Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1868-07-01 / 27. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. 99* Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. 60 kr. '9­2 99* Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor­ vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppen­k Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 ujkrajczár. A „Politikai Újdonságok“ mai számá­hoz van mellékelve az 1868-ks „Ország­gyűlési I Beszédtár“ 3 ik­­ve, mely ma­gában foglalja: Tisza Kálmán, Deák Ferencz és Somssich Pál a dohány-egyedáruságról tartott beszédét, és b. Eötvös József beszédét az egyházak és iskolák segélyezéséről. 100.000 honvéd! Százezer honvéd ! Ki hitte volna ezelőtt tizenkilencz évvel, a midőn a barbár muszka sereg leverte a világ leglelkesebb, de szám tekintetében oly maroknyi honvéd seregét, hogy még ugyanazon nemzedék újra hon­véd zászlóaljakat lásson.Valóban nagyszerű és változatos időket éltünk, s a történész két gyönyörrel írja le egykor, minő derék népe volt ezen század közepén és Magyaror­szágnak! Láttuk a felébredés dicső pillana­tát, a fényes szabadságharczot. Éreztük a fájdalmat az elveszett haza sorsán; lelkünk­ben megmaradt a pesti és aradi akasztófák rettenetes képének emléke, és viseltük a szörnyű elnyomatás rablánczait, mialatt el­lenségeink folyvást hangoztatták, hogy a magyar nemzet elveszett, s legfölebb egy század múlva, tán csak Hortobágy pusztáján marad meg egy vén gulyás, a­ki még érti valahogy az ősök nyelvét. És mégis mit kell tapasztalnunk? Annyi sok veszteség után megmaradt azon alap, melyen a jövőt megmenthetjük. Épen most húsz éve állították az első honvédeket, kik­nek addig nevét sem hallottuk, úgy hogy a névvel egyszerre született meg az eszme is. Ma megint magyar miniszterek kormányoz­zák az országot, s újra honvédsereg szerve­zéséhez fogunk. Akkor, mint mondani szok­ták, „utólagos jóváhagyás reményében“ állottak elő a zászlóaljak és huszár­ezredek, ma Ferencz József király előleges beleegye­zésével terjeszti a magyar minisztérium a képviselőház elé azon törvényjavaslatot, mely százezer ifjat hív a haza fegyveres szolgálatára. Akkor a kiállított honvédek csak útköz­ben gyakoroltattak be a fegyverrel való bánásra, s rögtön részt kell­ venniök a csa­tákban. Ma ily rész nem fenyeget, de oly gonosz világot élünk, hogy egy perezre sem vagyunk biztosítva, mit hozhat ránk a leg­közelebbi óra? Tehát készülni kell a legroszabb esetre is, mert nem csekélyebbről van szó, mint Magyarország fönmaradásáról, mely csak úgy lesz föntartható, ha hősi szívvel és fegy­veres kézzel küzdünk mellette. Mert egy dologról nem szabad megfeled­kezni. Eddig meglehetős közönynyel hallot­tuk, hogy az olaszok Lombardiára és Velen­­czére vágynak. Azon se nagyon búsultunk, ha a porosz 1866-ban kiűzi Ausztriát Német­országból, s tán el is szakit egy darabot az örökös tartományokból, de most egyszerre fordulhat a koczka, s oly ellenség közeled­hetik felénk, a kinek épen Magyarország birtokára fáj a foga. Ilyen a muszka, a ki irigy szemmel nézi, hogy a magyarság elszakítja a déli szlá­vok­at az északiaktól, s azért ha minket elpusztíthat, a Jeges-tengertől kezdve az Adriáig és a Balkán hegyekig egy tömegben áll a roppant szláv fajzat. Közvetlen veszély még nem mutatkozik, hanem azért adott eszet az Isten az ember­nek, hogy tovább lásson az orránál, s akkor tegyen készületeket, míg ideje van rá, mert ha egyszer a baj kitör, akkor