Politikai Ujdonságok, 1880 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1880-01-14 / 2. szám

14 Az az egy bizonyos, hogy már akár így, akár amúgy, h­a már nagyobb, gyökeresebb átalakulást nem engednek a viszonyok — több szakértelem, több szellemi adomány nagyon elkelne a jelen kormányban. Igaz, hogy a közös ügyes bizott­ság összeülőben van, közös költségvetést tárgyalandó, az is igaz, hogy Oroszor­szágnak átkozottul számos oka van kitérni egy európai háború elől, de mindamellett mégis az Oroszország hadi készülő­dései felől keletkezett hírek oly komoly színezetük, hogy nem könnyű föltenni, mintha ezt a sok komédiát az osztrák-ma­gyar közös hadügyérre való tekintetből ját­szaná fel Európa. Ha a seregszállításokról szóló hírek mind költöttek s túlzottak volnának, az az egy való, hogy Oroszország már jó ideje keritgetni kezdi Lengyelországot s megnyerni igyekszik a lengyel közvéleményt az Oroszországgal való kiegyezés eszméjének. Ez pedig már jelenthet valamit. Mert a félelmes északi ko­losszust csak Lengyelországban lehetne meg­verni és leszállítani Európára nézve ártal­matlan hatalommá. Lehetséges, hogy Oroszország nem akar támadni, legalább jó hosszú ideig, de talán attól tart, hogy őt akarják megtámadni, és pedig azzal a fegyverrel, melylyel ő ásta alá Törökországot. Lelkiismerete nyomja, hogy hát ha az a hatalom, mely ellene forral vala­mit, ugyanazt akarja mivelni Lengyelország­ban, a­mit ő mivele Bolgárországban. És mivel ebbeli aggodalma és az ebből eredő elővigyázatának hadargásai gyanút kelthetnek, hát jónak gondolja mindjárt se­reget is összpontosítani a lengyel-porosz­­osztrák-magyar határokon. Mert az ő túlsó országszéle messze van, két szomszédjá­nak központjai pedig közel vannak. Ez utób­biak pár hét alatt vihetnek oda seregeket, míg neki ez hónapokba kerül. Neki tehát jó eleve kell kezdeni a mozgadozást. No hiszen nagy ideje is volna már, hogy lenne egyszer egy oly háborúja ennek a mi monarkhiánknak, mely Magyarorszá­gon is népszerű lenne! Hadd látnák már meg egyszer a bécsi zöld tollas, csapott kalapos urak is, hogy mit tud a magyar még a­­ sárgafekete zászló alatt is, ha azzal a gondolattal mehetne tűzbe, hogy ez a háború legkiváltképen az ő háborúja, az ellenség, melyet vágni kell, az ő legnagyobb ellensége. Elég baj van ugyan a nyakunkon, de azt még mind el tudnánk felejteni, ha egyszer az lenne a jelszó, hogy szabadítsuk föl a lengyeleket és törjük meg a pisze orrú északi zsarnokot. De ez olyannyira vakító, fényes kilátás, oly szokatlanul tündöklő kép, hogy épen azért csak egy szép álomnak tetszik. Nem le­het az, hogy ez teljesedjék. Hogy a mi törpe államférfiainknak ily nagyszabású tervei len­nének. Hiszen századok óta mindig csak az történik, a­mit mi nem akarunk! Csak azért se! Ne áltassuk magunkat e csajképekkel. Szavazni kell a hadügyi budgetet. Azért hát elő a vészhírekkel. Ennyi lesz az egész ... Vasútvonal Budapesttől Kon­stantin­ápol­yig! Ez is egy szép álom. Nem oly fényes, mint az előbbi, de annyival közelebb is áll a lehetőséghez. Azaz hogy állana, ha az osztrák-magyar nagyhatalomnak csak megközelítőleg olyan ü­gyes külügyére volna mint Szerbiának. Mert hát a­hol az erő épen harminczszorta több, nem elég volna-e, ha az osztrák-ma­gyar külügyér csak 29-szerte volna gyöngébb elmetehetségű­ ama kisebb államénál ? De úgy kell lenni, hogy Szertva kül­ügyére, Kisztics úr, a­ki semmi más hata­lom irányában nem bírt sikert fölmutatni, sőt