Politikai Ujdonságok, 1880 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1880-01-14 / 2. szám
14 Az az egy bizonyos, hogy már akár így, akár amúgy, ha már nagyobb, gyökeresebb átalakulást nem engednek a viszonyok — több szakértelem, több szellemi adomány nagyon elkelne a jelen kormányban. Igaz, hogy a közös ügyes bizottság összeülőben van, közös költségvetést tárgyalandó, az is igaz, hogy Oroszországnak átkozottul számos oka van kitérni egy európai háború elől, de mindamellett mégis az Oroszország hadi készülődései felől keletkezett hírek oly komoly színezetük, hogy nem könnyű föltenni, mintha ezt a sok komédiát az osztrák-magyar közös hadügyérre való tekintetből játszaná fel Európa. Ha a seregszállításokról szóló hírek mind költöttek s túlzottak volnának, az az egy való, hogy Oroszország már jó ideje keritgetni kezdi Lengyelországot s megnyerni igyekszik a lengyel közvéleményt az Oroszországgal való kiegyezés eszméjének. Ez pedig már jelenthet valamit. Mert a félelmes északi kolosszust csak Lengyelországban lehetne megverni és leszállítani Európára nézve ártalmatlan hatalommá. Lehetséges, hogy Oroszország nem akar támadni, legalább jó hosszú ideig, de talán attól tart, hogy őt akarják megtámadni, és pedig azzal a fegyverrel, melylyel ő ásta alá Törökországot. Lelkiismerete nyomja, hogy hát ha az a hatalom, mely ellene forral valamit, ugyanazt akarja mivelni Lengyelországban, amit ő mivele Bolgárországban. És mivel ebbeli aggodalma és az ebből eredő elővigyázatának hadargásai gyanút kelthetnek, hát jónak gondolja mindjárt sereget is összpontosítani a lengyel-poroszosztrák-magyar határokon. Mert az ő túlsó országszéle messze van, két szomszédjának központjai pedig közel vannak. Ez utóbbiak pár hét alatt vihetnek oda seregeket, míg neki ez hónapokba kerül. Neki tehát jó eleve kell kezdeni a mozgadozást. No hiszen nagy ideje is volna már, hogy lenne egyszer egy oly háborúja ennek a mi monarkhiánknak, mely Magyarországon is népszerű lenne! Hadd látnák már meg egyszer a bécsi zöld tollas, csapott kalapos urak is, hogy mit tud a magyar még a sárgafekete zászló alatt is, ha azzal a gondolattal mehetne tűzbe, hogy ez a háború legkiváltképen az ő háborúja, az ellenség, melyet vágni kell, az ő legnagyobb ellensége. Elég baj van ugyan a nyakunkon, de azt még mind el tudnánk felejteni, ha egyszer az lenne a jelszó, hogy szabadítsuk föl a lengyeleket és törjük meg a pisze orrú északi zsarnokot. De ez olyannyira vakító, fényes kilátás, oly szokatlanul tündöklő kép, hogy épen azért csak egy szép álomnak tetszik. Nem lehet az, hogy ez teljesedjék. Hogy a mi törpe államférfiainknak ily nagyszabású tervei lennének. Hiszen századok óta mindig csak az történik, amit mi nem akarunk! Csak azért se! Ne áltassuk magunkat e csajképekkel. Szavazni kell a hadügyi budgetet. Azért hát elő a vészhírekkel. Ennyi lesz az egész ... Vasútvonal Budapesttől Konstantinápolyig! Ez is egy szép álom. Nem oly fényes, mint az előbbi, de annyival közelebb is áll a lehetőséghez. Azaz hogy állana, ha az osztrák-magyar nagyhatalomnak csak megközelítőleg olyan ügyes külügyére volna mint Szerbiának. Mert hát ahol az erő épen harminczszorta több, nem elég volna-e, ha az osztrák-magyar külügyér csak 29-szerte volna gyöngébb elmetehetségű ama kisebb államénál ? De úgy kell lenni, hogy Szertva külügyére, Kisztics úr, aki semmi más hatalom irányában nem bírt sikert