Politikai Ujdonságok, 1870 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1870-10-19 / 42. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 frt. — Fél évre 5 frt. AW ' Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. tft." Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg. Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Előfizetési fölhívás A VASÁRNAPI ÚJSÁG és Politikai Újdonságok 1870-dik október—d­eczemberi folyamán­. Előfizetési föltételek: Postán küldve vagy Pesten házhoz hordálvá. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Évnegyedre (okt.—decz.)...................2 ft. 50 kr. Csupán Vasárnapi Újság: Évnegyedre (okt.—decz.)................1 ft. 50 kr. Csupán Politikai Újdonságok: Évnegyedre (okt.— decz.)................1 ft. 25 kr. IV“ A Vasárnapi Újságból még néhány teljes­­számú példány julius 1-től kezdve is kapható. — A pénzek bérmentes küldése kéretik. — Tíz előfizetett példány után gyűjtőinknek egy tisztelet-példánynyal kedveskedünk. A Vasárnapi Újság és P. Újdonságok kiadó-hivatala Pest, egyetem-utcza 4. sz. a. Porosz tapogatózások. Még el se hangzott az utolsó ágyuszó a franczia földön, és noha a hadi szerencse szeszélye már sokkal meglepőbb fordulato­kat is mutat föl, mint az lenne, ha az eddigi porosz győzelmek sikerét egy átalános és történelmileg is halhatlanulandó „nemzeti hasmenés“ tönkre tenné: mindazáltal a po­rosz urak már egész fennhangon álmodnak arról, miként fogják Európa térképét meg­változtatni, mely szerep a másodrangú ha­talommá sü­lyesztendő Francziaországról már most a dicsőséges világhatalommá puffadó Poroszországra fogna háramlani. És mi tagadás benne, e világhatalom e pillanatban meglehetős valószínűséggel bír, s nem csoda, ha a világ közvéleménye a III. Napóleon kezéből kiesett térképszabó ollót immár az új helyzet urának, Bismarck- Schönhausen grófnak, eshetőleg elzászi her­­czegnek kezében látja. Ő lenne már ezentúl az, a mi az utóbbi húsz éven át Napóleon volt, amaz orákulum­­szerű hatalom, ki világrészünket szemöldes mozgásával fogja kormányozni, s a kinek minden elejtett szava a villanydrótokon át­­ fogja rezegni és a tartalomhoz képest re­­j­tegtenni a világot. Azaz, hogy voltaképen ő még sokkal ha­talmasabb ember lenne, mint előde volt, a­ki hozzá képest csak szatócsszerű­ kiskeres­kedő volt, míg ő előde mesterségét máris nagyban űzi. Mert mi az a sáfrányszerű nizzai és sa­voy­ai annexio azokhoz képest, melyeket Bismarck már eddig is végrehajtott, és még azután végre fog hajtani, ha mostani leg­újabb — franczia — üzlete is jól sikerül? Az igaz, hogy Königgrätz és Solferino, Sedan és Montana közt is nagy a különbség. De meg kell vallani, hogy ama tervek sem kisszerűek, melyek e diadalok folytán az új világhatalom politikai főnökének agyában szülemlettek, vagy a­melyek legalább is neki tulajdoníttatnak. Nem hiába mondja a német, hogy: „rit­kán jön valami jobb“ — de ha úrrá lesz, úgy látszik e közmondását valósítani is fogja. Francziaország beérte az elsőség dicső­ségével, az ő világuralma inkább erkölcsi és szellemi volt, melyet a népek mintegy ön­ként elfogadtak. A „vér és vas“ embere, Bismarck oly átalakulásokkal biztat ben­nünket, a­minőket Európa a népvándorlás óta nem látott. Akármilyen nagynak tűnik is föl a mű­tét, melyet ma Francziaországon végre­hajtani igyekszik, mégis, úgy látszik, hogy még sokkal nagyobb a feladat, melyet ke­leten, és nevezetesen első­sorban épen ná­lunk, megoldani akar. Mintha csak megunta volna azt a sok fél, vagy többnyire negyed, tizedrész munkát, melyet habozó, félénk, kicsinyes előde kez­dett, nagy eszközökkel fogván dologhoz, nagy dolgokat és teljeseket akar kivinni. Ezek közt első­sorban Németország tel­jes egysége áll, vagyis a 60 — 70 milliónyi német egyesítése, tehát azon német tarto­mányok beolvasztása, melyek még most Ausztria, illetőleg Cziszlajtánia, s másfelől Oroszország birtokait képezik. Az egész né­met Ausztriának 18 millió lakosságával s adriai kikötő városával egyetemben a nagy Németországhoz leendő csatoltatásáról már úgy beszél a német sajtó, mint valamely dologról, mely magában értetik. Sőt már ez nem csupa hírlapírói konjunktúra, hanem valamivel több is lehet, miután a mi jobb-­­­oldali Somssich Pálunk, képviselőházunk elnöke is érdemesnek és alkalomszerűnek tartotta lapok útján közzétenni egy német államférfival folytatott beszélgetését, mely­ben az e tartományoknak — egy osztrák másodszülöttségi dynasztia alatt — a német egységbe olvadását, mint a német politika komoly törekvését adta elő. Cserében a dél­szláv s román tartományok Magyarország­gal egy szövetségbe vonva, keleti császársá­got képeznének. De még ennél is merészebbnek tetszik ama porosz aspiratio, mely a balti tengeri tartományok bekeblezésére vonatkozik. Ezt pedig a „Kraj“ úgy közli, mint egy lengyel nevezetesség által egyenesen Bismarck szá­jából hallott szándéklatot, a­mi természete­sen meg fog c­áfoltatni, miután az európai és különösen — a­hova számítva volt — a lengyel és magyar sajtó elmondta rá véle­ményét. Hogy mindezt mondta,vagy nem mondta Bismarck, azt feszegetni fölösleges, mert csak az bizonyos, hogy a német politika czélszerűnek találja e terveket hányni-vetni, a közvéleményt velük foglalkoztatni, lehe­tőleg hozzájuk szoktatni, és a­mi a „Kraj“ czikkének fő czélja látszik lenni, a lengyelek közt tapogatózni: várjon nem lennének-e hajlandóbbak tőle inkább, mint Ausztriától várni nemzeti aspiratióik elérhető mérvé­nek teljesítését? A porosz politikának a lengyelekre irány­zott eme törekvése minket főleg érdekelhet, azért, mert igen valószínű­leg a lengyelek magatartása ránk nézve ezen bekövetkező porosz-orosz, osztrák-magyar bonyodalom­ban igen jelentős szerepet fog játszani. Akármilyen kimerültnek állítják is a sötét vérnek a lengyel nemzetet, de a politika mérlegén is olykor — ha mindkét félen egyenlő erő áll — egy szemernyi súly is lebillenti a serpenyőt. És egy dolog szen­tül bizonyos, az, hogy a lengyelek szövet­sége nekünk hatalmas tényező lenne akár a porosz, akár az orosz elnyomás ellen — már tudniillik, ha a mi államférfiaink is a Bismarck-féle bátor és nagy mérvű politiká­val szemben szintén képesek volnának és akarnának hasonlag bátor és nagy mérvű politikával föllépni. De mind a nagyszerű világeseményekkel, mind ezen szintén nagy mérvű, de azért nem kevésbbé valószínű tervekkel szemben

Next