Politikai Ujdonságok, 1870 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1870-10-19 / 42. szám
Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 frt. — Fél évre 5 frt. AW ' Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. tft." Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg. Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Előfizetési fölhívás A VASÁRNAPI ÚJSÁG és Politikai Újdonságok 1870-dik október—deczemberi folyamán. Előfizetési föltételek: Postán küldve vagy Pesten házhoz hordálvá. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Évnegyedre (okt.—decz.)...................2 ft. 50 kr. Csupán Vasárnapi Újság: Évnegyedre (okt.—decz.)................1 ft. 50 kr. Csupán Politikai Újdonságok: Évnegyedre (okt.— decz.)................1 ft. 25 kr. IV“ A Vasárnapi Újságból még néhány teljesszámú példány julius 1-től kezdve is kapható. — A pénzek bérmentes küldése kéretik. — Tíz előfizetett példány után gyűjtőinknek egy tisztelet-példánynyal kedveskedünk. A Vasárnapi Újság és P. Újdonságok kiadó-hivatala Pest, egyetem-utcza 4. sz. a. Porosz tapogatózások. Még el se hangzott az utolsó ágyuszó a franczia földön, és noha a hadi szerencse szeszélye már sokkal meglepőbb fordulatokat is mutat föl, mint az lenne, ha az eddigi porosz győzelmek sikerét egy átalános és történelmileg is halhatlanulandó „nemzeti hasmenés“ tönkre tenné: mindazáltal a porosz urak már egész fennhangon álmodnak arról, miként fogják Európa térképét megváltoztatni, mely szerep a másodrangú hatalommá sülyesztendő Francziaországról már most a dicsőséges világhatalommá puffadó Poroszországra fogna háramlani. És mi tagadás benne, e világhatalom e pillanatban meglehetős valószínűséggel bír, s nem csoda, ha a világ közvéleménye a III. Napóleon kezéből kiesett térképszabó ollót immár az új helyzet urának, Bismarck- Schönhausen grófnak, eshetőleg elzászi herczegnek kezében látja. Ő lenne már ezentúl az, a mi az utóbbi húsz éven át Napóleon volt, amaz orákulumszerű hatalom, ki világrészünket szemöldes mozgásával fogja kormányozni, s a kinek minden elejtett szava a villanydrótokon át fogja rezegni és a tartalomhoz képest rejtegtenni a világot. Azaz, hogy voltaképen ő még sokkal hatalmasabb ember lenne, mint előde volt, aki hozzá képest csak szatócsszerű kiskereskedő volt, míg ő előde mesterségét máris nagyban űzi. Mert mi az a sáfrányszerű nizzai és savoyai annexio azokhoz képest, melyeket Bismarck már eddig is végrehajtott, és még azután végre fog hajtani, ha mostani legújabb — franczia — üzlete is jól sikerül? Az igaz, hogy Königgrätz és Solferino, Sedan és Montana közt is nagy a különbség. De meg kell vallani, hogy ama tervek sem kisszerűek, melyek e diadalok folytán az új világhatalom politikai főnökének agyában szülemlettek, vagy amelyek legalább is neki tulajdoníttatnak. Nem hiába mondja a német, hogy: „ritkán jön valami jobb“ — de ha úrrá lesz, úgy látszik e közmondását valósítani is fogja. Francziaország beérte az elsőség dicsőségével, az ő világuralma inkább erkölcsi és szellemi volt, melyet a népek mintegy önként elfogadtak. A „vér és vas“ embere, Bismarck oly átalakulásokkal biztat bennünket, aminőket Európa a népvándorlás óta nem látott. Akármilyen nagynak tűnik is föl a műtét, melyet ma Francziaországon végrehajtani igyekszik, mégis, úgy látszik, hogy még sokkal nagyobb a feladat, melyet keleten, és nevezetesen elsősorban épen nálunk, megoldani akar. Mintha csak megunta volna azt a sok fél, vagy többnyire negyed, tizedrész munkát, melyet habozó, félénk, kicsinyes előde kezdett, nagy eszközökkel fogván dologhoz, nagy dolgokat és teljeseket akar kivinni. Ezek közt elsősorban Németország teljes egysége áll, vagyis a 60 — 70 milliónyi német egyesítése, tehát azon német tartományok beolvasztása, melyek még most Ausztria, illetőleg Cziszlajtánia, s másfelől Oroszország birtokait képezik. Az egész német Ausztriának 18 millió lakosságával s adriai kikötő városával egyetemben a nagy Németországhoz leendő csatoltatásáról már úgy beszél a német sajtó, mint valamely dologról, mely magában értetik. Sőt már ez nem csupa hírlapírói konjunktúra, hanem valamivel több is lehet, miután a mi jobb-oldali Somssich Pálunk, képviselőházunk elnöke is érdemesnek és alkalomszerűnek tartotta lapok útján közzétenni egy német államférfival folytatott beszélgetését, melyben az e tartományoknak — egy osztrák másodszülöttségi dynasztia alatt — a német egységbe olvadását, mint a német politika komoly törekvését adta elő. Cserében a délszláv s román tartományok Magyarországgal egy szövetségbe vonva, keleti császárságot képeznének. De még ennél is merészebbnek tetszik ama porosz aspiratio, mely a balti tengeri tartományok bekeblezésére vonatkozik. Ezt pedig a „Kraj“ úgy közli, mint egy lengyel nevezetesség által egyenesen Bismarck szájából hallott szándéklatot, ami természetesen meg fog cáfoltatni, miután az európai és különösen — ahova számítva volt — a lengyel és magyar sajtó elmondta rá véleményét. Hogy mindezt mondta,vagy nem mondta Bismarck, azt feszegetni fölösleges, mert csak az bizonyos, hogy a német politika czélszerűnek találja e terveket hányni-vetni, a közvéleményt velük foglalkoztatni, lehetőleg hozzájuk szoktatni, és ami a „Kraj“ czikkének fő czélja látszik lenni, a lengyelek közt tapogatózni: várjon nem lennének-e hajlandóbbak tőle inkább, mint Ausztriától várni nemzeti aspiratióik elérhető mérvének teljesítését? A porosz politikának a lengyelekre irányzott eme törekvése minket főleg érdekelhet, azért, mert igen valószínűleg a lengyelek magatartása ránk nézve ezen bekövetkező porosz-orosz, osztrák-magyar bonyodalomban igen jelentős szerepet fog játszani. Akármilyen kimerültnek állítják is a sötét vérnek a lengyel nemzetet, de a politika mérlegén is olykor — ha mindkét félen egyenlő erő áll — egy szemernyi súly is lebillenti a serpenyőt. És egy dolog szentül bizonyos, az, hogy a lengyelek szövetsége nekünk hatalmas tényező lenne akár a porosz, akár az orosz elnyomás ellen — már tudniillik, ha a mi államférfiaink is a Bismarck-féle bátor és nagy mérvű politikával szemben szintén képesek volnának és akarnának hasonlag bátor és nagy mérvű politikával föllépni. De mind a nagyszerű világeseményekkel, mind ezen szintén nagy mérvű, de azért nem kevésbbé valószínű tervekkel szemben