Politikai Ujdonságok, 1871 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1871-08-02 / 31. szám
Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. MP* Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. . jgBft Hirdetési díjak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg : Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajezárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajezárba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. _ Bélyeg-díj, külön minden igtatás után 30 krajczár. Heti sze me. A vihart nemcsak megelőzni, de követni is szokta ama teljes szélcsönd, mely mostanság a természeti és politikai világban összetalálkozva, egyszerre beállott. Még a alevelek sem mozdulnak, még csak hire, nesze sincs egy keletkezendő földi háborúnak. Ellenkezőleg. A közeledések, kézszoritások, szövetségajánló kacsintások napjait éljük. Az orosz a törökkel, a porosz az osztrákkal ki akarnak békülni, sőt talán épen szövetkezni! A medve a rókának, a kopó a szarvasnak örök barátságát ajánlja. De már egyszer benne vagyunk a természetlenségekben, s egyik a másikat szüli. A német legyőzte a francziát, még pedig úgy, hogy az aligha föl bir kelni egyhamar a visszatorlásra. A német lett az úz Európa nagy és nemes népei fölött. Ez oly természetlenség, oly fölfordult világ, hogy ezentúl már nem igen lephet meg többé semmi, legfölebb, ha valami rendes és kívánatos dolog adná elő magát. Például, ha Európa műveltebb, szabadságra törekvő, nemesebb része szövetkeznék a pángermanizmus és pánszlávizmus brutális uralma ellen. De persze, hogy épen az ellenkezőnek jelei mutatkoznak. A harczban, melyet a nemesebb rész a nemtelenebbel, a szabadság és haladás zászlói alatt az elnyomás és tespedés ellen közel egy század óta viv, az előbbiek látszanak kimerülteknek, s úgy tetszik, mintha Európa sorsa hosszú időre eldőlt volna. A népek elvesztették az elv solidaritását, s közönynyel nézik, amint az önkény egymásután igába hajtja őket. Vezérlik, a franczia elesett, s nincs, ki lépjen „őrült nyomába.“ Míg ők a szabadságért vérzettek, az önkény zsoldos hadözöne —az orosz, porosz — pihent s szervezkedett. S most övék a hatalom. A pillanat kedvezőbb, mint valaha. Az egyik a franczia, nagyon is előre haladt, egész a kommunizmusig, a többi igen is hátra maradt, megretten a nem értett eszmétől és visszalép még a köztársaság eszméjétől is, melyhez már közeledni kezdett. Spanyolország helyreállította a királyságot, Olaszországban pedig a császárság kikiáltásának szándékát emlegetik. A beteg, roskatag római pápa, kinek egyik elődét egykor a nagy Napóleon rabszíjon vitte fővárosába, csalatkozhatlannak hirdetvén magát, nagyobb hatalmat igényel magának Európa népei fölött, mint valaha. A reakczió mindenfelé fölbátorodik. Magyar püspökök kihirdetik a csalatkozhatlanság tanát a plactetum megvetésével, holott sem a nép, sem az országgyűlés többsége nem áll hátuk mögött, s a magyar miniszter nem fogja őket pörbe, holott féligmeddig ezt megígérte. Az ember bámul, az egyiknek vakmerősége, s a másiknak a félénksége fölött. A test fél az árnyéktól, az élő a halottól. Pedig Európa látott elég halottat két évtized óta, hogy hozzászokhatott volna. Mindazáltal nem szokott hozzá, hanem ijedez tőle egyaránt. Thiers lesortüzelteté a köztársaságiakat, de az ultramontánok múmiái előtt inába száll a bátorsága és legfölebb annyit mer mondani, hogy bocsánatot kér, miszerint csak erkölcsileg képes őket támogatni. Ennyire jutott Francziaország! Jót nem akar, roszat