Politikai Ujdonságok, 1877 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-12 / 37. szám

37-dik szám, ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok : Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XXIII. évfolyam, HIRDETÉSEK DÍJA : Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczár. Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Hausenstein és Vogler .Wallfischgase Nr. 10. Moose R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppelik A. Wollzeile Kr. 22. A „Háború-Krónika“ cz. képes heti közlöny 20-ik száma a „Politikai Újdonságok“ mai számával küldetik szét azon előfizetőknek, akik e vállalatra megrendeléseiket már beküldötték. Revelácziók. Összejön-e az országgyűlés, vagy ostromállapotunk lesz ? Egy kis legújabb, legfrisebb provisorium ? Mert hiszen az ujabbkori diplomáczia nem szokta a maga természetes nevén szólitni e rut gyermeket. Ha a világ csalatni akar, miért ne csalassék meg ? Ennélfogva e rettegett állapot szelidebb nemét miért ne nevezze alkotmánynak, kissé prononcirozottabb mérvét pedig — ideiglenesnek? Ami aztán hosszúra s ha lehet, véglegessé is nyúlhatik ? A francziák adtak a világnak polgárosultságot, ízlést, politesse-t ; az angolok parlamentarismust, s fogalmat a polgári szabadságról; az olaszok művészetét. Mi sem maradunk adósok; mi megtanítjuk a világot arra, hogyan kell kifogni az együgyű népen, e nagy gyermeken, mikor szabadság, alkotmányosság után sírt; meg kell neki adni az alkotmány nevét, had örüljön neki, ha oly bárgyú, hogy elhiszi, hogy már most övé a hatalom. Egy darabig mindenesetre hiszi, vizsgálja, forgatja, s mikor aztán végre mégis már a hátán kezdi érezni először azt, hogy ez az alkotmány először nagyon sokba, kétszer többe is kerül, mint a nyílt, meztelen önkényuralom, másodszor, hogy ez voltakép nem is alkotmány, hanem csak a régi karduralom czifrább kiadásban, alkotmány czimmel fejelve — akkor aztán lehet megint egy jót szorítani a kötélen és ezt el lehet nevezni ideiglenesnek, ez nem olyan ijesztő szó mint az a másik, s elvégre nem a szó határoz. Dobbal nem lehet verebet fogni. Majd mire észreveszik aztán az illetők, hogy farkas gúzsban vannak, akkor aztán csikorgathatják fogaikat. Yana sine viribus ira. De hát annyira volnánk ? Hiszen még erről a mi törökbálványzó és muszkaátkozó félhivatalos lapjaink mit se írnak? Ha szelét éreznék, hát talán csak emlegetnék már ? Hát bizony, mi nagyon megengedjük, hogy nekik van igazuk, akik ezt a lehetőséget még eddigelő egyátalán nem találják időszerűnek ,,kontemplálni.“ (Ez is egyike a kor divatba jött műszavainak. Nagyon szép. Subtilis. Höchst diplomatisch.) Mert ők tudhatják jobban, mennyit bír el a magyar képviselőház — válla avagy gyomra ? — ítéljék meg ők, akik a fogalomárnyalatok megkontemplálásában oly nagymesterek. Ők tudhatják, vájjon fér-e még valami a közvélemény megrakott szekerére ? Mert ha fér, hát minek akkor ágyúval lőni a verebekre ? (Köztudomásúlag a verebek is nagy szerepet játszanak a parabolás, ötletes politika mai szótárában . ..) Pedig úgy látszik, hogy elfér azon még egy-két petrencze a muszka politikából, illetőleg már el is fért, mert hiszen a „folyosókon“ igen valószínűleg meg volt ez már beszélve mind, már t. i. az, amit most a külföldi elszörnyüködő sajtó kezd szépen és egész világosan kitálalni a nagy szemeket meresztő magyar közönségnek, mialatt a félhivatalos sajtó — a bevallott és be nem vallott — torkaszakadtából zengi a hozsannát a diadalmas töröknek. Valóban nem panaszkodhatunk többé, hogy