fölmutatni, sőt hatalmas védnöke az orosz czár részéről egy hatalmas szellemi lábrúgást volt kénytelen inkasszálni nemzete számára, — ez a Ristics egy lángész és magasabb lény nyomását gyakorolja az osztrák-magyar külügyi hatalomra. Hogy micsoda eszközökkel, minő varázshatalommal? Az megfoghatlan, mert pláne azt látjuk, hogy fogásai úgyszólván nem is fogások, csupán vastag pórázon vezetés , egyenes szószegések, bolondítások. Olvasni kell a berlini szerződés 37-ik, pontját a Bécsben Olimpics által kötött egyezményt, hogy az embernek fogalma legyen mindezekről. Ristics mindent megígér, írásba ad, azután mindent megszeg, egyszerűen semmibe se vesz. Mintha az osztrák magyar külügyi hivatalt nem tartaná olyan testületnek vagy hatóságnak, melynek irányában a vállalt kötelezettséget komolyan kell venni. És ha még e paczkázás oly kérdésben történik, mely a monarkhiára nézve nem fontos, és csupán csak a monarkhia tekintélyének sérelmét foglalja magában ! Még ekkor is csodálatos volna, hogy e csipetnyi államtól ily impertinencziákat rak zsebre a nagylxonarkhia. De e kérdés oly érdeken sarkallik, melynek fontosságára nézve nem kell több, mint ama körülmény tekintetbevétele, hogy a volt külügyér minden hátrányokat, melyek a keleti háborúból származtak, ez egy vívmánynyal vélt kiegyenlíthetni. Erre hivatkoztak úgy a külügyér, mint a magyar kormányelnök, midőn keleti politikánk czélját igyekeztek igazolni. Mienk lesz a délkeleti vásártér — mondák untalan. Mienk lesz a forgalom egyenes csatornán Konstantinápolyig és azon túl Ázsia szivéig. Nagy szó, melynek valósulása csakugyan tetemes anyagi nyereményt helyez kilátásba. De — Risztics úr vétóján az egész terv dugába dől. Ő nem akarja, punktum, s az osztrák-magyar monarkhia két egészen szabatos világos szerződés daczára egy lépéssel sem tud közelíteni e czél valósításához. Mindamellett a magyar delegáczió, hír szerint, oly föltétlen bizalommal viseltetik az új külügyér iránt, hogy elhatározta külügyi vitát nem is jelenetezni. Hát aztán lehetséges volna, hogy — ha már minden egyebet hallgatással mellőznek is, ez iránt ne akarna a delegáczió igazi fölvilágosítást, teljes megnyugtatást szerezni önmaga és — a közvélemény számára ? Véres párbaj. A «Függetlenség » czímű napilap szerkesztőjét, Verhovay Gyulát e hó 10-én délben pisztolypárbajban meglőtték. Ellenfele báró Majthényi Izidor volt, ki a főúri körökben a leghíresebb lövők egyike. A párbajra a kisbirtokosok földhitelintézetének botrányos ügye szolgáltatott ürügyet. Verhovay lapja leleplezéseket közölt ezen intézetnél történt visszaélésekről, nevezetesen közölte gr. Festetich Pál elnöknek Végh Ignáczhoz intézett leveleit. Báró Majthényi Izidornak semmi köze sem volt az országos földhitelintézethez, Verhovay egy szót sem írt róla. De a báró jónak látta közbelépni, s hivatkozva «a kaszinói közvéleményre», mely gr. Festetich Pált korrekt férfiúnak tartja, provokálta a szerkesztőt, és meglőtte. Verhovay jelenleg élethalál közt fekszik. Az eset nagy föháborodást szült, másnap minden lap vezérczikkekben foglalkozott a párját ritkító eseménynyel, mely a sajtószabadságot támadta meg. Verhovay, kinek éles tolla átalánosan ismeretes, újévkor indította meg a «Függetlenség» czimű napilapot. Azelőtt az «Egyetértés» politikai czikkírója volt, még korábban pedig az akkor ellenzéki «Ellenőr »é. Erős, heves támadásai, személyeskedései miatt sokan