Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1868-09-16 / 38. szám

galomban főleg a magyar nemzet az, mely másutt hiába keresne menedéket. A bécsi német tán még ujongva futhat porosz, ak­kor már nagy német zászló alá; a kü­lönfajta szlávok, ha nem nagy örömmel is, de némi megnyugvással olvad­hatnak be Oroszország­ba. A dunafejedelemségi román nép, már csak vallási tekintésben is, égi és földi urának tartja az orosz czárt. De hozzá szokhatnánk-e mi magyarok va­laha az orosz kancsukához?! Csak annak meg­gondolása is iszonynyal tölti el lelkünket. És a világ még nem látott oly szeren­csétlen népet, mint a magyar volna a muszka kéz alatt. Közben-közben az utolsó kétségbe­esés tán fegyvert is adna kezünkbe, s mi elnyomott gyengék próbát tennénk a kevély óriás ellen. Lenne belőle mindannyiszor egy új Világos, m­íg az üldözések kifogyhatlan sora alatt végre is csak a halál hozhatná meg számunkra a szabadulást. Ezek sötét képek, de a világ folyásának tükre rajzolja azt elénk. Szolgáljon ez in­tésül arra nézve, hogy már most erősen ösz­­szetartsunk, és ne veszszünk össze oly dolgok fölött, mik úgy sincsenek kezünkben, hanem ragadjuk meg azt, a­mi van, s abból csinál­junk magunknak erős várat,, jövőnk biztosí­tására, addig mig nem késő! A béke vagy bábony kérdése. — (Páris.) A párisi börzén némi nyug­talanság uralkodik. A nyugtalanságot azon hir idézte elő, hogy Francziaország a rajnai várak lerombolását követelné Poroszország­tól; ezen híren kívül egy czikk is jelent meg a „Constitutionnel“-ben, a­mely nagyon élesen említi a prágai békét. Az említett hit valószínűleg alaptalan; a „Constitution­­nel“ czikkét alább ismertetjük. A béke és háború kérdése folyvást főtár­gya a napi politikának. A franczia félhivata­los „Constitutionnel“ forró békecsókkal illeti Bismarck gróf közlönyének a „Nordd. Alig. Zeitungénak homlokát. A franczia lap azt mondja: a „Nordd. Alig. Zeitung“ czikke bizonyítja, hogy most helyes fogalmat képe­sek alkotni a Rajnán túl a franczia kormány magatartásáról és a franczia nemzet hangu­latáról. A franczia lap szerint óhajtandó, hogy az összes német sajtó hasonló fölvilá­­gosultságot és pártatlanságot tanúsítson. Mindezen kölcsönös czirógatás daczára azt állítják, hogy a Franczia­ és Poroszor­szág közti viszony nagyon feszült, s Fran­cziaország vagy kénytelen nyugodtan eltűrni Németország egységének utólagos végrehaj­tását vagy elégséges biztosítékokat kell kí­vánnia Poroszországtól a status quo fentar­­tása érdekében. Miután az elsőt Franczia-, a másodikat Poroszország nem engedheti meg, minden okoskodás kérlelhetlen logikája há­borúra vezet, mert az lehetlenség, hogy a népek vég nélkül hordozhassák a fegyveres béke nyomasztó súlyát.­­ (Berlin.) Solms gr., Goltz gr. porosz követ helyettese 120,000 főre teszi a porosz sereg leszállítását a franczia kormányhoz tett jelentésében, a­nélkül, hogy ebben a berlini kormány intézkedését magyarázná. A franczia „Moniteur“ eddigelé még egy szóval sem érintette a porosz kormány in­tézkedését. Az északi német sajtó egy része komo­lyan veszi a porosz kormány intézkedését. Bevallja ugyan, hogy az újonczozás elhalasz­tása és a tartalék elbocsátása inkább pénz­ügyi intézkedés, de mégis határozottan poli­tikai horderővel bíró dolognak tekinti azt. „Ha legtávolabbról is valószínűnek látszott volna kormányunk előtt az, hogy a jövő év ápril 1-je előtt háborúra kerülhet a dolog, akkor — mondja a „Schl. Zig“ — nem lett volna megengedhető ez intézkedés.