Politikai Ujdonságok, 1869 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1869-08-04 / 31. szám

Előfizetési t­öltetele­k: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok egyött: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. IPJP" Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. 50 kr. m ! Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor­ vagy többszöri iktatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 ujkrajczár. A határőrség, mint sérthetlen magyar terület. A midőn 1867-ben a kiegyezkedést meg­kötöttük, mentül kevesebbet beszéltünk a határőrség vidékének kérdéséről, mert jelek mutatkoztak arra, hogy azon egy nehézség, némely urak szemében felér a többivel mind. Megelégedtünk azon biztosítékkal, hogy a király az ország területének épségben való megtartására felesküdött, s a­mi tehát e te­kintetben még világosan el nem intéztetett, ily értelemben bátran maradhatott fenn a jövő idők teendőinek számára. Azóta két és fél év mult el, s a Bécsben időző magyar delegátusok elérkezettnek vé­­lék azon időt, melyben fölszólaljanak , hogy nehány száz négyszög mérföldnyi terület, szt. István koronája birtokából, még mindig osztrák járom alatt nyög. — Nem puszta szójárásból választottuk e kifejezést,­járom,“ mert Ausztriában is szabadság uralkodik, s a határőrség mint osztrák tartomány is él­vezhetné az alkotmányos élet jótéteményeit, de, mint tudva van, azon vidékekben a pol­gárok örökös katonaságra kényszerittetnek, másodszor pedig elvonulnak törvényes kor­mányuk, a magyar minisztérium illetékes­sége alól. Sértve vannak, mint polgárok egyéni szabadságukban; sértve vannak, mint hazafiak azzal, hogy idegen hatalom, korlát­lanul uralkodik fölöttük. A magyar delegáczió tehát még a múlt évben követelé, hogy mielőtt a határőrségi lakosok örökös fegyveres szolgálati kötele­zettségük kérdése eldöntetnék, az azon vidé­kekről befolyó jövedelmek Magyarország állampénztárába folyjanak és szűnjék meg azon sérelem, mely szerint a jövedelmek közösnek tekintetvén, mint ilyenek vétetnek fel a hadi költségvetés rovataiba. A hadügyminiszter ezen követelésre a múlt héten kiadta válaszát, mely­ben mint Bodóné mindenről beszélt, csak a bor áráról nem s a sok czifra szónak az volt végső értelme, maradjon minden tovább is úgy, mint eddig volt. Ennyiből állott a magyar delegáczió első kísérlete, azon reményben, hát ha ezen rövid uton is sikerülhetne az elévülhetlen jognak érvényt szerezni , de meghiúsulván a próba, tovább ezen pályán haladni most már nem lehet. Mert ha országgyűlésünk küldöttei ez után sürgetnék a kérdés megoldását, maguk ejtenék nyílt veszedelembe az ország terüle­tének épségét. Ugyanis a törvények értel­mében csak oly határozat tekintetik érvé­nyesnek, melybe mind a két delegáczió bele­egyezett, ha tehát a magyar delegáczió a határőrségi jövedelmek hovatartozása ügyé­ben dekrétumot hozna, s ezt hozzájárulás végett az osztrák delegáczióval is közölné, semmi kétség benne, hogy a német urak kapva kapnának ezen alkalmon, s elvetvén a magyarok követelésének jogosultságát, elő­­idéznék a közös ülésben tartandó szavazás szükségét. Ezzel pedig egyenesen oda jutunk, hogy Magyarország egyik kiegészítő részének sor­sáról, nem külön és függetlenül a magyar országgyűlés, hanem csak ennek küldöttei a német küldöttekkel együttesen határozhat­nának. Olvasóink szeme előtt áll most a roppant veszély, mely azonnal ránk követ­keznék, ha úgy elhamarkodva, idegeneket vennénk fel bírótársul oly területi