Politikai Ujdonságok, 1871 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1871-08-02 / 31. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. MP* Csupán Vas­árnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. . jgBft Hirdetési díjak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg : Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajezárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajezárba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. _ Bélyeg-díj, külön minden igtatás után 30 krajczár. Heti s­z­e m­­­­e. A vihart nemcsak megelőzni, de követni is szokta ama teljes szélcsönd, mely mos­tanság a természeti és politikai világban összetalálkozva, egyszerre beállott. Még a alevelek sem mozdulnak, még csak hire, nesze sincs egy keletkezendő földi hábo­rúnak. Ellenkezőleg. A közeledések, kéz­­szoritások, szövetségajánló kacsintások nap­jait éljük. Az orosz a törökkel, a porosz az osztrákkal ki akarnak békülni, sőt talán épen szövetkezni! A medve a rókának, a kopó a szarvasnak örök barátságát ajánlja. De már egyszer benne vagyunk a termé­­szetlenségekben, s egyik a másikat szüli. A német legyőzte a francziát, még pedig úgy, hogy az aligha föl bir kelni egyhamar a visszatorlásra. A német lett az úz Európa nagy és nemes népei fölött. Ez oly termé­­szetlenség, oly fölfordult világ, hogy ezen­túl már nem igen lephet meg többé semmi, legfölebb, ha valami rendes és kívánatos dolog adná elő magát. Például, ha Európa műveltebb, szabadságra törekvő, nemesebb része szövetkeznék a pángermanizmus és pánszlávizmus brutális uralma ellen. De persze, hogy épen az ellenkezőnek jelei mu­tatkoznak. A harczban, melyet a nemesebb rész a nemtelenebbel, a szabadság és hala­dás zászlói alatt az elnyomás és tespedés ellen közel egy század óta viv, az előbbiek látszanak kimerülteknek, s úgy tetszik, mintha Európa sorsa hosszú időre eldőlt volna. A népek elvesztették az elv solidaritá­­sát, s közönynyel nézik, a­mint az önkény egymásután igába hajtja őket. Vezérlik, a franczia elesett, s nincs, ki lépjen „őrült nyomába.“ Míg ők a szabadságért vérzet­tek, az önkény zsoldos hadözöne —az orosz, porosz — pihent s szervezkedett. S most övék a hatalom. A pillanat kedvezőbb, mint valaha. Az egyik a franczia, nagyon is előre haladt, egész a kommunizmusig, a többi igen is hátra maradt, megretten a nem értett eszmétől és visszalép még a köztár­saság eszméjétől is, melyhez már köze­ledni kezdett. Spanyolország helyreállította a királyságot, Olaszországban pedig a csá­szárság kikiáltásának szándékát­­ emle­getik. A beteg, roskatag római pápa, kinek egyik elődét egykor a nagy Napóleon rab­szíjon vitte fővárosába, csalatkozhatlan­­nak hirdetvén magát, nagyobb hatalmat igényel magának Európa népei fölött, mint valaha. A reakczió mindenfelé fölbátorodik. Ma­gyar püspökök kihirdetik a csalatkozhat­­lanság tanát a plactetum megvetésével, ho­lott sem a nép, sem az országgyűlés több­sége nem áll hátuk mögött, s a magyar miniszter nem fogja őket pörbe, holott fé­­ligmeddig ezt megígérte. Az ember bámul, az egyiknek vakmerősége, s a másiknak a félénksége fölött. A test fél az árnyéktól, az élő a halottól. Pedig Európa látott elég halottat két évtized óta, hogy hozzászokha­tott volna. Mindazáltal nem szokott hozzá, hanem ijedez tőle egyaránt. Thiers lesortü­­zelteté a köztársaságiakat, de az ultramon­­tánok múmiái előtt inába száll a bátorsága és legfölebb annyit mer mondani, hogy bo­csánatot kér, miszerint csak erkölcsileg ké­pes őket támogatni. Ennyire jutott Fran­­cziaország! Jót nem akar, roszat