hatalmas védnöke az orosz czár részéről egy hatalmas szellemi lábrúgást volt kényte­len inkasszálni nemzete számára, — ez a Ristics egy lángész és magasabb lény nyo­mását gyakorolja az osztrák-magyar külügyi hatalomra. Hogy micsoda eszközökkel, minő varázshatalommal? Az megfoghatlan, mert pláne azt látjuk, hogy fogásai úgy­szólván nem is fogások, csupán vastag pórázon ve­zetés , egyenes szószegések, bolondítások. Olvasni kell a berlini szerződés 37-ik, pontját a Bécsben Olimpics által kötött egyezményt, hogy az embernek fogalma legyen mind­ezekről. Ristics mindent megígér, írásba ad, azután mindent­­ megszeg, egyszerűen semmibe se vesz. Mintha az osztrák magyar külügyi hiva­­­talt nem tartaná olyan testületnek vagy ha­tóságnak, melynek irányában a vállalt köte­lezettséget komolyan kell venni. És ha még e paczkázás oly kérdésben történik, mely a monarkhiára nézve nem fontos, és csupán csak a monarkhia tekinté­lyének sérelmét foglalja magában ! Még ekkor is csodálatos volna, hogy e csipetnyi államtól ily impertinencziákat rak zsebre a nagylxo­narkhia. De e kérdés oly érdeken sarkallik, melynek fontosságára nézve nem kell több, mint ama körülmény tekintetbevétele, hogy a volt külügyér minden hátrányokat, melyek a keleti háborúból származtak, ez egy vív­­mánynyal vélt kiegyenlíthetni. Erre hivatkoztak úgy a külügyér, mint a magyar kormányelnök, midőn keleti politi­­­­kánk czélját igyekeztek igazolni. Mienk lesz a délkeleti vásártér — mondák untalan. Mienk lesz a forgalom egyenes csatornán Konstantinápolyig és azon túl Ázsia szivéig. Nagy szó, melynek valósulása csakugyan tetemes anyagi nyereményt helyez kilátásba. De —­ Risztics úr vétóján az egész terv du­gába dől. Ő nem akarja, punktum, s az osz­trák-magyar monarkhia két egészen szabatos világos szerződés daczára egy lépéssel sem tud közelíteni e czél valósításához.­­ Mindamellett a magyar delegáczió, hír­­ szerint, oly föltétlen bizalommal viseltetik az új külügyér iránt, hogy elhatározta külügyi­­ vitát nem is jelenetezni. Hát aztán lehetsé­­­­ges volna, hogy — ha már minden egyebet hallgatással mellőznek is, ez iránt ne akarna a delegáczió igazi fölvilágosítást, teljes meg­nyugtatást szerezni önmaga és — a közvé­­­­lemény számára ? Véres párbaj. A «Függetlenség »­ czímű napi­lap szer­kesztőjét, Verhovay Gyulát e hó 10-én délben pisztolypárbajban meglőtték. Ellen­fele báró Majthényi Izidor volt, ki a főúri körökben a leghíresebb lövők egyike. A párbajra a kisbirtokosok földhitelinté­zetének botrányos ügye szolgáltatott ürügyet. Verhovay lapja leleplezéseket közölt ezen in­tézetnél történt visszaélésekről, nevezetesen közölte gr. Festetich Pál elnöknek Végh Ig­­náczhoz intézett leveleit. Báró Majthényi Izidornak semmi köze sem volt az országos földhitelintézethez, Verhovay egy szót sem írt róla. De a báró jónak látta közbelépni, s hivatkozva «a kaszinói közvéleményre», mely gr. Festetich Pált korrekt férfiúnak tartja, provokálta a szerkesztőt, és meglőtte. Verhovay jelenleg élethalál közt fekszik. Az eset nagy föháborodást szült, másnap minden lap vezérczikkekben foglalkozott a párját ritkító eseménynyel, mely a sajtósza­badságot támadta meg. Verhovay, kinek éles tolla átalánosan ismeretes, újévkor indította meg a «Függet­lenség» czimű napilapot. Azelőtt az «Egyet­értés» politikai czikkírója volt, még koráb­ban pedig az akkor ellenzéki «Ellenőr »é. Erős, heves támadásai, személyeskedései miatt sokan nem