nem képes tenni. És ezzel eszébe juttatja a világnak, hogy gyűlölt letiprója, a porosz, legalább nem védi a pápa hatalmát. Mi lenne most a világból, ha a Hohenzollern-házat hite nem gátolná abban, hogy a „csalatkozhatlan“ pápával tétesse fejére Nagy Károly koronáját, — ahelyett, hogy a mint írják, a katholikus osztályt, mely eddig a porosz kultusz-minisztériumban fönnállótt, mostan rövid uton megszüntette. Ez ugyan csekélység, és bátorságnak sem nagy, de példának elég alkalmas volna a többiekre nézve, hogy megtanulják belőle, miszerint a kísértetektől nem kell megijedni. Hanem úgy látszik, nem is annyira a bátorság hiányzik másutt is, hanem az akarat. A hatalmak és kormányok, melyek távolabb állnak a nép szabadelvűségének követelményeitől,mint az ultramontánok szempontjától, végre is, ha törésre kerül a dolog, inkább ez utóbbiakkal szövetkeznek. Ha például Olaszország kimondaná a köztársaságot, kormánya majd mindjárt egy csöppet sem félne a szentséges római pápa átkozódásaitól. Hja, de mikor még valamely kormány arra is kénytelen gondolni, hogy szüksége lehet a fekete reverendára. Annak, hogy valamely párt vagy kormány valóban teljesen szabadelvű alapon áll-e, alig van csalhatlanabb jele, mint az, ha a klérus túlzó követeléseivel szemben a nép szempontjához csatlakozik. Ha valaki valamely alattvalójának parancsolni nem mer, holott az egyenesen s kihivólag szegül ellene, mnéltán azon gyanút ébreszti föl, hogy valami titkos összeköttetése, viszonya van amaz alatta állóval. . . A magyar püspökök a királylyal daczolva, a király jogát megsértve, föl sem véve, kihirdetik a csalatkozhatlanság tanát, melyet az egész ország közvéleménye egyhangúlag mint absurditást elítél. A képviselőház követeli a pörbefogást, a közvélemény óhajtja, és a kormány népszerűségét növelné, ha a követelésnek eleget tenne. Ha nem teszi, ez kétségkívül annak lesz bizonysága, hogy a klérus Magyarországon is hatalmasabb a királynál és az országnál együttvéve, egy szóval, magánál az alkotmánynál. Bezzeg a munkások nem részesülnek ily kíméletben. Nem a király, nem a miniszter, nem a törvény, maga a városi főkapitány elég hatalom arra, hogy — pörbe fogassa ? — nem, hanem egyenesen befogassa és penészes tömlöczbe vettesse őket, a tolvajokkal, zsiványokkal egy társaságba. Pedig nálunk jelenleg sem háború, sem forradalom. A diktátorság nincs kikiáltva, mint rendkívüli szükség. Az is bizonyos, hogy a közönséges tolvajok, rablók száma jóval fölülhaladja azon munkások számát, kiket egyszerűen, rendőri utón befogtak. Az ország békéjét, nyugalmát e néhány munkás nem fenyegethette, annál kevésbbé,mert az ország csupán közvéleményével agyon nyomja őket. Az egyéni szabadság elve azt kívánta volna, hogy törvény elé állíttassanak, és ha bűnösök, elítéltessenek. Ha az eszme, melyet e munkások vitatnak, igaztalan, akkor az nem lehet veszélyes oly országban, melyben alkotmány van, és szabad sajtó működik. A sajtó feladata kimutatni amaz eszme éretlenségét, és ekként azt teljesen ártalmatlanná tenni. Erőszakhoz csak absolut kormány kénytelen nyúlni, mert ahol vitatni semmit sem szabad, ott valóban nem lehetlen, hogy a sötétben ferde eszmék is lábra kaphatnak. Valamint a babonának a napvilág, úgy a hamis eszméknek legfőbb és megölő ellensége a teljes szólás-szabadság. Ha valamely eszmét szabad sajtóval bíró országban erőszakkal kell elnyomni, ez eljárás a paradicsomi alma történetét juttatja az emberek eszébe. Engedjetek meg mindent, csak egyet tiltsatok el, épen ez egy lesz legked