Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1868-09-16 / 38. szám
galomban főleg a magyar nemzet az, mely másutt hiába keresne menedéket. A bécsi német tán még ujongva futhat porosz, akkor már nagy német zászló alá; a különfajta szlávok, ha nem nagy örömmel is, de némi megnyugvással olvadhatnak be Oroszországba. A dunafejedelemségi román nép, már csak vallási tekintésben is, égi és földi urának tartja az orosz czárt. De hozzá szokhatnánk-e mi magyarok valaha az orosz kancsukához?! Csak annak meggondolása is iszonynyal tölti el lelkünket. És a világ még nem látott oly szerencsétlen népet, mint a magyar volna a muszka kéz alatt. Közben-közben az utolsó kétségbeesés tán fegyvert is adna kezünkbe, s mi elnyomott gyengék próbát tennénk a kevély óriás ellen. Lenne belőle mindannyiszor egy új Világos, míg az üldözések kifogyhatlan sora alatt végre is csak a halál hozhatná meg számunkra a szabadulást. Ezek sötét képek, de a világ folyásának tükre rajzolja azt elénk. Szolgáljon ez intésül arra nézve, hogy már most erősen öszszetartsunk, és ne veszszünk össze oly dolgok fölött, mik úgy sincsenek kezünkben, hanem ragadjuk meg azt, ami van, s abból csináljunk magunknak erős várat,, jövőnk biztosítására, addig mig nem késő! A béke vagy bábony kérdése. — (Páris.) A párisi börzén némi nyugtalanság uralkodik. A nyugtalanságot azon hir idézte elő, hogy Francziaország a rajnai várak lerombolását követelné Poroszországtól; ezen híren kívül egy czikk is jelent meg a „Constitutionnel“-ben, amely nagyon élesen említi a prágai békét. Az említett hit valószínűleg alaptalan; a „Constitutionnel“ czikkét alább ismertetjük. A béke és háború kérdése folyvást főtárgya a napi politikának. A franczia félhivatalos „Constitutionnel“ forró békecsókkal illeti Bismarck gróf közlönyének a „Nordd. Alig. Zeitungénak homlokát. A franczia lap azt mondja: a „Nordd. Alig. Zeitung“ czikke bizonyítja, hogy most helyes fogalmat képesek alkotni a Rajnán túl a franczia kormány magatartásáról és a franczia nemzet hangulatáról. A franczia lap szerint óhajtandó, hogy az összes német sajtó hasonló fölvilágosultságot és pártatlanságot tanúsítson. Mindezen kölcsönös czirógatás daczára azt állítják, hogy a Franczia és Poroszország közti viszony nagyon feszült, s Francziaország vagy kénytelen nyugodtan eltűrni Németország egységének utólagos végrehajtását vagy elégséges biztosítékokat kell kívánnia Poroszországtól a status quo fentartása érdekében. Miután az elsőt Franczia-, a másodikat Poroszország nem engedheti meg, minden okoskodás kérlelhetlen logikája háborúra vezet, mert az lehetlenség, hogy a népek vég nélkül hordozhassák a fegyveres béke nyomasztó súlyát. (Berlin.) Solms gr., Goltz gr. porosz követ helyettese 120,000 főre teszi a porosz sereg leszállítását a franczia kormányhoz tett jelentésében, anélkül, hogy ebben a berlini kormány intézkedését magyarázná. A franczia „Moniteur“ eddigelé még egy szóval sem érintette a porosz kormány intézkedését. Az északi német sajtó egy része komolyan veszi a porosz kormány intézkedését. Bevallja ugyan, hogy az újonczozás elhalasztása és a tartalék elbocsátása inkább pénzügyi intézkedés, de mégis határozottan politikai horderővel bíró dolognak tekinti azt. „Ha legtávolabbról is valószínűnek látszott volna kormányunk előtt az, hogy a jövő év ápril 1-je előtt háborúra kerülhet a dolog, akkor — mondja a „Schl. Zig“ — nem lett volna megengedhető ez intézkedés.