Politikai Ujdonságok, 1875 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1875-08-04 / 31. szám
Heti szemle. Bármily súlyos és némileg kétes is még mindig országunk politikai helyzete, amenynyiben az államháztartás rendbehozásának nagy feladata még csak egy szép remény, melynek valósulnia kell, — de mindazáltal nem tagadható, hogy találkozunk jelekkel s tünetekkel, melyek a közelmúlttal szemben jelentős javulást tanúsítanak. Ezek közé számíthatók azok, melyek közszellemünk javulására mutatnak. Mily halálgyűlöletet tajtékzó dühvel ostromolták egymást hazai pártjaink ezelőtt csak két-három évvel is! Az egymással fegyveresen szemközt álló spanyol pártok sajtója alig használhat kegyetlenebb, sértőbb kifejezéseket egymás ellen, mint a minek akkori sajtónkban már egészen megszokottak, minnapiak voltak. Mert hiszen a szótár legádázabb tartalmát egészen kimerítettük. És mi történik ma? Lapjaink atyafiságos fesztelenséggel, ittamott egy kis kedélyes gorombasággal ugyan, de mindamellett meglehetősen „sine ira“ — harag nélkül, s több tanulmánynyal, szép lassacskán, csöndesdeden polemizálgatnak egymás közt egyfelől, de azonban határozottan és egyhangúlag a szomszéd osztrák fél szűkkeblű pénzügyi álláspontja s a hazai államellenes nemzetiségi izgatások ellen másfelől, kiknek veszélyes törekvéseire előbb részint kevesb figyelmet fordítottunk, részint támogattuk, a mennyiben voltak pártárnyalataink, melyek emezekkel még szövetkeztek is. Anélkül, hogy azt hinnők, miszerint az osztrák szövetségessel minden áron zsörtölődnünk szükséges, anélkül, hogy e viszálkodást az egészség jelének vennők, mégis tagadhatlan igazságnak tarthatjuk, hogy közéletünk sokkal egészségesebb alapokon nyugszik, midőn itthon magunk közt egyetértünk a határokon kivülről jövő sérelmek és támadások ellenében. Hiszen e viszályok végre is nem örökös, csupán tünékeny természetűek. Az az érdek, mely, több századot nem is említve, a königgrätzi eset után összecsatolt és kiegyezésre ösztönzött bennünket, sokkal nagyobb, semhogy minket, kik a földeken meg tudtunk osztakozni, egy-két konyhai czikken összeveszítsen. Hiszen az ezek fölötti osztozás mikéntje különben is elvileg be lett foglalva ama sarkalatos egyezménybe, csak helyesen kell azt magyarázni, és kiderül az igazság, és mindegyikünk meg fog békélni a maga kenyerén. Hiszen amaz egyezménynek végre is az volt a gyakorlati czélja, hogy mindegyikünk a maga kenyerén éljen, ha egy födél alatt is. Elvégre, ha másként nem megy, válaszvonalat állítunk föl a beltelken, hogy aztán ne legyen mindennapos perpatvar, vagyis, ha másként nem megy, hát fölállítjuk a külön magyar vámterületet. Fegyverre nem kerül a dolog. Nem kerülhet, mert az új világviszonyok úgy hozzák magukkal, hogy most már mi semmiesetre sem szakadhatunk el a dynasztiától, de ők, a sógorok (kik rajtunk kívül egy más, sokkal veszélyesebb szomszéddal vannak egyenesb és szoros sógorsági viszonyban), — ők igen is, elszakadhatnának. Annálfogva a dynasztiai érdek, mely e monarchiában a leghatalmasabb, legfőbb alapérdek, mellettünk van. Azontúl, hogy a szomszéd sokkal okosabb (kivált ahol pénzről van szó,) semhogy be ne látná, miszerint jobb lesz neki, ha nem engedi még a külön vámterület fölállításáig sem fejlődni a dolgot. Ami pedig a legújdonabb viszályos kérdést, a közös hadügyi többletet illeti, e csomó is, bármi kemény, de még kevésbbé látszik gordiusinak, majd csak meg lesz oldva ez is kard nélkül. Igaz, hogy a közös hadügyünket intéző bécsi kakastollas lángelmék, ha akár egy egész század történelmére