Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1868-07-01 / 27. szám
Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. 99* Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. 60 kr. '92 99* Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppenk Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 ujkrajczár. A „Politikai Újdonságok“ mai számához van mellékelve az 1868-ks „Országgyűlési I Beszédtár“ 3 ikve, mely magában foglalja: Tisza Kálmán, Deák Ferencz és Somssich Pál a dohány-egyedáruságról tartott beszédét, és b. Eötvös József beszédét az egyházak és iskolák segélyezéséről. 100.000 honvéd! Százezer honvéd ! Ki hitte volna ezelőtt tizenkilencz évvel, a midőn a barbár muszka sereg leverte a világ leglelkesebb, de szám tekintetében oly maroknyi honvéd seregét, hogy még ugyanazon nemzedék újra honvéd zászlóaljakat lásson.Valóban nagyszerű és változatos időket éltünk, s a történész két gyönyörrel írja le egykor, minő derék népe volt ezen század közepén és Magyarországnak! Láttuk a felébredés dicső pillanatát, a fényes szabadságharczot. Éreztük a fájdalmat az elveszett haza sorsán; lelkünkben megmaradt a pesti és aradi akasztófák rettenetes képének emléke, és viseltük a szörnyű elnyomatás rablánczait, mialatt ellenségeink folyvást hangoztatták, hogy a magyar nemzet elveszett, s legfölebb egy század múlva, tán csak Hortobágy pusztáján marad meg egy vén gulyás, aki még érti valahogy az ősök nyelvét. És mégis mit kell tapasztalnunk? Annyi sok veszteség után megmaradt azon alap, melyen a jövőt megmenthetjük. Épen most húsz éve állították az első honvédeket, kiknek addig nevét sem hallottuk, úgy hogy a névvel egyszerre született meg az eszme is. Ma megint magyar miniszterek kormányozzák az országot, s újra honvédsereg szervezéséhez fogunk. Akkor, mint mondani szokták, „utólagos jóváhagyás reményében“ állottak elő a zászlóaljak és huszárezredek, ma Ferencz József király előleges beleegyezésével terjeszti a magyar minisztérium a képviselőház elé azon törvényjavaslatot, mely százezer ifjat hív a haza fegyveres szolgálatára. Akkor a kiállított honvédek csak útközben gyakoroltattak be a fegyverrel való bánásra, s rögtön részt kell venniök a csatákban. Ma ily rész nem fenyeget, de oly gonosz világot élünk, hogy egy perezre sem vagyunk biztosítva, mit hozhat ránk a legközelebbi óra? Tehát készülni kell a legroszabb esetre is, mert nem csekélyebbről van szó, mint Magyarország fönmaradásáról, mely csak úgy lesz föntartható, ha hősi szívvel és fegyveres kézzel küzdünk mellette. Mert egy dologról nem szabad megfeledkezni. Eddig meglehetős közönynyel hallottuk, hogy az olaszok Lombardiára és Velenczére vágynak. Azon se nagyon búsultunk, ha a porosz 1866-ban kiűzi Ausztriát Németországból, s tán el is szakit egy darabot az örökös tartományokból, de most egyszerre fordulhat a koczka, s oly ellenség közeledhetik felénk, a kinek épen Magyarország birtokára fáj a foga. Ilyen a muszka, a ki irigy szemmel nézi, hogy a magyarság elszakítja a déli szlávokat az északiaktól, s azért ha minket elpusztíthat, a Jeges-tengertől kezdve az Adriáig és a Balkán hegyekig egy tömegben áll a roppant szláv fajzat. Közvetlen veszély még nem mutatkozik, hanem azért adott eszet az Isten az embernek, hogy tovább lásson az orránál, s akkor tegyen készületeket, míg ideje van rá, mert ha egyszer a baj kitör, akkor késő a sietség. Azon