nem képes tenni. És ezzel eszébe juttatja a világnak, hogy gyűlölt letiprója, a porosz, legalább nem védi a pápa hatalmát. Mi lenne most a világból, ha a Hohenzollern-házat hite nem gátolná abban, hogy a „csalatkozhat­­lan“ pápával tétesse fejére Nagy Károly koronáját, — a­helyett, hogy a mint írják, a katholikus osztályt, mely eddig a porosz kultusz-minisztériumban fönnállótt, mostan rövid uton megszüntette. Ez ugyan csekély­ség, és bátorságnak sem nagy, de példának elég alkalmas volna a többiekre nézve, hogy megtanulják belőle, miszerint a kísértetek­től nem kell megijedni. Hanem úgy látszik, nem is annyira a bátorság hiányzik másutt is, hanem az aka­rat. A hatalmak és kormányok, melyek tá­volabb állnak a nép szabadelvűségének kö­vetelményei­től,mint az ultramontánok szem­pontjától, végre is, ha törésre kerül a dolog, inkább ez utóbbiakkal szövetkeznek. Ha például Olaszország kimondaná a köztársa­ságot, kormánya majd mindjárt egy csöppet sem félne a szentséges római pápa átkozó­­dásaitól. Hja, de mikor még valamely kor­mány arra is kénytelen gondolni, hogy szüksége lehet a fekete reverendára. Annak, hogy valamely párt vagy kormány valóban teljesen szabadelvű alapon áll-e, alig van csalhatlanabb jele, mint az, ha a klérus túlzó követeléseivel szemben a nép szem­pontjához csatlakozik. Ha valaki valamely alattvalójának parancsolni nem mer, holott­­ az egyenesen s kihivólag szegül ellene, mnél­­­­tán azon gyanút ébreszti föl, hogy valami titkos összeköttetése, viszonya van amaz alatta állóval. . . A magyar püspökök a királylyal da­­czolva, a király jogát megsértve, föl sem véve, kihirdetik a csalatkozhatlanság tanát, melyet az egész ország közvéleménye egy­hangúlag mint absurditást elítél. A képvi­­selőház követeli a pörbefogást, a közvéle­mény óhajtja, és a kormány népszerűségét növelné, ha a követelésnek eleget tenne. Ha nem teszi, ez kétségkívül annak lesz bi­zonysága, hogy a klérus Magyarországon is hatalmasabb a királynál és az országnál együttvéve, egy szóval, magánál az alkot­mánynál. Bezzeg a munkások nem részesülnek ily kíméletben. Nem a király, nem a miniszter, nem a törvény, maga a városi főkapitány elég hatalom arra, hogy — pörbe fogassa ? — nem, hanem egyenesen befogassa és pe­nészes tömlöczbe vettesse őket, a tolvajokkal, zsiványokkal egy társaságba. Pedig nálunk jelenleg sem háború, sem forradalom. A diktátorság nincs kikiáltva, mint rendkívüli szükség. Az is bizonyos, hogy a közönséges tolvajok, rablók száma jóval fölülhaladja azon munkások számát, kiket egyszerűen, rendőri utón befogtak. Az ország békéjét, nyugalmát e néhány munkás nem fenyeget­hette, annál kevésbbé,mert az ország csupán közvéleményével agyon nyomja őket. Az egyéni szabadság elve azt kívánta volna, hogy törvény elé állíttassanak, és ha bűnö­sök, elítéltessenek. Ha az eszme, melyet e munkások vitat­nak, igaztalan, akkor az nem lehet veszé­lyes oly országban, melyben alkotmány van, és szabad sajtó működik. A sajtó fel­adata kimutatni amaz eszme éretlenségét, és ekként azt teljesen ártalmatlanná tenni. Erőszakhoz csak absolut kormány kényte­len nyúlni, mert a­hol vitatni semmit sem szabad, ott valóban nem lehetlen, hogy a sötétben ferde eszmék is lábra kaphatnak. Valamint a babonának a napvilág, úgy a hamis eszméknek legfőbb és megölő ellen­sége a teljes szólás-szabadság. Ha valamely eszmét szabad sajtóval bíró országban erő­szakkal kell elnyomni, ez eljárás a paradi­csomi alma történetét juttatja az emberek eszébe. Engedjetek meg mindent, csak egyet tiltsatok el, épen ez egy lesz legked­

Next