visszatekintünk, vajmi kevés okot adtak arra, hogy különösen reformterveik iránt bizalomra gerjedjünk. Többnyire meglepő virtuozitással fedözték föl épen a legroszabbat, amikor pedig az ellenfél a legjobbat a hátukon igen érezhetőleg bebizonyította, akkor annak behozatalával már elkéstek. Részint pedig oly aprólékosságokban vélték a győzelem kulcsát megtalálhatni, melyek bírnak ugyan némi fontossággal, de a győzelem eldöntése végre is nagyobb súlyú tényezőktől függ. De megesett sokszor, sőt épen ezt értük meg legutóbb és láttuk saját szemeinkkel, hogy ez aprólékosságban is a lehető legszerencsétlenebbül választottak. Közmondásosan ismeretes, hogy minden vereség után fő gondja volt a bécsi vezényletnek az öltözetet megváltoztatni. Mintha csak azt hitték volna, hogy ha letették a kabátot, melyben a verést kapták, a vereség szégyenét is letették. N Ám ha legalább ez öltöztetésben is némi ízlést vagy a czélszerűség iránt helyes érzéket tanúsítottak volna! De minden túlzás nélkül el lehet mondani, hogy az osztrák hadsereg, melynek hajdan legalább külseje imponált, s egykor Európa legszebb kinézésű hadseregének tartatott, ez osztrák-magyar és kivált magyar hadsereg soha ily ízléstelenül és gyakorlatiatlanul, helylyel-közzel a nevetségességig esetlenül öltöztetve nem volt, mint jelenben. A magyar huszár nevezetesen nemcsak hogy leghuszártalanabbul, legpuluttyábbul,legügyetlenebbül van kiöltöztetve Európa minden huszársága között (holott ő volna a voltaképi huszár, az eredeti minta, a többi csak „hanswurst“), de valóságos karrikatúrája a valódi huszár alaknak---No de elvégre ezúttal nem öltöztetésről, nem zsinórzatról, nem a kabát vagy a nadrág színéről van szó. Ágyúink roszak, a külföldi ellenében mit se érők, új ágyukat kell vennünk, és erre, közel egy millióra menő hadseregnél, sok pénzre van szükség. És tudjuk, keservesen tapasztaltuk (azaz hogy bizony nem nagyon keservesen, csak oly formán mint a „nevető örökösök“ a fösvény rokon elhunytát), de meg más még csattanóbb példákból is megtanulhattuk, hogy mainapság a fegyver szinte fontosabb tényező a háborúban, mint maga az ember, aki azt kezeli. Láttuk, hogy kevésbbé vitéz nép a sokkal vitézebb hadseregeket könnyen legyőzte, mert fegyverzete amazokénál sokkal jobb volt. És bebizonyult, hogy különösen az ágyuk nagyobb szerepet játszanak jelenben, mint a régebbi jó időkben, hogy inkább a lőharcz, mint a roham dönt stb. Az is világos, hogyha készületlenek vagyunk, semmiféle szövetség meg nem ment bennünket a megtámadtatás veszélyétől. Az oroszlánt senki sem meri megtámadni, ellenben az állatvilágban is legtöbb ellensége van a fegyvertelen, harczképtélen nyúlnak. Tehát ágyú kell, és sok kell, és pedig hamar kell, és sok pénz kell. Ez elől már ki nem térhetünk. És kormánylapjaink okoskodásaiból ítélve, döntő elemek már el is szánták magukat arra, hogy a hadügyér által 23 millióval kikiáltott többlet-árlejtésen valamit mindenesetre, — talán 5—6 milliót egy-egy évre, — két éven át — megajánlanak. A kérdés már csak a körül forog, nem lehetne-e ugyancsak a hadügyi költségvetésben más rovatok alatt még többet vagy leg- if ft, tr- Щ / 1 1) '//У*')# Budapest, augusztus 4-én 1875 31-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XXI. évfolyam. HIRDETÉSEK DIJA: Egy hatszor hasábozott petit sor,vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdíj Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bresben: Hausenstein és Vogler, Wallfischgasse Nr. 10, Mosae R., Seilersstätte Nr. 2 és 6 külön minden igtatás után 30 krajczár. ife