törvényjavaslatban, mely június 27-én a képviselőház elterjesztett, 78 zászlóalj gyalog honvéd és 28 század huszárság kiállítása rendeltetik. De ne gondoljuk, hogy e rendelkezés által rögtön az egész fegyverfogható ifjúság katonai szolgálatra vitetik. Erre nincs szükség, s az országnak pénze sincs ily roppant haderő föntartására, amidőn a hadsereg is előbbi erejében föntartatik. Hanem úgy lesz nálunk, mint a jeles polgári és hadi szervezettel biró Poroszországban. Ott is van honvédség, hanem béke idején folyvást otthon ül, folytatja foglalkozását, s a mikor tetszik, megházasodhatik. Csak a törzstisztség van állandóságban, mely a legénység fegyverét és ruházatát őrzi, s beírja könyvébe azon ifjak nevét, kik háború esetére zászló alá hivatnak. Tulajdonképi honvédvilág csak egyszer lesz egy esztendőben, a midőn a zászlóalj századai két vagy három heti gyakorlatra a megye fővárosába hivatnak, felöltöztetnek s megtanulják a fegyverforgatás mesterségét. Itt ekkor együtt lesz az ország minden rendű és rangú ifjúsága, és a sorban a gróf úrfi egymás mellé áll a pusztai csikós bojtárral. A hadkötelezettség tekintetében vége ezután minden különbségnek: egyes egyedül a papot hagyják meg az oltárnál és a prédikálószékben, de ezt is csak folytonosan tartó „szabadságolás“ czíme alatt. A teljes zászlóaljak csak minden második évben rukkolnak ki, s ekkor a rendes katonasággal együtt tartják gyakorlataikat. Még ezen évben megérhetjük, hogy életben maradt tábornokaink: Klapka, Perczel, Vetter, Türr és több ismert honvéd tiszteink ismét felöltik a magyar egyenruhát, melynek oly becsületet szereztek, és szolgálni fogják a hazát és a királyt, akivel a nemzet a koronázás alkalmával oly ünnepélyesen kibékült. Hogy ezen leírt állapot még távol sem hasonlít ahhoz, mely húsz év óta mindig szemünk előtt lebegett, az kétséget nem szenved. De hogy ez a legjobb út, az igazihoz jutni, kevés ember fogná tagadni. Gondoljuk meg, hogy minket 1849-ben teljesen szétvertek, s ezen gyászos esztendő romlásait csak lassan lehet kiheverni. Ha egy roppant dús ember egyszer, nagy szerencsétlenségek közbejöttével, megbukik, tönkre jut, még jobb szerencse és vas szorgalom mellett újra kedvezőbb sorsra vergődhetik. De nem megy ez rögtön, és véletlenül, hanem tűrni, szenvedni, fáradni és nélkülözni kell, még csak valamennyire is meggyarapodhatik. Mi is ily bukott, ily csatavesztett emberek vagyunk, kik minden erőnket igénybe vevő munka és fáradság után pótolhatjuk kárunkat. De ha ügyes politikusok leszünk, hamarabb érünk czélhoz mint vélnök. Íme ma százezer honvédre teszünk szert, s a magyar ezredeknek a haza földjére visszatérése némi részben már megkezdetett, s ha a király és a nemzet között a bizalom gyökeret ver, az egyetértés megszilárdul, épen ne kétkedjünk, hogy egyik ezredünk a másik után fog köztünk elszállásoltatni. Egyszerre nem szoktak nagy dolgok megesni. A most előterjesztett honvédelmi javaslatban is kétségkívül van elég hiány, amit a jelen, vagy legalább a jövő országgyűlésnek ki kellene javítani. Csak a javaslat 28-dik §-át említjük, melyben rendeltetik, hogy a honvéd-parancsnokokat és törzstiszteket ő Felsége közvetlenül nevezi ki, s csak a kapitánytól az alhadnagyságig lefelé eső tisztségekre történnek a kinevezések a honvédelmi miniszter előterjesztésére. Akárhogy igyekezünk is ezen kikötést magyarázni, végre is kiüt a szeg a zsákból.