Politikai Ujdonságok, 1877 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1877-02-14 / 7. szám
7-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XXIII. évfolyam. HIRDETÉSEK DÍJA: Egy hatszor halahozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás Kiadóhivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Hausenstein és Vogler,Wallfischgasse Nr 10, Moose R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppelik A. Wollzeile után 30 arajczár. Nr. 22. Heti szemle. Közvetlen legutóbbi számunk befejezte előtt a végzet az események gombolyagján — mintegy türelmét veszítve annak lrizáltsága miatt, — szokatlanul nagyot talált rántani és jókora szálat húzott föl forgó motollájára, és pedig egyszerre mind a két — kül- és belügyi — párhuzamosan rejlő bonyodalmak csomójából. Már egy régebbi számunkban utaltunk arra a kölcsönösségre, mely a nagy keleti és a mi kisebb, de ránk nézve szintoly fontos belügyi viszályunk egymásra való hatásában nyilvánulni látszik. Említek, hogy a mi közgazdasági viszályunk mintegy sakálmódra ólálkodva kullog a keleti bonyodalom fölingerelt oroszlána nyomában. Ha az előre indul, ez is tesz egykét lépést, ha az megáll, ez is megállapodik és várja, hogy amaz tegye meg már azt a nagy ugrást, melyből aztán ez utóbbi is remél a maga számára egy kis, ott feledett konczot megkaparithatni. S e föltevést a legutóbbi események valóban még szembetűnőbben igazolták. A sürgöny, mely Midhát pasa bukásának hírét hozta, semmivel sem okozott kisebb meglepetést, mint a szultán-változások és keleti minisztergyilkolások hívei. Körülbelül vetekedhetnek is egymással horderőre nézve, mert ha a személyek közti fontosságban volna is tán különbség, de viszont az események érlelődése a pillanatot tette jóval fontosabbá, mely most már kétségkívül még közelebb jutott a végeldöntéshez. Nem szükséges a fölött tépelődni, vájjon mi része lehet az orosz diplomácziának és a vele titkon egy követ fújó osztrák reakciónak a Konstantinápolyban végbement esemény előidézésében; bizonyos az, hogy aki összefüggés van a kettő között, s nevezetesen hogy a legutóbbi fordulat igen kapóra jött a bécsi reakciónak is, aminthogy egyszerre vége lett a habozásnak a mi bankügyi viszályunk eldöntésében, s azt kell hinnünk, hogy ha Midház száműzetése pár héttel előbb történik, akkor már a mi kormányválságunk is aligha pár héttel előbb ki nem fejlődik. S e körülmény adja bekövetkezett belválságunknak is a megdöbbentőbb színezetet. Midhát pasa sikeres működése kettős — kifelé és befelé ható — irányban volt akadálya, vagy legalább egy ideig föltartóztatója a török állam szétrombolására czélzó orosz —és mondjuk most már osztrák reakczionárius — hadi műveletek megindításának , ugyanis egyrészt az európai törökbarát hatalmak bizalmát keltvén föl az iránt, hogy a török állam netalán önmaga erejéből lesz képes orvosolni a bajokat, melyeket az értekezlet akart az általa javaslott reformkövetelésekkel behegeszteni, szóval képes lesz belsőleg megszilárdulni, korszerűsödni, e hatalmak hajlandók voltak oda hatni, hogy az orosz halaszsza el hadi cselekvését és egyátalán az a nézet látszék érvényre vetődni, hogy Európa adjon időt a töröknek, mely ilyen jól indul meg az európaisodás versenyterén, szóval: várjunk egy kissé, mire megy a török az alkotmányosság útján. Másrészt pedig Midhát pasa belkományzata is oly szerencsésnek mutatkozott, a muzulmán és keresztény lakosság lelkesedni kezdett, a török haderő meglepőleg gyarapodott, növekedett, hogy az orosz egy kissé meg is hökkenhetett, és a 70-i német hadjárat példájára az orosz kormány is tanácsosnak