nem szerették. Már több ízben volt e miatt párbaja, egyszer Várady Gáborral is. Mindezek — mint mondani szokás — lovagiás után elintéztetvén, a sajtónak semmi hozzászólása nem lehetett. Jelenlegi párbaját azonban annak egész története és összefüggése, b. Majthényi Izidor erőszakos közbeavatkozása, és az erőszakoskodás következménye oly feltűnő társadalmi kérdéssé emelték, hogy a hírlapok, a közvélemény (még a kaszinóé is) és magánkörök folytonos és ingerült beszédtárgyát képezi. Az egész szomorú eseményt adjuk mi is az alábbiakban.* A párbaj oka a következő. A kisbirtokosok régi földhitelintézetének ügyéről a »Függetlenség» gr. Festetich Pál intézeti elnökre vonatkozólag azt közölte, hogy 195.000 írttal tartozott az intézetnek, melynek elnöke volt, hogy milliókra menő szállítási üzleteket kötött oly záloglevelekre, melyek nem léteztek, és hogy tudott mindazon visszaélésekről, melyeket a kisbirtokosok régi földhitelintézeténél Végh Ignácz és társai elkövettek. E hó 7-én este gróf Almássy Kálmán, gróf Batthyányi Elemér és dr. Majthényi Izidor megjelentek a «Függetlenség» szerkesztőségében s kijelentették, hogy a közölt czikkben sértést látnak azon «kaszinói közvélemény» ellen, mely gr. Festetich Pált az ellene fölmerült vádak daczára «korrekt» embernek tekinti. Verhovay megnevezte az illető czikk íróit, de a megjelent urak egyenesen a szerkesztővel akarták tisztába hozni a kérdést, amire az utóbbi kijelenté, hogy bizonyítékokkal kész a czikkben foglalt állításokat igazolni s hivatkozott gr. Festetich Pál sajátkezű leveleire. E leveleket néhány órával később Verhovay megbízottai másolat adása mellett bemutatták b. Majthényi Izidor és b. Üchtritz Zsigmondnak, kik közül az utóbbi, mint a «Fog» állítja, a levelek sajátkezű voltát is bizonyította. Gr. Festetich leveleit a «Függetlenség» e hó 10-én közölte is. Ezek egyikében gr. Festetich Pál Bécsből okt. 3-ikán fölkéri Véghet, hogy a Grünbaum-féle szerződést, minthogy az «kétségbeejtő szituáczióba hozhat bennünket a nyilvánosság előtt», minden áron stomirozza s hivatkozik Végh önérzetére, mely őt magát is arra készteti, hogy a szerződés, még ha áldozattal is, visszakerüljön. A másik, dátum nélküli levélben ugyanezen ügyről létezik említés és Festetich gróf kijelenti, hogy napról-napra határozottabban sejti, hogy kötelezettségeiknek nem fognak eleget tehetni s hova fog ez vezetni ? «Jó útra bizonyára nem». Közölt a lap ugyancsak «Gr. Festetich Pál» aláirását egy harmadik levelet is, melyről azt állítja, hogy azon levél eredetije «a bíróság kezében van». E levél szerint gr. Festetich fölhatalmazta volna Végh Ignáczot «az intézet vagyoni hiányának eltakarására», felhatalmazta jelzálog nélküli záloglevelek kibocsátására, «üzleti és könyvelési műveleteket eszközölni» az igazgató testület befolyása nélkül, az alapszabályok ellenére is. (E levél hitelességét sokan kétségbevonják s erre nézve várják is a czáfolatot.) Közölt továbbá e lap egy jegyzőkönyvi kivonatot, melyből kitűnik, hogy az igazgatótanács a záloglevelek fedezetének hiányosságáról tudomással birt s Festetich gróf személyes hitelével kívánt a bajon segíteni. E hó 8-án este b. Üchtritz Zs. és Beniczky Gábor jelentek meg a «Függetlenség» szerkesztőségében, hol a szerkesztő előtt egy báró Majthényi Izidor által hozzájuk intézett levelet al POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 2. SZÁM. 1880. XXVI. ÉVFOLYAM.