“ Sz. Pétervárról és Berlinből egyértelmű­­leg megc­áfolják a londoni „Morning Post“ azon hírét, mely szerint Oroszország lefegy­­verkezési javaslatokat tett volna Berlinben­­ és Párisban. — (A „Constitutionnel“ fölemlített czik­­kének tartalma:) „Egy mélyenható forradalom történt Német­országban, s attól kellett tartani, hogy Poroszor­szág csodálatos vívmányai megrendítik az európai súlyegyént s átalános gyuladást idézhetnek elő. A prágai béke elhárította ezen veszélyt, fenntar- I totta a súlyegyént, s kielégített minden jogos érdeket. A császár auspiciuma s befolyása alatt köttetett meg a béke Német- és Olaszországban.­­ Ez elég bizonyíték a mellett, hogy épen nem­­ óhajtja annak megzavarását. Kinek állhat érde­kében annak veszélyeztetése? Talán Poroszor­­­­szágnak? Vájjon Vilmos király, a­kinek szeren­cséje volt megszilárdítani a még csak nagy Fridrik alatt teremtett porosz nemzetet, 76 éves korában­­ kitenné-e művét a Francziaországgal való háború koczkájának? Vájjon megszegné-e szavát? Vájjon kinyújtaná-e hódító karját azon déli államok fölött, a­melyek függetlenségét ő maga hirdette? Ki hihetne ilyesmit? — Ha nem hiszi meg mindenki a békét, e miatt nem Francziaország, nem a csá­szár, nem miniszterei hibásak. Ennek okai azok, a­kik bűnös nyakassággal igyekeznek veszélyes il­­'■ lusióknak hizelegni, teljesíthetlen reményeket táplálni a Rajnán túl, olyan reményeket, a­melyek sokkal komolyabb veszélyt rejtenek magukban­­ a békére nézve, mint ama boszankodás, a­mit­­ Francziaország nem érez.“ Hogy mit jelent a „Constitutionnel“ ezen­­ czikke? megmagyarázza a franczia „Presse.“ . „Először történik — mond — hogy egy kor­mány­ közlöny ilyen nyíltsággal mondja ki, hogy mi a prágai békét akarjuk, hogy mi azt egészen akarjuk. Ennélfogva a bádeni nagyherczegségnek a porosz szövetségbe lépése egyike azon reményeknek, a­melyek nem teljesülhetnek, egyike azon illusióknak, a­melyek veszélyességét csak a büntetést érdemlő nyakasság nem ismeri el. Minthogy pedig a „Constitutionnel“ bizalommal visel­tetik Vilmos király bebizonyított mérsékelt­sége iránt. Kihez intézi ezen intő szavakat?“ A „Const.“ tehát Poroszországban látja a hibát s azért beszél át a Rajnán, hogy ott szűnjenek meg először a harczi lármával és kardcsörtetéssel.­­ (A chalonsi tábor.) A Párisban elter­jedt nyugtalanító hírek közül eddigelé csak annyi valósult, hogy­ Napoleon császár nagy hadgyakorlatokat tartatott közelebb mind a tüzérséggel, mind a gyalogsággal a chalonsi táborban. De ezen körülmény még­sem teszi teljesen megnyugtatóvá a helyzetet, mert némely figyelők azt veszik észre, hogy a franczia kormány politikája soha se volt kétszínűbb, mint jelenleg. Észrevételeik iga­zolásául hozzák föl, hogy azalatt míg Mou­­stier egyre biztatja a diplomatákat: nincs ok, a­mi a békét megzavarhatná, s ezen biz­tosítás szellemében nyilatkozik a befolyása alatt álló félhivatalos lapok egy része, más oldalról olyan czikkeket is küldenek ugyan­ezen lapokba, a­melyek egy csapással meg­semmisítik a béke fentartása iránt szilár­dulni kezdő bizalmat. így történt a dolog és a „Constitutionnel“ lel. E lap több napig­­ prédikálja a békét s egyszer csak megkapja az erősebb hangú czikket—a chalonsi tábor­ból. Moustier ugyancsak vakarhatta fejét, a midőn a „Const.“ kezébe jutott. De valóság­gal mindig így folytak az ügyek Párisban. Mihelyt valami diplomatiai nehézség merült föl, a miniszterek mellőzésével értekeztek és cselekedtek.­­ (A három szerződés.) A párisi félhi­vatalos lapok egyike, a „France“, a fönnebbi c­ím alatt következő czikket közöl: Ha ahhoz ragaszkodnak, hogy a közvélemény előtt a háború és a béke kérdését tárgyalják, akkor jobban számba kellene venni azon tények állását, melyekből összeütközés fejlődhetnék ki. Tényleg keveset használ, ha a kormányok el vannak ké­szülve, de a kérdések nincsenek. Elég a helyzetet hidegvérűleg megvizsgálni, hogy meggyőződjük, miként semmiféle nyílt kérdés sem létezik, melyet Francziaországnak akár a diplomatia útján, akár fegyverrel meg kellene oldania. Európában