tartotta nem hirtelenkedni és nem csupán genialitásra és vitézségre bízni a koczka eldöntését, mert hátha e két tulajdonságból a török találna nagyobb adagot a mérlegre vetni — és jónak látta egyelőre hadi szempontokból is várni és ezalatt seregét biztos diadalt igen túlnyomó számra emelni. És meglehet, hogy Ignatieff, ha nem is maga készítette, hanem tán legfölebb csak elősegítette a legutóbbi csíny sikerült cselszövényét, megsúghatta a Bécsig és Szentpétervárig nyúló füleknek, hogy csak legyenek egy kis türelemmel, mert nemsokára történni fog valami kisakna-föllobbanás, mely aztán alkalmasabbá teszi a pillanatot arra, hogy a törökellenes hadi művelet orosz részről megindíttassék és azt az emlegetett osztrák „barát“ is jóakaró semlegességgel vagy tettleges, egyenes segítséggel is támogathassa. És alig húzta ki a lábát az orosz farkas a török fővárosból, az akna, valóságos dynamitszerű villámlással és erővel, föl is robbant. Midhát száműzetett, a török nemzet önbizalma, Európa hite a török állam önkénytes belső újjászületése iránt egyszerre megcsappant, oly hatalmasan, hogy még jó barátai is kételkedni kezdenek újra a muzulmánság életképességében, s az orosz hivatalos sajtó örömujjongva hirdeti, hogy a török birodalom vége közelit . . . Nagy az öröm Pétervár nemzeti és Bécs reakczionárius köreiben. Az alkalom, a kedvező pillanat itt van. Most vagy soha. Épen jókor érkezik föl a magyar kormányelnök a bankügyben végleges döntésre. A különbözet ugyan oly csekély, hogy itthon Magyarországban már senki sem hitt a kiegyezés meghiúsulásában. Ézannyira csekély, hogy még ma sem hiszi azt senki, és csak azon esetben tartja a gondolkozóbb és mélyebbre látó közvélemény a szakadást véglegesnek, ha a bécsi döntő körök a fordulat mérvét egyenesen az alkotmány, a fönálló rendszer fölforgatásáig akarnak kiterjeszteni. Mert hát mi az a parányi kő, illetőleg kis kavics, melyben az engedés lejtőjén lavinaszerűig alácsuszamló magyar kormányelnök lábát megvetette? A paritás elvének látszata, árnyéka ! Körülbelül ahhoz hasonló, mikor a szalonban két dandy összevesz, s tettlegességet nem tartván magukhoz illőnek, az egyik azt mondja a másiknak, hogy vegye olybá, mintha jobbról-balról arczonütötte volna! A bank főtanácsába ugyanis öt magyar, öt osztrák tagot kellene választani, négyet azonban tetszés szerint — vagyis e négy okvetlen osztrák nemzetiségű lesz. Tehát kilencz osztrák, négy magyar, és e négy magyar is csak nemzetiségre lenne magyar ; mert hát talán kihalt már az osztráknál osztrákabb érzelmű magyar születésű emberek mindenre kész faja, hogy ne lehetne négy oly magyart választani, akiben még maga Kukám úr is megtetszhetik önmagának ? Az alku ilyetén módosulását hallva, a magyar közvélemény elszomorodva mondta magában, a rosz kiegyezés „perfekt“ — kész, hiszen most már szó sem lehet arról, hogy az osztrák alkotmányosok parlamenti pártja és főnökük Lukamér ezt el ne fogadja. Hja, de a magyar parlament! Itt a bökkenő. Ennek szavazata több mint kétes. Ide kell tehát most már átvinni a hadargás súlyát. Rájuk kell ijeszteni. Tisza lemond, és utána jön az özönvíz. Parlamentáris kormány lehetlenség. Ki fogadtathatja el e szégyenletes és káros alkut, ha nem Tisza ? Sennyey, kinek egyik első programmtétele, hogy a honvédség létszáma leszállíttassék ?Amikor most is ép az a baj, hogy nincs magyar hadsereg, mert ha volna, akkor nem tarthatnánk ama fordulattól, mely most a bel- és külügyek terén egyaránt fenyeget. De a lemondás, a magyar kormányválság egyszerre két legyet sújthat egy csapással. Az osztrák parlament alkotmányos pártja is