“ Sz. Pétervárról és Berlinből egyértelműleg megcáfolják a londoni „Morning Post“ azon hírét, mely szerint Oroszország lefegyverkezési javaslatokat tett volna Berlinben és Párisban. — (A „Constitutionnel“ fölemlített czikkének tartalma:) „Egy mélyenható forradalom történt Németországban, s attól kellett tartani, hogy Poroszország csodálatos vívmányai megrendítik az európai súlyegyént s átalános gyuladást idézhetnek elő. A prágai béke elhárította ezen veszélyt, fenntar- I totta a súlyegyént, s kielégített minden jogos érdeket. A császár auspiciuma s befolyása alatt köttetett meg a béke Német- és Olaszországban. Ez elég bizonyíték a mellett, hogy épen nem óhajtja annak megzavarását. Kinek állhat érdekében annak veszélyeztetése? Talán Poroszországnak? Vájjon Vilmos király, akinek szerencséje volt megszilárdítani a még csak nagy Fridrik alatt teremtett porosz nemzetet, 76 éves korában kitenné-e művét a Francziaországgal való háború koczkájának? Vájjon megszegné-e szavát? Vájjon kinyújtaná-e hódító karját azon déli államok fölött, amelyek függetlenségét ő maga hirdette? Ki hihetne ilyesmit? — Ha nem hiszi meg mindenki a békét, e miatt nem Francziaország, nem a császár, nem miniszterei hibásak. Ennek okai azok, akik bűnös nyakassággal igyekeznek veszélyes il'■ lusióknak hizelegni, teljesíthetlen reményeket táplálni a Rajnán túl, olyan reményeket, amelyek sokkal komolyabb veszélyt rejtenek magukban a békére nézve, mint ama boszankodás, amit Francziaország nem érez.“ Hogy mit jelent a „Constitutionnel“ ezen czikke? megmagyarázza a franczia „Presse.“ . „Először történik — mond — hogy egy kormány közlöny ilyen nyíltsággal mondja ki, hogy mi a prágai békét akarjuk, hogy mi azt egészen akarjuk. Ennélfogva a bádeni nagyherczegségnek a porosz szövetségbe lépése egyike azon reményeknek, amelyek nem teljesülhetnek, egyike azon illusióknak, amelyek veszélyességét csak a büntetést érdemlő nyakasság nem ismeri el. Minthogy pedig a „Constitutionnel“ bizalommal viseltetik Vilmos király bebizonyított mérsékeltsége iránt. Kihez intézi ezen intő szavakat?“ A „Const.“ tehát Poroszországban látja a hibát s azért beszél át a Rajnán, hogy ott szűnjenek meg először a harczi lármával és kardcsörtetéssel. (A chalonsi tábor.) A Párisban elterjedt nyugtalanító hírek közül eddigelé csak annyi valósult, hogy Napoleon császár nagy hadgyakorlatokat tartatott közelebb mind a tüzérséggel, mind a gyalogsággal a chalonsi táborban. De ezen körülmény mégsem teszi teljesen megnyugtatóvá a helyzetet, mert némely figyelők azt veszik észre, hogy a franczia kormány politikája soha se volt kétszínűbb, mint jelenleg. Észrevételeik igazolásául hozzák föl, hogy azalatt míg Moustier egyre biztatja a diplomatákat: nincs ok, ami a békét megzavarhatná, s ezen biztosítás szellemében nyilatkozik a befolyása alatt álló félhivatalos lapok egy része, más oldalról olyan czikkeket is küldenek ugyanezen lapokba, amelyek egy csapással megsemmisítik a béke fentartása iránt szilárdulni kezdő bizalmat. így történt a dolog és a „Constitutionnel“ lel. E lap több napig prédikálja a békét s egyszer csak megkapja az erősebb hangú czikket—a chalonsi táborból. Moustier ugyancsak vakarhatta fejét, a midőn a „Const.“ kezébe jutott. De valósággal mindig így folytak az ügyek Párisban. Mihelyt valami diplomatiai nehézség merült föl, a miniszterek mellőzésével értekeztek és cselekedtek. (A három szerződés.) A párisi félhivatalos lapok egyike, a „France“, a fönnebbi cím alatt következő czikket közöl: Ha ahhoz ragaszkodnak, hogy a közvélemény előtt a háború és a béke kérdését tárgyalják, akkor jobban számba kellene venni azon tények állását, melyekből összeütközés fejlődhetnék ki. Tényleg keveset használ, ha a kormányok el vannak készülve, de a kérdések nincsenek. Elég a helyzetet hidegvérűleg megvizsgálni, hogy meggyőződjük, miként semmiféle nyílt kérdés sem létezik, melyet Francziaországnak akár a diplomatia útján, akár fegyverrel meg kellene oldania. Európában a