a befolyás és az egyensúly három nagy érdeke idézte elő figyelmünket és cselekvésün­ket : az első az ottomán császárság föntartására irányult, melyet Oroszország fenyegetett; a má­sodik Olaszország függetlenségét czélozá, melyet Ausztria leigázott; a harmadik Németországnak Poroszország uralma alatti átalakulásra vonat­kozott. E nemzetközi válságok egyikében sem volt Francziaország a háború kezdeményezője, nem Francziaország kényszeríté Oroszországot a Prut­­hon való átkelésre, Ausztriát a Mincio átlépésére Poroszországot a Csehországba való betörésre. A­mi Európában a három nagy kérdést, a keleti, az olasz és a német kérdést, melyekkel a közvélemény még ma is foglalkozik, előidézé, ez azon támadási politika volt mely 1853, 1859. és 1866-ban a sz.-pétervári, bécsi és berlini taná­csokban érvényre jutott. Francziaország, a körülmény által kénysze­rűvé, a nagyhatalmak hatályos segélye által gyak­ran, átalános helyeslése által pedig mindig támo­gatva — interveniált, hogy meghiúsítsa vagy meg­gátolja a terveket, melyeknek keresztülvitele reá nézve veszélyteljes lehetett volna. Oroszország uralma Konstantinápolyban nem csak az európai sulyegyen megrontása, hanem a Földközi tengeren való uralmunk s keleti érde­keink romlása leendett. Ausztria uralma Olaszországban, oly nép elnyomása mellett, melyhez minket oly erős rokon­­szenv fűz, folyotonos fenyegetés vala alpesi hatá­rainknak. Poroszország uralma Németországban a német császárszág visszállítása mellett napon­kénti veszély lett volna keleti határainkra nézve. Kétszer kellett erőhatalomhoz nyúlnunk e nagy veszélyek eltávolítása végett. Sebastopol bevétele megszabadítá Törökországot, a solferinói győzelem megszabadítá Olaszországot. A porosz diadalok villámsebes gyorsasága nem engedett időt fegyverrel közbelépnünk, de közvetítésünk súlya, Sadova után az események serpenyőjébe vetve, befejeztetéshez vitte a harczot, mely ha hosszan tart, egész Európát általános összeütközésbe ra­gadhatta volna. Három ünnepélyes szerződés intézi el a nagy és fontos kérdéseket úgy a franczia, mint az euró­pai érdek szempontjainak megfelelőleg, melyek mindig együttlegesek valának. Ezek elseje a pá­risi szerződés, ez Törökországot beléptető az európai népjog által vont körbe s a Porta uralmá­nak és sérthetlen épségének megszerző a nagyha­talmak biztosítékát. E szerződések másodika, a zürichi, Ausztria ellenében helyeállitá Olaszország függetlenségét s a szept. 15-diki egyezmény által még tökéle­tesítve jön, mely Olaszország területének határait megállapítja. E szerződések harmadika a prágai, mely szen­­tesíté Poroszország győzelmét és Németország helyreállítását, de egyszersmind ezen, oly erősza­kosan elért átalakulás részére megállapította a területi és politikai föltételeket. E három diplomatiai tény által Francziaor­­szágra nézve be van fejezve a keleti, az olasz és a német kérdés. Az első Oroszországnak a Pruth partján, a második Ausztriának Lombardia és Velencze határainál, Olaszországnak pedig a Ti­bet partjain, a harmadik Poroszországnak a Majna partján megállapodást parancsol. Ha e nemzetközi megállapodásokat senki sem sérti meg, nemcsak háború nem lehetséges, de még nyílt kérdés sem létezik. Francziaország hű­ségesen elfogadta az ezen események által alko­tott helyzetet. Minek kellene történni, hogy e kérdések, melyek az európai modern közjog alapját képező szerződések által ily módon befejezvék, ismét vitatás alá kerüljenek ? Erre nézve szükséges volna, hogy a hatalmak, melyekkel Francziaor­szág a jelenlegi ügyállást létrehozta, maguk tá­madják meg a tulajdon műveket s mindazt, a­mit különböző időben elintéztek, kérdésbe vonják. Ha Oroszország újra fenyegetné a török állam épségét, ha Ausztria vissza akarná nyerni Olasz- 454

Next