótlás tárgyát képezni. Azonban Ausztria ezen ajánlatra először is azt mondja: köszönöm a jó akaratot, de nem kell. Másodszor pedig ha némelyek oda adnák is, mások hihetőleg így szólalnának fel, hogy ha kell, jel és vedd el, de csak úgy, ha lehet. Hogy minő haszontalan idővesztegetés az a konferencziáskodás, bizonyítja ezt azon értekezlet, melyet néhány nap előtt a Dunafejedelemségek ügyében Párisban tartottak. A törökök elkeseredett szívvel panaszkodtak, hogy az 1856-ki párisi béke ellenére a románok egy külföldi fejedelmi vérből származó férfit ültettek a fejedelmi székbe. A diplomaták a zöld asztal mellett csak vonogatták a vállukat, s azt mondták, ha már megtörtént a dolog, azon többé változtatni nem lehet, és egyik hatalomnak sem szabad azon ország belügyeibe avatkozni. Ezzel aztán Európa jóformán már elismerte a porosz Hohenzollern ház mellékágát, Románia törvényes fejedelmének. Sőt kétséget sem szenved, hogy Bismark mester épen csak azért küldé az ifjú gárdahadnagyot oly gyorsan Bukarestbe, hogy végbemenvén a „bevégzett tény“, a netán összeülendő konferencziának többé módja se lehessen, Ausztriát Velenczéért valamivel kárpótolni, hanem hogy ezen birodalom kénytelen legyen egyszerre délen és északon is élethalálra szóló harczot folytatni. Hogy minő kalandos módon jelent meg, s mintegy az égből pottyant le egyszerre Románia földjére az ifjú fejedelem, arról alább, illető rovatunkban olvasóink bőven és részletesen értesülhetnek. A herczeg, Bratiano román államférfi kíséretében, titkon Bécsbe jött, ott gőzhajóra ült, s hogy senki annyit se gyanítson róluk, mintha a vagyonosabb osztályhoz tartoznának, a hajón a második helyre váltottak jegyet, s úgy utaztak. A herczeg, hogy a netán gyanakvókat még inkább elámítsa, egész után úgy mutatá, mintha idősb úti társának, ha nem is épen szolgája, de legalább alárendeltje és lekötelezettje volna, mert amit az csak mondott, azt nagy előzékenységgel mindig megcselekedte. — Meg kell még említenünk, hogy egy pár mondvacsinált távirati tudósítás, három napig azzal ámítgatta a közönséget, hogy a herczeg megérkezésének hírére , az orosz és török csapatok azonnal betörtek Moldvába. E hir teljesen alaptalannak bizonyodott be, s ezóta a párisi értekezleten kijelentek a hatalmak, hogy azon tartományok belügyeibe avatkozni senkinek sem szabad. Ha tehát a török vagy a muszka a maga felelősségére mégis elkövetné e merényt, azt érné vele, hogy a középeurópai háború mellé még a keleti kérdés háborús megoldását is napirendre hozná. A legfrisebb újságok következők: Törökország 30 hadihajót (e szám kétségtelenül túlságosan nagyítva van) küldött az Adriai tengerre. Azt mondják, hogy a törökök attól félnek, hogy az olasz szabadcsapatok Dalmácziában szándékoznának partra lépni. Mások suttogják, hogy a török gyanúperrel él, hátha a párisi konferencziának eszébe jutna, Ausztriát, Velencze helyett egynémely török tartománynyal kínálni meg. Ez nem valószínű ugyan, de az óvatosság soha sem szokott fölösleges lenni. — Az olasz kormány félhivatalos lapja inti a kisebb német államokat, hogy maradnának semlegesek, mert különben más idegen hatalmak beavatkozása következik be. — Továbbá értesítjük olvasóinkat, hogy a három semleges hatalom a meghívást a konferencziába már elküldte az illető helyekre. A jegyzék Bécsbe már megérkezett. Mennek-e, nem mennek-e a követek ? nem tudjuk, csak az bizonyos, hogy a konferenczia a hadseregek mozgásait többé meg nem akadályozhatja, s ma is úgy vagyunk, mint egy héttel ezelőtt, amidőn a háború kitörésének ideje minden percben várható volt.