késő a sietség. Azon törvényjavaslatban, mely június 27-én a képviselőház elterjesztett, 78 zász­­lóalj gyalog honvéd és 28 század huszárság kiállítása rendeltetik. De ne gondoljuk, hogy e rendelkezés által rögtön az egész fegyver­fogható ifjúság katonai szolgálatra vitetik. Erre nincs szükség, s az országnak pénze sincs ily roppant haderő föntartására, a­mi­dőn a hadsereg is előbbi erejében föntar­­tatik. Hanem úgy lesz nálunk, mint a jeles polgári és hadi szervezettel biró Poroszor­szágban. Ott is van honvédség, hanem béke idején folyvást otthon ül, folytatja foglalko­zását, s a mikor tetszik, megházasodhatik. Csak a törzstisztség van állandóságban, mely a legénység fegyverét és ruházatát őrzi, s beírja könyvébe azon ifjak nevét, kik háború esetére zászló alá hivatnak. Tulajdonképi honvédvilág csak egyszer lesz egy esztendőben, a midőn a zászlóalj századai két vagy három heti gyakorlatra a megye fővárosába hivatnak, felöltöztetnek s megtanulják a fegyverforgatás mesterségét. Itt ekkor együtt lesz az ország minden rendű és rangú ifjúsága, és a sorban a gróf úrfi egymás mellé áll a pusztai csikós bojtárral. A hadkötelezettség tekintetében vége ezután minden különbségnek: egyes egyedül a papot hagyják meg az oltárnál és a prédikálószék­ben, de ezt is csak folytonosan tartó „sza­badságolás“ czíme alatt. A teljes zászlóaljak csak minden második évben rukkolnak ki, s ekkor a rendes kato­nasággal együtt tartják gyakorlataikat. Még ezen évben megérhetjük, hogy életben ma­radt tábornokaink: Klapka, Perczel, Vetter, Türr és több ismert honvéd tiszteink ismét felöltik a magyar egyenruhát, melynek oly becsületet szereztek, és szolgálni fogják a hazát és a királyt, a­kivel a nemzet a koro­názás alkalmával oly ünnepélyesen kibékült. Hogy ezen leírt állapot még távol sem hasonlít ahhoz, mely húsz év óta mindig szemünk előtt lebegett, az kétséget nem szenved. De hogy ez a legjobb út, az igazi­hoz jutni, kevés ember fogná tagadni. Gon­doljuk meg, hogy minket 1849-ben teljesen szétvertek, s ezen gyászos esztendő romlásait csak lassan lehet kiheverni. Ha egy roppant dús ember egyszer, nagy szerencsétlenségek közbejöttével, megbukik, tönkre jut,­­ még jobb szerencse és vas szor­galom mellett újra kedvezőbb sorsra ver­­gődhetik. De nem megy ez rögtön, és vélet­lenül, hanem tűrni, szenvedni, fáradni és nélkülözni kell, még csak valamennyire is meggyarapodhatik. Mi is ily bukott, ily csatavesztett embe­rek vagyunk, kik minden erőnket igénybe vevő munka és fáradság után pótolhatjuk kárunkat. De ha ügyes politikusok leszünk, hamarabb érünk czélhoz mint vélnök. Íme ma százezer honvédre teszünk szert, s a magyar ezredeknek a haza földjére vissza­térése némi részben már megkezdetett, s ha a király és a nemzet között a bizalom gyö­keret ver, az egyetértés megszilárdul, épen ne kétkedjünk, hogy egyik ezredünk a másik után fog köztünk elszállásoltatni. Egyszerre nem szoktak nagy dolgok megesni. A most előterjesztett honvédelmi javaslatban is kétségkívül van elég hiány, a­mit a jelen, vagy legalább a jövő országgyű­lésnek ki kellene javítani. Csak a javaslat 28-dik §-át említjük, melyben rendeltetik, hogy a honvéd-parancsnokokat és törzstisz­teket ő Felsége közvetlenül nevezi ki, s csak a kapitánytól az alhadnagyságig lefelé eső tisztségekre történnek a kinevezések a hon­védelmi miniszter előterjesztésére. Akár­hogy igyekezünk is ezen kikötést magyarázni, végre is kiüt a szeg a zsákból.

Next