a külföld, s kiváltkép az a fölületes franczia sajtó nem ismeri a mi viszonyainkat, mert igazán, sokkal találóbban festi azokat, mint a mi kormánypártunk politikájának magyarázói. Példának okáért egy németországi világlap, a Kölni, elfogulatlansága nyugalmával megmondja nekünk szépen, hogy Ausztriának, Magyarországnak is, van ugyan parlamentje, de aztán a két siámi iker Ausztria- Magyarország együtt — absolut hatalmi módon kormányztatik. Kicsacsogja, mint valami kedves enfant terrible, hogy 1867-ben bizonyos magas körök azon titkos hátsó gondolattal egyeztek a kettős parlament krisztkindlijébe, mert ez által — ennek fejében — a két birodalmi fél a külügyekre való minden befolyásról lemondott. A delegácziót — mond a nevezett lap — senki se fogja népképviseletnek nevezni. (Már tudniillik a külföldön, a rideg valót fölismerni tudó külföldön, de nálunk, a mézesmadzag-rágás boldog Eldorádójában ez másként van.) De hogy az illető külföldi lap mennyire jól ismer bennünket, mutatja további okoskodása, melyben jónak látja ő maga is a mézes madzag iránti hagyományos hajlamainkat lépre vinni. ,,Uj Magyarország!“ íme a legújabb mézes madzag, egyelőre ama városból nyújtogatva lármás magyar szájak elé, mely ama világhíres szépítő víz föltalálásával tette magát a hiúság vén bolondjai előtt ismeretessé. Uj Magyarország! Hát kell e már ennél magyar dhauvin fülekben szebben csengő gyöngy szó ? Kenyerünk nincs, kalácsot messünk. A régi Magyarország élete egy hajszálon függ, és szeretné, ha mindenekelőtt az ő létalapjai biztosíttatnának. De hát ismeretes az atyai kormányok azon régi elve, mely szerint a népeket akaratjuk ellen akarják boldogítani. Aztán a szlávok ezen régi ezeréves Magyarországban, ahol különben magyarok is laknak, tiltakoznak az ellen, hogy ez ország neve Magyarország legyen, valamint mi magyarok kézzel-lábbal tiltakozunk, küzdünk az ellen, hogy hozzánk még ezen kedves testvéri elemből ragaszszanak csak egy maroknyit is. A török zsákmányrész, melyben egy szál magyar se lesz, azért is uj Magyarország nevet kap ! Hát ha vannak olyan esztelen csukák, akik kapnak e kukacz után . .. Hiszen meg van írva, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. Csak azért is! Addig addig, hogy a közvélemény megszokja, s utóbb rá hagyja, no hát legyen lúd, ha kövér. A képviselet pedig — no hát ugyan mit ellenezne ez a jelen képviselőház, amit oda fönn komolyan akarnak ? Hiszen ha csak ajándékba, borravavalóba kapjuk Boszniát, Herczegovinát, az már kétséget nem szenved, hogy elfogadjuk. De már ma, a török diadalok után, többről van szó. Egy tekintélyes és külügyi dolgokban jól értesült franczia lap méltóságteljes fölháborodással álarctozza le a nyomorúságos sophismát, melylyel a bécsi közös kormány sajtója indokolni igyekszik monarchiánk engedélyét Szerbia hadi akciójára. Már érintők múlt számunkban e jellemezhetlen okoskodást. Tudniillik, hogy Szerbia nem szövetségese Oroszországnak, hanem saját szakállára kezd háborút. Ehhez pedig a monarchiának semmi köze. De tény az, mond az említett lap, hogy a monarchia keze nem szabad, hogy kényszerhelyzetben van. Németország, viszonzásul 1870-ért, mozdulatlanná teszi Ausztria - Magyarországot, és így Oroszországot oldalvást biztosítja. Ezt kellene Bécsben bevallani, nem pedig gyermekes czikkeket írni. Ausztria-Magyarország menthetetlenül be van fonva a hármas szövetség hálójába és a helyzet oly erős, hogy csöppet sem csodálkoznánk, ha Oroszország nagy veresége esetén Ausztria-Magyarország föltétlenül kényszerítve