kérdés elintézésére, mely egyedül és kizárólag csak a magyar országgyűlés illetékessége alá esik. Szokásunk szerint őszintén akarván olva­sóinkkal beszélni, egy pillanatra sem biztat­hatjuk a magyar embert azon jó reménynyel, hogy a határőrség területe amúgy könnyű­­szerűleg visszakerülhetne az anyaország ha­tósága alá. Századok óta tartja körme között e tar­tományt az osztrák hadügyi igazgatás, s nagyon megszokta már a gondolatot, magát ott urnák és kétségtelen tulajdonosnak te­kinteni. Őseink megengedték az osztrákok gazdálkodását, hogy ezáltal a török beroha­­násokat akadályozhassák. Most azonban, a midőn a fél­hold hatalma elhomályosodott, a midőn déli határainkon túl nem a török­től, hanem inkább csak oly elemektől kell tartanunk, melyek régóta megnyerték a határőrség lakóinak rokonszenvét, akkor ezen határőrségi intézmény, ezen fegyverben gyakorlott népség katonai szervezete nem hogy erőt adna, de inkább még a folytonos veszély magvát képezi ellenünkben. Bécsben még ezt nem hiszik, vagy ha hiszik is egy kicsit, jobban félnek a magya­roktól, mint a délszlávoktól, kiket a katonai szigorú fegyelem által vak eszközül mindig felhasználhatni vélnek. Hiábavaló reménykedés, ez ügyben az oszt­rák generálisoktól igazságos felfogást várni.­­ A legmérsékeltebbek s legméltányosabbak azt mondják: Kell nekünk a határőrség, mert szükség esetében sok, igen sok katonát kapunk onnan. A ravaszabbak igy gondol­kodnak : Nem kell hinni a magyarnak, mert ha mai szabadsága által megerősödik, valami jó alkalommal megint kedve kerekedhetik elszakadni, s akkor igen jó lesz, ha a határ­őrség fegyveres lakóit ellenük indíthatjuk. íme ily nehéz és ily bonyodalmas kérdé­sek és tekintetek lappangnak a határőrségi kérdés háta mögött. Ez okból nagyon csa­lódnék némely hazánkfia, a­ki azt hinné: miután a határőrség területe kétségkívül a magyar korona alá tartozik, azt egyszerűen visszaadják, mint sajátunkat. — Igen, mi valósággal követeljük az átadást, de ezalatt nem szabad elfeledkeznünk arról sem, kiktől követelünk ilyesmit. Persze, mi erre azt is felelhetnénk: nem a német generális, hanem a koronázott ma­gyar király előtt keresünk jogot és igazság­szolgáltatást. Ha ő­felsége szól, ha parancsát kiadja, az összes osztrák tábornokságnak nem lehet kifogása ellene. Ámde gondoljuk meg, hogy alkotmányos országban, régi szo­kásnál fogva, ki kell hagynak politikai vitá­inkból a felség személyét, s mindig csak azon pártok ellen küzdenünk , melyek érdekeink­nek ellenállanak.­­ Ezen magyarellenes párt pedig még mindig létezik Bécsben, s nem azért nevelték , erősítették háromszáz évig, hogy egy pár esztendő alatt végkép kihall­jon és elenyészhessék. Tehát végre is ezen itt érintett pártok befolyását kell mindenekelőtt legyőznünk. E párt tűrt és hallgatott, a midőn a politikai újra­szervezés kérdései forogtak szőnyegen. Hanem nyúlj a katona fegyveréhez, vagy csak a kabátja végéhez is, s meglátod, minő positurába teszi magát előtted az egész reactionarius tábor! — Azért ereszkedtünk ily mélyen a kérdések gyökeréhez, hogy megóvhassuk értelmes olvasóinkat azon ha­zánkfiainak tanácsától, kik eme legkénye­sebb természetű ügyekben is hübele Balázs módjára szándékoznának rohamra készülni. Olyan dolog ez, mely ellen a szavak és szó­noklatok vajmi keveset használnak. Ezen sebünkre csak az idő és bölcs eljárás hozhat gyógyító balzsamot, míg más elhamarkodva használt eszközök a bajt még jobban elmér­­gesítenék A delegátusok kötelességük érzetében

Next