befolyás és az egyensúly három nagy érdeke idézte elő figyelmünket és cselekvésünket : az első az ottomán császárság föntartására irányult, melyet Oroszország fenyegetett; a második Olaszország függetlenségét czélozá, melyet Ausztria leigázott; a harmadik Németországnak Poroszország uralma alatti átalakulásra vonatkozott. E nemzetközi válságok egyikében sem volt Francziaország a háború kezdeményezője, nem Francziaország kényszeríté Oroszországot a Pruthon való átkelésre, Ausztriát a Mincio átlépésére Poroszországot a Csehországba való betörésre. Ami Európában a három nagy kérdést, a keleti, az olasz és a német kérdést, melyekkel a közvélemény még ma is foglalkozik, előidézé, ez azon támadási politika volt mely 1853, 1859. és 1866-ban a sz.-pétervári, bécsi és berlini tanácsokban érvényre jutott. Francziaország, a körülmény által kényszerűvé, a nagyhatalmak hatályos segélye által gyakran, átalános helyeslése által pedig mindig támogatva — interveniált, hogy meghiúsítsa vagy meggátolja a terveket, melyeknek keresztülvitele reá nézve veszélyteljes lehetett volna. Oroszország uralma Konstantinápolyban nem csak az európai sulyegyen megrontása, hanem a Földközi tengeren való uralmunk s keleti érdekeink romlása leendett. Ausztria uralma Olaszországban, oly nép elnyomása mellett, melyhez minket oly erős rokonszenv fűz, folyotonos fenyegetés vala alpesi határainknak. Poroszország uralma Németországban a német császárszág visszállítása mellett naponkénti veszély lett volna keleti határainkra nézve. Kétszer kellett erőhatalomhoz nyúlnunk e nagy veszélyek eltávolítása végett. Sebastopol bevétele megszabadítá Törökországot, a solferinói győzelem megszabadítá Olaszországot. A porosz diadalok villámsebes gyorsasága nem engedett időt fegyverrel közbelépnünk, de közvetítésünk súlya, Sadova után az események serpenyőjébe vetve, befejeztetéshez vitte a harczot, mely ha hosszan tart, egész Európát általános összeütközésbe ragadhatta volna. Három ünnepélyes szerződés intézi el a nagy és fontos kérdéseket úgy a franczia, mint az európai érdek szempontjainak megfelelőleg, melyek mindig együttlegesek valának. Ezek elseje a párisi szerződés, ez Törökországot beléptető az európai népjog által vont körbe s a Porta uralmának és sérthetlen épségének megszerző a nagyhatalmak biztosítékát. E szerződések másodika, a zürichi, Ausztria ellenében helyeállitá Olaszország függetlenségét s a szept. 15-diki egyezmény által még tökéletesítve jön, mely Olaszország területének határait megállapítja. E szerződések harmadika a prágai, mely szentesíté Poroszország győzelmét és Németország helyreállítását, de egyszersmind ezen, oly erőszakosan elért átalakulás részére megállapította a területi és politikai föltételeket. E három diplomatiai tény által Francziaországra nézve be van fejezve a keleti, az olasz és a német kérdés. Az első Oroszországnak a Pruth partján, a második Ausztriának Lombardia és Velencze határainál, Olaszországnak pedig a Tibet partjain, a harmadik Poroszországnak a Majna partján megállapodást parancsol. Ha e nemzetközi megállapodásokat senki sem sérti meg, nemcsak háború nem lehetséges, de még nyílt kérdés sem létezik. Francziaország hűségesen elfogadta az ezen események által alkotott helyzetet. Minek kellene történni, hogy e kérdések, melyek az európai modern közjog alapját képező szerződések által ily módon befejezvék, ismét vitatás alá kerüljenek ? Erre nézve szükséges volna, hogy a hatalmak, melyekkel Francziaország a jelenlegi ügyállást létrehozta, maguk támadják meg a tulajdon műveket s mindazt, amit különböző időben elintéztek, kérdésbe vonják. Ha Oroszország újra fenyegetné a török állam épségét, ha Ausztria vissza akarná nyerni Olasz- 454