szerették. Már több ízben volt e miatt párbaja, egyszer Várady Gábor­ral is. Mindezek — mint mondani szokás — lovagiás után elintéztetvén, a sajtónak semmi hozzászólása nem lehetett. Jelenlegi párbaját azonban annak egész története és összefüggése, b. Majthényi Izi­dor erőszakos közbeavatkozása, és az erősza­koskodás következménye oly feltűnő társa­dalmi kérdéssé emelték, hogy a hírlapok, a közvélemény (még a kaszinóé is) és magán­körök folytonos és ingerült beszédtárgyát képezi. Az egész szomorú eseményt adjuk mi is az alábbiakban.* A párbaj oka a következő. A kisbirtokosok­­ régi földhitelintézetének ügyéről a »Függetlenség»­­ gr. Festetich Pál intézeti elnökre vonatkozólag azt közölte, hogy 195.000 írttal tartozott az inté­zetnek, melynek elnöke volt, hogy milliókra menő szállítási üzleteket kötött oly záloglevelekre, me­lyek nem léteztek, és hogy tudott mindazon vissza­élésekről, melyeket a kisbirtokosok régi földhitel­­intézeténél Végh Ignácz és társai elkövettek. E hó 7-én este gróf Almássy Kálmán, gróf Batthyányi Elemér és dr. Majthényi Izi­dor megjelentek a «Fü­gge­tlenség» szerkesztősé­gében s kijelentették, hogy a közölt czikkben sér­tést látnak azon «kaszinói közvélemény» ellen, mely gr. Festetich Pált az ellene fölmerült vádak daczára «korrekt» embernek tekinti. Verho­vay megnevezte az illető czikk íróit, de a megjelent urak egyenesen a szerkesztővel akarták tisztába hozni a kérdést, a­mire az utóbbi kijelenté, hogy bizonyítékokkal kész a czikkben foglalt állításokat igazolni s hivatkozott gr. Festetich Pál sajátkezű leveleire. E leveleket néhány órával később Verho­vay megbízottai másolat adása mellett bemutatták b. Majthényi Izidor és b. Üchtritz Zsig­­mondnak, kik közül az utóbbi, mint a «Fo­g» ál­lítja, a levelek sajátkezű voltát is bizonyította. Gr. Festetich leveleit a «Függetlenség» e hó 10-én közölte is. Ezek egyikében gr. Festetich Pál Bécsből okt. 3-ikán fölkéri Véghet, hogy a Grün­­baum-féle szerződést, minthogy az «kétségbeejtő szituáczióba hozhat bennünket a nyilvánosság előtt», minden áron stom­irozza s hivatkozik Végh önérzetére, mely őt magát is arra készteti, hogy a szerződés, még ha áldozattal is, visszakerüljön. A másik, dátum nélküli levélben ugyanezen ügyről létezik említés és Festetich gróf kijelenti, hogy napról-napra határozottabban sejti, hogy kötele­zettségeiknek nem fognak eleget tehetni s hova fog ez vezetni ? «Jó útra bizonyára nem». Közölt a lap ugyancsak «Gr. Festetich Pál» aláirá­sát egy har­madik levelet is, melyről azt állítja, hogy azon le­vél eredetije «a bíróság kezében van». E levél szerint gr. Festetich fölhatalmazta volna Végh Ignáczot «az intézet vagyoni hiányá­nak eltakarására», felhatalmazta jelzálog nélküli záloglevelek kibocsátására, «üzleti és könyvelési műveleteket eszközölni» az igazgató testület befo­lyása nélkül, az alapszabályok ellenére is. (E levél hitelességét sokan kétségbevonják s erre nézve vár­ják is a czáfolatot.) Közölt továbbá e lap egy jegy­zőkönyvi kivonatot, melyből kitűnik, hogy az igaz­gatótanács a záloglevelek fedezetének hiányosságá­ról tudomással birt s Festetich gróf személyes hitelével kívánt a bajon segíteni. E hó 8-án este b. Üchtritz Zs. és Be­­niczky Gábor jelentek meg a «Függetlenség» szerkesztőségében, hol a szerkesztő előtt egy báró Majthényi Izidor által hozzájuk intézett levelet al­ POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 2. SZÁM. 1880. XXVI. É­VFOLYAM.

Next